Heves Megyei Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-19 / 140. szám
GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE 2017. JÚNIUS 19., HÉTFŐ A találkozón mind a tizenkilenc település bemutatkozott. Hagyományos és színes programokkal készültek erre a napra Képgaléria: Heol.hu Fotó: Czímer Tamás Most boldogan fizettek vámot a belépésért Harangszó hívta a vámosokat szombat reggel a vá- mosgyörki művelődési ház udvarába, ahol a Vámos Települések Szövetsége X. nemzetközi találkozóját rendezte. Az összejövetelen tizenkilenc, egykor vámot szedő település képviseltette magát. Az ünnepélyes megnyitót követően a vendégközségek a nagyszínpadon mutatkoztak be. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu VÁMOSGYORK Természetesen - ha már vámos települések találkozója - nem maradhatott el a programból a hagyományos vámoltatás sem, amit ezúttal törököknek öltözött vámszedők kértek el a vendégtelepülésektől. Vámos- pércsről gazdagon díszített fából faragott faládikó, Szlovákiából sör, sonka is érkezett, de fizettek pálinkával is a Vá- mosgyörkre érkezők, ugyanis csak így juthattak el az úti céljuk végére, vagyis a rendezvény színhelyére. A Pénzügyőr Zenekar indulója után a pénzügyőrök sportegyesületének kerékpárosai - akik egy nappal korábban a Pest megyei Vámosmikoláról indultak - hozták el a szövetség Szlovákiából és Romániából is érkeztek vendégek. zászlaját, majd a tömeg felvonult a nagyszínpadhoz. Itt fellobbant az összetartozás lángja, amit - ha az idő engedte volna - egy domború lencse segítségével, a Nap sugarával gyújtottak volna meg. Nos, ezúttal végül inkább gyufával tették, majd a települések vezetői saját gyertyájukra is átvették a lángot. Hám László, a Vámos Települések Szövetségének elnöke elmondta, Szlovákiából és Romániából is érkeztek tagtelepülések.- A vámos nevű települések kilencven százaléka szövetségünk tagjai. Romániából még kettő, hazánkból egy, illetve egy ausztriai település hiányzik még, hogy teljes legyen < a Kárpát-medencei paletta. Az összes település lakossága együtt is alig huszonötezer fő. Ebből látszik, hogy ezek leginkább kis és többnyire hátrányos helyzetű települések, így egy ilyen rendezvény segít, hogy megmutathassák magukat - fejtette ki az elnök. Az egész napos rendezvényen a postakocsikázást is kipróbálhatták, de vámtörténeti kiállítás és előadás is várta a látogatókat. A házigazdák is kitettek magukért Fotó: Czímer Tamás Nemesvámos is alapító tag Regenye József a nemesvámosi Borostyán Népdalkor egyetlen férfitagja, de kitart a nők között - mondja. Mind a tíz alkalommal részt vett a találkozón. Nemcsak a fellépések, hanem a jó hangulat és a társaság miatt sem hagyná ki. Nemesvámos is a szövetség alapító tagjai közé tartozik. A Balaton-felvidéken, Veszprém szomszédságában található, ahol 2008-ban, második alkalommal rendezték meg a vámosok találkozóját - tudtuk meg. Vámosatya hídvámot szedett Vámosatya mindössze ötszázötven lelkes kis falucska Bereg megyében - tudtuk meg dr. Szabó József János hadtörténésztől, aki elmesélte: a tájat a XIX. század közepéig óriási lápvilág borította, aminek az átkelőhelyeit látta el Vámosatya. A településen egykor kilenc hidat kellett fenntartani és hídvámot szedni ahhoz, hogy a sót, amit a Tiszán leúsztattak Tiszaújla- kig, később Munkács, Bereg- száz felé szárazföldön el tudják szállítani. A laktanya a jövőben a sportéletet szolgálja GYÖNGYÖS Alig tették le az új épülő edzőcsarnok alapkövét az egykori honvédségi laktanyában, a dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnok mögötti építési területen, máris érkezett egy újabb jó hír, ami szintén ezt a területet érinti. A Terület- és Település- fejlesztési Operatív Program barnamezős területek rehabilitációjára kiírt pályázatán a város ugyanis ötszázhetven- millió forintot nyert.