Heves Megyei Hírlap, 2017. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

2017-01-11 / 9. szám

2017. JANUAR 11., SZERDA SPORT -11 A parádi endurős eddigi legeredményesebb esztendején jutott túl 2016-ban Övé a legjobb hazai eredmény Holló Bence a hardenduro-versenyeken érzi magát a legjobban Az Agria Dragons tagjai kellemes élményekkel gazdagodtak az 5. Target-viadalon Bravúros bronz a 993 fős mezőnyben Holló Bence fejlődését éke­sen bizonyítja, hogy 2016- ban sikerült felülmúlnia az előző esztendők teljesítmé­nyét. Tavaly a 26 éves pará­di motoros érte el a magyar endurosport legkiemelke­dőbb eredményét. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu MOTORSPORT Holló Bence 2015-ben is átvethette az ab­szolút enduro bajnoki címet, de a 2016-os versenyidénye még jobban alakult, mondhat­ni, az eddigi legjobban. Elhó­dította az Év endurósának já­ró címet, méghozzá úgy, hogy az enduro-vb-n pontszerző he­lyen végzett a teljesen széria, négyütemű, 300 köbcentis Sherco SEF-300R 4T Factory nyergében.- Tavaly indultam az Alpok- Adria endurobajnokságban, ahol az E2-es kategóriában és abszolút értékelésben is máso­dik helyen zártam - emlékez­teit Holló Bence. - Rengeteget motoroztam, Olaszországtól Romániáig. Nagyon sok verse­nyen indultam és ezek mind kellettek a jó eredményekhez. Az enduro több műfajában is szerencsét próbáltam, vagy­is a hardenduro-bajnokság, az Alpok-Adria endurobajnok- ság, a magyar endurobajnok- ság, a szuperenduro és év vége A vb létszáma 32 csapatról 48-ra no LABDARÚGÁS A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntött, a világbajnokság me­zőnyét 32 csapatról 48-ra nö­velik a jövőben. A lebonyolí­tási rend a következő lesz: 16 háromcsapatos csoportot hoz­nak létre, amelyből az első kettő jut tovább. A maradék 32 gárda az egyenes kieséses szakaszban folytatja. A rend­szer a 2026-os világbajnoksá­gon debütál. Az eddigi 64 mérkőzésről így 80-ra nő a meccsek száma, de a végső győztes ugyanúgy hét találkozót játszik majd, ahogyan eddig is. NSO.HU felé endurokrossz is kihívást jelentett. Rengeteget men­tünk, volt olyan időszak, ami­kor öt hétvégén keresztül ver­senyen voltam. Igazából 2011 óta minden évben akadt olyan eredményem, amire büsz­ke lehetek, de ahogy lépeget­tem fölfelé a ranglétrán, 2014- től mutatkoznak igazán mara­dandó élmények. Ilyen a 2014- es kassai enduro ob első hely, vagy a 2015-ös Red Bull Sea to Sky 51. hely, ahol sikerült cél­ba érni és aranyéremmel tér­tem haza. A parádiak büszkesége az elmúlt esztendőben két iga­zán emlékezetes eseményt is átélt. Köztük szerepelt a pa- rádfürdői Alpok-Adria és ma­gyar ob, valamint egy nem­zetközi hardenduro, az Endu- ropanoráma néven ismert ver­seny, ahol négy nap után a he­tedik helyen zárt a profik kö­zött. Ezeken túlmenően pont­szerzőként végzett a világbaj­nokságon, és a szakmai szem­pontból ez számított a magyar endurosport 2016-os legki­emelkedőbb eredményének.