Heves Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-22 / 300. szám
2016. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK Egyenruhát vennének az elismerés jutalmából Díjazott zászlóőrök A Hatvani Zászlóőrség felvonul. Más településnek hazánkban, tudomásuk szerint, nincs az övékéhez fogható legénysége Pro Urbe-díjjal ismerték el a városi zászlóőrök tevékenységét. Az egységben, annak 2008-as megalakulása óta, tizenketten szolgáltak. Tari Ottó tario@index.hu HATVAN Pro Urbe-díjat vehettek át a Hatvani Zászlóőrség tagjai Horváth Richárd polgármestertől szeptemberben, a képviselő-testület döntése alapján. Még 2008-ban írták alá az egység hosszú évekre szóló kinevezését, azóta tizenketten szolgáltattak méltó pompát a helyi ünnepségekhez. A korábbi gárdából Tóth György nyugállományú alezredes már visszavonult, Ur- bán Szabolcs más településre költözött, Kelemen Attila fut- ballbírói elfoglaltságára hivatkozva köszönt el, Juhász Szilárdnak időközben megszaporodtak a teendői, Gregus Attilát hivatásos katona mivoltában Ciprusra vezényelték. A társ-ötletadó Baranyi János vasutas tavaly elhunyt, s akad olyan egykori tag is, akinek az inkognitója nem oldható fel. Akik viszont mindmáig alapítóként szolgálják a zászlóőrséget: a parancsnokuk, Füzér László honvéd őrnagy, volt vasutas, a helyettese, Földesi Attila nyugalmazott őrnagy, s Kuzsella Gábor törzszászlós; ő és parancsnoka a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapesti Helyőrségének dandárjában teljesít katonai szolgálatot, illetve Maró- ti László, aki Füzérnek volt a sorkatonája. Hozzájuk csatlakozott az abszolút civil, a fiatal Berkes József. Életkoráról sokat elárul a beceneve: Öcsi. Öten vették át megérdemelt városi kitüntetésüket a Gras- salkovich-kastély dísztermében. Váratlanul érte őket a megtiszteltetés - mondják egybehangzóan. Az elismeréssel járó összeget nem osztották szét egymás között, hanem átadták a nyugállományú katonákat és rendőröket összefogó Hatvani Gáspár András Bajtársi Egyesület vezetőjének, Kőszegi Ferencnek. Ennek oka, hogy a zászlóőrség is tagja az 1949-es hatvani győztes ütközet parancsnokáról elnevezett tömörülésnek, s bajtársi közösségük nevében pályáznak hagyományőrző ruhájuk pótlására. Kötődésük szép megnyilvánulása, hogy részt vettek Gáspár András születésének Kecskeméten, halálának Biharban rendezett évfordulós koszorúzásán. Fontosak számukra a felvonuláskor viselt kiegészítők. Voltaképpen lovas nemzetőr egyenruhát viselnek, de a kiválasztást befolyásolták a város hagyományos színei. így lett a posztó anyag sötétkék, a zsinóröv sárga-fekete, a lovassági huszárcsákó piros. Ruháik azonban kopnak, így időszerűvé válik a csere. Tervezik, hogy a hagyományos öltözetnek leginkább megfelelő gyalogos egyenruhát készíttetik el egy nagykőrösi szabómesterrel. Most, hogy lovas nemzetőrökből gyalogosokká vedlenek, hagyományos színekre váltanak: csákójuk pirosról feketére cserélődik, a zubbonyuk királykék lesz. Ami marad: csákójukon a „Hatvan” felirat. A Honvédelmi Minisztérium pályázatán azért nem indulhattak, mert nem sikerült együttműködési szerződést felmutatniuk, ám 2017-ben újra pályáznak. Mivel a zászlók őrzéséért nem kapnak ellenjuttatást, azt szeretnék, ha az így elnyert pénzből két egyenruhát is le tudnának cserélni. Füzér László parancsnok büszke