Heves Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-06 / 286. szám

2016. DECEMBER 6., KEDD KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Laczik Fecó egyengette zenésztársa, Tari Boti karrierjét Selypi gitáros a Beatricében A Beatrice zenekar. Balról: Nagy Hunor Attila (dob), Laczik Fecó (basszusgitár), Nagy ó (ének), Magasvári Viktor és Tari Botond gitár, billentyűsök) Ez év nyarától a hatvani il­letékességű Laczik Fecó basszgitáros mellett egy másik megyénkbeli zenész, a selypi Tari Boti is Nagy Feró zenekarát erősíti. Feró elmondása szerint zeneileg a mai formáció a mindenko­ri Beatrice együttes legerő­sebb felállása. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu SELYP Botit - lévén egykori kollégánk fia - évtizedek óta ismerem. Édesapja lelkesen számolt be pályafutásának újabb és újabb állomásairól, így arról is naprakészen érte­sülhettem, amikor a hangerő, valamint az erősítők és a pot- méterek sokak számára misz­tikusnak tűnő világa életének örökre meghatározó, napi te­repévé vált. A felcseperedő selypi fiatal­ember élte a kisiskolások éle­tét, mígnem egy napon azzal az ötlettel állt elő, hogy gitá­rozni szeretne. Kapott is egy olcsó, román gyártmányú dob­gitárt a nagymamájától, azzal a feltétellel, hogy vasárnapon­ként fellép a templom zene­karában. Igencsak komolyan vette a dolgot, s az olykor haj­nalig tartó gyakorlásnak kö­szönhetően gyorsan fejlődött. Még gimnazistaként öccsével - akit beszervezett basszus- gitárosnak és énekesnek - és környékbeli fiatalokkal össze­fogva megalakította első sa­ját csapatát, a Harmadik Utat, majd a Monarchiát. Elhivatottsága kamaszko­rában vált egyértelművé, s a továbbiakban mindent ennek rendelt alá. Miközben a hat­vani Bajza-gimnáziumot vé­gezte, öt éven át hétvégéit Bu­dapesten, Szekeres Tamás gi­társulijában töltötte, majd az érettségi vizsga után beirat­kozott Póka Egon Kőbányai Zenei Stúdiójába. Ezek mel­lett 15 éves korától kezdődő­en nyolc esztendeig muzsi­kált lagzikban és bálokban. Érett muzsikusként is szíve­sen emlékszik erre az idő­szakra. Tanulmányai mellett egy pil­lanatra sem hagyott fel az aktív zenéléssel. Több-kevesebb ide­ig játszott az ex-V-Tech-es Sza­mócával, a fiestás Csordás Ti­bivel, valamint a óTest, a Dirty Dance, a Machine Mouse és a Magor zenekarokban; session zenészként megfordult Dér He- ni, Király Viktor, Vikidál Gyu­la és Lola produkcióiban, kísé­rőzenészként pedig segítette az X-Faktor fellépőit is. Aztán következett az igazi áttörés. Laczik Fecó, a Beatri­ce zenekar basszistája, és az idén Heves megye zenei nagy­követe - aki évek óta figye­lemmel kísérte Boti pályafu­tását - Nagy Feró figyelmébe ajánlotta az ekkoriban a hú­szas életévei vége félé közelí­tő gitárost. A legendás rocker érdemesnek találta a fiatalem­ber arra, hogy hosszabb távon is meggyőződhessen a képes­ségeiről, így Boti három év­vel ezelőtt feltűnt a sokadvi- rágzását élő hajdani „botrány­zenekarban”. Eleinte mint ro­ad, technikus és kisegítő ze­nész, aki, ha kellett, cipelte a cuccot, a koncerteken pedig a háttérben játszott gitáron, bil­lentyűzött, vokálozott, nyár óta pedig már teljes jogú tag­ként áll a színpadon Feró és Fecó oldalán. Boti harmincegy éves korá­ra végigjárta a szamárlétrát, s bízik benne, hogy továbbra is meg tud kapaszkodni a zené­szek kemény világában, még inkább kiteljesítve gyerekko­ri álmait. Ehhez kellő muní­ciót adhat Feró legutóbbi ki­jelentése, miszerint zeneileg a mai Beatrice a legerősebb felállás azon formációk közül, amelyekben az évtizedek so­rán valaha is játszott.