Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-20 / 43. szám

2017. FEBRUÁR 20., HÉTFŐ 10 TETTHELY-TV-MŰSOR A gyanúsítottra utal a pokolgép indítószerkezetén talált DNS-minta P. László két rendőrt sebesített meg súlyosan szeptemberben Fotók: Police.hu, MTI, Veres Viktor HÍREK Megint házi őrizetben a gázoló BtlöAPES ? A bíróság újra ki­engedte az előzetes letar­tóztatásból a zuglói gázolót, azt a 25 éves nőt, aki a gya­nú szerint tavaly november­ben bedrogozva gázolt halál­ra egy idős férfit, majd meg­állás nélkül tovább haladt és elment egy szépségszalonba műszempillát csináltatatni - értesült szombaton a Vel­vet. A hírt Pota Péter, a Fő­városi Törvényszék szóvivője megerősítette. A döntés ér­telmében a nő megint házi őrizetbe kerül és nyomköve­tőt kap. A feltételezett gázo­lót eddig összesen három­szor helyezték előzetes letar- tóztatatásba. T. Klára Petra ellen halálos közúti baleset okozása és segítségnyúj­tás elmulasztása gyanújával nyomoznak. MW Jeges vízből mentették a lányt 8ÜMPSS1 Beszakadt a jég egy kutyáját sétáltató gyerek alatt tegnap délelőtt Buda­pesten - tudatta a Police.hu. A13 éves lány a Lakatos­lakótelepen, a Nefelejcs utcai garázssor mögött, az Erőmű-tó partján sétálgatott, amikor a kutyája a jégre sza­ladt. A lány utánament, és ek­kor beszakadt alattuk a vé­konyjégréteg. Egy járókelő ér­tesítette a rendőröket, a XVIII. kerületi járőrök öt perc alatt a helyszínre érkeztek és kihúz­ták a fuldokló kislányt. A men­tők a Heim Pál Gyermekkór­házba szállították. MW Több hónapos következetes és kitartó tagadás után a múlt héten vallomást tett és beismerte tettét a Teréz körúti robbantás feltétele­zett elkövetője. A 23 éves P. Lászlót ma is kihallgatják. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BUDAPEST Ma is folytatódik a tavaly őszi körúti robbantás­sal gyanúsított P. László ki­hallgatása, aki elfogása óta először csak néhány napja volt hajlandó vallomást tenni az ügyben - közölte szomba­ton Brunner Tamás, a 23 éves férfi jogi képviselője a Velvet, hu-val. Tavaly szeptember 24- én késő este egy házilag bar­kácsolt szöges bombát robban­tottak fel a Teréz körúton, ép­pen akkor, amikor egy járőr­páros elhaladt előtte. Az egyik rendőr életveszélyes, a másik súlyos sérüléseket szenvedett. A Zala megyei Karmacson élő P. Lászlót közel egy hóna­pig tartó nyomozás után októ­ber 19-én, Keszthelyen fogták el. Előre kitervelten, több em­ber és hivatalos személy sérel­mére elkövetett emberölés kí­sérletével gyanúsítják, amiért életfogytig tartó szabadság- vesztést is kaphat. A feltételezett tettes moz­gásáról és a detonációról több biztonsági kamera is készí­tett felvételeket. A gyanúsí­tott, aki elfogása óta előzetes letartóztatásban van, mosta­náig következetesen tagad­ta, hogy ő szerepel a felvéte­leken, és azt is, hogy ő lehet a robbantás elkövetője. A Vel­vet szerint ő maga kérte, hogy beszélhessen a történtekről. A Központi Nyomozó Főügyész­ség pénteken csak azt erősítet­te meg, hogy február 15-én és 16-án valóban meghallgatták a férfit, és részletesen beszélt a történtekről, azt nem közöl­ték, hogy beismerte-e a