Heves Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-28 / 304. szám

g MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 28., SZERDA Megkérdezték tőle, akar-e világbajnok lenni, akart, és az is lett után szólt Majoros József íjász­nak, hogy mutassa meg nekem, hogyan is ló'nek a profik. Ez idő tájt ő céllövészetet tanított, Mó- nus pedig távlövészetben lett a tanítóm. Nem sokkal később, már 2015-ben a 3D világbaj­nokságot megnyertem, Horvát­országban 3D Európa-bajnok- ság ifjúsági kategóriában let­tem első helyezett, majd pe­dig a felnőtt Európa-bajnokság II. helyezését értem el - mesé­li Kiara. Olyan természetesség­gel teszi, mindennemű nagyké­pűséget maximálisan kizárva, ráadásul, mintha csak az lenne a világ legtermészetesebb dol­ga, hogy bő egy év kemény gya­korlás után egy tizenéves lány­ból profi, szinte mindenkit „le­gyűrő” íjász váljék. S hogy Mónus József világ- bajnoksággal kapcsolatos kér­désekor látott-e valamiféle rit­kaságnak minősülő tehetséget benne? Kiara elmosolyodik a válasza előtt.- Olyan érzése van, mint­ha már régebb óta ismerne en­gem... Őt idézem: „Mi már har­coltunk együtt valamikor, az előző életünkben.” Hisz ebben, és felkarolt - közli. - Farkas rajtam és a 22 éves fián, Mó­nus Lászlón kívül senki mást nem tanít. Kiara egyre inkább megnyí­lik beszélgetésünk alatt.- Elkezdtem, szerencsére si­kerélményem volt. Felszabadí­tó érzés volt számomra az íjá­HIRDETÉS szat, ezért suli után mindennap kimentem a kertbe gyakorolni. Ha nem az érettségire készül­nék teljes gőzzel, most is ezt ten­ném. Olyankor ugyanis semmi más nem létezik, csak a cél meg én - folytatja, s már én is egy­re inkább kezdem érteni: Kiara egy istenadta tehetség, aki rá­adásként maximalista is. - Van, hogy nem megy annyira jól, olyankor néhány órát kihagyok, majd kezdem az egészet elölről. Nem hagyom sosem megoldat­lanul a lövést: sikerrel szeretem befejezni. Ez egyébként minden területen igaz rám. A tavasszal érettségiző Ki­ara céllövészettel foglalkozott először, ám azóta távlövővé vált. Némi ráhatás után a fejé­be vette, hogy az Egyesült Ál­lamokban világrekordot lő, eb­ben természetesen Mónus Jó­zsef teljes vállszélességgel tá­mogatta.- A 2016-os év Amerikáról szólt. Farkas ötlete volt, hogy lőjünk rekordot. Utah állam­ban 1940 óta létezik egy világ­rekord. Azóta bárki mehet re­kordot lőni. A legutóbbit men­tünk megdönteni. Elég alapo­san fel kellett készülnünk, hi­szen igazán nagy volt a tét: na­gyon nehéz túllőni azt a bizo­nyos rekordot. Egy évig abba fektettem bele a legtöbb ener­giát, hogy azt túlszárnyaljam. Farkas is maximálisan a segít­ségemre volt. Minden íjat, nyíl­vesszőt ő készít. Az íjnak és a nyílvesszőnek összhangban kell lennie egymással. Ezer nyílvesszőből választunk ki száz olyat, ami alkalmas a táv­lövésre - mondja a világrekor­der. Merthogy bizony sikerrel járt, hiszen rekordot lőtt.