- Nem lehetek eléggé há­lás a sorsnak, hogy ily módon egyengette a pályafutásomat - mondja Boti. - Két embert kell megemlítenem, akiknek a szüléimén kívül nagyon so­kat köszönhetek. Egyikük Fe­ró, aki vérprofi módon viszo­nyul hozzám, a másikuk pe­dig Fecó, aki nélkül ma alig­ha tartanék itt. Köszönöm a bi­zalmukat! A tehetség önmagában nem elég- Musicaléneklést Szabó Krisztina tanárnőtől tanultam négy éven at. A gitarozás for­télyait Szekeres Tamás mel­lett Mohai Tamástól, Maro- thy Zolitól és a hatvani zene­iskolában Kalotás Gábor gi­tárművésztől igyekeztem el­sajátítani. Magánoktatóktól is tanultam énekelni, gitároz­ni. furulyázni, zongorázni, ze­neelméletet. zenetörtenetet. összhangzattant. Dolgoztam hangstúdióban zenészként és hangmérnökként. Az ELTE és Pécsi Tudományegyetem Böl­csészettudományi Karán esz tétikát. azon belül zeneeszté­tikát is hallgattam sorolja tanulmányait Boti. MOZI AGRIA MOZI - Eger 16.00 ÓRA: Tapló Télapó 2. 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Szövetségesek 16.00 ÓRA: Vaiana 18.00 ÉS 20.30 ÓRA: Underworld - Vérözön 18.00 ÓRA: Halj már meg! 20.00 ÓRA: Legendás állatok és megfi­gyelésük CINEMA BRIDGE MOZI ­Gyöngyös » Szabadság Terem 15.00 ÓRA: Legendás állatok és megfigyelésük 17.30 ÓRA: #Sohavégetnemérős 20.00 ÓRA: Éjszakai ragadozók Puskin Terem 16.00 ÓRA: Vaiana 18.00 ÓRA: Cop Mortem 20.30 ÓRA: Érkezés Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600. Szerkesztőségi fax 36/513-605. FELSOTARKANY Az idén is felkereshették a Bükkben a Mikulást a gyerekek. Az Egererdő Zrt. Mikulás­vonata hét végén a Stimecz-házhoz vitte azokat a családokat, akik az erdő mélyén szerettek volna gye­reküknek randevút szervezni a fehérszakállúval. Képgaléria: heol.hu G. R. TV * HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ AJÁNLÓ TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a hétfői adás is­métlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger-szignál 18.01: HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Vidékjáró - Bo­gács - ism. 19.00: HírAdás - egri híradó, időjá­rás-jelentés 19.20: Filmözön-filmajánló 19.30: Bohrender - magazinműsor (korhatár 12), ism. 20.00: HírAdás - egri híradó, időjárás-je­lentés 20.20: Kilátó - megyei magazinműsor, ism, 20.50: Sport Plusz - televíziós sportma­gazin. Benne: ZF-Eger - PannErgy-Miskolci VLC férfi vízilabda Magyar Kupa-mérkőzés Ili l'l )í I 00.00: Képújság 09.00: A hétfői adás ismétlé­se 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02:10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberek­ről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hí­rei 18.35: Fogadóóra, 1. rész - közéleti magazin 19.01: Reklám 19.04: Fogadóóra, 2. rész - köz­életi magazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Moziklip - mozi­magazin, ismétlés 20.02: Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból, ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismét­lése 10.00: Beszélgetés Farkas Franciskával 10.20: Egyperces botanika: az oregánó - ism. térj. 10.23: A disszidenskérdés 1956-ban - Dr. Bartók Béla előadása 10.50: Hallgatói hang­verseny Bartók Béla emlékére 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszter- házy-körkép 15.00: Hírlánc - az EKE hírműsora 15.15: Katolikus kulturális hetek (II. rész) - a Szt. István TV zenés irodalmi műsora 16.00: Képújság 18.00: EKF Sport - az Eszterházy Károly Egyetem sportmagazinja 18.30: Eszter­házy KFSC (3.) - Kézilabda Szeged SE (14.) - NB l/B, kelet, 11. forduló, női kézilabda mérkőzés 20.00: Képújság 21.00: Az aktuális keddi adás 21.00: Sir Winston Churchill élete és kora - Dr. Kozári József előadása 21.57: Egyperces bo­tanika: a páfrányfenyő - ism.terj. 22.00: Az Ének-zene Tanszék tanárainak hangversenye Bartók Béla emlékére 22.30:1956 hadtörténe­ti vonatkozásai - Horváth Miklós (Hadtörténeti Múzeum) előadása 23.00: Képújság III Iliiig—— 05.00- 06.00: Magyaréra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli ébresztő­műsor 10.00-15.00: Egri nap, benne: 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339-33-33 15.00- 20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00- 05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül FM7 0.00-5.00: FM 7 Night a legnagyobb hazai slá­gerek, az éjszakára hangolva Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15: Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történései­ből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45: Hírössze­foglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00: FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel Félórán­ként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00- 15.00: Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Órán­ként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00: Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útin­formációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00: FM 7 Summer - A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Atti­lával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral, Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.45: Adventi gondolatok 6.00: Rorate Szentmi­se közvetítés az egri bazilikából 7.25: Vatikáni Rádió (ism.) 7.45: Szentek, szent életű embe­rek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Tudo­mányról, kultúráról 10.05: Délutáni találkozás (MKR) 10.45: Lélek szava 11.05: Cseperedő 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hí­rek 12.15: Evangélium 13.05: A zene mesterei (ism.) 14.05: Az erdő fohásza 15.05: Templom - tér - kép (MKR) 15.30: Hitvalló 16.05: Kí­vánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05: Mustármag 19.45: Esti mese 20.05: Egyházfórum 21.05: Kávéház (ism.) 22.10: Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió EGER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár és a Magyar Iro­dalomtörténeti Társaság Heves Megyei Tagozata szerdán 16.30- tól tartja Csatáné Bartha Irén- ke Évgyűrűk, sorsszeletek című kötetének bemutatóját a biblio­téka böngészőjében. A könyvet méltatja: Chászámé Simon Ali­ce tankönyvszerkesztő, esszé­író; dr. Fülöp Lajos irodalomtör­ténész, ny. professzor és dr. Kö- döböcz Gábor irodalomtörténész, PhD főiskolai docens., EGER Szerdán 18 órától vetítik a Megáll az Idő című kultikus fű­met, majd 20 órától Koltai Lajos­sal, a film népszerű operatőrével találkozhat a közönség az ‘56-os programsorozat részeként a Ké­pes Intézet nagytermében. Vár­nak minden érdeklődőt. EKMK DECEMBER 7., SZERDA, 17.00 MACIKIÁLLÍTÁS - MEGNYITÓ Bernátné Murányi Zsuzsanna kézzel varrott alkotásai HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és \ Ifjúsági Ház DECEMBER 7., SZERDA, 19.00 VADNYUGATI TERMÉSZETI CSODÁK Az Egri Világjáró Klub előadója: Herpai Imre HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK, 16.00 VILÁGLÁTÓK Gál Cecília előadása Burmáról HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház DECEMBER 9., PÉNTEK, 18.00 HARANGGÁ JAJDULUNK Lengyelek a forradalomban - a Teatr LIS(z) előadása HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház DECEMBER 9., PÉNTEK, 19.30 PETRUSKA + SZEDER Egy este, két koncert! HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház DECEMBER 13., KEDD, 19.00 GOSPELKARÁCSONY HELYSZÍN: Hotel Eger&Park ECjER KULTURÁLIS KÖZPONT

Next

/
Oldalképek
Tartalom