bűn- cselekmény elkövetését. A Magyar Idők szerint az ok­tóber 21. óta előzetes letartóz­tatásban ülő P. László szerdán szembesült a végleges szak­értői véleményekkel. Ekkor dönthette el, hogy kész teljes körű, részletes vallomást ten­ni. Alapos gyanút alátámasz­tó bizonyíték lehet, hogy gene­tikai azonosságot mutattak ki a pokolgép szállításához hasz­nált hátizsák maradványai­ról, illetve a pokolgép indító­szerkezetének maradványai­Rendőrök elleni gyűlölet P. László indíttatása a rend­őrök elleni gyűlölete volt, írta a Bors. Hét éves volt, ami­kor szülei elváltak, apja pe­dig 2001-ben külföldre szö­kött két gyermekével. Évekkel később a rendvédelmi erők hazahozták, innen eredhet a gyűlölete. ról nyert DNS-hordozó anyag és a férfi DNS-e között. A má­sik ilyen perdöntő bizonyíték a végleges tűzszerész-szakér­tői vélemény, amely kimond­hatta, hogy a robbantáshoz használt anyag molekulái­ban azonos a férfi présházá­ban talált robbanóanyaggal. Brunner Tamás korábban azt mondta, hogy ezekre a szak­értői véleményekre még vár­nak és ezután kérvényezhe­tik az antropológiai vizsgálat elvégzését, amitől azt remél­ték, hogy a fejforma és egyéb jellemzők alapján bebizonyít­sa, nem P. László van a felvéte­len. A beismerő vallomás után nem tudni, hogy erre egyálta­lán sor kerül-e a jövőben. TELEVIZIO-IVIUSOR 4.05 4.30 4.55 5.25 5.50 7.35 8.05 8.45 9.20 10.25 12.10 13.20 te o o ! 14.30 5 15.00 16.10 17.25 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 22.35 23.35 0.05 0.45 1.20 1.55 2.55 Fókusz © Story Extra© Barátok közt© TopShop Jó reggelt, skacok! © RTL Klub Híradó Fókusz© Magyarul Balóval AsztroShow TopShop Éjjel-nappal Budapest © Tövismadarak - A hiányzó évek© A kis menyasszony © Szulejmán © A Konyhafönök © Story Extra© RTL Klub Híradó Fókusz© Éjjel-nappal Budapest© Barátok közt® Dr. Csont © Gyilkos elmék® RTL Klub Híradó© Magyarul Balóval Autogram © Fitt Mánia © Dr. Csont© Totál szívás® 4.25 Atitkok könyvtára ® 5.05 Csapdába csalva© 5.30 Az uralkodónő® 6.15 Stahl konyhája © 6.20 Mokka© 9.00 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 12.30 13.35 14.40 15.45 16.50 18.00 19.25 21.00 21.35 0.10 Tények Délben ® NCIS-Tengerészeti helyszínelők© Walker, a texasi kopó© Magánnyomozók ® Ana három arca © Fatmagül © Tények Az 50 milliós játszma© Aszultána© Az emlékmás© Bűnös Chicago ® Tények Este Teleshop Haláli testcsere© Felejthetetlen © Balfékek © Óránként Híradó és időjárásjelentés 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 OS Minden tudás 15.15 Ma délután O 15.30 Hírek 15.35 Kék bolygó 16.15 (/) : Ma délután 16.30 Hírek 16.35 Ma- ' gyár gazda 17.15 Ma délután 17.30 Hírek 17.35 Szemtől szembe 17.55 Ma este 18.30 Egy Perc Híradó 18.31 Ma este 19.05 Világ 19.30 Hír­adó 20.25 Időjárás-jelentés 20.30 Egy Perc Híradó 20.31 Ma este 21.25 Egy Perc Híradó 9.30 Szorító 10.00 Pont a kultúráról 10.30 Bírósági történetek 11.00 Öné a szó 11.30 Tizenkét kőmíves 12.00 Híradó 12.30 A riporter 13.00 A csitári hegyek alatt... ® 14.00 Híradó 14.15 Elnémult harangok 14.30 Hazahú­zó 15.35 Zenedoboz 16.00 Híradó 16.30 Mélymagyar 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Mozgás! 