Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)

2017-03-08 / 57. szám

2017. MÁRCIUS 8., SZERDA 4 GYÖNGYÖS ÉS TÉRSÉGE HÍREK Sportszakmai egyeztetés Új kamerák figyelnek GYÖNGYÖSA város új sport- koncepcióját megvitatni hív­ta össze a sportegyesüle­tek képviselőit Hiesz György polgármester. A cél a helyi sporttörténelem összefogla­lása és bemutatása, illetve a városi szervezetek támoga­tása. A városvezető kiemelte, a támogatás a tervezet sze­rint az egyesületek költség- vetésének maximum 40 szá­zaléka lesz majd. Elhangzott: a helyi szakemberek vélemé­nyére és szorosabb együtt­működésére egyaránt számít az önkormányzat. (hé) Zsetonokkal segíthetünk GYÖNGYÖS Az Apró Lépések Egyesület, a markazi „Boga­rasok” és a Gyöngyöstarjáni Általános Iskola tanulói ver­sengenek majd a zsetono­kért. Ők hárman kerültek be a Tesco ma induló, helyi kö­zösségeket segítő zseton­gyűjtő akciójába. Az Apró Lé­pések Egyesület célja egy jó­tékonysági teljesítménytú­ra az autizmussal élőkért, a markaziak családi hétpróbát szerveznének, a tarjáni diá­kok pedig megszépítenék az iskolájuk udvarát. A nyertes 400 ezer forintot kap célja megvalósításához. (hé) Egy hét újra a foklórról szól GYÖNGYÖS A GYÖNGY nem­zetközi folklórfesztivál ki­emelkedő esemény a Mát- raalján. Az már most eldőlt, hogy idén augusztus 8-a és 13-a között rendezik meg - immáron 17. alkalommal - az eseményt, amelyre szo­kás szerint több külföldi és számos magyar együttes is érkezik. Az egyhetes, ze­nés-táncos forgatag célja az igazi „fesztiválváros" megte­remtése. (hé) GYÖNGYÖS Immár 49 térfi­gyelő és 11 rendszámfelisme­rő kamera működik a város­ban. Negyvenmillió forintból fejlesztette a rendszert az ön- kormányzat. Az eszközök éj­jellátó funkcióval felszereltek, nagyfelbontású képeket ké­szítenek. A rendszámfelisme­rő kamerákat a város be- és kivezető útjaira telepítették a körözött, lejárt műszaki érvé­nyességű vagy a forgalomból kivont gépjárművek kiszű­résére. Szinte az egész város szemmel tartható, a sok éve problémásabb helyszínekre is kerültek eszközök. Az északi városrésztől kezdve a belvá­rosig, a Dobó úti lakótelepre, a Kenyérgyár úti garázssorra is telepítettek. A 25 új kamera próbaüzeme befejeződött, már élesben működnek. H. É. A kamerák képeit a rendőrség és a városrendészet munkatársai figyelik Fotó: Czímer Tamás Paranoid skizofrén a Mi folyik itt... „sztárja” Két év tíz hónap fegyház­büntetést kapott múlt év szeptember 7-én R. Lász­ló magánlaksértésért, állat­kínzásért és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sér­tés bűntette miatt. Hliva Éva eva. h 1 i va@med i works. hu GYÖNGYÖS Cigánygyerek va­gyok, de nem vagyok buta - mondta 6 éve az országo­san híressé vagy inkább hír­hedté vált „Mi folyik itt Gyön­gyösön?” videóban R. Lász­ló. A gyöngyösi családapa ak­kor elmondta országnak-vi- lágnak, hogy 3 gyereke van és hamarosan jön a negyedik is. Kiderült a felvételből, hogy az egyik gyereknek dongalába van, neki pedig térdszalagsza­kadása, amivel - panaszolta - nem foglalkoztak az orvosok. Azt is megtudtuk, hogy sanya­rú az élete, és amikor a váro­si televízió munkatársai meg­interjúvolták, épp a temetőbe tartott virágcsokorral a kezé­ben, amit dühében a földhöz is vágott. Többet nem is igen tudunk R. Laciról, noha