Heves Megyei Hírlap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-18 / 271. szám

HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz azzal kell élni KÉZILABDA Egyelőre meg­elégszik a cserejátékos szerepkörrel Nyaké Rozá­lia, az EKFSC NB l/B-s női csapatának nyáron szer­ződtetett balátlövője.- Hajdúnánáson egy játék­részig tudta tartani a lé­pést önökkel a házigazda. Mi hangzott el a félidőben?- Igazából sok minden, de a lényeget az jelentette, hogy el­sősorban csapatszinten kell összeszednünk magunkat a folytatásra - válaszolta Nya­kó Rozália. - Szerencsére ez össze is jött, és elsősorban tá­madójátékunk miatt alakult ilyen simára a végjáték.- Vasárnap vélhetően eddig sem várnának a döntésre, meg van már a recept az FTC II csapata ellen?- Mindenképpen keményeb­ben kell védekezünk, sajnos ez Nánáson nem volt az igazi. Most fiatal, gátlások nélküli csapat látogat hozzánk, biz­tosan lesz velük gondunk. Et­től függetlenül mi leszünk az esélyesek, a nagyobb tapasz­talat mellettünk szól.- A szezon eddig eltelt részé­ben általában csereként szá­mít önre Hegedűs Tibor ve­zetőedző. Ezzel együtt elé­gedett jelenlegi szerepével a csapatban?- Abszolút az vagyok, mert így is jöttem Egerbe. Jelenleg úgy szoktam pályára lépni, hogy amikor a kezdő balátlö­vő Scheffer Zsanettnek nem megy annyira, vagy éppen valamilyen más ok miatt le­ülteti őt a padra az edző, ak­kor kapom meg azt a tíz-ti­zenöt percet, amivel meg­próbálok élni. Egyelőre tel­jesen megfelelő nekem ez a felállás, de az idő haladtával természetesen szeretnék to­vább fejlődni és még többet játszani. F. B. Poroszlón nem feledik GYÁSZ Marton László szemé­lyében meghatározó szemé­lyiségét veszítette el a Porosz­ló SE. Hosszas betegség után, 48 éves korában hunyt el az egyesület elnökségi tagja, a jó barát, aki tevékeny részt vál­lalt az egylet 2004-ben történt újjáalakításában.- Laci eleinte a NUSI-UPI, később a Bozsik Egyesületi Program vezetőjeként segí­tette a munkát - tájékoztatta a Hírlapot az egyesület nevé­ben Riczkó Zoltán. - Később aztán, 2008 és 2014 között az ifjúsági labdarúgó-csa­pat edzői posztját is betöltöt­te. Halálával nagy veszteség érte a Poroszló SE-t. Üresebb lesz a világ nélküle. B. Cs. Gyöngyös csapata tizenki­lenc, az egri együttes húsz nap után játszik ismét baj­noki mérkőzést. Megyénk két élvonalbeli együttese először találkozik egymás­sal a 2016/17-es idényben. Sike Károly karoly.sike@partner.mediaworks.hu KÉZILABDA A férfi NB 110. for­dulójának mérkőzése: B. BRAUN GYÖNGYÖS (7.)­EGER SBS ESZTERHÁZY (12.) Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, péntek, 18.00. V.: Dobrovits, Tájok.- Az elmúlt idényben rendre kiélezett mérkőzéseket játszot­tunk az Egerrel, vélhetően ez ma sem lesz másként fogalmazott a Hírlapnak Debre Vik­tor, a gyön­gyösiek ve­zetőedzője. - Az előző kiírás­ban mind a négy egymás elle­ni mérkőzésen óriási energiá­kat kellett mozgósítani a pont­szerzéséért. Nem árt azon­ban óvatosnak lenni, ugyanis a tavalyi szezonhoz képest jó­val masszívabbá vált az Eger. Nem hagyhatjuk figyelmen kí­vül Richard Stochl személyét, a szlovák válogatott hálóőr szerződtetése óriási nyereség a klub számára. Ilyen szintű kapus előtt a védelem is maga­biztosabb. A napi forma alapvetően meghatároz­hatja a ta­lálkozó ala­kulását. Ha­zai pályán nehezen bocsátha­tó a pontvesztés, bízom ben­ne, hogy az Eger jelentette aka­dályt is sikerrel vesszük. A Gyöngyös azon egyre szű­külő csapatok táborának tag­ja, amely az NB I-ben még ve­retlennek számít az egriekkel szemben. Az 2015/16-os idény­ben az alapszakaszban és a rá­játszásban is két alkalommal találkoztak a csapatok, Padla Józsefék mindössze egy alap­szakaszbeli, idegenbeli döntet­lent tudnak felmutatni.