- Az USA Archery-n 50 fon­tos vadászreflex-szel, a World Archery-n 35 fontos olimpiai íjjal nyertem - említi Kiara. - Az eredményeimmel felkerül­tem a World Archery listájára. Jelenleg megannyi nemzet kö­zül mindössze három magyar név szerepel a listán: Farkasé, Farkas fiáé, Mónus Lászlóé és az enyém. Kiara még a technikájára is kitér:- Vannak bizonyos ősrégi, már nagyon jól bevált titkok arra, hogyan érdemes igazán jól lőni. Farkas, mielőtt meg­osztotta velem ezeket, a tel­kemre kötötte: nem árulhatom el ezeket senkinek, csak majd a gyerekeimnek, vagy olyan személynek, akit érdemesnek tartok rá. A fiatal íjászlány jelenleg háttérbe szorította a kedvenc tevékenységét, hiszen a fele­lősségtudat is erőteljes benne: most az érettségi az első szá­mára. Magasra tette a mércét a tanulásban is: sebészorvos sze­retne tenni. Sebészként is foly­tatná az íjászatot hobbiból. Az érettségi után pedig - bár így is világszerte ismerik - továb­bi rekordokat szeretne lőni. ERDŐKÖVESD, MEZŐTÁRKÁNY Mozgalmas szolgálatot telje­sítettek az ünnepek alatt a két településen működő pol­gárőrség járőrei. Erdőköves- den Halla István és Horu- czi József járta a falu utcáit, amikor szóba került, hogy ré­gen nem látták az egyik köz­ségbeli lakost. Több helyen is érdeklődtek iránta, de sehol nem tudtak róla, ezért a há­zához indultak. Rosszat jel­zett, hogy a portán nem lát­tak mozgást, s a kémény sem füstölt. Értesítették a rend­őröket, s együtt mentek be a lakásba, ahol ágyba fekve ta­láltak rá a lakóra, aki már na­pok óta nem tudott lábra áll­ni. A kihívott mentők azonnal kórházba szállították az ille­tőt, akit a kihűléstől mentet­tek meg a polgárőrök. Mint már hírt adtunk ró­la, ugyanekkor tragikus ha­láleset történt Mezőtárkány- ban. Azon az estén Brauer Ta­más és Nyeste Sándor polgár­őr volt szolgálatban: fél 11 fe­lé megállította őket egy férfi, aki elmondta, hogy összevesz­tek a feleségével, s amikor megütötte, a nő eszméletlenül esett össze. Azonnal a hely­színre siettek, s ott az egyéb­ként hivatásos mentőként dol­gozó Nyeste Sándor, megálla­pította, hogy az asszony életét veszítette. Ezt követően a pol­gárőrök értesítették a rendőrö­ket, akik a helyszínen őrizet­be vették a férfit. Sz. I. Belépő elővételben köphető e G6SZ szervezőirodájában és on line 2900 Ft-os áron, a napján az előadás előtt 1 árával a jegypénztárban 3500 Ft-os áron. 0 fcgri Kulturális és Művészeti Központ - 3300 fcger, Bartók Béla tér 6. - 36/517-555,36/510-020; ekmk@ekmk.eu, ekmkeger.hu W Ss W EüGR . jnfó FM7 István 1 KER Felelős kiadó: Kovács Katalin, EKMK igazgató A természetben ■ •• •• ■ ■■ / ■ / ■ köszöntik az uj evet a túrázni szeretők Ünnepi polgárőri szolgálat: életmentés Már hagyomány a természetkedvelők körében ez a túra GYÖNGYÖS „Szilveszteri éjsza­kai túra a Mátrában” elneve­zéssel már tizenkettedszer várják az érdeklődőket vidám, közös túrázásra december 31- én. A Kékes Turista Egyesü­let idén is lehetőséget ad azok­nak, aki a természetben sze­retnék elbúcsúztatni az óévet, s köszönteni az új esztendőt.- A cél most is éjfélre a Csep- lye-tetőn lenni, ahonnan meg­tekintjük a város és a környék tűzijátékait - fogalmaznak a szervezők honlapjukon. - Éjjel egyre érünk vissza a városba. A több mint 20 kilométeres, nyílt túra útvonala Gyöngyös - Mátrafüred (Kozmáry-ki- látó) - Muzsla-tető - Rákó- czi-forrás - Máriácska - Mát­rafüred - Sár-hegy - Gyön­gyös. A találkozás a buszpá­lyaudvar 3-as kocsiállásánál lesz 18 órakor, de Mátrafüre- den 22 órakor is csatlakozhat­nak érdeklődők. A szervezők kérik: mindenki vigyen ma­gával elemlámpát - pótizzó­val és tartalékelemmel -, me­leg ruhát, kényelmes bakan­csot, enni- és innivalót. M. A. Egyre inkább a köztudat­ba került az elmúlt hetek­ben, hónapokban egy egri fiatal lány neve, Prokaj Ki­aráé. Korántsem érdemte­lenül, hiszen az íjász hölgy sorra dönt rekordokat, díja­kat nyer, nem pusztán ön­magának szerezve dicsősé­get, hanem a hazájának, s természetesen a szülőváro­sának is. Verebélyi Márta verebeiyi.marta@gmail.com EGER A tiszteletreméltó telje­sítménye miatt azt gondolnám, Kiara már bizonyára gyermek­korában elkezdte az íjászatot. A válasz hallatán csodálkozás ülhet ki az arcomra.- Két esztendeje, 2014-ben az öcsémet kísértem el a vár­ba: ő fejébe vette, hogy hagyo­mányőrző tesz. Oláh Tibor „Fü­ré” hatására még aznap ki­próbáltam az íjászatot. Azóta csinálom. Egerben mindösz- sze néhány hónapig űztem ezt a sportágat - bár olykor azért most is bejárok az Egri Vitézlő Oskola edzéseire -, aztán egy­szer csak találkoztam a hajdú­nánási Mónus lózsef többszö­rös világrekorder tradicionális távlövő íjásszal. Fehér Farkas - mert ugye sokan csak így ne­vezik, becézik Mónus Józsefet - megkérdezte: „Akarsz világ­bajnok lenni?” Megszeppenve rávágtam: „Persze!” lózsef az­Prokaj Kiara igyekszik a legtöbbet kihozni magából: íjászatban és tanulásban is Mindig eléri azt, amit a fejébe vesz Kiara a Pásztorvölgyi isko­la két tanítási nyelvű osztályá­ban tanul. Orvos, mégpedig se­bész szeretne lenni. A 18 éves lány maximalista: ha valamit célként tűz ki, addig próbálko­zik, amíg sikerrel nem jár. Ki­ara kitűnő tanuló: Jó tanuló, jó sportoló elismerést is kapott 2015-ben. Idén Feszty Ifjú Csil­laga és Eger Csillaga elismeré­seket is kapott, az USA-ban Az év távlövőnője cím is őt illette meg. Decemberben Hajdúná­náson polgármesteri kitünte­tést kapott az amerikai rekord­döntéséért. Kiarának fontosak hazájának hagyományai, kul­túrája. Azért is küzd, hogy ne csak az ő nevét ismerjék el a teljesítményéért, hanem Ma­gyarországot is. « ’ÜEGER KULTURÁLIS KÖZPONT NÉPTÁNCGÁLA 2017. január 8., vasárnap 18 óra Gárdonyi Géza Színház - Eger, Hatvani kapu tér 4. MINT VOLT REGEN... HJ""" a 40 éves, Megyei Prímá­ké \ és Nívódíjas I Q LAJTHA LÁSZLÓ NÉPTÁNCEGYÜTTES 1 JUBILEUMI ___ GÁLAMŰSORA Kö zreműködnek: Dűvő Zenekar, Boróka Néptánccsoport, Művészeti vezető: Csosszantó és Csoszogó Gyermekegyüttesek BéCSÍ Gyula Védnök: Ökrös Mariann, a Feszty-körkép Alapítvány elnöke m&m iyen foto-esfiímfelvetei készül. Ezeket ff rentlez6kftyd«órossógroftozíiQ{jófc EGER ! A TE TÖRTÉNETED 2016 Harmóniában a célpontokkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom