Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-09 / 7. szám
2017. JANUÁR 9., HÉTFŐ SPORT 15 Az Eszterházy KFSC hölgyeinek hátul kell előrelépni Hegedűs Tibor vezetőedző az FTC II és a Pénzügyőr elleni hazai vereséget különösképpen sajnálja Mindenki Ati bácsija GYÁSZ Hosszan tartó betegséget követően, 75. életévében elhunyt a korábbi játékvezető, majd ellenőr, a gyöngyösi Darák Attila. A „Báró” néven tisztelt szaktekintélyre egy 2012- ben megjelent írással emlékezünk. „A labdarúgók ellentmondást nem tűrő stílusa és szigorúsága ellenére tisztelik, a játékvezető tanítványok szeretik, élvezik a társaságát, történeteit órákon át hallgatják." A jellemzés Darók Attila köszöntésekor hangzott el az egyik jeles követő, Tóth Zoltán szájából. Mindenki „Ati bácsija” tavaly novemberben töltötte be 70. életévét, s ezzel egy időben befejezte aktív labdarúgó-játékvezetői pályafutását. A 3. Barátság-kupa jótékonysági teremtorna gálameccsén történt bíráskodás után végleg visszavonulót a bíróként 1976-ban, 34 évesen jeles eredménnyel vizsgázott sípmester. A sporttárs 11 esztendeig az NB Ill-ban működött, két évig pedig az országos utánpótlás keret tagjaként számítottak rá. Hosszú ideig tevékenykedett a gyöngyösi városi kispályás bajnokságban, ahol kétszer az „Év játékvezetőjének” választották. A „Báró” néven tisztelt szaktekintély a „Heves megye legjobb játékvezetője” elismerést háromszor, az öt megye legjobb NB III-as sípmesterének járó címet pedig egyszer érdemelte ki. A nagypályától 1997-ben búcsúzott, azt követően vezetőként, küldőként, majd sokáig ellenőrként segítette a játékvezetés fejlődését. Temetéséről később intézkednek. B. Cs. Köszönjük, Ati bácsi!. KÉZILABDA Negyedik helyen telel a női NB l/B Keleti csoportjában az Eszterházy KFSC gárdája, amelynek vezetőedzője szerint sokkal jobban is állhatna csapata. Fenyves Balázs fenyo06@gmail.com- Mi az, ami jól működött a csapatnál, és mi az, ami nem a mögöttünk hagyott őszi szezonban?- Mindkettőből volt bőven, ezért is nem lehetek teljes mértékben elégedett, de azért csalódott sem - válaszolta Hegedűs Tibor. - Ami jó volt, az mindenképpen a Kecskemét elleni hazai győzelmünk, elvégre is egy jóval bővebb merítési lehetőséggel rendelkező csapatot sikerült két vállra fektetnünk, remek játékkal. Emellett összességében elégedett lehetek a támadószekciónkkal is, ami egy-két gyengébb meccsen kívül végig kiválóan működött.- Negatívumok?- Egyértelműen a védekezés, amibe tényleg bele tartozik minden, ami a hátsó alakzatunknál szóba jöhetett. Nagyon sokszor állva néztük, ahogyan az ellenfelek építik támadásaikat, kevés volt az ütközés és sajnos sokszor a kapusteljesítmény is hiányzott. Mindent összevetve, ez az a csapatrész jelen pillanatban, ahol a legnagyobb az elmaradás a várakozásaimhoz képest.- Pedig talán jogosak lehettek azok az elvárások, hogy előreCsere történt a balszélen A térdsérüléséből felépülő Buzsáki Nikolett révén tavaszra hasznos játékos tér visz- sza a pályára, viszont távozó is lesz ezen a poszton. Derült égből villámcsapásként érte ugyanis az EKFSC-t a bejelentés, miszerint a nyáron Debrecenből érkezett Borbély Márta a csoportrivális Balmazújváros gárdájához igazol. Más téli távozóról nem kaptunk hírt, mint ahogyan érkezőről sem. lép majd a csapat, ugyanis a tavalyi keret együtt maradt, és még erősíteni is sikerült...- A helyzet nem ilyen egyszerű. Itt van ugyebár Buzsáki Nikolett, aki a tavalyi idény után műttette térdét, és ősszel egy percet sem játszhatott. Molnár Nikolett is kihagyta a fél szezont, a többi kulcsjátékosunk pedig elég nehezen akart formába lendülni.- Akkor az új igazolások nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket?- Ez is relatív, mert akadt, akivel elégedett tudtam lenni, de sajnos többségben vannak azok, akiknek fiatal korukból adódóan még több munkát kell beletenniük a hétköznapokba, hogy nőhessen pályán töltött perceik száma.- Ha már fiatalok, itt van Mészáros Dorina, aki a juniorcsapatból robbant be. Lehetnek újabb színre lépő ígéretek?