Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
2017-01-28 / 24. szám
4 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2017. JANUAR 28., SZOMBAT Belefagyott a szenny a derítőbe, ha olvad, bűz lesz S2Ä1VASX 0 Megoldatlan Szarvaskőben a szennyvízelvezetés, a kemény téli napokon két utcában is lehetetlen volt megoldani a derítőaknák kiürítését. Hogy ez mekkora gondot jelent, majd akkor mutatkozik meg, amikor megkezdődik az olvadás és a szennyes lé utat talál magának, mutatott rá a település polgármestere, Szabóné Bállá Marianna. Több mint másfél évtizede küzdenek azért, hogy megoldhassák a szennyvíz elvezetését, valamint a vezetékes gáz bekötését. Nem jártak sikerrel.- Fordultam már mindenkihez, akihez lehet, bejártam a hivatali utakat, levelet küldtem a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, elhangzott a megyei közgyűlésben, hogy mit szeretnénk. Ennek ellenére nem hogy megoldás nincs, de válaszok sincsenek - tette hozzá. S. S. tinja a Heves negyei Hírlap SIKE SÁNDOR elsősorban az Egerben és térségében élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza á 20/294-9303-as telefonszámot hétköznapokon! A képviselő vallja: a megyeszékhelyért megéri dolgozni A legifjabb egri városatya Kovács-Csatlós Tamás tanácsnok huszonhét évesen a megyeszékhely közgyűlésének a legfiatalabb tagja. Emlékei szerint általános iskolás korában érintette meg a közélet szele: a Fidesz kokárdás akciója keltette fel érdeklődését 15 évvel ezelőtt. A közélet mellett a sporthoz ezer szálon kötődik, valamint doktoran- dusz hallgató is. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu- Hogyan „keveredett” a politika, a közélet területére?- Izgalmas és érdekes ez a kérdés, sokszor és sokan kérdezték már ezt tőlem. Lehet, hogy meglepő, de az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályában kezdtem el foglalkozni a politika, közélet eseményeivel és onnantól kezdve nekem mindig is ez volt az egyik olyan kiemelt terület az életemben a tanulmányaim, a sport, majd később a munka mellett, ami érdekelt. Akkor kezdtem a Fidesszel foglalkozni, érdeklődni, amikor a Fidesz kokárdás akciójával találkoztam. Ez nekem szimpatikus volt és azóta is az. A párt értékrendjét magamévá tudom tenni. Semmilyen direkt családi indíttatás nem volt, s azt gondolom, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert egy polgári, keresztény értékeket magának valló, nagyon jó családban nőttem fel. Mostanában elkezdtem nézegetni, történészként azért csak visszapillant az ember a család múltjára, s kiderült: a dédnagyapám is már közéleti ember, fertálymester és képviselő is volt. Ezt korábban nem tudtam, de hangsúlyozom, nem ilyen okokból lettem közéleti ember. Először a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalnál elnöki asszisztensként dolgoztam tanulmányaim, a vízilabda mellett, aztán 2014-ben kaptam azt az igen megtisztelő felkérést, hogy induljak el az egri 5-ös választókörzetben, s óriási megtiszteltetés volt, hogy sikerült is egyéniben nyerni.- Ön szerint egy képviselőnek mi a teendője a képviselőségével vállaltak teljesítéséért?- Az elejétől kezdve azt vallom, és ebben hiszek, hogy amikor egy városban, egyéni körzetben képviselő az ember, elsősorban nem pártpolitikai képviselő, hanem az egri emberekért, nemcsak a körzetében élő, hanem valameny- nyi egriért felelős. Minden év végén eljuttatok egy karácsonyi üdvözlőlapot körzetem valamennyi háztartásába, amin feltüntetem elérhetőségeim, ezzel is megerősítve, hogy bármikor elérhető vagyok a lakosság számára. Ebben hiszek és ezért is jártam végig 2014-ben valamennyi háztartást, ami a körzetemhez tartozik, mert egyrészt meg akartam ismerkedni a körzetemmel, nem csak egy arcot, meg egy nevet akartam „eléjük rakni” és a bizalmukat kérni. Azt vallom, illetve tapasztalom is az idősebb képviselőtársaimnál, akik már nem az első ciklusukat tapossák, hogy így lehet igazán jól együttműködni az emberekkel és értük tenni, hogy együtt dolgozunk, A tanácsnok büszke a szüleire Kovács-Csatlós Tamás nagyon fontos mondatai: „Az édesanyámra kifejezetten büszke vagyok most. A kórházas cafeteriapert nem kell bemutatni az olvasóknak, és ő volt az ügy élharcosa. Gyakorlatilag több száz dolgozó köszönheti a sikert az ő elszántságának, kitartásának. Végtelenül büszke vagyok rá, mint az édesapámra is, akit most sikerül aktivizálni a közélet felé. A napokban töltötte be a 65. évét, és februárban választatik el, mint fertálymester." Tamás egyébként szívesen sportol, szeret a szabadban lenni, a családdal, barátokkal, csapattársakkal együtt tölteni az időt. Van egy-két tévésorozat is, amit szívesen néz. Ezek például a House of Cards vagy éppen a Trónok Harca. így nem veszítem el a kapcsolatot velük.