Heves Megyei Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)
2017-04-19 / 90. szám
2017. ÁPRILIS 19., SZERDA SPORT 15 A Juve tanult a PSG hibájából, a Monaco a visszavágón is nyerne A Barca hisz a csodában Képes lesz-e csodára a Juventus ellen is a Barcelona? Magához tért-e a múlt heti robbantás okozta sokkból, és tud-e nyerni Monacóban a Dortmund? Ezek a kérdések teszik igazán izgalmassá a labdarúgó Bajnokok Ligájának mai negyeddöntőit. Pajor-Gyulai László kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Évekig emlegeti majd az európai futballvilág 2017. március 8-át: ezen a napon hajtotta végre a Barcelona a sportág egyik legnagyobb csodáját azzal, hogy négygólos hátrányt ledolgozva, 6-1-re legyőzve a Paris Saint-Germaint továbbjutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Akkor a katalánok aligha hitték volna, hogy még egyszer ennyire reménytelennek tűnő helyzetbe sodródhatnak, ám mégis így történt: egy hete nagyon simán kaptak ki Torinóban a Juven- tustól, és most hiába „csak” három gólt kell ledolgozniuk, a feladatuk nehezebb, mint a PSG ellen volt. Az olasz csapat nyilván tanult a franciák hibájából, aligha játszik majd annyira oktondian, mint ők tették, ráadásul a Barcelona nem is tűnik túl acélosnak az újabb bravúrhoz. Georgio Chiellini, a Juventus rutinos védője is így látja ezt, bár az ellenfélről szólva sokkal óvatosabban fogalmaz. „Nagyon egységesnek kell lennünk, és nem szabad azt mutatnunk, hogy félünk. A Barcelona játékosai olyanok, mint a cápák, ha megérzik a vérszagot, megesznek. Tá- yol kell tartanunk őket a kapunktól, amennyire csak lehetséges” - mondta, hozzátéve, hogy látta, az ellenfél hogyan intézte el a PSG-t, és az a meccs roppant tanulságos volt a számára. Barcelonában természetesen a motivációra való tekintettel emlegetik gyakran március 8-át, abból kiindulva, hogy ami egyszer sikerült, az miért ne sikerülhetne még egyszer... „Hinnünk kell abban, hogy meg tudjuk csinálni - mondta a szerdai összecsapásról Ney- mar, a katalánok világklasszis brazil csatára. - Egyszer már megtettük, másodszor is megtehet- / jük. A maximu- mot kell nyújta- nunk, hiszek a csapatunkban és ? az erőnkben. Ebben a helyzetben nincs veszte nivalónk, ehhez illő elszántsággal lépünk pályára.” A Barcelona az utolsó 15 BL-meccsét megnyerte otthon, ám ezúttal a győzelem ténye kevés, a különbsége is roppant fontos. Ugyanakkor a Juventus szép emlékeket őriz a Nou Campról, hiszen amikor legutóbb ott járt a 2002-2003-as idényben, akkor 2-1-es sikerrel utazhatott haza. A hívei számára jó hír, hogy a szombati bajnokit kisebb bokasérülése miatt kihagyó Paulo Dybala egészséges, és játszhat, ami már csak azért sem közömbös, mert két góljával nagyban hozzájárult hetően sokkolta a játékosokat, akik rossz néven vették, hogy az UEFA már másnap lejátszatta velük a Monaco elleni mérkőzést. Nagy részt ezzel is magyarázták, hogy kikaptak 3-2-re, és most idegenben hátrányból indulva kell kezdeniük a visszavágót. Erre utalnak a vezetőedző, Thomas Tuchel szavai is: „Túl korán volt másnap futballozni, de szombaton már látszott, hogy magukhoz tértek a játékosok, ezért is tudták három-egyre legyőzni a bajnokságban a Frankfurtot. Mindenesetre szerdán és szombaton is megmutatták, hogy van tartásuk. Szerintem amikor a pályán vannak, kevésbé