Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-26 / 146. szám
/ 2017. JÚNIUS 26., HÉTFŐ Az egri várban a vizsolyi bibliát majd’ 900-an látták Több ezren sétáltak múzeumról múzeumra A gyöngyösi Mátra Múzeum természettudmányi kiállítása is sok embert vonzott Fotó: Czímer Tamás Felsorolni is nehéz lenne, hogy megyénkben hányféle intézmény tartott nyitva késő éjszakáig a Múzeumok Éjszakáján. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu HEVES MEGYE Az bizonyos, ez az a program, ami azokat is megmozgatja, akik egyébként ritkán járnak múzeumokba, kiállításokra. Az egri várban hosszú sorok álltak mind a vizsolyi biblia egyik eredeti példányánál, mind a fáklyás kazamatavezetésre várakozva. Gárdonyi Géza a könyvtárban Hegedűszóval csábították szombat késő délután a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárba az érdeklődőket, járókelőket. Napközben az Eventus középiskolából érkezők vezették be a látogatókat a monotípiakészítés rejtelmeibe. S ha már Eger, akkor elmaradhatatlan, hogy Gárdonyi Gézáról is szó essen, ezért a bibliotéka idén az egri remete köré építette fel programjait. Szalainé Király Júlia, a Gárdonyi-hagyaték őrzője és Vassné Varga Zita könyvtáros tartott színes előadásokat az író életéről, könyvtáráról. A Ziffer Sándor Galéria és a Valide Sultana fürdőrom is ingyenesen volt megtekinthető, sokak örömére. Kísérletek és csillagászat A Múzeumok Éjszakájának fogalmát kicsit tágan értelmezte az Eszterházy Károly Egyetem (EKE), ahol már szombaton délelőtt elkezdődtek a programok, s ahová sok esetben előregisztrációra volt szükség a részvételhez. A Varázstoronyban a legsikeresebb előadás Zoller Gábor folyékony- nitrogén-kísérlete volt, illetve a csillagászati bemutató. Ugyancsak készült a programra a Tittel Pál Könyvtár, amelynek munkatársai a Líceum régi cserépkályháit is bemutatták. A közelben lévő Érseki Palotában a Szederinda Nemzetközi Néptáncfesztivál táncosai szórakoztatták a közönséget, akik a látogatóközpont kiállításait is megtekinthették, és sokakat vonzott a Kepes Központ is. Több ezer látogató a várban Több mint hétezer látogatót fogadott ezen az éjszakán a Dobó István Vármúzeum (DIV), ahol ritkán lehetett magyar szót hallani, rengeteg külföldi turistát is felcsábítottak a Gyöngyösön a Mátrai Múzeumok Éjszakájára várták szombaton az érdeklődőket, akik a természettudományos ismereteiket bővíthették. Benkő Béla főszervező elmondta: az egyik kiállítás bemutatta az év ásványát, a kvarcot, az EKE gyöngyösi campusának oktatói a robotizált természetről tartottak előadást kétszer is az este. A Szent Iván-éji tűzugráskor a Vidróczki Néptáncegyüttes húzta a talpalávalót. látványos programok. Aki egy kis nyugalomra vágyott, az is megtalálhatta azt az Arkt Művészeti Ellátóban a megújuló Gárdonyi-kertben: Stiller Tamás egész este grillezett a helyszínen, közben pedig szólt a jazzmuzsika, és sok-sok családi programon is részt lehetett venni. Fajcsák Dénes- től megtudtuk: az EKE Vizuális Művészeti Intézet hallgatóinak Válogatott című kiállítását is szinte minden látogató végignézte. Hatvanban a Hatvány Lajos Múzeum, a Serfőzde és a cukorgyári emlékház is nyitva tartott, ahol rövid sétán a Zagyvaparti város rendkívül gazdag történelméről hallhattak előadásokat az érdeklődők. Este 8 órakor kezdődött a Mezítlábas Zenészek és a Falusi Mariann-Sárik Péter duó közös estje: a Barokk kupié cím önmagában utalt arra az erős kontrasztra, mely a koncert zenei felépítését jellemezte. A bibliát sokan megnézték Pécs mellől érkezett Egerbe egyhetes nyaralásra a Varga család, akikkel az egri vár bejáratánál találkoztunk. Elmondták: minden évben részt vesznek a Múzeumok Éjszakáján, épp’ ott, ahol vannak. A hevesi megyeszékhely programjai közül a kazamatavezetést nézték ki maguknak, a fiaik szeretik az izgalmakat és ez annak ígérkezett. Egy idős hölgy ekkor arról