Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-08 / 131. szám
Nem óvta meg utasát a szabadstrandon a beülős fánk Halál vízen és földön 0 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN___________________________________________________________________________________ A beülő fánk vontatása szabályhoz kötött. Megszegése bajt hozhat, akár halálos balesetet is. Képünk illusztráció Fotó: Shutterstock A kmb fogta el a betörőket VERPELÉT Május végén jelezték a rendőrségi ügyeletén, hogy a város egyik lakatlan családi házában betörők jártak. Felpakolták a konyhai gépeket, a szórakoztató -elektronikai eszközöket, a kerékpárokat, a festményeket és az ékszereket, amiket magukkal vittek. A település körzeti megbízott rendőre azonosította a feltételezett elkövetőket, akiket június 3- án gyanúsítottakként hallgattak ki. A 35 esztendős B. Péter és a 17 éves ifjú - egri lakosok - beismerő vallomást tettek. Ellenük lopás bűntett gyanúja miatt indítottak eljárást az Egri Rendőrkapitányságon. Az eltulajdonított értékek nagy részét a bűnüldözők megtalálták, s azokat visszaszolgáltatták a tulajdonosának. Sz. Z. Elrejtették a lopott biciklit FELDEBRŐ Egy 17 éves fiút és nála két esztendővel idősebb lányt, verpeléti lakosokat gyanúsít a rendőrség lopással. Az eddig feltárt adatok szerint a fiatalok június 4- én reggel eltulajdonítottak egy elektromos kerékpárt az aldebrői temető előtt lévő járdáról. Azzal ezután Fel- debrőre mentek, ahol elrejtették a zsákmányt. Mindösz- sze két órába telt, hogy a bejelentést követően a bűnüldözők azonosították a lehetséges tetteseket, akiket az otthonukban elfogtak. Előállították mindkettejüket a Füzesabonyi Rendőrkapitányságra. A kihallgatásuk során a tinédzserek beismerő vallomást tettek, majd pedig megmutatták az egyenruhásoknak, hogy hová tették a biciklit. A kapitányság bűnügyi osztályán lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt folytatják velük szemben a büntetőeljárást. Sz. Z. Két halálos baleset ügyében is vádat emelt a közelmúltban az ügyészség megyénkben. Az egyikben szabadstrandon, a másikban viszont közúton érte a végzet az áldozatokat. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE Ha közlekedési baleset súlyos eredménye miatt nyomozás indul, annak lezárása után a vádhatóság határoz arról, vajon vádat emel-e a gyanúsított ellen. Ennek hátterét dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője világítja meg a Hírlap kérésére:- Sajnos elég nagy számban következnek be közutakon balesetek, de előfordul a vízi közlekedésben is. Ha a vétlen sértett ezen esetekben súlyos, életveszélyes sérüléseket szenved, netán halál a következmény, akkor a baleset okozója ellen büntetőeljárás indul. A járművezetés közben tanúsított gondatlan magatartása ugyanis bűncselekménynek minősül. Ekkor a nyomozás után a vádhatóság dönt a vádemelés kérdésében. Heves megyében az efféle ügyekben az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség jár el, mint központi ügyészség. Ez a hatóság emelt vádat azon alkalommal, amikor halálos volt a vízi közlekedés szabályainak megsértése. Még tavaly nyáron Kisköre szabadstrandján egy 45 éves ember kisgéphajóval három vízi sporteszközt, úgynevezett beülős fánkot vontatott. Azokban fürdő- zők ültek. A jobb szélen húzott fánkban a az utas a víz fölé lógatta a lábát, mert a korábbi sérülése folytán ez volt számára kényelmes. Ez azonban szabálytalan volt, ám a vontató vezetője nem figyelmeztette az illetőt. Sőt, a nyilvánvaló balesetveszély ellenére a körülményekhez képest túlzott sebességgel hasította a motorcsónakkal a vizet. Éles kanyar után azonban egymásnak ütődött két sporteszköz, s ennek nyomán a láblógatós A könnyű sérülést hozó baleset szabálysértés, ami miatt a rendőrség szabálysértési eljárást folytat le. Ha a súlyosabb eredménnyel járó baleset miatt nyomoznak, annak befejezése után az ügyészség dönt a gyanúsítottal szembeni vádemelésről. A vádhatóság a törvényi rendelkezéseken alapuló lába eltört, ő pedig belezuhant a vízbe. Olyan súlyosan megsebesült, hogy másnap a kórházban elhunyt. A nyomozás megállapította: a baleset azért történt, mert a vádlott - a motorcsónakos - a Hajózási Szabályzat több előírását is megszegte. Az ügyészség vízi közlekedés halált okozó gondatlan veszélyeztetésének vétségével vádolja a motorcsónak vezetőjét. Vele szemben - figyelemmel a halálos következményre - felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza. A vádiratban arra is indítványt tett, hogy a bíróság határozott időre tiltsa el őt a vízi járművek vezetésétől és kötelezze 360 ezer forint bűnügyi költség viselésére. Szárazföldön történt a másik tragédia. A 27 esztendős terhelt gyakorlatot folytat, de figyelembe veszi az egyedi súlyosító és enyhítő körülményeket is. A közlekedési bűncselekmények esetében az ügyészi gyakorlat egységességét biztosítja, hogy a megyeszékhely szerinti központi ügyészség, az Egri Járási és Nyomozó Ügyészségjár el a vádemelés során. múlt év augusztusában Sírok külterületén autózott. A figyelemfelhívó jelzőtáblával is ellátott, töredezett, kátyús szakaszon le akart vágni egy balra ívelő kanyart a nyugati kocsijával, ám az úttest közepén megcsúszott. Elvesztette uralmát a gépkocsija felett, kivágódott az út menti bokrok közé. Sajnos épp akkor és ott tolta a kerékpárját egy asszony, akit a jármű elsodort. A nő olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy azok miatt a helyszínen életét vesztette.- A nyomozás kiderítette, hogy az autós nem az út vonal- vezetésének, illetve az útburkolat állapotának megfelelő sebességgel haladt - tudatta a sajtószóvivő. A központi járási ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség címén emelt vádat a fiatalember ellen, akivel szemben fogház- büntetés kiszabására és járművezetéstől eltiltásra tett indítványt. Indítványozta azt is, hogy a bíróság kötelezze a vádlottat a több százezer forintra rúgó bűnügyi költségek megfizetésére. Az ügyészség a gondatlan bűntényt elkövető ember esetében - ebben az ügyben - lehetőséget látott a szabadságvesztés próbaidőre történő felfüggesztésére. Forgalmat irányítottak gyakorlati képzésen EGER Napjainkban nem túl gyakran látható rendőrségi művelet szemtanúi lehettek azok, akik június 6-án napközben jártak a megyeszékhelyen a Deák út és a Klapka utca kereszteződésénél. Bottal mutogató egyenruhások adtak jelzéseket a forgalomban részt vevő autósoknak, motorosoknak és gyalogosoknak. Manapság, az egyre modernebb közúti jelzőlámpák világában már kevésszer találkozni ilyesmivel. Am int arról Kovác s Nikoletta r. főhadnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense tájékoztatta a Hírlapot, ezen a napon a főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya karos forgalomirányító képzést tartott az Egri és a Füzesabonyi Rendőrkapitányság, valamint a Forgalom Ellenőrző Alosztály munkatársai részére. A gyakorlati oktatás elsődleges célja az volt, hogy a járőrök - egy elméleti jellegű képzést követően - éles helyzetben is kipróbálhassák az elsajátított ismereteket, s ily módon is bővíthessék a tudásukat. A szervezők arra is ígéretet tettek, hogy a karos forgalomirányítással kapcsolatos kurzusokat a megye többi kapitányságán is megrendezik. A rendőrség fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a járművezetőknek is ajánlják időnként felfrissíteni a KRESZ-ismereteiket. Ezeken belül is a rendőri karjelzések jelentését újra átvenni, hogy tudják, ilyen forgalmi helyzetben hogyan közlekedjenek biztonságosan. Sz. Z. 2017. JÚNIUS 8., CSÜTÖRTÖK Nem árt ismerni a rendőri karjelzéseket Fotó: beküldött Egységes a vádhatósági gyakorlat HIRDETÉS Heti retró sportmagazin Színes műsormagazin • • MEG TÖBBET ADUNK! Keresse a Heves Megyei Hírlapot már heti 4 ingyenes melléklettel, változatlan áron! kedd Heti rejtveny- magazin szerda csütörtök péntek