Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

2017-02-20 / 43. szám

fi DIÁKVILÁG 2017. FEBRUÁR 20., HÉTFŐ Pofoncsata Hogy jó választás volt-e megnézni a Pofoncsata című vígjátékot? Sajnos nem. S a film ráadásul abba a ka­tegóriába tartozik, amiről ezt nagyjából az ötödik percnél sikerült kideríteni. íme a film rövid története - némi meg­látással kiegészítve ezután pedig mindenki döntsön sa­ját maga arról, kellőképpen felkészült-e a majd másfél órás erőlködéshez. A történet elején egy „át­lagos” amerikai középisko­lába csöppenünk, ahol épp az utolsó tanítási napju­kat töltik a durván gátlás­talan diákok, akiknek min­den vágyuk, hogy jól móres- re tanítsák tanáraikat, akik egész évben őket leckéztet­ték. Válogatott módszereik közé tartozik, hogy - csak a vállalhatóakat említsem - szabadjára engednek és meghódítanak egy lovat az iskola épületében, festék­szórókkal állják útját taná­raiknak, telefonjukkal foly­ton kikapcsolják a televízi­ót, amin történelemtanáruk még az utolsó napon is fil­met szeretne nekik vetíte­ni. Innen a bonyodalom is, merthogy a történelemtaná­ruk, Mr. Strickland nem az a fajta, aki ezt megtorlás nél­kül hagyná. Az angol nyelv és irodalom tanára, Andy Campbell is belekeveredik az ügybe, aki épp azon ag­gódik a nagy leszámolások napján, vajon kirúgják-e vagy megmarad az állása, el tudja-e tartani családját, s nem kell várandós felesége előtt magyarázkodnia. Amikor Andy „felnyom­ja” az igazgatónál történe­lemtanár, hírhedten lobba­nékony kollégáját, az kihív­ja őt egy pofoncsatára, An­dy mindent megtesz azért, hogy megmeneküljön, de végül ráébred: jobb szem­benézni a konfliktusokkal, mint megkerülni őket. Hi­hetetlen méretű összetűzé­süknek köszönhetően pedig még az is kiderül, hogy va­lami nem stimmel az állami oktatásban. Juhász H. HIRDETÉS u dnia Filmszínház k Kávétó és Rendezvényközpont | A székesfehérvári Országos Diái Három év után ismét Szé­kesfehérvár adott otthont az Országos Diákparlament­nek február 3-5. között. A megyei diákparlamenten az Andrássy György Katoli­kus Közgazdasági Szakgim­názium és Gimnázium diák­jainak nevében mondhat­tam el problémáinkat, Szé­kesfehérváron 9 társammal együtt egész Heves megye fiatalságát képviselhettük. Sűrű Cintia 11.a osztály, Andrássy György Katoli­kus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium EGER, SZÉKESFEHÉRVÁR Há­romnapos munkánkat a ple­náris üléssel nyitottuk meg, melyen több napirendi pontról írlamentben a megyei diákok is rí is szavaztunk, valamint meg­választottuk Mészáros Attilát, Székesfehérvár alpolgármes­terét a diákparlament elnöké­vé. Este a fórumüléseken a há­rom téma a köznevelés, felső- oktatás, digitális oktatás volt. Én a digitális oktatásról szóló előadáson vettem részt. Szombaton szekcióülése­ken, kiscsoportokban állítot­tuk össze ajánlásainkat. A kö­zel 300 diákot 20 szekció­ra osztották, és így hat témát dolgoztunk fel, melyek között szerepeltek az iskolai diákta­nácsok, a közösségi szolgálat, a kollégiumok, a pályaválasz­tás és pályaorientáció. Az én szekciótémám a „Diákönkor­mányzatok külső és belső kommunikációja” volt, amin 13-an dolgoztunk Kováts And­zt vettek munkájukkal, bal szélen reá vezetésével. Délután egy applikáció segítségével - me­lyet Székesfehérvár külön er­re az alkalomra hozott lét­re - városismereti játékon fe­dezhettük fel a város 10 leg­Az ajánlássort az unió oktatási biztosa vette át. főbb nevezetességét. Két óra­kor Székesfehérvár Diáktaná­csa egy flash-mobot szerve­zett nekünk. A délutáni szek­cióüléseink után a nap végére 27 ajánlást állítottunk össze, s megválasztottuk Baranyai Marcellt, a Zalaegerszegi Vá­rosi Diáktanács tagját, hogy Elek Ilona tanárnő kíséretében a szekciónkat képviselve ve­gyen részt a szerkesztőbizott­ság munkájában. A mi megyénkből Taraczkö- zi Anna, az Egri Városi Diák­tanács tagja vett részt az egész estés munkában, ahol 20 diák dr. Jásper András segítségé­vel több mint 100 ajánlást né­zett át, s összeállították az 52 pontos ajánlásunkat. A legna­gyobb vitát a tankönyvek és az érettségi váltotta ki. Vasárnap a záró plenáris ülésen szavaz­tunk, ahol megszületett a vég­leges 50 pont. Az ajánlás sort Navracsics Tibor, az Európai Unió oktatá­sért felelős biztosa vette át, aki megköszönte a diákok mun­káját, elismerését fejezte ki nagyszerű munkáért, a diák­parlament színvonaláért. Fotó: beküldött Példát mutattak a diákok Cser-Palkovics András, Szé­kesfehérvár polgármestere örömét fejezte ki, hogy ismét Székesfehérvár láthatta ven­dégül az ország diákságát, megköszönte, hogy a fiata­lok példát mutattak a felnőt­teknek viselkedésükkel. A di­ákparlament utolsó napiren­di pontjaként megalakult az Országos Diáktanács, melyek tagjai között minden megye ott tudhatja egy diákját. A mi megyénket Szabó Bálint, a városi diáktanács jelenlegi el­nöke képviseli. Élményekkel és tapasztalatokkal gazda- gan tértünk haza. MEGNÉZTÜK Heves megye fiatalságát képviselték az Országos Diákparlamenten Vitatták a tankönyveket, valamint az érettségit is Szülők és gyermekeik is tájékozódhattak az iskoláról Megtelt lurkókkal a Lenkey Fő a képességhez jól illő választás EGER A Lenkey János Általá­nos Iskola iskolabemutató ren­dezvényének népszerűségéről árulkodott egyebek között az is, hogy kevésnek bizonyult a tornaterembe az érdeklődők­nek kikészített 60 szék. Az el­múlt héten széles körű tájé­koztatást nyújtottak leendő első osztályos diákjaiknak a nyolc év képzéséről. Bíró Csa­ba intézményvezető elmond­ta: a Farkas Ferenc Zeneiskola is bemutatta képzéseit a ren­dezvényükön, a jó kapcsola­tuk régmúltra nyúlik vissza, számos diákjuk tanul külön­böző hangszereken az intéz­ményben. A tájékoztatón ének, zene, néptánc, reál és angol tagozat egyaránt megmutatta magát, ahogy a napközis tanárnők is prezentálták a tevékenységü­ket. Csütörtökön nyílt napot szerveztek: magyar-, matema­tika- és angolórákba is bete­kinthettek a végzős óvodások és szüleik. A tájékoztatókat egy kis szórakozással is egy­bekötötték: volt egyebek mel­lett trambulin, táncház, kéz­műves foglalkozások is. Az el­múlt hét programját eredmé­nyesnek ítélte az iskola igaz­gatója. Április 2-án további két óvodának szerveznek is­kolabemutatót. J. H. Kézműves foglalkozáson az óvodások Fotó: Huszár Márk EGER Az Új Nemzedék Egri Kö­zösségi Tér, s az Ifi Pont pálya- orientációs hetet tartott, ahol lehetőségük nyílt az érdeklő­dőknek továbbtanulással kap­csolatos kérdésekre válaszo­kat találni, szakemberekkel megismerkedni. A hét minden napján kü­lönböző szakmáknak tapasz­talt képviselőivel találkoz­hattunk. A diákok megtud­hatták a vendégektől, hogy egy-egy tanulási irány nem vetíti feltétlenül előre, hogy csak egyetlen szakmában helyezkedhet el valaki. Volt olyan szakértő, aki diplomá­jával több szakterületen is ki­próbálta már magát, példát mutatva arra, hogy bizonyos szakmákkal az élet több te­rületén is el lehet helyezked­ni. Az érdeklődőknek, elmon­dásuk szerint, sokat segített a rendezvény a végső döntésük előkészítésében. Többeket megerősítettek a hallottak, de volt, aki itt jött rá, mégsem va­ló neki a vágyott hivatás. Egy fiatal életében a jó pályavá­lasztás döntő. Jól kell dönte­nünk, később nehezebb korri­gálni a rosszul választott pá­lyát. Az Új Nemzedék Közös­ségi Tér szívesen segítségére van mindenkinek a projekt­héten kívül is. Angyal Virág

Next

/
Oldalképek
Tartalom