több mint 3 millióan látták a róla készült videót. Azt sem tudtuk ed­dig, hogy másfél éve előzetes letartóztatásban volt, mert a Gyöngyösi Járási Ügyészség több vádpontban is vádolta a többszörös visszaesőt. Minő­sített állatkínzás, illetve mi­nősített, kiskorú, védekezés­re képtelen személy sérelmé­re elkövetett könnyű testi sér­tés bűntette volt a vád. Történt ugyanis, hogy 2015 júniusá­ban a vádlott egy három hó­napos, kistestű keverék szuka kutyát kinézett magának az egyik rokonlátogatás során, amelyet haza is vitt. Otthon, a vádindítvány szerint, 15-20 percig fajtalankodott az állat­tal, ami a kutyának rendkívü­li fájdalmat és különös szenve­dést okozott. Amint elengedte a vérző ebet, az hazaszaladt, sérülése több napig gyógyult. Ám László ezen a júniusi na­pon újabb látogatást tett, isme­rőseihez ment, akik all éves kisfiúkkal az udvaron töltöt­ték a nyári estét. A vádlott a kisfiút magához húzta, az ar­cán csókolgatni kezdte, majd a gyermek rövidnadrágjának szárán keresztül egy hirte­len mozdulattal megrántotta a fiú nemi szervét. A gyermek 8 napon belül gyógyuló sérü­lést szenvedett. A Gyöngyö­si Járásbíróság tavaly szep­temberben hirdetett ítéletet az ügyben. A vádlottat, mint többszörös visszaesőt, jogerő­sen 2 év 10 hónap fegyház­büntetésre ítélte, mellékbün­tetésül 3 évre eltiltotta a köz­ügyek gyakorlásától. Megálla­pította, hogy a vádlott feltéte­les szabadságra nem bocsát­ható. Dr. Snellenperger Judit, az Egri Törvényszék sajtószó­vivője tájékoztatott arról is, hogy a vádlott 2004 óta áll pa­ranoid skizofrénia miatt keze­lés alatt, elmebetegsége a ter­hére rótt cselekmények ide­jén is fennállt, azonban aktív elmekóros tünetek a férfinál nem voltak kimutathatók, így elmebetegsége a jelen cselek­mények szempontjából nem vehetők figyelembe. Bizonyára sokan mosolyog­tak R. Laci érzelmi hullám­zásain és panaszáradatán, de leginkább a város szégyen­foltjának tekintik e rögtönzött előadást. Tizenöt perc hírnév után végül a gyöngyösi „nem buta cigánygyerekről” is kide­rült, mi folyik körülötte. A paranoid skizofrénia jói kezelhető A skizofrénia nem egységes kórkép, összefoglaló neve a pszichotikus állapotok közé so­rolt agyi betegségeknek, me­lyeknek közös jellemzője, hogy a beteg akarata, gondolatai és érzelmei szétesnek. A pszi­chotikus állapotok a realitásér­zék elvesztésével, érzékcsaló­dásokkal, hallucinációkkal, az érzelmi élet zavaraival, tévesz­mékkel járó elmegyógyászati betegségek. A paranoid skizofréniát főként a téveszmék és a hanghalluci- nációk jellemzik, kevésbé jel­lemzőek a szétesett beszéd és az érzelemzavarok. Általában 25-35 éves kor között kezdő­dik, jól kezelhető. A Mária-út része lehet a község temploma GYÖNGYÖSPATA A város csat­lakozik a Mária-úthoz - erről határozott legutóbbi ülésén a település képviselő-testü- lete. A Mária-út Közép-Euró- pán átívelő zarándok- és turis- taút-hálózat az ausztriai Ma- riazelltől az erdélyi Csíksom- lyóig vezetve összeköt 400 te­lepülést, több országot. Az út kialakítására, fenntartására és fejlesztésére, a magyar ke­resztény és kulturális hagyo­mányok népszerűsítésére jött létre a Mária Út Közhasznú Egyesület. Gyöngyöspata ese­tében előreláthatólag huszon­két és fél ezer forintot tesz majd ki a tagi lét. Azt is kez­deményezte