Heves Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-15 / 111. szám

2017. MÁJUS 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Asszonyverés, doromboltatás betyárok módjára Mámor, zene és jég a Mátrai Bornapokon Nem volt hiány a hét végén a Mátraalján a rendezvé­nyekből. Nemcsak a Mát­rai Bornapok, hanem a 130 éves mátrai turizmus prog­ramjai közül is választhat­tak mindazok, akik a város mellett döntöttek. Ám az időjárás közbeszólt, a jég­eső és a viharos szél miatt szombat délután a Fő térről más helyszínre vitték át az eseményeket. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hua GYÖNGYÖS A Hanisz téren tar­tották a borvirtus ügyessé­gi játékait, aminek nagyszá­mú közönsége is akadt. Igaz, itt elsősorban most is a gyere­keké volt a tér a hatalmas ug­rálóvárral, elektromos autók­kal és trambulinnal. A Fő té­ren minden korosztály meg­találhatta a számára legkelle­mesebb kikapcsolódást. Tánc, koncert, kirakodóvásár vár­ta őket és a borvidék nedű­it is kóstolhatták. Elindult az Ikarus 55 buszjárata is Gyön­gyösről Sástóra.- Ezzel hivatalosan is elkez­dődött a 130 éves mátrai tu­rizmus programsorozata - kö­zölte Kápolnai Nagy Ágnes, a Mátra lövője Turisztikai Egye­sület elnöke, aki elmondta, Mátraszentimrén a 1920-as évek ételeit kínálták a két nap alatt, de volt lehetőség posta­kocsikázásra, túrázásokra, amelyeket szintén korabeli ru­hába bújt túravezető bonyolí­tott, és még táncház is várta a látogatókat. Ágnes asszony ruhája is kor­hű, kimondottan erre a napra készült: XIX. századi kézzel varrt polgári ruha a hozzá il­lő csipkeesernyővel. Mi is kipróbáltuk az igen­csak nagy feltűnést keltő jára­tot. A retró busz hollóházi por­celánból készült kislámpája a négyes ülések asztalánál visz- szaidézte a régi idők hangula­tát, ahogy a busz lengéscsilla­pítója is. így a harminc perc Kirabolják a mátraaljai betyárok a postakocsit. Ez játék volt az ünnep részeként Fotó: Czímer Tamás és az utána következő összes délutáni program is a hirtelen jött jégeső miatt. A szombat esti jéggel vert és kihalt belváros képe pénte­ken még éppen az ellenkező­jét mutatta. A bornapok pén­tek esti megnyitóján és az azt követő Gyöngyös Város Borá­nak és a Gyöngyösi Hegyköz­ség Borversenyének ünnepé­lyes eredményhirdetését kö­vetően szinte zsúfolásig meg­telt a belváros. A helyi borá­szatok borai közül mindenki megtalálhatta a kedvére valót.- A Kis-Benedek Borászat rizlingszilvánijának, az idei városbornak is nagy sikere volt - tudtuk meg a borász­tól. - Ez egy könnyed, gyü­mölcsös, jó ivású bor és egy jó technológiával még azoknak a borkedvelőknek is ízletessé válhat, akik nem igazán ked­velik a száraz bort - magya­rázza. Pénteken még jó időben, jó hangulatban lépett fel a nagy­színpadon a Borostyán Nép­táncegyüttes és a népes kö­zönségnek az esti koncertet az Intim Torna Illegál adta. menetidő alatt meglehetősen vidám, de rázós utunk volt. A végállomáson a mátraal­jai betyárok várták a gyanút­lan utasokat asszonyveréssel, erőpróbával és még a dorom- boltatást is kipróbáltatták az érkezőkkel.- Sástón a mátrai turizmus emlékeiből összegyűjtött ki­állításon túl, még vezetett tú­rákkal is készültek a szerve­zők - mondta el Szőke Szilvia, a Sástó Turisztikai Központ koordinációs menedzsere. Ha­zafelé, miközben a mátraszen- timrei asszonyok népviselet­ben kínálták a nagyon ízletes szlovák káposztás pogácsát az utasoknak, valósággal lesza­kadt az ég. A Fő téren eközben a színpa­don még fellépett a Gyöngyö­si Játékszín amatőr színtársu­lata, a Bene Egylet Mátrafü- red kultúrcsoportja és a Ma­gyar Honvédség bemutatóját is meg tudták tartani. A sport­egyesület gyermekeinek fellé­pése azonban már elmaradt A bornapok péntek esti nyitányán hirdették ki: Kis-Benedek György (jobbra) rizlingszilvánija lett Gyöngyös bora Fotó: Czímer Tamás Ismét jégeső Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu K icsit valóban túlzás ez már mostanában. Másodszor kapott el szombaton az autóban a jégeső, s ezt kataszt­rófaként éltem meg. Sástóról hazafelé már szakadt, be kellett zárni a retró busz ablakait, hogy ne verjen be az eső. Többen is aggódtak, vajon mi lesz Gyöngyösön? Semmi nem volt, éppen csak pár szem eső esett. A Fő téren akkor ment a kora délutáni program, éppen a katonák vonultak fel a szín­padra. Beültem a kocsimba, Kisnánára igyekeztem másik ese­ményre. Még át is villant az agyamon, na, megúszták