- Dorina valóban jól ragadta meg a lehetőséget, és gyakorlatilag minden meccsen pályára is lépett, jó teljesítményt nyújtva. Teljesen jogos egyébként a felvetés, és azon gondolkoztam, hogy Hadnagy Fanni, Iván Emese, vagy az egészséges Bocsi Szonja egyre több szóhoz juthat, legalábbis tavasszal lesz rá esélyük.- Egy csapat teljesítményét mégiscsak az eredmények minősítik. Ott áll jelenleg együttese, ahol a nyáron eltervezte?- Biztos, hogy egy picit visz- szás a helyzet, mert ugyan ott vagyunk harcban a dobogóért, de állhatnánk jobban is. A Kecskemét, Szeged KKSE kettős kiemelkedik a mezőnyből, nehéz az ő körülményeikkel versenyezni, ám szorosan utánuk nekünk is helyünk van. Ezért is sajnálom különösen az FTC II és a Pénzügyőr elleni hazai vereséget, mert most sokkal jobban állhatnánk. Házi góldobólista 120 góhSári Barbara 70 gól: Scheffer Zsanett 53 gól: Petrovics Gerda 40 gól: Grünfelder-Tóth Alexandra 35 gól: Borbély Márta 27 gól: Iván Emese 21 gól: Mészáros Dorina 18 gól: Nyakó Rozália 16 gól: Molnár Nikolett 14 gól: Kovács Fanni 7 gól: Hadnagy Fanni 1 gól: Bocsi Szonja, Nagy-Mengyi Anett Győrffy Alexandra A peches EKE újra az utolsó percben veszített KOSÁRLABDA A férfi NB I/B Keleti csoportja 11. fordulójának mérkőzésén: TISZAÚJVÁROSI PHOENIX KKEKE-EGER-KOK72-68 (10-18, 19-9,21-20,22-21) Tiszaújváros, 300 néző, V.: Sallai, Borgula, Bács. EKE: Tóth Z. 16/9, Csabák 5/3, Jakab Zs. 6, Illés B. 14, Varga I. 10. Cs.: Fülöp G., Csákvári 11/3, Frey 2, Ungi 1, Megyes 3/3. Edző: Váczi Péter. Újból az utolsó percig nyílt mérkőzést veszített el idegenben az EKE-Eger-KOK együttese, Tiszaújvárosban ugyanis négy ponttal maradtak alul az egri egyetemisták, akik számára azért nagyon bosszantó a vereség, mert sorban második alkalommal kaptak ki hasonló módon. váczi PÉTER: - Igencsak sajnálom a fiúkat, mert küzdés terén első osztályúak voltak, de sajnos megint nem mi jöttünk ki jól az utolsó percből. Azt gondolom, amit elterveztünk védekezésben, azt sikerült megvalósítani, ám a támadásokkal adósak maradtunk. Ettől függetlenül is kezünkben volt a siker lehetősége, azonban amikor a győzelemért támadhattunk, már nem tudtunk eredményesek lenni, egy ziccer pedig végérvényesen eldöntötte a mérkőzés sorsát. Tényleg nagyon sajnálom ezt a meccset, mert abszolút benne volt a győzelem, de ez van, legközelebb érkezik a listavezető, erre kell most már készülnünk. KÖVETKEZlK:EKE-Eger-KOK- MEAFC, Eszterházy-csarnok, szombat, 16.00, F. B. Küzdés terén nem akadt gond Besenyei, Fekete és Vámosi is tornagyőztes Berkesékkel a Sasok Harmincnégyen játszottak és jótékonykodtak „Botond lépéseiért” TEREMLABDARÚGÁS Megyénk- beliként Besenyei Ferenc, Berkes László, Fekete Viktor és Vámosi Csaba is erősítette a ferencvárosiak csapatát a 25. Gabora-gálán, amelyet megnyert a zöld-fehér együttes. A salgótarjáni rendezvényen nyolc öregfiúkgárda (Ferencvárosi Sasok, Videoton, Győri ETO, Újpest, Debrecen, Lázár Lovaspark, Hotel Salgó, Duna- szerdahely) játszott. B. Cs. A végeredmény 1. Ferencvárosi Sasok, 2. Lazar Lovaspark, 3. Videoton, 4. Dunaszerdahely ______ Ku lóndijak Legjobb kapus: Rézsó Péter (Lázár Lovaspark) Gólkirály: Besenyei Ferenc (Ferencváros) 6 találat Legjobb védő: Sowunmi Thomas (Videoton) Aranycipös: Dvéri Zsolt (Videoton) A Ferencvárosi Sasok együttese nyerte a salgótarjáni rendezvényt FALLABDA Huszonnégy férfi és tíz nő versenyző részvételével kerül sor Az Országos Szabadidős Squash Bajnokság egri selejtezőjére.- Érmek és ajándékok nem voltak, mert jótékonykodunk. Szegedi squashtársunk, Pápai Miklós kisfia gyógyulásáért, a „Botond Lépéseiért Alapítvány” javára fordítjuk ezen összegeket is - közölte szervezőként Láng Petra. B. Cs. A végeredmény NŐK: 1. Barta-Boncz Nóra, 2. Gyurina Dóra, 3, Pavlovsky Péter (9,5 éves), 4, Botos Éva, 5. Szajlai Kinga, 6, Láng Petra FÉRFIAK: 1, Bihari Zoltán, 2. Pavlovsky Albert, 3. Tymcyna Péter, 4. Forgó Gábor, 5. Szabó Gabi, 6. Garancz András A selejtezőből a legjobbak a budapesti döntőben jutottak tovább Támadásból jeles