a közel évtizedes helyi szolgálatukra. Tudomása szerint más településnek nincs az övékhez fogható legénysége. Ha mégis azzal rukkolna elő valaki, hogy igenis van, még, ha civil is az illető, bevennék őt maguk közé. Már nem csak Hatvanban A zászlóőrök eleinte csak a március 15-i és az október 23-i helyi megemlékezéseken vonultak fel, vonták fel és le a zászlót díszes egyenruhájukban, de mostanában már számos egyéb, jelentősebb hatvani esemény pompájához is hozzájárulnak jelenlétükkel. Mi több, újabban Rózsaszentmár- tonban és Boldogon is láthatják őket az ünneplő helybeliek. Mind a városi, mind a nemzeti zászlót Hatvan adja nekik, hiszen azok az önkormányzat tulajdonában vannak. Oldalfegyverüket egy-egy szablya jelenti. A parancsnoknak már korábban is volt sajátja, a többiek pedig Szombati Lajos adományából szerezték be a kézifegyvert. MEGYEI KÖRKÉP 3 Pozitív Tari Ottó tario@index.hu N em érezzük, nem észleljük még, de attól a tény még tény marad: ma van az idei december eddigi leghosszabb napja. Örvendetes ez még akkor is, ha a csillagászati tél csupán tegnap kezdődött. Sebaj, csapjuk csak be magunkat bátran azzal, hogy ezután már csak még jobb következhet, s gondoljunk arra, milyen rossz azoknak, akik kénytelenek plusz 30 fokban faragni a karácsonyfát. Peches ausztrálok..., kellett nekik tülekedniük a börtönszigetükön. Ilyenkor tulajdonképpen már minden másodperc számít. Mondhatni, valóságos ajándék, amint a Nap araszol az Egyenlítő felé, úgy korrigálva a sugarainak a szögét, ahogy az üzekedő kutya iparkodik megtalálni a ma számára optiAz eszkimó ezután sem vadászik oroszlánra re, no meg pár tucatnyi farkasordító éjszaka, továbbá alig száz-kétszáz köbméternyi elégetett gáz, és máris kopogtat a nyár. Hurrá! Én szóltam. Elő a Speedókkal, elő a jégtermosszal! Nincs az a globális felmelegedés, ami megfordítaná a Rendet, felülírná a pólusok törvényét! Nem kell félni, az eszkimó ezután sem vadászik oroszlánra, ahogy a pigmeus sem kenegeti asz- szonya ülepét lágy fókazsírral! Persze, más lenne a helyzet, ha félelmeink beigazolódnának, de nincs mitől tartanunk, amíg ésszel uraljuk a pályát. Ki van ez találva pár milliárd éve, nehogy mi legyünk már, akik megállj parancsolnak a realitásoknak...! Elő hát, hölgyeim és uraim a napernyőkkel, de csakis észszel, s végtelenné feszített türelemmel! Ma még csak egyetlen másodperc, holnap már kettő, aztán a többi, ahogy írva vagyon. Ha betartjuk az igét, jövőre is lesz szőlő, lesz még lágy kenyér. Ha betartjuk. Ám addig is örvendezzünk, nyúlnak a nappalok. mális irányt. A délibáb lesz majd az igazi tetőpont, igazából már csak fél évet kell kibírni addig. Mindössze csupán csak néhány kanna víz a pincében óvott leanderGondról ír az ÁSZ, reagál a fenntartó EGER Az ÁSZ megállapította, hogy az irányító szervek DIV-re vonatkozó feladatellátása összességében szabály- szerű volt. A 2011/2012-es átszervezés viszont nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, mert a vagyon tényleges átadásához jegyzőkönyvet nem vettek fel határidőn belül. A 2012/2013-as, központi alrendszerből önkormányzati alrendszerbe történő átszervezést szabályszerűen hajtották végre - írja a jelentés.