emellett a testü­let, hogy a gyöngyöspatai Kis- boldogasszony-templom felvé­telt nyerjen a Mária-út hiva­talos állomáshelyei közé, et­től egyebek között a vallási turizmus fellendülését várja a város önkormányzata - kö­zölte lapunkkal Faragó Zol­tán, Gyöngyöspata sajtórefe­rense. Megtudtuk: a testületi ülésen többek között meghall­gatták a tavalyi közmunka-be­számolót is. Elhangzott: sike­res volt a patai mezőgazda- sági program: 1500 kiló bur­gonya, 600 fej saláta termett. Komoly termést hozott a mál­na, majdnem 1200 kilogramm lett a mérleg. Ennek felét elad­ták, ebből közel félmillió fo­rint folyt be, s rengeteg lekvár és szörp is készült, de több mint ezer tő egrest is ültettek. A sertésállományból 16 jószá­got vágtak le, húsértéken ösz- szesen 750 ezer forintért érté­kesítették. H. É. A gyöngyöspatai Kisboldogasz- szony-templom Fotó: C. T. Új étkezőkonyhát alakítottak ki, s valamennyi önkormányzati utat korszerűsítik az idén Épül, szépül a falu, régvolt ennyi fejlesztés ADÁCS - Rég volt már eny- nyi fejlesztés a településen - mondta a Hírlap megkeresésé­re Ócsai László polgármester. - Ideje volt már, hogy egy ki­csit megújuljon a falu, a köz­ség környezete szépüljön. Elárulta: tavaly ősszel 22 millió forintból építettek egy új ravatalozót, 20 millió fo­rintból pedig a polgármeste­ri hivatal belső helyiségei is teljesen megújultak. Új étke­zőkonyhát alakítottak ki, de a bútorokat is szinte teljes egé­szében lecserélték. Ezeket ab­ból a 44 millió forintból tudták megvalósítani, amelyet a kor­mány az adósságkonszolidáci­óból kimaradt önkormányza­toknak biztosított - közölte a polgármester. Hozzátette: az összeg a má­sik felét, tehát további 44 mil­lió forintot az idén költik el. Már erre is megvannak a konkrét tervek: Adács összes önkormányzati útja megújul, élve a lehetőséggel. A telepü­lés több nyertes pályázata pe­dig az idén valósul meg. Ilyen egy TOP-os beadvány is: 83 millió forintból egy ke­rékpárutat építenek a köze­li gumigyár széléig, bízva ab­ban, hogy sokan járnak majd oda dolgozni. A településveze­tő elmondta: hamarosan egy Tavaly ősszel új ravatalozót építettek Fotó: Czímer Tamás „Büszkeségponttal” is gyara­podhat Adács, az 1956-os em­lékművet pedig, a tervek sze­rint, még március végén átad­ják. A mementóra kilenc és fél millió forintot nyertek a Kö­zép- és Kelet-európai Történe­lem és Társadalom Kutatásá­ért Közalapítvány pályázatán.- Ebben az évben végre megvalósulni látszik a 32103- as számú, azaz a Vámosgyörk felé vezető út felújítása is - fogalmazott Ócsai László. - Nyugodtan kijelenthetem, hogy régi álmunk teljesül ez­zel. Igaz, nem önkormányza­ti beruházásról van szó, ha­nem a közútkezelő 170 millió forintos fejlesztéséről. Talán a legnagyobb probléma volt ez a faluban, az autópálya csomó­pontjának Gyöngyös keleti le­hajtója végett ugyanis óriási közúti teherforgalom megy át naponta a településen, s ez az átkelési útszakasz szinte már balesetveszélyes volt. A polgármester szólt arról is, számos tervük van még a jövőre nézve, egyebek között bíznak abban hogy a beadott 130 milliós energetikai pályá­zatuk pozitív elbírálást kap, így a település sportcentruma és az óvoda épülete is új nyí­lászárókat és korszerű fűtés- rendszert kaphat. H. É.

Next

/
Oldalképek
Tartalom