- Nyáron szerencsém volt indulni a vb-n és az Endu- roGP mezőnyében lehettem három napon keresztül. El­mondhatatlan élmény volt a világ legjobbjaival versenyez­ni. A legfőbb célt nem az ered­mény jelentette, hanem az, hogy befejezzem a versenyt. DARTS Húsz egri játékossal, 85 táblán, könnyfakasztó hideg­ben rendezték az eddigi legné­pesebb honi versenyt az ama­tőr játékosok számára. A Soroksári Sportcsarnok­ban rekord indulói létszám­mal lebonyolított 5. Target Amatőr Darts versenyen húsz fővel képviseltette magát az Agria Dragons DC csapata. A rendkívül hideg időjárás el­lenére meleg fogadtatásban volt részük a megyeszékhelyi­eknek, akik kiváló napot zár­tak. A 942 férfi indulón kívül 51 hölgy is a tábla elé állt a já­téknapon. A Sárkányok mind­egyike egyaránt a 120. pozíci­ón belül végzett, ami csapat­szinten kiváló eredménynek számít. Legtovább ismételten Szabó Róbert jutott: egészen a főági elődöntőig menetelt, ám ott a későbbiekben a verseny fődíját is bezsebelő Szász Ben­ce múlta felül. A bronzmér­kőzést viszont sikeresen zár­ta, így a szenzációs harmadik helyen végzett a rendkívül fá­rasztó, több mint 12 órán át tartó viadalon.- Nagyon élvezetes verse­nyen vagyunk túl, a mintegy ezer induló zsúfolttá tette a csarnokot, s a vigaszágon be­Szabó Róbert. Hála a társaknak Ami így utólag sem volt pis­kóta! Az, hogy pontot is sike­rült szerezni, habot jelentette a tortán. Bence azt is elmondta, hogy hardenduróban érzi magát a legjobban. Lehet ez azért is, mert ezt gyakorolja a legtöb­bet, és itt nemcsak a gyorsa­ság számít, hanem a techni­kai tudás is. A többit is élvezi, de megküzdeni egy 90 km-es pályával, ami csak fel- és lejá­rókból, patakmedrekből, gyö­keres, egynyomos ösvények­ből áll, nos, az elmondhatat­lan a részéről. Sokszor az is volt a baj, hogy hardenduró- ról mentem klasszikus endu- róra, és az egyik a technikáról szól, a másik pedig a tempó­ról. Az élet ezzel együtt a fej­lődésről is szól, mert mindig lehet valahová, minden műfaj­ban. A parádi fiú úgy véli, iga­zából az alapsebesség növelé­sével lehet még jobb, ami sok munkával és motorozással jár.- Idén még többet szeret­nék, még többet akarok har- dendurózni, alpok-adriázni, klasszikus endurózni, endu- rokrosszozni. Szeretnék egy olasz, spanyol, nagyar enduro vb-t, egy Red Bull Sea to Sky-t, és persze, amit idén rengeteg unszolásra is kihagytam, az egy francia hatnapos viadal lenne. Ha fentről is úgy akar­ják, szeretném ugyanezeket később is. Persze, vannak ter­Elnöki jó érzések- Előzetesen öt-hat indulón­kat a legjobb 64 közé vártam, amelyet elértek a srácok, de az fontosnak számított, hogy mindenki érezze jól magát - összegzett az Agria DDC elnö­ke, Csohány Gábor. - Külön öröm, hogy csatlakoztak hoz­zánk új játékosok, akik ver­senyhelyzetben próbálhatták ki magukat. Gratulálok Sza­bó Robinak, összességében eredményes napot zártunk. Célunk továbbra is a fejlődés, és a sikeres szereplés. Úgy robbanni, mint otthon Saját teljesítményét illetően Bence tudja, hogy van még benne plusz, és küzd azzal, hogy minden versenyen úgy robbanjon, mint egy ottho­ni motorozás alkalmával. Mo­torjával (Sherco SEF-300R 4T Factory) egész évben elége­dett volt még úgy is, hogy Pé­csett technikai problémája akadt, és emiatt kapott bün­tetést. Utólag azonban ki­derült, egy hangyányi gond okozta mindezt, ami figyel­metlenségből eredt. vek, álmok. Enduro-Eb, -vb, Hatnaposok, Erzbergrodeo, Roof of Africa, Romaniacs, Su­perenduro. Egyelőre a terepra­lit csak videón nézem, aztán, ha túl sokat versenyzek Gye- nes Emánuellel (Manival), ak­kor talán még egyszer arra ka­csintok. Holló