- A közgyűlésben gyakran hallani a hangját „sportos” témákban is. Úgy tudjuk, nem csak beszél róla, sportol is.- Kiskorom óta sportolok, családi hagyománya van ennek. Négyéves koromtól úsztam, majd vízilabdáztam, ifjúsági többszörös magyar bajnok vagyok. Kiváló edzőkkel dolgozhattam együtt, az egri utánpótlás remek kezekben van és büszke vagyok, hogy olyan kiváló edzők keze alatt dolgozhattam, mint Holló Tivadar, Kelemen Attila, Gyulavári Zoltán, Tóth Kálmán, ill. mostani edzőm, Tóth Péter. Bemutatkozhattam az első osztályban is, a Gerendás György vezette csapatban, majd a főiskolás másodosztályú csapatban játszom a mai napig. Szeretek minden sportot, a közeljövőben tervezem, hogy síelni megyek. A játék mellett első osztályú játékvezető is vagyok 22 éves korom óta, ebben az évben már a LEN és a FINA nemzetközi játékvezetői magyar listáján is ott vagyok. A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének felkérésére a Játékvezetői Bizottság egyik tagja is lettem. A dr. Molnár Tamás olimpiai bajnok nyomdokain haladva az elmúlt években meghonosodott új szemléletet szeretnénk folytatni. Ezek igen nagy és megtisztelő feladatok.- Bírja erővel, idővel?- Nem titok, hogy Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő mellett is dolgozom az ő kabinetjében segítem a munkát, több mint négy esztendeje. Ez is új kihívások elé állít, most a miniszterelnöki biztosi kinevezéssel kapcsolatban új teendők is vannak. Az Eger Sikeréért Egyesületnek egyik alapítója, titkára vagyok, vallom, hogy Egerért megéri tenni ilyen formában is. Napjaimban ez . is egy-két órás elfoglaltságot jelent. Mindezek mellett ott vannak a doktori iskolából adódó teendők. A huszadik századi magyar történelem szakirányon vagyok az egri Eszterházy Károly Egyetem Történettudományi Intézete kiváló oktatói irányítása alatt doktorandusz hallgató és minden reményem szerint ebben a témakörben is készül majd el a PhD-munkám.- Mire futja még, ha marad a szabadidőből?- Doktoranduszként sokat kell olvasni. Hál’ istennek sok olyat, ami nem csak száraz tudomány. Ezeket én nagyon szeretem. Kulturális örökség lett a novaji Remélés Bar meg szűk egy hónap van a rendezvényig, a település polgármestere dr. Dar- vaiéné dr. Kádár Katalin arról tájékoztatta a Hírlapot, hogy javában folynak a „Remélés” előkészületei. Szavai szerint a „Remélés-farsangi alakos- kodó szokás - Novajon” örökségelem 2016. szeptember 16- án felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére.- Az idén, február 25-én ezért kiemelt figyelmet kap az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága részéről, és a mi részünkről is - fogalmazott a faluvezető. Elmondta: a hagyományoknak megfelelően reggel 7 órakor kezdenek, majd délelőtt 11 órakor veszi kezdetét a Remélés. Este a művelődési házban kulturális programmal és hajnalig tartó mulatóssal zárnak. S. S. A tavaszváró Remélés elengedhetetlen kelléke a korom Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum dr. Nagy Endre Rendezvényterem (3000 Hatvan, Kossuth Lajos tér 24.) A jótékonysági bál bevételéből az egynapos sebészeti ellátás műszerparkját kívánjuk fejleszteni. Támogatói jegyek vásárlásával és tombola ajándékok felajánlásával Ön is segíthet e nemes cél elérésében. Támogatói jegyek 10.000.-; 5.000.-; 2.000.-; és 1.000.-Ft-os címletekben a főigazgatói titkárságon vásárolhatók, illetve támogatása a következő számlaszámra utalható: Albert Schweitzer Kórház Alapítvány, K&H Bank, 10403538-35311102-00000000. A bállal kapcsolatban bővebb információk Zelnik Krisztinánál kérhetők (telefon:+36-30-864-7116; e-mail: pr@askhatvan.hu). Kovács-Csatlós Tamás bármikor elérhető választói számára