érdeklődött, hol találja a vizsolyi bibliát. A Dobó-bástyában hosszú sorok kígyóztak egész este, mivel egyszerre csak egy-két látogatót engedtek a műtárgy közelébe. Berecz Mátyástól, a DIV igazgatójától megtudtuk: az idei díszvendéget, a bibliát több mint 900-an látták, a kazamatába majd’ 700-an sétáltak le. A fáklyás felvonulás után meggyűlt a máglya is a Gótikus Palota előtti téren, ahol a hangulatról a Kurul Dobosok, majd a Fire Fantasy tűzzsong- lőrök gondoskodtak. Az utolsó vendégek éjfél körül hagyták el a várat. A Mátra és Hatvan is csatlakozott MEGYEI KÖRKÉP 3 A ló túloldala? Guti Rita rita.guti@mediaworks.hu T e hazamennél egy nappal a szülés után a kórházból? Ezt a kérdést egy hírportál tette fel a napokban. Azt a lapértesülést tesztelték az olvasókon, mely szerint akár már a szülés után 24 órával elbocsáthatják a kórházból az anyát az újszülött babával. Egy friss rendeletmódosítás tervezete szerint ez csak problémamentes terhesség és szülés után, az édesanya kérésére történhet ugyan, de aggódnak, hogy a szakember- és helyhiány miatt a kórházak hazakül- dik egy nap után az anyákat. Nos, ha engem kérdeztek volna, gondolkodás nélkül vágtam volna rá, hogy boldogan hazamennék, sőt! Mondom Ha minden rendben, felesleges a marasztalás. aki Franciaországban adott életet a gyermekeinek, s ő mindkétszer pár órával a szülés után már otthon volt. Ugyanígy esett, ha jól emlékszem, Katalin hercegnővel, a brit trónörökös feleségével. Ha minden rendben van, akkor felesleges az anyukák marasztalása. Ám azt sem gondolom, hogy nincs olyan szülés, amikor ne lenne hasznos három- vagy akár többnapos kórházi benntar- tózkodás. De szerintem ezt csak mindig az adott helyzet, a kismama és kisbaba állapota döntheti el. Szeretném hinni, így is lesz, s nem esünk át a ló túloldalára. Ha vannak még felelős orvosok a kórházakban, akkor nincs miért aggódnunk. ezt három problémamentes várandósság és szülés után. Számomra a kórházban töltött három nap inkább kényelmetlenség volt, mint adomány. Közvetlen baráti körömben van olyan anyuka, Sok volt a baleset Szent Iván napján HEVES MEGYE Több, személysérüléssel is együttjárt baleset történt a megye útjain. Ebből a szempontból a „legzsúfoltabb” időszakot a péntek estétől tartó 24 óra jelentette. Ekkor ugyanis három anyagi káros és négy személysérü- léses nem kívánt közúti esemény történt. Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense ezek közül is kiemelte azt az esetet, amikor egy tehergépkocsi és egy személyautó ütközött június 23-án 18 óra körül a 3205-ös úton, Tarnaörs és Visznek között egy erősen jobbra.ívelő kanyarban. A baleset következtében a két járművezető, illetve a személykocsi utasai megsérültek, őket kórházba szállították.- Az elsődleges adatok szerint a teherautó vezetője nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg a járműve sebességét - mondta a rendőrségi sajtóreferens. Egy másik baleset is este, háromnegyed hét körül történt az Eger és Felsőtárkány közötti útszakaszon. Itt két személyautó karambolozott, emiatt hárman is megsérültek. Abasáron szombaton este Két személy- gépkocsi ütközött, hárman is megsérültek. nyolc óra után következett be ütközés. Egy motorkerékpár és egy terepjáró ment össze a falu belterületén, a Fő úton. A balesethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit is riasztották, akik áramtalanították a járműveket, és elvégezték a műszaki mentést. Kérdésünkre Lázár Levente elmondta: a kétkerekű jármű vezetője, egy férfi súlyos, de az első információk szerint nem életveszélyes sérülést szenvedett. Őt kórházba szállították. S. S. HIRDETÉS Színes műsormagazin Heti retró sportmagazin szerda csütörtök péntek MÉG TÖBBET ADUNK! Keresse a Heves Megyei Hfrlapot már heti 4 ingyenes melléklettel, váItrvatlan áron! kedd SZÓKERESO ) Micimackó újraszerkeíztve > .VÓIN.VV "t J ' V ; V 1 mUÉNY