- A laktanya fejlesztése az egyik legfontosabb feladatunk - közölte Hiesz György polgármester, majd hozzátette: e beruházással vége az évtizedek óta tartó eróziónak, s a laktanya valódi sportkomplexummá alakulhat, parkokkal, jó minőségű utakkal és egy új szabadidőközponttal. A beruházás segíti az új tűzoltólaktanya és az új edzőcsarnok építését is - tette hozzá a városvezető. Megtudtuk, hogy a beruházás tervezését a Gyöngyösi Yárostérség Fejlesztő Kft. végezte el, a pályázat elbírálásáról pedig a napokban kapott pozitív hírt az önkormányzat. Végre ismét hasznos területe lehet ez a városnak. A tervek szerint, a területen létrejönne egy úgynevezett Aktív Ház, amely elsősorban sport- és szabadidős célokat szolgálna. A beruházás tartalmazza a rossz állapotban lévő, fel nem újítható épületek bontását, valamint egy közpark létrehozását, és a terület teljes közműellátásának kiépítését. Ez utóbbira azért is van szükség, mert a volt honvédségi területen épülne meg az új tűzoltólaktanya, a kézi- labda-edzőcsarnok, valamint a műfüves futballpálya öltözője is. Ezeknek a beruházásoknak a közműcsatlakozásai, az épületek működéséhez szükséges közműfejlesztések is a projekt részei. Fontos eleme a beruházásnak két átkötőút kialakítása is, amely a Honvéd út folytatása, illetve a Bethlen Gábor út és a Gábor Áron út összekötése, illetve a parkolók kialakítása is. H. É. A helyi vízművek szakemberei néhány perc alatt üzembe helyezték a szerkezeteket A kánikula még csak jön, de szomjoltó már van Fotó: Cz. T. GYÖNGYÖS A Fő téren, a Szövetkezet út 4-6. szám közötti területen, a Kossuth Lajos utcában, a Mikszáth Kálmán út elején, a Kócsag úton és Mát- rafüreden is felszerelték a tűzcsapokra az élénk kék színű ivócsapokat a helyi vízművek munkatársai.- A mobil ivócsapokat az önkormányzat tavaly vásárolta csaknem egymillió-háromszázezer forintért a katasztrófavédelmi kiadások terhére tudatta lapunkkal Gonda Tivadar katasztrófavédelmi referens. - A nyári időszakban, különösen a nagy hőségben jó szolgálatot nyújtanak majd a város lakóinak. A kutakat a Heves Megyei Vízmű Zrt. üzemelteti. Először az idén helyezték üzembe ezeket a berendezéseket, a sétálók még ismerkednek a lehetőséggel, de látható, hogy a szerkezeten matricák is segítenek a helyes használatban. Az ivócsapon egy gomb benyomásával 15 másodpercen keresztül folyik az ivóvíz felülről, amihez közel hajolva, közvetlenül lehet inni, vagy a lehulló vízsugárból könnyedén meg lehet tölteni a kulacsot. Az ivócsapok június közepétől szeptember végéig üzemelnek a városban. H.É. Praktikus, biztonságos, magyar A szerkezetet négy magyar fiatal fejlesztette ki pár éve. Ma már egyre elterjedtebb a vidéki városokban is, mert a kézséggel minden magyarországi tűzcsapot pillanatok alatt ivó- kúttá lehet alakítani. A felszerelésük gyors és egyszerű, és egyáltalán nem zavarja a tűzoltók munkáját. A nyári melegben friss ivóvizet adnak a városi tűzcsapok