19.00 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.30 Sajtóklub 21.30 Csapó 22.00 Híradó 22.30 Üzletközpont: Analízis 6.05 Végtelen szerelem © 6.55 Kenó© 7.00 Híradó 7.25 Roma Magazin 7.55 Domovina 8.25 Feketén-fehéren © 9.15 Elfeledett szerelem© 10.00 Család-barát 11.35 Jamie 15 perces kajái 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó 12.50 Columbo© 14.05 Múzeumtúra® 14.40 Ötcsillagos szerelem © 15.30 Elfeledett szerelem© 16.15 Charly, majom a családban® 17.10 Ridikül © 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem© 19.25 Maradj talpon!© 20.25 Kékfény© 21.25 Hawaii Five-0© 22.05 Kenó© 22.15 SOKO­Alpesi nyomozók © 23.05 A gyanú árnyékában © 0.55 Azén,56-om@ 1.10 Kiházasítom az egész falut© 6.30 Időjárás-jelentés 6.35 Tizenkét hónap az erdőn© 7.05 Borostyán© 8.05 Szívtipró gimi © 8.55 Hazárd megye lordjai © 9.45 Szomszédok® 10.20 Szomszédok© 11.00 Híradó 11.10 Időjárásjelentés 11.15 Szerelemhajó© 12.10 Starsky és Hutch® 13.00 Rabszolgasors® 13.40 Rabszolgasors© 14.25 A nők kedvence ® 16.00 Retrock 16.10 Szívtipró gimi© 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Szerelemhajó© 19.00 Szomszédok® 19.35 Szomszédok© 20.10 Starsky és Hutch® 21.05 TV másfél© 21.55 Macskajáték© 0.20 A homok titkai© 1.00 A homok titkai© 1.35 Bartók bemutatók nyomában © 10.35 Az elveszett szurdok 8.00 csimpánzai 8.30 11.25 Evangélium 9.00 12.00 M5 Lexikon 9.55 12.03 Természetfilmesek 10.50 és egyéb állatfajták 12.30 Madarat tolláról© 11.50 12.55 Eszement Játékok© 13.25 Nagyszámok 12.50 örvénye © 13.50 Utazás a világ 13.50 nagyvasútjain© 14.55 Az én kis családom © 14.45 15.30 Szólalj meg! 16.15 M5 Lexikon 15.40 16.20 Felsős 16.40 16.50 Ön is tudja- 17.35 műveltségi vetélkedő 17.25 Érettségi 2017 18.35 17.55 Mindenki Akadémiája 19.05 18.25 Tudós Társaság- 19.35 a kíváncsi ember 20.05 magazinja 19.00 Vers mindenkinek 20.35 19.04 Kulturális híradó 19.34 Bölcsességek 21.00 19.35 Előszó 22.00 19.40 Goldmark: 23.00 Sába királynője© 1.25 22.20 Esti kérdés 1.55 22.50 Előszó® 2.20 22.55 Egyre távolabb® 2.55 23.05 A gyanú árnyékában 6.00 ATV START 8.30 Start plusz 9.05 Fórum 10.25 Egyenes beszéd 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Vi­lághíradó 12.45 Start plusz 14.15 Csisztu 24 15.50 700-as klub ® 16.15 Kőbánya Híradó 16.45 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-je­lentés 19.25 Egyenes beszéd 20.25 Csatt 21.25 Híradó Késő Este 22.00 Világhíradó 22.15 A nap híre 22.40 Híradó Késó Este 23.10 Hazahúzó 21.55 Macskajáték 7.55 McLeod lányai © 8.55 Bűbá­jos boszorkák © 9.55 A nagy ház­alakítás © 10.55 A dadus © 11.25 A dadus © 12.00 McLeod lányai © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Hazudj, ha tudsz! © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszíne­lők © 18.00 Nyomtalanul © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS-Tenge­részeti helyszínelők © 21.00 Száz­karátos szerelem® 10.35 Az elveszett szurdok... 6.20 Ékszer TV 7.20 Columbo: Régi­módi gyilkosság © 8.55 A Midway-i csata © 11.40 Túl a sövényen © 13.20 Az Igazság mecénása © 15.20 Rambo © 17.20 Vas © 19.00 Száguldó bomba © 21.00 Rambo 2. © 23.00 Átkozott szerencse ® 1.05 Ház az erdő mélyén © 2.40 Mulholland Falls - Gyilkos negyed © Jóbarátok© Jóbarátok Szivek szállodája© Szivek szállodája © Gordon Ramsay- A pokol konyhája© Monk­Flúgos nyomozó © Monk­Flúgos nyomozó © NCIS-Tengerészeti helyszínelők © NCIS-Tengerészeti helyszínelők © Castle© Castle® Gordon Ramsay- A pokol konyhája© Született szinglik © Született szinglik© Nyugi, Charlie!© Két pasi- meg egy kicsi© Két pasi- meg egy kicsi © Lucifer© Rólunk szól® ítéletnap® Nyugi, Charlie! © Vérmes négyes© Kaliforgia© Kaliforgia ® 12.15 A kék elefánt© thaiföldi animációs film 2008 Armageddon 4.: Meteor vihar® amerikai katasztrófa film 2010 A lehetetlen © spanyol-amerikai katasztrófa film 2012 14.20 Beépített szépség© amerikai-ausztrál akció­vígjáték 2000 16.30 A Pusztító© amerikai akciófilm 1993 18.45 Nyomás utána! © olasz-amerikai akció­vígjáték 1983 R.:EnzoBarboni Sz.: Terence Hill, Bud Spencer, Dan Rambo, Buffy Dee, David Huddleston 21.00 Bizalom® amerikai krimi 2016 22.50 Kiképzőtábor© kanadai-amerikai-német akciófilm 2003 0.50 Öngyilkos bevetés © angol krimi 2012 2.55 Kiképzőtábor© kanadai-amerikai-német akciófilm 2003 2017. FEBRUÁR 20., HÉTFŐ 6.10 Magazin 6.50 M4 Sportreggeli 8.05 Magazin 8.40 Alpesi sí Vb-férfi óriás műlesiklás 1. 9.45 Alpesi sí Vb-férfi óriás műlesiklás 2. 10.55 Góóól! 13.00 Magazin 13.30 Magazin 14.05 Magazin 14.35 M4 Sportreggeli 15.30 Kosáríabda összefoglaló 16.30 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.45 Kézilabda összefoglaló 17.50 Jégkorong MÓL Liga- negyeddöntő 21.00 Sport7fő Hétről hétre sport 22.10 WTA-tenisztoma- Budapest 0.20 OTP Bank Liga: Videoton FC- Újpest FC labdarúgó mérkőzés 2.15 Jégkorong EBEL rájátszás: Fehérvár AV19- Graz99-ERS mérkőzés 23.00 ítéletnap 7.50 Tények Reggel © 8.25 Több mint Testőr © 8.30 Magánnyomo­zók ® 9.35 Veled is megtörténhet! © 10.40 Családi Titkok © 11.45 Jó­ban Rosszban © 12.30 Hal a tortán © 13.30 Ezek megőrültek! © 14.45 Édes élet © 16.00 Tények © 16.30 Családi Titkok © 17.35 Ezek meg­őrültek! © 18.55 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Evolúció © 23.05 A folyó © 1.25 Az én bű­nöm® 18.45 Nyomás utána! 5.00 Kékek 5.30 Kezeket fel! 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Labdarúgás 8.00 Labdarúgás 10.00 Televíziós vá­sárlás 11.00 Légbőlkapott. 11.15 Lab­darúgás 13.15 NBA 16.15 Labdarú­gás 18.15 Mai helyzet 18.30 Labdarú­gás 19.00 Labdarúgás 20.00 Harma­dik félidő 22.00 Kézilabda 22.30 UFC 1.30 Torna 2.00 Kézilabda 17,50 Jégkorong MOL Liga 9.30 Sör ügynök: Jan Rosák © 10.00 Tejben-vajban © 10.15 Tejben- Vajban Receptek © 10.30 Daniela © 11.00 Hugh mesterhármasa © 11.30 Jó szakács, rossz szakács © 12.00 James Martin - Otthon a kony- hábán ® 13.00 Mary Berry recept­jei © 13.30 Jamie Oliven Otthonos ízek © 14.30 Mindörökké Gordon © 15.30 Justine hétköznapi finomsá­gai © 16.00 James Martin - Otthon a konyhában® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja1 » » C 1 t ¥ Beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantó

Next

/
Oldalképek
Tartalom