Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-19 / 16. szám

SPORT 11 Amikor mentőhelikoptert kellett küldeni Miklós | Editért, már sejthettük, hogy nagy a baj. Térdeiben több szalag is elszakadt Miklós Edit megpróbál pozitívan gondolkodni a súlyos baleset után. ■ Biztos benne, hogy vissza t tud térni a topformájához Valószínűleg pályafutá­sa legnagyobb kihívása vár Miklós Edit alpesi sízőre, akinek vasárnapi, óriási bu­kása következtében mind­két térde súlyosan megsé­rült. A Csíkszeredái verseny­ző elárulta, a hegyen az volt az érzése, hogy az életéért kell küzdenie. Úgy véli, hogy a következő szezonban már tud versenyezni. Zsoldos Barna/Nemzeti Sport kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- A legfontosabb: hogy van?- Hát mit mondjak...? - kér­dezett vissza Miklós Edit, aki éjszakai operációja után adott telefonos interjút a Nemzeti Sportnak balesetéről. - Nem kaptam túl jó híreket, úgy­hogy most egy kicsit szomo­rú vagyok, de ez szerintem idővel elmúlik. Azt mondták, hogy a jobb térdemben mind a négy szalag elszakadt, de eze­ket össze tudták varrni, öt-hat hónap múlva kell megnézni, hogy valóban összeforrtak-e. A porc is sérült, de azt vissza- varrták, és jó hír, hogy a térd­kalács széle nem sérült meg. A bal térdemben elszakadt első keresztszalagot viszont már nem tudták összevarrni, pó­tolniuk kellett más szalaggal. A porcot itt is vissza kellett varrni. De úgy érzem, sokkal rosszabb dolgok is történhet­tek volna. A fejemet, a gerin­cemet is megüthettem volna, de szerencsére e téren nincs semmi gond. Csináltak agyi CT-t, nincs bevérzés, rendben vagyok.- Mit gondol, milyen hosszú kihagyás vár önre?- Egyelőre nem tudom, de így, hogy mindkét térdemben elszakadt a keresztszalag, va­lószínűleg hosszabb rehabili­táció lesz. Ennyire súlyos bal­esetet még nem szenvedtem. Az a legrosszabb, hogy mind­két térdem sérült.- Hogy emlékszik a bukásra?- Szétcsúsztak a léceim, el­estem és bukfenceztem egyet. Már esés közben éreztem, hogy kifordult a térdem, na­gyon fájt. Ami viszont igazán drasztikus volt, hogy valami­ért bepánikoltam, a hörgőim összeszorultak, és nem kap­tam levegőt. Az volt az érzé­sem, hogy az életemért küz­dők, mert nem jutottam leve­gőhöz. Megijedni is alig volt időm, mert sem a levegő, sem a nyál nem ment le, és az sem segített, hogy azonnal beadtak egy nagy adag nyugtatót, így el sem tudtam mondani, mi a problémám. Akkor ez volt a legnagyobb bajom, nem pedig a térdfájdalmak.- Mire gondolt az esés során? Várta, hogy végre leoldódja­nak a lécek?- Az első gondolatom az volt, hogy tavaly ugyanezen a részen botlottam meg ha­sonlóképp, csak akkor sike­rült talpon maradnom. A lé­cek egyébként jól voltak be­állítva, de megesik, hogy az esés típusa miatt nem min­dig akkor csatolódnak le, amikor kellene.- Edzője, Stefan Abplanalp azt mondta, a lesiklók tudják, hogy bármikor megtörténhet hasonló, de erre most ő sem számított.- Valóban nem jött jókor, de a legutóbbi nagyobb sérü­lésem 2006-ban volt. Koráb­ban is mondtam már, hogy nem gyakran esek, viszont ha igen, akkor sajnos hatal­masat...- Képes volt már megnézni a videót?- Nem tudom, mi a jó mód­szer ilyenkor, de egyszer már megnéztem, és láttam, ahogy a térdem kifordul kilencven fokban. Lehet, hogy nem kel­lene újranézni, de szerintem az ember hiába is próbálná elkerülni, előbb-utóbb úgy­is eljut hozzá. Nem tudom, ezt az esést hogy fogom fel­dolgozni, mert a korábbiakat nem láttam, és nem is voltak ennyire horrorisztikusak.- Ebben a nehéz időszakban miből merít motivációt a talp­ra álláshoz?- Megpróbálok pozitívan gondolkodni. Tudom, hogy jó kezekben vagyok, és hogy meg fogok gyógyulni. Na­gyon nehéz, fájdalmas és fá­rasztó út lesz, de biztos va­gyok benne, hogy vissza tu­dok térni a topformámhoz. Egyelőre a legnagyobb moti­vációm, hogy egészséges le­gyek, és hogy százszázalékos Akiknek sikerült felépülniük a súlyos sérülésükből KARAKAS HEDVIG OLIMPIAI 5., VB-3., EB-2. CSELGÁNCSOZÓ Előbb a ke­resztszalagját, majd a térd­szalagját műtötték, a legutóbbi olimpiai ciklust a jobb lábában gyakorlatilag térdszalag nélkül csinálta végig. Jól össze kell rakni a térdet. Az ember alkalmazkodó, én megtanultam úgy dzsúdózni, hogy kiküszöböljem a gondo­kat. Egyáltalán nem volt térd­szalagom, ha nem volt beköt­ve, leragasztva a lábam, akkor úgy csúszkált, mint egy banán­héj. Sérült térdszalag esetén az oldalszalagokat lehet erősíteni, viszont ha a keresztszalag sza­kad, arra nincs áthidaló megol­dás. A kihagyást sem nagyon lehet fél év alá csökkenteni, rengeteg türelemre van szük­ség.” OLIMPIAI 4., EB-3., KEK-GYOZTES P» KÉZILABDÁZÓ A A Győri Audi ETO KC kézilabdázója a 2015-ös vb-n szenvedett térdszalagszakadást, és pont amikor visszatért volna, a fájdalmai is visszatértek. „Az volt az igazán nehéz, ami­kor másodszor kellett elkezde­ni mindent. Az én szervezetem mindent befogad, de hogy egy rohadt csavart meg kilökjön - na, akkor erősnek kellett len­nem. Még a doki is azt mondta, hogy most jogomban áll dühös­nek lenni, mert ez tényleg ritka balszerencse. Ha nincs Holanek Zoltán, az erőnléti edzőnk, nem tudom, ki kapart volna össze. Sokat számít ilyenkor az is, hogy hiába nem vagy velük egész nap, a csapattársak nem felejte­nek eljönnek, kérdeznek, áthív­nak vacsorázni.” MAGYAR VÁLOGATOTT JÉGKORONGOZÓ A német Schwen- ninger Wild Wings játékosa a 2015-ös krakkói vb előtti utol­só edzésen szenvedett kereszt­szalagszakadást, és csak 244 nap után tudott újra jégre lépni. „Borzasztóan sajnálom Editet, aki gyerekkori ismerősöm, mind­ketten csíkszeredaiak vagyunk, édesapáink együtt isjégkoron- goztak. Hihetetlenül erős és aka­ratos lány, már fiatalabb korunk­ban is lepipálta a fiú hokisokat, 150-160 kilóval guggolt. Saj­nos nagyon nehéz a visszatérés. Rendkívül türelmesnek kell len­ni, nagy a mentális igénybevétel, mivel hosszú folyamat a gyógyu­lás, de nem szabad feladni. Edit­nek sem lehetetlen, hogy ott le­gyen az olimpián, kitartást kívá­nok neki, tudom, talpra fog állni!” formában tudjak sportolni. Az érdekel leginkább, hogy ez a sérülés ne akadályoz­zon a sportban. Szívós va­gyok, úgy gondolom, meg tu­dom csinálni és meg is fogom csinálni. Jó stratégiát kell ki­dolgoznunk, miként menjen a rehabilitáció, és akkor nem lesz gond.- Biztató, hogy edzője éveken át speciálisan azzal foglalko­zott, hogy sérült síelőket len­dítsen csúcsformába.- Igen, ez jó, ő segítette pél­dául Lindsey Vonnt is a visz- szatérésben.- Lát benne némi sorsszerű­séget, hogy pályafutásában már a kezdetektől egyik óriási kihívás követi a másikat?