Gyön­gyösön a nagy zuhét, végre nincs se túl hideg, igaz meleg sem. Aztán útközben hir­telen leszakadt az ég. Egy­re csak pattogott, csak ver­te a jég az autót. Megálltam, ahogy előttem és mögöttem is a sorban. Próbáltam tele­fonálni. Sikertelenül. Nem hallottam, mit tanácsolnak a vonal végén. Induljak, vagy áll­jak? Közben fehér szőnyeggé állt össze az útra hullott kavics nagyságú jég. Vészvillogók monoton fénye, az ablaktörlő rit- musos mozgása, a kitartó és fülsüketítő kopogás, a tehetet­lenség érzése kiszolgáltatottá tett. Csak vártam az út szélén, néztem a jégesőt. Elképzeltem, ahogy milliónyi horpadás lesz az autóm tetején, s hogy mi lesz a gazdákkal, a szőlővel. A virágzó gyümölcsfákkal, az erdővel, a kiskertekben a palántákkal? Mi lesz a gyöngyösi bornapokkal, a sástói túrázókkal? Ismét jégeső, vihar és ká­rok. Tényleg túlzás ez már mostanában. A gondolataimat sem hallottam a jégkopogás miatt, Jeges áradat mosta a város több utcáját A je­ges felhőszakadás rengeteg munkát adott a tűzoltóknak a szombat délt követő időszak­ban. A Heves Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság ügye­letén vasárnap délutánra elké­szült mérleg szerint előző nap ugyanilyen napszakjától tö­megesen érkeztek a bejelen­tések elárasztott utcákról, ud­varokról, pincékről. Összesen a hivatásos tűzoltó egységek 44,, az önkéntes tűzoltók csak a szombaton 33 helyszínen avatkoztak be. A házak pincéiben össze­gyűlt vizet kellet eltávolíta- niuk, az elázott és veszélyes­sé vált falak, épületrészek bontásában is segítettek a tűzoltók. A víz a lakóépüle­teken túl, még a gyöngyö­si uszoda gépházába, továb­bá két ipari létesítménybe és egy iskola alagsorába is be­tört és bizony jelentős anyagi károkat okozott. A vízeltávo­lítást szombaton délután és éjjel a gyöngyösi és a hatva­ni, vasárnap a gyöngyösi hi­vatásos tűzoltók folyamato­san végezték. A települések önkéntes tűzoltó egyesületei úgyszintén aktívan részt vet­tek a károk felszámolásában. A katasztrófavédelmi ügye­Az utcák Gyöngyö­sön több helyen fehérlettek a rengeteg jégtől. let azt is közölte, hogy a va­súti töltéseket is megrongál­ta a víz, kimosta a sínek alól például Karácsond közelé­ben. Emiatt a Budapest-Hat- van-Miskolc vasútvonalon az érintett állomások között a vasúti közlekedés akadozott. Vasárnap délután még négy Gyöngyös környéki települé­sen, mégpedig Atkáron, Gyön­gyöshalászon, Karácsondon és Vámosgyörkön volt érvény­ben másodfokú belvízvédelmi készenlét. Sz. Z. Történelmi kalandjátékot tartottak hátrányos helyzetű családoknak a községbeli várban Lovaggá is ütötték a végén a legügyesebbeket KiSNÁNA Ügyességi feladatok, botvívás, íjászat, reneszánsz tánctanulás és herőcesütés is feladatuk volt azoknak a csa­ládoknak, akik részt vettek a községben található várban a Múltunk a jövőnk címmel megrendezett történelmi ka­landjátékon.- A Heves Megyei Csalá­di Esélyteremtési és Önkén­tes Ház a Nemzeti Tehetség program keretében nyert egy pályázatot elsődlegesen a fia­tal tehetségek kibontakozását segítő programok szervezésé­hez. Ennek volt az egyik fon­tos része ez az elmúlt hétvégi, szombati program - árulta el A családok alkotta csapatok azonos korhű ruhában versenyeztek Galéria: heol.hu Fotó: Czímer Tamás a Hírlapnak Révészné Bőgős Zsuzsanna, a nyertes pályá­zat projektmenedzsere.- Már második évben pá­lyáztunk sikerrel - tette hoz­zá -, hiszen tavaly is és az idén is hétmillió forintot nyertünk a hátrányos helyzetű települé­sek, illetve családok részére kiírt projektre. Első alkalom­mal egyébként a környezetis­meret iránt különösen érdek­lődőket hívtuk el az előző esz­tendőben a Poroszlói Ökocent­rumba, most viszont a törté­nelmet igazán kedvelő csalá­dokat vártuk egy kis kaland­játékra a kisnánai várba. Tíz família érkezett erre a vetélke­dőre, amire korábban már elő­zetes feladatokkal kellett ké­szülniük. Az idei alkalommal Verpelét, Ivád, Vécs, Kisnána, Kerecsend, Besenyőtelek és Pétervására csapatai verseng­tek egymással régi korok vi­lágába kirándulva a feladatok segítségével. A hétvégi zord időjárás elle­nére a kisnánai vitézek kitar­tottak. A nap folyamán egyéb­ként nemcsak vetélkedtek, hanem olyan korabeli étket is megkóstolhattak, mint a cipó­ban tálalt káposztás bableves. A három legügyesebb család tagjait pedig lovaggá is ütöt­ték Móré várában. H. É. ♦ t 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom