Heves Megyei Hírlap, 2017. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
2017-02-16 / 40. szám
MEGYEI KORKÉP 2017. FEBRUAR 16., CSÜTÖRTÖK A megyéből öten vannak az adóslitán HEVES MEGYE Egy cég és négy magánszemély szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb adóslistáján. A káli Gene- ratix Kft. 101 millió forint adóval és járulékkal, valamint 207 millió forint kamattal és bírsággal tartozik az adóhivatalnak. Az erdó'telki Lakatos József alaptartozása 32 millió forint, ehhez jön 16,7 millió forint jogkövetkezmény. A hatvani Bene László 21+17 millió forinttal, a pélyi Sipos Istvánná 10,5+6 millió forinttal adós. A kompolti Varga Imre adóhiánya 10,5 millió forint volt, amihez még 15 millió forintot felszámított a NAV. T. B. Megérett a helyzet, hogy ismét nagyszabású kiállítást rendezzenek HIRDETÉS EGER A Magyar Vöröskereszt Eger Területi Szervezete e héten pénteken az idény utolsó ételosztását szervezi meg. Február 17-én (pénteken) 12-órakor a szervezet munkatársai és az önkéntesek minden éhezőt várnak a Klapka Gy. u. 9. sz. alatt, ahol 100 adag meleg egytál ételt osztanak ki. B. K. séget betöltő Szinyei András. - Horváth Richárd polgármester viszont rögtön az ügy mellé állt, mert azonnal felismerte, hogy a megváltozott körülmények közepette mennyire fontos lehet Hatvan számára az expo. Igaz, másként, mint korábban: míg a ’90-es években a munkanélküliség okozott számottevő problémát a környéken, addig ma már a munkaerőhiányt kell kezelnünk. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre az önkormányzat vezetésének választ kell adnia. Épp ezért a június 15-étől 18-ig tartó rendezvény kapocs szeretne lenni a cégek és a munkavállalók között. E köré szervezzük a fő programokat, de természetesen a szórakozni vágyók is megtalálják számításukat. Archiv fotó: Szinyei András Központban az állásbörze Mára ismét megérett a helyzet, hogy nagyszabású kiállítást és vásárt szervezzen Hatvan - indokolta az expo újraindítását Horváth Richárd polgármester. Közölte: az esemény célja, hogy a térségben előbb-utóbb tapasztalható munkaerőhiányt megoldja, a vállalkozások és munkavállalók között hidat képezzen. Az idei expo központi eleme az állásbörze lesz, szakmai előadásokkal és egyéb rendezvényekkel, de hagyományosan professzionális, civil és gyermekelőadások, kiállítások, tűzijáték és vidámpark is színesítik az eseményt. Súlyos sérültje is van a hatvani balesetnek Vállalkozókat köszöntöttek Idén is köszöntötte az önkormányzat vezetése a helyi vállalkozókat, akik az elmúlt évben korrekt módon fizették az iparűzési adót. A vállakózások nemcsak megélhetést jelentettek a környékbelieknek, hanem 144 800 000 forinttal gyarapították a község költségvetését. B. K. Erdőjárók emlékeztek Negyedik alkalommal rendezték meg a Kiss Péter Emléktúrát a Mátrában, ahol 3 táv, 20, 37 és 57 km közül választhattak az indulók. Az eseményre az ország minden pontjáról, Budapestről, Debrecenből Ózdról és Miskolcról 560 erdőjáró érkezett. B. K. HATVAN Két személygépkocsi ütközött össze szerdán kora délután a Balassi Bálint úton. A balesetben ketten sérültek meg, egyikük súlyosan, a másik pedig könnyebben. A rendőrség a teljes útszakasz lezárása mellett végezte a helyszínelést - tudtuk meg Soltész Bálinttól, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől. A tűzoltók egy feszítővágó segítségével szabadítottak ki egy sérültet az egyik gépjárműből. A gépkocsikat a mentési munkálatok előtt áramtalanították - tájékoztatta lapunkat a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. H. M. Már a korábbi expókon is jól megfértek egymás mellett az amatőr és professzionális fellépők Tizenöt évi szünet után idén ismét megrendezik a Hatvani Expót. Az esemény azonban - alkalmazkodva az új kihívásokhoz - részben más lesz, mint a korábbiak. Tari Ottó tario@index.hu HATVAN Az 1992 és 2002 között tizenegy alkalommal megrendezett Hatvani Expo még ma is nosztalgikus emlékeket ébreszt sokakban. A kiállítás, vásár és fesztivál - amely a kezdetekkor úttörő rendezvénynek számított a megyében, hiszen a Vásár Agriában is csak egy évvel később, 2003-ban indult el - hosszú időre beszédtémát adott nemcsak a környékbeliek, hanem a távolról Hatvanra figyelő kritikusok számára is.- Sokan szkeptikusan fogadták, hogy egy kisváros ilyen eseménynek ad otthont - mondja Szinyei András, aki hajdani polgármesterként az ötletgazdája volt az expónak. - Úgy vélekedtek, egy alapvetően gazdasági célú kezdeményezéssel nem illeszthető össze az amatőrök jelenléte, a civilek bevonása, sőt, a kétkedők szavai szerinti „bazári” hangulat. Csakhogy mi éppen azt gondoltuk, hogy amíg a szülők a kiállítást szemlélik, addig a gyerekek nyugodtan körhintázhatnak az udvaron. Az élet bennünket igazolt, hiszen a rendezvény rövid időn belül igen népszerűvé vált. Szinyei András annak idején külföldi tapasztalatai alapján szorgalmazta az expo megrendezését. Szerencséje is volt - ismeri el -, mert a politikailag igencsak megosztott koraÚttörő rendezvénynek számított a megyében. beli képviselő-testület e kérdésben egységesen mellé állt.- Értetlenkedve fogadtuk, amikor 2002-ben az akkori polgármester „lefújta” a további rendezvényeket, de a későbbi testületek sem láttak fantáziát a folytatásban - mondta a jelenleg alpolgármesteri tisztTeljes útlezárás mellett helyszíneltek Fotó: HMKI TIGÁZ-DSO Kft. Földgázelosztó Korlátolt Felelősségű Társaság Tájékoztatjuk tisztelt ügyfeleinket, hogy az FGSZ Földgázszállító Zrt. karbantartási munkálatai miatt 2017. május 9-én 08.00 órától 16.00 óráig Lőrinci, Petőfibánya és Lőrinci Ipari Park (volt szovjet laktanya), valamint Szűcsi és Gyöngyöspata településeken A GÁZSZOLGÁLTATÁS SZÜNETEL! Kérjük ügyfeleinket, hogy a gázszünet ideje alatt a gázfőcsapokat tartsák ZÁRT állapotban. A gázszünettel kapcsolatosan további felvilágosítást kaphatnak az éjjel-nappal hívható 06 (80) 300-300 telefonszámon. A gázszolgáltatás kimaradásáért ügyfeleink szíves megértését kérjük! Egy legenda újraéled: ismét lesz Hatvani Expo Felújítanák óvodájukat SÍROK Nyolc pályázat kedvező elbírálására várnak idén a településen. Közülük is a legfontosabb az óvoda felújítása. Mint azt Tuza Gábor polgár- mestertől megtudtuk, évek óta pályáznak erre a feladatra, ám forráshiány miatt rendre elutasították beadványukat. Mivel az épület nyílászárói katasztrofális állapotban vannak, s a fűtési rendszer is elavult, idén mindenképpen szeretnék hozzálátni a munkálatokhoz. B. K. Meleg ételt osztanak HÍREK Két autó ütközött össze 1