gondolnak a történtekre. A szurkolóinkkal csodálatos a kapcsolatunk, az ilyen helyzetekben felülmúlhatatlanok.” A Monaco remek formában várja a németeket, amit bizonyít az a tény is, hogy hazájában vezeti a tabellát, a bajnokságban már 90 gólnál tart, és még érdekelt a francia kupában is. A lapok azt emelik ki, hogy az eltiltott Fabin- hót helyettesítő Baka- yoko kulcsembere lehet a mérkőzésnek, annyira jól futballo- zik, és egyetlen sor sem árulkodik kételyről a továbbjutást illetően. Leonardo Jardim vezetőedző is azt hangsúlyozta, hogy sok remek támadó van a keretben, ezért az előny dacára sem állnak be védekezni, a visszavágót is meg akarják nyerni. Neymar: Ebben a helyzetben nincs vesztenivalónk Fotó: AFP a Barcelona térdre kényszerítéséhez a múlt héten. A házigazdáknál Aleix Vidal és Ra- finha már hetek óta sérült, és Luis Enrique vezetőedző nem számíthat a vádliját fájlaló Javier Mascheranóra sem. Hatalmas az érdeklődés a nap másik negyeddöntője iránt is, hiszen az odavágó drámai körülmények között zajlott le Dortmundban: a hazai csapat busza mellett bombák robbantak, ez pedig értBL-negyeddöntő: mai program MONACO-DORTMUND 20.45 (Sportl), BARCELONA-JUVENTUS 20.45 (M4). HÍREK Úszó-ob Debrecenben ÚSZÁS A mától szombatig Debrecenben sorra kerülő országos bajnokságon nyílik utoljára lehetőség az úszócsapatba kerülésre minden idők legnagyobb magyar- országi sporteseményén, a nyári vizes világbajnokságon. MW PL: megvan az egyik feljutó LABDARÚGÁSA Brighton & Hove Albion jutott fel elsőként idén az angol labdarúgó élvonalba, miután a délangol klub a másodosztályú bajnokságban 2-1-re legyőzte a Wigan Athletic csapatát, és biztossá vált, hogy a másodiknál rosszabb helyen már nem végezhet. A Brighton legutóbb a 1982/83-as szezonban szerepelt a legjobbak között. MW Petra Kvitova már készül Párizsra Petra Kvitova eltökélt TENISZ Petra Kvitova eltökélten készül, hogy ott lehessen a május végén kezdődő francia nyílt teniszbajnokságon. A 27 éves, kétszeres wimbledoni bajnok cseh játékos december 20-án kézsérülést szenvedett otthonában egy betörés során. A behatoló - akinek személyazonosságára azóta sem derült fény - késsel sebesítette meg a teniszezőt, akit az eset után megműtötték, mert az ütőt fogó bal kezén mind az öt ujja, valamint két ideg is megsérült. MW A magyar játékos Európa leghatékonyabb támadója lett LABDARÚGÁS Szalai Ádám két gólt szerzett szombaton, csapata; a Hoffenheim 5-3-ra legyőzte a vendég Mönchen- gladbachot a Bundesligában. A 29 esztendős, 41-sze- res magyar válogatott középcsatár immár hétgólos a bajnoki idényben, s ebből hatot - három dupla formájában - tavasszal rámolt a kapuba. 2010 januárja óta íródó Bundesliga-pályafutá- sa legeredményesebb tavaszát éli, szezonokra bontva csupán egyszer volt ennél „termékenyebb”, jelesül 2012 őszén, amikor, még a Mainzban, kilenc gólt szerzett - a bajnokságot karrier- csúcsot jelentő 13-mal zárta. „Ragyogó edzésmunkát végez, sohasem látni rajta, hogy akár csak egy pillanatra is feladná a küzdelmet - méltatta Szálait Julian Nagelsmann, a Bundesliga harmadik, BL-fő- táblás indulást garantáló helyén álló Hoffenheim 29 esztendős vezetőedzője. - Ádám is rendszeresen megkapja az esélyt a bizonyításra, és Topcsatár Fotó: Szabó Miklós örömmel tölt el, hogy egyre nagyobb kihívás