- Mindenképp a sors keze lehet benne. Úgy gondolom, hogy a dolgok okkal történ­nek, de egyelőre nem tudom, ez miért esett meg velem. Le­het, soha nem is tudom meg...- A szülei hogy viselik el ezt a helyzetet?- Talán ők lelkileg még rosszabbul bírják. Nagyon megviselték őket a történtek, de amennyire csak tudják, tartják bennem a lelket. Fo­lyamatosan beszélünk.- Velük együtt az egész or­szág aggódik és szurkol - el­jutnak önhöz ezek az üzene­tek?- Igen, és nagyon jólesik. Persze láttam pesszimista hangvételű véleményeket, de a megnyilvánulok kilenc­venkilenc százaléka valóban aggódik értem, a többi pedig nem érdekel.- Mjként tekint a távolabbi jövőbe?- Úgy vélem, a követke­ző szezonban már verse­nyezni tudok. Az erőmet kell majd visszaszereznem, mert a technikát nem felejti el az ember. Ha fizikailag és men­tálisan is meg tudok erősöd­ni, akkor semmi akadálya, hogy elérjem a céljaimat. Több mint négyórás műtét Miklós Edit vasárnap este érkezett meg arra az Innsb­ruck mellett fekvő magán- klinikára, ahol Christian Schenk már korábban is műtötte. A két térd súlyos sérülései miatt az operáció több mint négy órán keresz­tül tartott, az orvos azon­ban sikeres műtétről szá­molt be. Hétfő délután az MR-vizsgálatok szintén azt erősítették meg, hogy min­den tökéletesen a helyére került Miklós Edit térde­iben, Christian Schenk szerint szeptemberben már újra síelhet. A Csíkszeredái verseny­ző ezen a héten még biz­tosan a klinikán marad, betanítják neki a rehabili­tációs gyakorlatokat, a to­vábbiakról pedig később döntenek. Biztató, hogy a műtőorvos elmondta, volt már olyan síelő pácien­se, aki hasonló sérülések után a legmagasabb szin­ten is kiváló teljesítményt tudott nyújtani. m Neki talán sikerülhet... Tállay And­rás ortopéd sebész fő­orvos a ma­gyar síválo­gatott orvo­saként töké­letesen is­meri Miklós Editet, és el­mondta, a Csíkszeredái ver­senyző elképesztően súlyos sérülést szenvedett, ám így is lát némi esélyt a verseny- szerű sportra: „Ilyen fokú sérülésből borzasztóan ne­héz visszatérni az élsport­ba, kézilabdában Éles Jó­zsef rá a példa, akinek si­került. Azt viszont szinte le­hetetlenség elérni, hogy a térd ugyanolyan stabil le­gyen, és ugyanúgy lehessen terhelni, mint korábban. Le­het, hogy rövid távon képes lesz magasabb szinten sí­elni, ezért viszont a későb­biekben fizethet nagyobb árat. Térdsebészként húsz százalékot adnék bárki másnak a teljes felépülés­re, de ismerve Edit hozzá­állását, szorgalmát, alkatát és azt, hogy milyen hihetet­len hatékonysággal tud re­generálódni, el tudom kép­zeli, hogy odaér a 2018-as olimpiára. Teljesen objektív véleményt persze csak ak­kor tudnék mondani, ha len­ne egy hivatalos írásos ri­port a kezemben a pontos diagnózisról és a szalagok állapotáról. De összességé­ben így is elmondható, hogy nagyon-nagyon súlyos sé­rülésről van szó. Rendkívül megnehezíti a rehabilitáci­ót, hogy egy normál kereszt- szalag-szakadás után is mi­nimum egy hetet kéne man­kózni, de az, hogy mindkét térd ennyire megsérült, na­gyon megnehezíti a mobili­tást. Hihetetlen nagy segít­ségre lesz szüksége a követ­kező hónapokban. A jobb térd nem rutinsérülés, ami­ből ugyan szintén szépen fel lehet épülni, de kérdés, hogy ez a világkupa- vagy olimpiai szintű terheléshez elég lesz-e.” Ü . mm Megjárta :■ ’: ­a poklot |

Next

/
Oldalképek
Tartalom