- Rég játszottunk már baj­noki mérkőzést, érezhető a já­tékosokon a meccséhség - osz­totta meg Tóth Edmond, az eg­riek vezetőedzője. - A hosszú szünet után ismét megmutat­hatjuk magunkat, azt gondo­lom, a motivációval nem lesz gond. A játékosaim tisztában vannak a feladatukkal, bízom benne, hogy ezt az összecsapá­son mindenki maximálisan el is tudja látni. Világos, hogy Lé­ié Ákos semlegesítése kulcs­kérdés lehet. Kétség sem férhet hozzá, hogy a balátlövő a táma­dójáték legmeghatározóbb fi­gurája, ha önbizalmat szerez, szinte megállíthatatlan. Ha el­jutunk egy kiélezett végjáté­kig, akkor bármi benne lehet a mérkőzésben. A Gyöngyös esélyesként futhat ki a pályá­ra, szurkolóik támogatásával pedig plusz erőket képes moz­gósítani. Nincsenek illúzióim, bravúrra lesz szükség a pont­szerzéshez. Biros azSBS-ben- Az egyesületünk életében történelmi eseménynek szá­mít a 24-szeres bajnok Veszp­rém első egri vendégjátéka - osztotta meg Szabó Róbert, a megyeszékhelyi klub társa­dalmi elnöke. - Ezt az alkal­mat szeretnénk megkoronáz­ni Biros Péter pályára küldé­sével, hogy az egri kézilabdás közösség is tiszteleghessen a háromszoros olimpiai bajnok játékos-pályafutása előtt. Fel­kérésünk természetesen erre az egyetlen, ünnepi alkalom­ra szól, és hálásak vagyunk Péternek, hogy elfogadta az invitálást. Itt teljes a keret, ott két sérült van A keretek. GYÖNGYÖS. Kapu­sok: Hudák, Ivanisevics (szerb). Jobbszélsők: Országh, Urbán. Jobbátlövők: Rodolfo (brazil), Reznicek (cseh). Irányítók: Ju­hász K., Duris (szlovák). Mester (szerb). Beállók: Hegedűs, Ra­sies (szerb). Balátlövők: Lele, Mikita (szlovák). Balszélsők: Kovacsics, Németh T.. Védeke­ző: Sipeki. EGER. Kapusok: Stochl (szlo­vák), Repóth, Mátrai. Jobbszél­sők: Vancsics, Lezák. Jobbát­lövők: Padla, Radojevics (mon­tenegrói). Irányítók: Dutra (bra­zil), Szűcs. Beálló: Petro (szlo­vák). Balátlövők: Szabó P., Dobó. Balszélsők. Anti (szlo­vák), Menyhárt. Védekezők: Bajorhegyi, Kiss G.. Sérült: Ta­kács, Kocsis A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár ÚSZÁS A Magyar Úszó Szövet­ség (MÚSZ) vezetése konkré­tan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a verseny­zőknek.- A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhat­ják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvá­nosságra kerül - írta a testü­let csütörtöki közleményében. Az elnökségi állásfogla^ lás közvetlen előzménye az - amint az a dokumentumban olvasható -, hogy „a Hosszú Katinka közleményét követő Gyúrta Dániel megnyilatkozás után („Nincs rend a magyar úszás körül...”) a Gyúrta Tamás szakosztályvezető által irányí­tott másik UTE kiválóság, Ka­pás Boglárka is megszólalt. A felfokozott hangulatban még LABDARÚGÁS Az edzőként Dérfi Zoltán (balra) vezette éllovas VI- sonta SC csapata és a második helyen álló, Kiss István irányította Energia SC Gyöngyös gárdája egymás ellen játszik a megyei II. osz­tály Nyugati csoportja 14. fordulójának