Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-07 / 130. szám
14 SPORT 2017. JUNIUS 7., SZERDA HÍREK Jól sikerült Tóth utolsó egri meccse KOSÁRLABDA A férfi NB l/B 17- 24. helyéért kiírt rájátszásának 8. fordulójában: EKE-Eger-KOK-Buda- fok 68-64 (12-15,18-13, 18- 11, 20-25). Eger, Esz- terházy-csarnok, 100 néző. V.: Menyhárt, Földi, Tóth M. EKE: Tóth Z. 16, Megyes, Fü- löp G. 3/3, Varga 1.11, Csák- vári 7. Cs.: Illés B. 8, Csabák 11/3, Veres D. 8/3, Szabó G. 4, Ungi, Szicsák B., Frey.,Vá- czi Péter, az egriek edzője: - Győzelemmel zártuk az évet, aminek örülök, de annak is, hogy mindenkinek játéklehetőséget tudtam adni. A végeredmény nem tükrözi hűen a találkozót, mert tíz egység fölött is vezettünk már, de a végére egy kicsit kiengedtünk. Boldoggá tesz, hogy megvolt a motivációnk, illetve, hogy jól sikerült Tóth Zoli utolsó egri meccse. F. B. Kiss Pál a szepsi négyes élén SAH A szlovákiai Szepsiben (Moldava nad Bodvou) először rendeztek nemzetközi rapid versenyt, amelyre 36 játékos nevezett, köztük egy nemzetközi mester és két Fl- DE-mester. A kilencfordulós, 2x15 perces viadal négyes holtversenyt hozott, ahol a Buchhblz-számítás a Makiári SE éltáblásának, Kiss Pálnak kedvezett (négy győzelem, öt döntetlen). B. Cs. Három év a bíró megrúgásáért LABDARÚGÁS Farkas Lászlót, az Erdőtelek SE felnőtt játékosát a fegyelmi bizottság három évre, 2020. május 28-ig minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől eltiltotta. Minderre azt követően került sor, hogy a 43 esztendős futballista az Eger SE elleni megye ll-es mérkőzésen (0-1) megrúgta Fehér Renátó játékvezetőt. B. Cs. Idén Erdélyben a felsőtárkányiak B A Felsőtárkány SC fiataljai csütörtökön indulnak a 11. Székelyudvar- helyért-kupáért kiírt nemzetközi utánpótlástornára. A vasárnapig tartó rendez.- vényen a 2003-2004-es (U14), a 2005-ös (U12) és a 2006-2007-es (UH) születésű gyermekekből álló korosztályokkal vesznek részt a klub csapatai. Béres Mihály edző vezetésével tavaly az észak-franciaországi Estaires-bén jártak az ifjak, két éve pedig Koppenhágában mérettettek meg a FSC futballistái. B. Cs. Hajdú Péter a Bodon PFC-ben STRANDLABDARÚGÁS NB l es csapatába leigazolta Hajdú Péter műsorvezetőt és tévés személyiséget a pétervásá- rai Bodon Péter FC. B. Cs. Radoslav Anti tavaly tavasszal érkezett a megyeszékhelyi együtteshez, amelyben hétről hétre kulcsszerepet játszik a mérkőzéseken Fotó: Lénárt Márton A remek vedekezes adta az egri gárda stabilitását Tóth Edmond vezetőedző a pályán és azon kívül is egységet teremtett Fotó: Lénárt Márton Két mutatóban is élen a szlovák légiós KÉZILABDA Második NB l es évét a kilencedik helyen zárta az Eger SBS Eszter- házy férficsapata, amely a 2016/17-es idényben az első alkalommal kiírt Ligakupát is elhódította. Síké Károly karoly.sike@gmail.com- Ha összességében nézzük a magunk mögött hagyott szezont, akkor milyen kép rajzolódik ki a szemei előtt?- Nincs okom panaszra - válaszolt Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője. - A klub a második évét töltötte az élvonalban, még keresgetjük a csapat arculatát, néhány poszton év közben is történtek változások. Jól helytálltunk ebben a rendkívül erős alsóházban. Dacára annak, hogy előzetesen több pontot reméltem, elégedettek lehetünk a kilencedik helyezéssel.- Legfőbb tapasztalatként mit említene?- Végig kiváló fizikai állapot jellemezte a játékosokat, ami nagyban köszönhető a Major Attila vezette erőnléti stábnak, ezt a munkát a jövőben is szeretnénk folytatni. A védelem stabilitására mindig is nagy hangsúlyt fektettünk, amiből tavasszal már sokkal több gyors, lerohanásos gólt is sikerült szerezni. Megnövekedett a mérkőzésenkénti gólátlagunk, s nem egyszer a harminc találatig is sikerült elérni. Ezt diktálja a nemzetközi trend, igyekszünk mi is ezt erősíteni.- Kétségkívül hazai pályán igen markáns csapatként vannak jelen a honi élvonalban. Mi kell ahhoz, hogy idegenben is eredményesebbek legyenek?- Az, hogy a Kemény Ferenc Sportcsarnok igazi oroszlánbarlang, nagyban köszönhető annak az egészen különleges atmoszférának, ami a hazai meccseinken uralkodik. Óriási energiákat kapunk a lelátóról, az egri szurkolókról nyugodtan kijelenhető, hogy sportszerű, és rendkívül kitartó szurkolásukkal országos hírnévre HÁZI GÓLLÖVŐLISTA Radoslav Anti 26 meccs/137 gól, Igor Radojevics 26/89, Dobó Zsolt 26/67, Lezák Áron 26/47, Andrej Petro 26/47, Vja- cseszlav Szadovij 11/42, Szabó Péter 22/34, Vancsics János 25/33, Inai Aflitulin 8/27, Fernando Skrebsky Dutra 14/27, Padla József 13/27, Takács Bence 10/18, Bajorhegyi Ádám 26/9, Kocsis Csaba 19/7, Menyhárt Máté 16/7, Kiss Gergő 22/4, Szűcs Balázs 14/3, Biros Péter 1/2, Fűzi Dániel 3/1 KIÁLLÍTÁSOK Bajorhegyi Ádám 58 perc, Kiss Gergő 34 perc, Dobó Zsolt 26 perc, Igor Radojevics 26 perc, Andrej Petro 14 perc, Radoslav Anti 12 perc, Vjacseszlav Szadovij 8 perc, Szűcs Balázs 8 perc, Kocsis Csaba 4 perc, Vancsics János 4 perc, Inai Aflitulin 2 perc, Fűzi Dániel 2 perc, Lezák Áron 2 perc, Fernando Skrebsky Dutra 2 perc, Menyhárt Máté 2 perc, Padla József 2 perc. Ösz- szesen: 206 perc HÉTMÉTERESEK Radoslav Anti 59 kísérlet/49 gól, Igor Radojevics 15/12, Inai Aflitulin 8/7, Padla József 5/5, Szabó Péter 4/2, Takács Bence 2/2, Fernando Skrebsky Dutra 2/1, Menyhárt Máté 1/1, Biros Péter 1/1, Dobó Zsolt 1/0. Ösz- szesen: 98/80 Anti harmadik A balatonfüredi Győri Mátyás (25 meccs/158 gól) és a bronzérmes Tatabánya montenegrói válogatott szélsője, Milos Vujovics mögött (26 meccs/143 gól) Radoslav Anti végzett a harmadik helyén a 2016/17-es NB I összesített góllövőlistáján. Az egriek szlovák válogatott szélsője 26 mérkőzésen 137 gólt szerzett. A 38 esztendős klasszisról a mezőny valamennyi együttesénél az egriek legveszélyesebb játékosaként beszéltek, a találkozókon mégsem sikerült semlegesíteni az ellenfeleknek. Fineszessége révén a mai napig kiismerhetetlen. tettek szert. Nagyon sok klubnál irigylik ezt a publikumot. Persze nem játszhatunk mindig itthon, az idegenbeli sikerekhez pedig több önbizalom és nagyobb összeszokottság szükséges.- A bajnoksággal párhuzamosan a Ligakupában is meneteltetek. Mekkora terhet jelentett a kétfrontos küzdelem?- Az elején tartottam a Ligakupától, ugyanis nem tudtam, hogy miként alakul a program. Szerencsére a mérkőzések zömét a holtidényben sikerült lejátszani, amely nagyon jól segítette a felkészülésünket. Biztosan nehezebb lett volna hétközi kupameccseket vívni, az minden bizonnyal a bajnokság rovására is ment volna. Nálunk azért szűkös a keret, s jobbára idős játékosaink vannak. Jól kiegészítette egymást a két sorozat, ez nagyban hozzájárult a végső sikerünkhöz.- Mi jelentette a csapat legfőbb erejét?- Sokszor, sok fórumon elmondtam: Takács Bence szeptemberi sérülése nagyon megnehezítette az őszi mérkőzéseinket. Az irányító poszton egyedül maradt Fernando Dutra ugyan jó játékos, de ezzel túl nagy teher került rá. Inai Aflitulin januári érkezésével már sokkal jobb képet festett a csapat, s az utolsó mérkőzésekre érett igazán össze a társakkal. Feljavultak az átlövők, s több labda jutott a beállóhoz is. Az egység, ami az egyik legfőbb erényünk.- Mennyiben alakul át az új idényre az együttes?- Jelentős változás nem várható. Nem dúskálunk az anyagi javakban, egy-két új játékos igazolása lehet realitás. A célunk azonban ezzel együtt sem változik, a 2017/18-as idényben is a biztos bennmaradást tekintjük a legfőbb elvárásnak. [9, Eger SBS Eszterházy Otthon: 13 7 - 6341-334 14 Idegenben: 13 2 1 10287-343 5 Ősszel: 14 5 1 8 310-342 11 Tavasszal: 12 4 - 8318-335 8 Összesen: 26 9 1 16 628-677 19