Bence pályafutásáért elsősorban a szüleinek hálás, de mindig számíthat Hado- bás Ádám, Leffler Attila, Sza­bó Zsolt, Nagy István, Sedu- lyák Zsolt és Kubik Zoltán se­gítségére is, miközben persze a szponzorok sem maradhat­nak ki a sorból, mert a támo­gatásuk nélkül aligha jutha­tott,volna el idáig. jelentés nélkül távozó játéko­sok miatt sok volt a szünet, mentálisan nagyon fárasztó napon jutottam túl - fogalma­zott a boldog harmadik, Szabó Róbert. - Akadtak szorosabb mérkőzéseim, de kézben tar­tottam a kiszállózást, így kü­lönösebb gond nélkül menetel­tem az elődöntőig. A verseny végére a térdem felmondta a szolgálatot, s a későbbi győz­tes jobbnak bizonyult nálam. Nagyon örülök a harmadik helynek, és köszönöm a tár­saknak, hogy végig mögöttem állva szurkoltak az egész nap folyamán. B. Zs. A Gyöngyös és az Eger is keveri a kártyákat a tavaszi küzdelmekre Felforgatott csapatok csatája KÉZILABDA A Ligakupa A cso­portja 6. fordulójából előreho­zott mérkőzés: B. BRAUN GYÖNGYÖS- EGER SBS ESZTERHÁZY Gyöngyös, sportcsarnok, szerda, 18.00. V.: Kiu G., Kiu T. Az új esztendő tizenegyedik napján máris tétmérkőzésen lép pályára megyénk két NB I-es együttese, ráadásul egy­más ellen. Amíg Debre Vik­tor a férfiválogatottal a fran­ciaországi vb-re készül, Nig- rínyi Tibor és Bíró Imre szak­mai útmutatásai alapján han­golódnak az új idényre a gyön­gyösiek. A lábtörés után még gipszben érkező brazil átlövő, Malandrin de Oliveira Rodol­fo továbbra sem bevethető, to- * vábbá változás, hogy a tavalyi szezonból már jól ismert szerb védekező specialista, Miralem Becsirovics visszatért a mát­raaljai klubhoz, miközben Mi­lan Rasies és Tibor Ivanisevics egyaránt távozik az egyesület kötelékéből. Egri részről bizonyos, hogy a montenegrói válogatottal készülő Igor Radojevics még nem lesz ott Gyöngyösön, míg sérülés miatt Takács Bencét kénytelen nélkülözni a szak­vezetés.- Nagyon kemény munká­ból érkezünk Gyöngyösre - osztotta meg Tóth Edmond, az egriek vezetőedzője. - Amel­Ózdi játékpercek Padla József és Szűcs Balázs távozik az egriektől, tavasszal mindketten az NB l/B Keleti csoportjában tizedik Ózdi KC csapatában szerepelnek.- A több játéklehetőség re­ményében született meg a döntésük - indokolt Tóth Ed­mond, az egriek edzője. - A borsodiaknál vélhetően jóval több játékperc juthat nekik, s ezzel az ózdiakat is szép sike­rekre vezethetik. Utánpótlás­edzőként mindketten marad­nak a klubnál, Padla az ifjúsá­gi és a serdülő, míg Szűcs az U8-as korosztályt trenírozza. lett, hogy szeretnénk minél eredményesebben szerepel­ni a ' Ligakupában, a bajno­ki felkészülés azért előnyt él­vez. Napi két edzés szerepel a programban. Szlovák váloga­tottjaink két napja csatlakoz­tak a csapathoz, magam is kí­váncsian várom, hogy mire le­szünk képesek ebben az idő­szakban. A gyöngyösiek eddig két mérkőzésen jutottak túl. A Da- bas legyőzését követően a Bal­mazújvárossal szemben ha­zai környezetben szenvedtek vereséget Juhász Károlyék. Az egriek neve mellett idáig mindössze egy újvárosi dön­tetlen szerepel. S. K. SPORTELISMERÉS Eger köztiszteletnek örvendő személyiségét, Fá­bián Béla szenior világ- és Európa-bajnok úszót (j.) 80. születésnap­ja alkalmából köszöntötték tegnap a városháza „üvegtermében."

Next

/
Oldalképek
Tartalom