számomra a csatársorunk összeállítása.” A tréner öt csatárból válogathat, közülük a horvát Andrej Kramaric a legeredményesebb (29 bajnoki fellépés/12 gól), őt követi a német Sandro Wagner (26/11), majd Szalai (17/7) és a német Marc Uth (17/7) holtversenyben, valamint a szintén német Marco Terrazzino (9/1). Hatékonyságban azonban toronymagasan a magyar csatár az első, mi több, az öt európai topiiga (német, spanyol, olasz, angol, francia) támadói között is listavezető! Legalábbis úgy számolva, hogy az adott játékos csapata bajnoki meccseinek legalább a felén pályára lépett. Szalai 2016- 2017-ben 17 Bundesliga-talál- kozón 530 játékpercet töltött a pályán, átszámítva 75,71 percenként talál a kapuba, ami 90 percre lebontva annyit jelent, hogy mérkőzésenként 1,18 gólt szerez - e tekintetben Lionel Messit is megelőzve az első helyen áll Európában! Szalai eddigi 166 német élvonalbeli mérkőzésén 39 gólt szerzett, e mutatóval magyar csúcstartó a Bundesligában, egyelőre holtversenyben Huszti Szabolccsal. A 34 esztendős középpályás jelenleg a kínai Csangcsun Jatajban futballozik, és nem biztos, hogy visszavezet még az útja a Bundesligába. Kamler János/NS A legjobb támadók (Az öt európai topbajnokságban) Név , , Egyesület 90 perc/gól SZALAI ÁDÁM Hoffenheim 1.18 Lionel Messi Barcelona 1.13 Edinson Cavani PSG CO o T—1 Falcao Mona co 1.07 Robert Bayern 1.05 Lewandowski München Guido Carrillo Monaco 1.02 Alvaro Morata Real Madrid 1.02 Kylian Mbappe Monaco 1 Pierre-Emerick Dortmund 0.98 Aubameyang Olivier Giroud Arsenal 0.97 A Podgorica ellen elődöntőzik a Győr KÉZILABDA A rendezés joga miatt nem kell izgulni: az Európai Kézilabda-szövetség, az .EHF még tavaly szeptemberben eldöntötte, hogy 2019-ig Budapest rendezi meg a női Bajnokok Ligájának a négyes döntőjét. Ez már most is hagyománynak mondható, és a múlt ismételte önmagát abban is, hogy ugyanazon a helyszínen - Papp László Aréna - ugyanaz a négy csapat küzd meg a serlegért, mint tavaly. Ez árulkodik a kontinens erőviszonyairól, mi pedig sajnálhatjuk, hogy így történt, és a Ferencvárosnak nem sikerült bejutnia a négyes tornára. Május 6-án rendezik az elődöntőket, 7-én a helyosztókat. A négy csapat a magyar bajnok Győri Audi ETO, a címvédő román CSM Bucuresti, a macedón Vardar Szkopje és a montenegrói Budocnost Podgorica. Az EHF tegnap megtartotta a sorsolást is. Előtte Görbicz Anita, a győriek csapatkapitánya elmondta, nincs kívánságuk a sorstól, mindhárom vetélytárs roppant erős, egész egyszerűen minden ellenfelet le kell győzni. Az EHF szavazásán a Győr áll a legjobban, a voksolók 37 százaléka véli úgy, hogy a magyar csapat ér fel a csúcsra. Ehhez első lépésként a Podgoricán kell túljutnia, ugyanis ez lesz az elődöntők párosítása: Buducnost Podgorica-Győri Audi ETO, CSM Bucuresti-Vardar Szkopje. A mérkőzéseket 15.15-kor és 17.45- kor kezdik, de még változhat a mécsesek sorrendje. Tavaly a döntőt a Győr hosszabbítás után, hétméteresekkel bukta el a román bajnok ellen, és most megismétlődhet az a finálé. Maradva az elődöntőnél: a Podgorica két legveszélyesebb játékosa Cristina Neagu és a volt győri Katarina Bula- tovic, akik 80, illetve 79 góllal a második, illetve holtversenyben a harmadik helyen állnak a még aktív csapatok játékosainak góllövőlistáján. MW Visszavágó is lehet az idei BL-döntőn