rangadóján. A győztes soro­zatokkal rendelkező szomszéd vári társulatok között jelenleg három pont a különbség a hazaiak javára. A forma mindkét együttesnél kiváló. A tartalom meg? Szombaton kora délután kiderül. Felbomlik a Tótka, Molnár kajakpáros KAJAK-KENU A jövőben kü­lön versenyez a Tótka Sán­dor, Molnár Péter világbajnok, olimpiai negyedik helyezett kajakpáros. A duó azért dön­tött így, mert a férfi K-2 200 méter a nemzetközi szövetség döntése értelmében kikerült az olimpiai programból. MTI Nem vízválasztó a rangadó LABDARÚGÁS Orosz Pál nem tartja sorsdöntőnek a Ferenc­város csapatának szomba­ti, az éllovas Vasas elleni baj­noki rangadóját, ahogy nem tart a játékvezető személyé­től sem. A két csapat között öt pont a különbség, azaz az FTC veresége esetén nyolc­pontos távolságra kerülne az angyalföldiektől, ugyanakkor az együttest működtető gaz­dasági társaság vezérigazga­tója úgy gondolja, semmikép­pen nem lesz vízválasztó a bajnoki cím szempontjából a meccs. MTI Elek 2018-ban játszhat újra LABDARÚGÁS Legközelebb 2018. március 1-jén léphet újra pályára Elek Sándor, az Ecséd SK labdarúgója, akire a játékvezetővel szembeni vi­selkedés miatt szabtak ki sú­lyos büntetést. A fegyelmi bi­zottság e heti határozatainak értelmében Vámosi Róbert (Egerszalók) öt, Novák Tamás (Marshall-ASE) három soron következő felnőtt bajnoki mér­kőzésen nem állhat csapa­ta rendelkezésére. Futballis­taként részesült egymeccses eltiltásban Hordós Dániel, a Gyöngyöshalász játékos-edző­je, míg Majzik Zoltán (Gyön­gyöstarján) trénerként nem állhat együttese rendelkezé­sére a hét végén. B. Cs. Trabarnával zárják az évet Istenmezőn LABDARÚGÁS Őszi utolsó hazai mérkőzést vasárnap 13 órától (ifik: 11.00) a bá- tonyterenyei Építők KC elle­ni játssza a Bodon FC-lsten- mezeje csapata. A Nógrád megyei II. osztály Keleti cso­portjában újonc gárda az ösz- szecsapást követően tartja évzáróját a helyi művelődé­si házban, ahol előbb Nagy Krisztina énekes (17.00), majd Lorán Barnabás (Tra- barna) humorista szórakoz­tatja a meghívottakat. B. Cs. Eger-kupa után hegyifutás A szezon utolsó megyénkbeli erőpróbáját az Eger-kupa 3. fordulója jelen­ti vasárnap Felsőtárkányban. Az Egri Spartacus SE ver­senysorozatán a Szikla-for- rás-tótól 10 órakor rajtol az első, 14 órakor pedig a má­sodik futam. A téli szezon de­cember 4-én a Tárkányi He­gyifutó (korábban Várkúti) sorozattal indul 11 órai rajt­tal a Faluháztól. B. Cs. Friss megyei híreket, információkat a HEOL I SPORT facebook.com/heolsport/ oldalon olvashat. néhány úszó jelezte észrevéte­lét. Ösztönözte, hogy mielőbb szülessenek meg azok a dön­tések, amelyek: „szilárd alapo­kat teremtenek a nyugodt fel­készülésünkhöz”. A MÚSZ ve­zetősége most jelezte, vizsgá­latot kezdeményez, hogy a ver­senyzők úszással kapcsolatos gondjait konkretizálja.” A MÚSZ változatlanul arra törekszik, hogy a legutóbbi rö­vidpályás Európa-bajnokságot, a legutóbbi Eb-t, valamint a riói olimpiát követően továbbra is Magyarország úszói legyenek Európa legeredményesebbjei az éremtáblázaton, és a hét év alatt lezajlott öt hazai rendezé­sű Európa-bajnoksághoz ha­sonlóan a 2017-es hazai világ- bajnokság is sikeres legyén. „Mindez csak nyugodt lég­körben, közös összefogással valósulhat meg” - zárul az el­nökségi közlemény. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom