Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-07 / 32. szám
2017. FEBRUÁR 7., KEDD KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS JJ Testünk, mint őszinte, ösztönös eszköz EGER Az Eszterházy Károly Egyetem színjátszó csoportja, a Szuszogó Színház háromnapos intenzív mozgásszínházi tréninget tart Levko Esztel- la vezetésével, február 24-26. között, a megyeszékhelyen, az Ifi Pontban. Az egyetemi honlapon olvasható tájékoztató szerint a workshop különböző' mozgásszínházi metódusok ötvözete lesz, amelynek a lényege, hogy fejlődjön a résztvevők testtudata, erősödjenek a színpadi kifejezőeszközei. A közös munka során mozdulatokkal, szöveggel, zenével dolgozva egy olyan színházi módszerrel ismerkednek meg a résztvevők, amelyben a test egy dinamikus, ösztönös, őszinte eszközként vesz részt. A gyakorlatok fizikálisán, emocionálisan és mentálisan is kihívás elé állítják majd a tréningre vállalkozókat. A felhívás szerint azokat az érdeklődőket várják, akik kíváncsiak a mozgásszínház egy olyan megközelítéséhez, amelyben a mozgás, a szöveg, az élő zene egy egésszé forr össze. Fizikai, ritmus, csapatépítő, improvizációs gyakorlatok váltják egymást a februári hétvégén, a megadott tematikára épülő tréningen. A programról bővebb tájékoztatást is olvashatnak az Eszterházy Károly Egyetem honlapján. J. H. MOZI AGRIA MOZI - Eger 16.00 ÓRA: Balerina 18.00 ÓRA: Az éjszaka törvénye 20.30 ÓRA: A Kaptár - Utolsó fejezet 18.15 ÓRA: xXx: Újra akcióban 20.30 ÓRA: Széttörve 18.15 ÉS 20.30 ÓRA: Körök 16.00 ÓRA: Az alapító CINEMA BRIDGE MOZI Gyöngyös Szabadság-terem 15.30 ÓRA: Egy kutya négy élete 17.45 ÓRA: Kaliforniai álom 20.15 ÓRA: Az éjszaka törvénye Puskin-terem 16.00 ÓRA: Balerina 18.00 ÓRA: xXx: Újra akcióban 20.30 ÓRA: A Kaptár - Újra akcióban A polgárőrök 4500 órát töltöttek szolgálatban A nyugalom szigete lett a kis település Balról: Botos Kázmér, Csabai Béláné, Vincze Imre és Zámbó Mihály szolgálatban SZAJLA Mindössze egy ittas vezetés, s egy magánlaksértés történt az elmúlt esztendőben a településen, s tudomásunk szerint sem a kiskertekben, sem a külterületeken nem dézsmálták meg illetéktelenek a termést - jellemezte a falu közbiztonsági helyzetét Zámbó Mihály elnök. A Szajlai Polgárőr Egyesület beszámoló közgyűlésén elhangzott, hogy mindez a 17 tagú csoport tevékenységének is köszönhető. Az önkéntesek a helyi körzeti megbízott, Kisbenedek András r. zászlós szakmai támogatásával járőröznek a köz- és külterületen. Az elmúlt évben 364 alkalommal összesen 4546 órát, ebből 3078-at a rendőrséggel közösen töltöttek szolgálatban. Az egyesület lovas polgárőre - az együttműködési megállapodás alapján - a környező települések lovasaival több mint háromszáz órában vett részt a határbeli lopások megelőzésében. A település és az egyesület, mint azt megtudtuk, már a kezdetektől fogva vesz részt az Országos Polgárőr Szövetség által indított kiemelt bűnmegelőzési programban. Mindehhez az előző évben megfelelő anyagi és technikai támogatást is reméltek, ez azonban az eredményeik ellenére mindmáig elmaradt. A hátrányos helyzetű község önkormányzata mellett a bükkszéki képviselő-testület, valamint a római katolikus egyház támogatja még az önkéntes szolgálatot a nap bármely szakában vállaló egyesületet. A bűnmegelőző munkához mindenképpen szükségük lenne arra, hogy berendezzék, technikai eszközökkel szereljék fel az önkormányzat által biztosított szolgálati helyiséget, ahol a hamarosan élesben működő térfigyelőka- mera-rendszer vezérlése is helyet kapott. Sz. I. Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi HOGY MINDIG CÉLBA ERJEN! vPályázati sajtóközleményekhez árajánlatok készítése, megjelentetése, vSzórólap, egyéb nyomdai kiadványok terjesztése, v Intemetbanner megjelentetése, v Cikkek, interjúk nyomtatott sajtóban történő elhelyezése. Segítünk Önnek: kérjetestreszabott ajánlatunkat, kedvezményes lehetőségekkel állunk rendelkezésre: hmhgyartas@mediaworks.hu, vagy +36-36/513-633 Ön pályázik, a nyilvánosság a mi dolgunk! HEVES JIhÍRIAP HEOL.hu HIRDETÉS Februárban is műsoron a DZSUNGEL KÖNYVE bábmusical a Harlekin Bábszínházban! Időpontok: Február 9. csütörtök 14.00 Február 10. péntek 10.00 Február 12. vasárnap 11.00 Jegyek a honlapon vagy telefonon keresztül foglalhatóak! www.harlekin.hu +36 310-151 TV • HELYI MŰSOROK • RADIO 8.00: A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlésé 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Egészségtár-ma- gazinműsor 19.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20: Filmözön-filmajánló 19.30: Esély -magazinműsor- ism. 20.00: Hír- Adás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: Kilátó-megyei magazinműsor-ism. 20.50: Sport Plusz-televíziós sportmagazin Benne:. Eger SBS Eszterházy - Balmazújvárosi KK férfi kézilabda Liga kupa mérkőzés 111 II II III 00.00: Képújság 09.00: A hétfői adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02:10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Fórum 1. rész - közéleti magazin 19.01: Reklám 19.04: Fórum 2. rész- közéleti magazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Moziklip - mozi magazin 19.58: Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: Nyílt nap az EKE-n 10.05: A környezet helye a gazdaságban és a társadalomban - Beszélgetések a környezetről sorozat 11.05: Ismeretlen ismerős: Fenyves Balázs - portré 11.33: Animációs rövidfilm válogatás 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterházy krónika - összefoglaló magazinműsor 14.45: Az egri tanárképzés fejlődése 1949-től napjainkig - Új lehetőségek és kihívások az egri főiskolán - dokumentumfilm (ism.) 15.10: Jaja - koncert és beszélgetés 15.38: Aktívház az Egyetemen 16.00: Képújság 18.00: EKF Sport - az Eszterházy Károly Főiskola sportmagazinja 18.30: Nyíregyháza Blue Sharks - EKE-Eger- KOK - NB l/B, kelet, 15. forduló, ffi kosárlabda mérkőzés 20.00: Képújság 21.00: Az aktuális keddi adás 21.00: Válogatás az EKE mozgóképes hallgatóinak vizsga-portréfilmjeiből 21.30: Paks II: titkok és kockázat - Antal Attila (Energiaklub) előadása (ism.) 21.55: Álom és emlékezet - Tóth Krisztina (író, költő) előadása 22.20: LaBor- boros magazin (ism.) 23.00: Képújság 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339- 33-33 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül FM7 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00: Traffic, Győri Nikivel Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer A nyár legnagyobb slágerei Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Tudományról, kultúráról 10.05: Délutáni találkozás (MKR) 10.45: Lélek szava 11.05: Cseperedő 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: A zene mesterei (ism.) 14.05: Az erdő fohásza 15.05: Templom - tér - kép (MKR) 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05: Mustármag 19.45: Esti mese 20.05: Egyházfórum 21.05: Kávéház (ism.) 22.10: Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05: Vatikáni rádió AJÁNLÓ EGER Szabadon, minta madár címmel az Eszterházy Károly Egyetem campusai közötti együttműködésjegyében nyílt kiállítás a Líceum első emeletén, a díszterem előtti aulában február 3-án. A tárlat a sárospataki, a jászberényi és az egri gyakorlóiskola tanulóinak pályamunkáit mutatja be, amelyeket február 13-ig tekinthetnek meg a helyszínen az érdeklődők. EGER Barna Béla és Pusztay Sándor Tematikus utak Szlovákiában című könyvének kötetbemutatóját tartják február 9-én, csütörtökön a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Központi Könyvtára böngészőjében. A vendég Barna Béla turisztikai újságíró, egyúttal tűra- vezető lesz, akivel Ebner Béla újságíró beszélget. Hallgatói csoport: a kereset bővíthető EGER Az Eszterházy Károly Egyetem berkein belül működő hallgatói munkacsoport évek óta jó lehetőség a hallgatóknak egyetemi éveik alatt a keresetszerzésre, ezzel is segítve őket az önállósodásban, a jobb anyagi helyzet megteremtésében.- Sokan ebből fizetik a lakhatásukat, napi kiadásaikat. Ami változás, hogy ettől a tanévtől az EHÖK koordinálja az összes hallgatói munkavégzést - közölte Bíró Balázs, a hallgatói önkormányzat elnöke. Jelenleg 250 tagja van a csoportnak, és ahogy a nevéből is kivehető, kizárólag hallgatókat tudnak foglalkoztatni. Kíváncsiak voltunk, a diákok milyen feladatokban tudnak segíteni. Érdeklődésünkre Bíró Balázs elárulta; elsősorban az intézmény belső programjain van mód segítőként részt venni.- Gondolok egyebek között az egyetemi nyílt napokra, az Educaito kiállításra, a gólyabálra, a gólyatáborra, alkalmassági vizsgákra, egyéb HŐK- és intézményi programokra - nyilatkozta, majd hozzátette: minden olyan hallgatótársukat szeretettel látják a csoportban, akik szeretnének egy kis bevételhez jutni. Ehhez pedig nincs más dolguk, mint a Facebookon jelentkezni az EKE Hallgatói Munkacsoportjához. J. H. EKMK FEBRUÁR 7., KEDD, 16.00 15+14 - Az EKE festő és grafika szakos hallgatóinak kiállítás-megnyitója HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház FEBRUÁR 8., SZERDA 17.00 ÉLETMÓDVÁLTÁS FELSŐFOKON, KORHATÁR NÉLKÜL Fókuszban a mozgásszervek 18.00 ZARATHUSTRÁTÓL JÉZUSIG Vallástörténeti előadás HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 9., CSÜTÖRTÖK, 13.00 TRIO CLASSIC SZEGED KONCERT HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 11., SZOMBAT 10.00-15.00 HAGYOMÁNYŐRZŐ FARSANG Busó maszkok kiállítása, kézműves foglalkozások, játszóház... HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 19.00 FARSANGI BÁTYUS BÁL A GAJDOS ZENEKARRAL HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 14., KEDD, 19.00 ZOLBERT - INSIDE OUT - LEMEZBEMUTATÓ HELYSZÍN: ___M___ EG ER Forrás Gyermek es kULTURÁUS Ifjúsági Ház KÖZPONT