- Az ÁSZ honlapján megtalálható a DIV 2011-2014- es gazdálkodását elemző dokumentum - erről dr. Palotai Zsuzsanna, az önkormányzat humán szolgáltatási irodájának a vezetője tájékoztatott. Úgy véli, aki a jelentést elolvassa, láthatja, hogy 2013 óta - amikortól a város a DIV fenntartója - a vármúzeum vezetésével együtt folyamatosan törekedtek a meglévő hiányosságok felszámolására.- Az előző két évben a múzeumnak más-más fenntartója volt, és vezetői váltások is történtek. Az egri önkormányzat zavartalan működtetése mellett átvette, sikeresen befejezte a vár 2,1 milliárdos turisztikai attrakció fejlesztését, és újabb beruházások előkészítése folyik. A vagyongazdálkodás szabályszerűségét a sorozatos fenntartóváltás és a jogszabályi környezet máig nehezíti. A nem kell vagy nem létező gazdálkodási és működési szabályozások helyett újak születtek, a hibákat korrigáljuk. A vizsgálat a gazdálkodás szabályosságát növelő intézkedéseket visszaigazolta - reagált az irodavezető. SZ. E. Empátia: ünnep a gyakorlóiskolában Nemcsak magzatiszívhang-monitort, érzékelőket is tudnak venni Rekordot döntöttek az akción EGER Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorlóiskolája az Agria Tiszk épületében ünnepelt. Márkus Róbert Zsoltot, a műsor főszervezőjét kérdeztük, mitől volt különleges a rendezvényük.- Próbálunk a toleranciára, az empátiára hatni a karácsonyi műsorunk segítségével. A gyakorlóiskola mindig is híres volt befogadó szemléletéről és ez látszik is, hiszen sok kettős állampolgár jár hozzánk, akik itt találták meg a számításaikat: szírek, palesztinok, kanadai, angol, amerikai, kínai gyermekek. Ma többet jelent egy szír vagy palesztin gyermek magyarországi léte, mint 2-3 éve. Szeretnénk, ha azt a rengeteg sztereotípiát, ami velük kapcsolatban kialakult az emberekben, a gyermekek itt elfelejtenék - hangsúlyozta. Dr. Alhaddad Buthina, a szír kisfiúk édesanyja elárulta: fiaik boldogok, nagyon jól érzik magukat a gyakorlóiskolában, a tanárok és a diákok befogadó- és segítőkészségének köszönhetően. A családok és két magyar família bemutathatták, hogyan ünnepelnek, így közelebb kerülhettek egymáshoz. Fellépett az iskola kórusa is. A műsor szervezésében Lé- nártné Földes Katalin és Su- lyokné Stark Krisztina tanítónők segédkeztek. J. H. EGER Az idei év kiemelkedő a Round Table 3-as egri asztala által szervezett Maci Akciók történetében. A tavalyi rekord megdöntését is elkönyvelhetik, több mint 1,3 millió forint értékben vásárolhatnak a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet szülészet-nőgyógyászati osztályának új magzatiszívhang-monitort (CTG), sőt, mivel az összeg meghaladta eredeti célkitűzésüket, így iker babák vizsgálatát segítő érzékelőfejeket is át- adhatnakaz osztálynak. Hegyvári Viktor idei alel- nök elmondta: több mint 800 maci talált gazdára az elmúlt héten megrendezett Maci AkIsmét sikeres Maci Akciót szervezett az egri Round Table ció keretében. Az akció lényege az, hogy aki adományoz, az egy plüsst kap ajándékba. Kiemelte: az idei siker nagyban köszönhető a szülészet-nőgyógyászati osztályon dolgozó szülésznőknek, akik személyesen is jelen voltak a pultoknál - az Ágria Parkban és a Tesco üzletsorán -, s ismertségüknek köszönhetően érezhetően megnőtt az egriek adományozó kedve.- Köszönjük minden adományozónak és partnereinknek, mert mindenki kellett ahhoz, hogy újra eredményes Maci Akciót ünnepelhessünk karácsony előtt - nyilatkozta Flegyvári Viktor. SZ. E.