Heves Megyei Hírlap, 2017. március (28. évfolyam, 51-76. szám)
2017-03-20 / 66. szám
14 SPORT 2017. MÁRCIUS 20., HÉTFŐ HÍREK Még a Recco-meccs, és jöhetnek a régóta várt hazai mérkőzések Harmincegyen ugrattak Szilváson LOVASSPORT Kétnapos regionális fedeles díjugrató versenyt rendeztek Szilvásváradon. A nyitányon hét kategóriában indultak a résztvevők, 31 lovas 45 lóval vágott neki különböző magasságú akadályoknak. Másnap nyolc versenyszámban szerepeltek az ország keleti feléből érkezett lovasok. T. B. Varga a legjobb egri Dorogon BIRKÓZÁS Varga Vilmos (60 kg) ötödik helyen végzett a dorogi 6. Fekete Gyémánt-kupa nemzetközi kötöttfogású válogató versenyen, ahol a kadét és a junior korosztály képviseletében tíz súlycsoportban 16 ország 185 birkózója tette próbára tudását. Az Egri Vasas-EV- Sl versenyzői közül a junior korú Varga az elődöntőben moldáv, majd a bronzmérkőzésen román ellenféllel szemben maradtaiul, míg a kadeteknél Csala Adrián (58 kg) a későbbi ezüstérmestől elszenvedett vereség után a 12. helyen zárt. S. K. Atkár: hibátlan mérleggel az élen TEREMLABDARÚGÁS A Szőlőskert Nagyréde SC és Reze- ták Sándor rendezte U14-es Farsang-kupa végeredménye: 1. Atkár, 2. Petőfibánya, 3. Nagyréde, 4. Lőrinci. Gólkirály: Szűcs Krisztián (Atkár) 14 góllal. Legjobb kapus: Havellant Martin (Lőrinci). Legjobb mezőnyjátékos: Majoros Zsombor (Nagyréde). Fair Play-díjas: Lőrinci. Legjobb játékvezető: Szalai Béla. A csapatonkénti legjobbak. Nagyréde: Barabás Szabolcs. Lőrinci: Ács Belián. Atkár: Barabás Attila. Petőfibánya: Hartyányi Vincent. A díjakat Kovács László klubelnök adta át. H. F. Zs. Ipbal-Trénd Bútor Hárai Balázs (elöl) alaposan kivette a részét a gólgyártásból. A válogatott center ötször talált a Vasas kapujába Fotó: Lénárt Márton ÖTMÉTERESBŐL: 2/2, ill. - KIPONTOZÓDOTT: Takács B. a 17. percben. Két negyedig bírta a ZF-Eger tempóját a Vasas csapata. A találkozó első felében még két találattal is vezető angyalföldiek most a harmadik negyedben rekedtek meg, a ZF-nek pedig ez elegendőek is bizonyult, hogy bebiztosítsa győzelmét. Az egrieknél Hárai Balázs és Milos Csuk játszotta a vezérszerepet, ketten összesen kilenc találatot szereztek. Vezetésükkel így a végén nem kellett izgulni. A Vasas legyőzésével a középszakasz utolsó idegenbeli meccsét is letudták a sárga-kékek, akik a szerdai rec- cói BL-ütközetet követően nagy valószínűség szerint hat hazai összecsapással folytathatják a szezon. FÖLDI LÁSZLÓ: - Ezúttal több minden motivált bennünket. Korábban az egri mérkőzés első félideje nem igazán sikerült számunkra jól. Sajnos, most a harmadik negyedben is hasonló volt a helyzet, de szerencsére fel tudtunk állni. Fegyelmezettebben is játszottunk. Ha egy kicsit higgadtabbak vagyunk, talán több borsot is törhettünk volna a vendégek orra alá. DABROWSKi Norbert: - Harcos, felpaprikázott Vasassal játszottunk, igazolta, miért jutott a legjobb nyolc közé. Nem élveztem a mérkőzés minden percét, de jó munka volt ez nekünk, és örülök, hogy ilyen csatára kényszerítettek bennünket. Férfias meccs volt. További eredmények Szeged-FTC 7-9 BVSC-Zuglő-Szolnok 5-16 Miskolci VLC-OSC-Újbuda 9-14 A felsőház állása 1. Szolnok 19 18- 1 75-25 54 2. ZF-Eger 19 17 1 1 61-43 52. 3.0SC 19 15 2 2 48-41 47 4. TO 19 12 4 3 42-48 40 5. Miskolc 19 10 3 6 47-59 33 6. Szeged 19 7 6 6 50-65 27 7. BVSC 19 8 2 9 45-59 26 8. Vasas 19 7 1 1136-6422 Következik: Bajnokok Ligája-mérkőzés, Pro Recco- ZF-Eger, Sori, szerda, 20.30 Férfias összecsapás volt A harmadik negyed erős ví- zilabdázása elegendőnek bizonyult az OB I. középszakasza utolsó idegenbeli győzelméhez a ZF-Egernek. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com HIRDETÉS HUNGÁRIA VÍZILABDA A férfi OB I. középszakasza felsőházának 5. fordulójában: VASAS-ZF-EGER 10-14 (2-2,4-4,1-5,3-3) Budapest, Tüske uszoda. V.: Berki, Marjay. VASAS: Jónás - Burián 1, Ko- opman, Bóbis, Babay, Takács B., dr. Steinmetz Á. 2. Cs.: Tihanyi - Bencz 1, Mészáros Cs., LINDHOUT 3, Marnitz G. 3, Simon H., Konarik. Edző: Földi László. EGER: Csiszár - Vapenszki 1, Csucskovics 1, Kovács Gergő 1, HOSNYÁNSZKY 1, HÁRAI 5, MILOS CSUK 4. Cs.: Angyal 1, DECKER Á., Bedő, Biros B., Sári, Kürti. Edzők: Dabrowski Norbert, Petrovai Márton. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA: 0-2, 3-2, 3-3, 5-3, 5-5, 6-5, 6-10, 7-10, 7-12, 9-13, 10-14 GÓL-EMBERELŐNYBŐL: 4/0, ill. 12/7. HIRDETÉS M ..1..... Kf t Helyszín: Eger, Agria Park Frei kávézó melletti terület Kiállítás ideje: 2017. március 24-én pénteken és 2017. március 25-én szombaton Nyitva: 10.00-18.00 óráig Érdeklődni: 06-20/3469-591 Bútorbeszámítási akció: használt, régi bútorát az új árába beszámítjuk. EKE: sokat érhet az óbudai siker KOSÁRLABDA A férfi NB I. B Keleti csoportjának 20. fordulójában: ÓBUDAIKASZÁSOK- EKE-EGER-KOK 64-70 (22-20,15-20,13-14,14-16) Budapest, 200 néző, V.: Ga- ál, Sentényi, Major. EKE: TÓTH Z. 17/15, Csabák 3, Jakab Zs. 14/3, Illés 8, Csák- vári 6. Cs.: VARGA I. 12, Ungi 2, Megyes 3/3, Fülöp G., Szabó G. 5/3, Frey. Edző: Váczi Péter. A „hatpontos” idegenbeli sikerrel fontos lépést tett a középházi rájátszásba jutás felé az EKE-Eger-KOK együttese. Amennyiben utolsó két alapszakasz-fellépésükön (Honvéd és Tiszaújváros egyaránt otthon) is győztesen zárnak az egyetemisták, úgy nagy valószínűség szerint meglesz számukra a nyolcadik hely. váczi Péter: - Elég zaklatott, közepes színvonalú mérkőzést sikerült játszanunk, de a végén nagyot mentünk. Igazából az egész meccsen a mi játékunk volt a meghatározó, ám az utolsó negyedben átvették a vezetést a Kaszások, és kellett a tartás. Mostanában ilyen meccseket játszottunk, ezért szerencsére most is mi jöttünk ki jobban az egészből. KÖVETKEZIK: EKE-Honvéd, szombat, 16.00. F. B. HIRDETÉS KáELETET MEG A kerékpározás Magyarországon is az aranykorát éli, évről évre több mint 200 ezer új bringát vásárolnak az egyik legkedveltebb szabadidős sport szerelmesei. Ä vásárlás előtt állókhoz, a használt kerékpárt keresőkhöz, a családdal minden hétvégén kirándulást tervezőkhöz, a bringával munkába járókhoz is szól magazinunk, ' amely számtalan ötlettel, tippel, íj Megfontolandó javaslattal segíti a kerékpározókat. MOST A MAGAZINNAL 20 SZÁZALÉK KEDVEZMÉNYT KAPHAT KERÉKPÁR VAGY BRINGAFELSZERELÉS VÁSÁRLÁSA ESETÉN! KERESSE MÁRCIUS 17-TŐL AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! IllU-lrh f % 4 »