Heves Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-18 / 245. szám
2016. OKTÓBER 18., KEDD 2 MEGYEI KÖRKÉP Esélyekről a családi napon BSVSS Esélyegyenlőségi és egészségmegőrző napot rendezett a Mozgáskorlátozottak Heves Város és Vonzáskörzetének Egyesülete, amelyre minden mozgássérült és egészséges embert vártak. A tizenegyedik alkalommal szervezett családi napon elhangzott, a városban elindult az intézmények akadálymentesítése, így a szakorvosi rendelőintézetet, valamint a polgármesteri hivatalt is könnyebben közelíthetik meg sérültembertársaink. A programon a szervezők egészségügyi mérésekkel, egészséges és könnyen elkészíthető ételek kóstolójával, kulturális műsorokkal várták az érdeklődőket. B. K. Tízezer forint a diákoknak A településen is támogatják a tanévkezdést az önkormányzat döntésének értelmében. A Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskolába járó, váraszói lakóhelyű tanulók részére a szülő által igazoltan kifizetett tankönyv árát megtéríti az önkormányzat, a közép-, illetve felsőfokú tanulmányokat folytató diákok egyszeri 10 ezer forintos támogatásban részesülnek, amelyet a polgár- mesteri hivatalban vehetnek át, érvényes iskolatátogatási igazolás ellenében. B. K. Ajándék tv-k, monitorok 8YÖNSYQSA napokban 52 darab ajándék tv-t, monitort vehettek át a különböző gyöngyösi intézmények vezetői a jászfényszarui televíziókat gyártó Samsung cégtől. Már hagyomány, hogy a vállalat évente két alkalommal, a társadalmi felelősségvállalás keretében adományoz az általa gyártott termékekből a környékbeli iskoláknak, óvodáknak, egészéségügyi intézményeknek. B. K. KÉKESTETŐ Bemutatta legkorszerűbb defibrillátor készülékét a Kékes Kutató-Mentő Alapítvány az újraélesztés világnapja alkalmából vasárnap.- Az alapítvány a Kékestetői Sícentrumnak köszönhetően átvehetett a Defibrillátor Plusz Kft. jóvoltából egy automata készüléket - nyilatkozta Klausmann Viktor, az alapítvány megálmodója. Az elmúlt esztendőkben egyre nagyobb tömegű rendezvények zajlanak Kékestetőn, ahová például a kerékpáros, illetve túraversenyek is többezres tömegeket vonzanak. E nagy számok törvénye alapján úgy gondoltuk, jobb megelőzni a bajt. Ha már itt vagyunk, és kiképzésben részesültünk, a lehető legmodernebb készüléket szerettük volna beszerezni. A készülék Kékestetőn egy nyilvános dobozban lesz elhelyezve. M. A. Kiigazíttatnák az őszi buszos menetrendet Adóemelés nélkül is nőttek a bevételek EGERSZÓLÁT Bejutnak-e időben, normális körülmények között az egerszóláti autóbusszal közlekedő utasok reggelente Egerbe, vagy sem. Ezt a kérdést többször is feltettük az elmúlt napokban az illetékes Közép-Keletmagya- roszági Közlekedési Központ (KMKK Zrt.)-nek, miután a Galambos Rudolf, egerszóláti olvasónk jelezte, rendkívül zsúfolt a reggeli járat, s időnként késik is, ezért a diákok sem érnek be időben az iskolába jelen körülmények között. A regionális közlekedési társaság hivatalos válaszát hétfőn kaptuk meg Menkó Mihálytól, a KMKK Zrt. forgalmi igazgatójától. Ezt változtatás nélkül közöljük, íme: „A vizsgálat során megállapítottuk, hogy az egri területi igazgatóság által közlekedtetett 3469/1 sz. járat a kifogásolt napon műszaki meghibásodás miatt késett. A forgalmi szolgálat beavatkozásának eredményeként, az autóbuszjárat Eger, autóbusz-állomásra 7.45 órára érkezett. A korábbi időszakban valóban közlekedett egy járat 7.10 órakor és 7.12 órakor is. A társaság április-május hónapban több vonalon utasfelméréseket végzett, amelynek részét képezte az Eger - Egerszólát viszonylat is. A felmérés során kiderült, hogy a 7.10 órás járatot átlagosan huszonkettő fő, míg a A reggeli közlekedést a társaság továbbra is figyelemmel kíséri. 7.12 órakor indulót harmincöt fő vette igénybe. Tekintettel a két járat indulási ideje közötti minimális kétperces időre, az előzetesen lefolytatott engedélyezési eljárás eredményeként a két járat összevonásra került. Az iskolakezdést követően az érintett autóbusz forgalmát szintén mértük több napon át. A minimális induló utasszám Egerszólátról 46, míg a maximum létszám 53 fő volt a vizsgált, szeptember eleji időszakban. Az érintett település reggeli közlekedését társaságunk továbbra is figyelemmel kíséri, szükség szerint kezdeményezni fogja a menetrend módosítását.” Ezzel az ígérettel zárul tehát a volán társaság megkeresésünkre lapunknak elküldött válasza. E levéllel egyidőben Galambos Rudolf azt írta szerkesztőségünknek, hogy őt e-mailben arról tájékoztatta a cég, hogy egy nyolcvannyolc fős autóbuszt közlekedtetnek reggelente, ami olvasónk szerint nem fedi a valóságot. Elmondta még azt is, hogy az utasszámlálást akkor végeztek, amikor érettségi vizsgák voltak és a diákok már az előtte induló buszokkal beutaztak Egerbe, tehát erre alapozva szerencsétlen lépés volt a két járatot összevonni idén szeptemberben. A szólátiak mindenesetre továbbra is abban bíznak, hogy a szolgáltató közlekedési társaság mihamarabb a valós igényekhez igazítja a járatok számát és azok indulásának idejét, azaz figyelembe veszi a valós igényeket. B. K. EGER - A város adópolitikáját a stabilitás jellemzi, az elmúlt négy évben adómértéket nem emeltünk, új adófajtát nem vezettünk be, sőt inkább kivezettünk a rendszerből adónemeket. Ilyen volt a telekadó és a környezetterhelési díj - kezdte mondandóját Habis László polgármester a városházán megtartott, a helyi adózásról szóló hétfői sajtótájékoztatón. Arra is felhívta a figyelmet, hogy kedvezményeket is érvényesítettek, s e szempontból különösen a családorvosok említhetők. Mindezek mellett az adóbevételek stabilak, növekedést mutatnak, ami a polgármester szerint a város gazdasági erejének az erősödését jelzi.- Arra törekedtünk mindenkor, hogy az adómértékek méltányosak legyenek, és számos területen adunk kedvezményeket - fogalmazott, majd elmondta: a város költségvetésében mintegy hárommilliárd forint az az összeg - a teljes költségvetés egyötöde -, amit az államtól kap Eger.- Összességében a város gazdasága fejlődő, és ez komoly hátteret ad az önkormányzat, a város működéséhez, fejlesztéséhez - tette hozzá a polgármester. Korsós László, az önkormányzati adóiroda vezetője jelezte, hogy miután az első háromnegyed évet már lezárták, pénzügyileg is be lehet számolni arról, hogy hol tart most a gazdálkodás, milyen a város gazdasága, milyen bevételek folytak be. Számokkal is alátámasztottan az irodavezető arról beszélt, hogy az önkormányzat bevételei meghatározóan a helyi adókból származnak. A helyi adókon belül a legnagyobb rész továbbra is az iparűzési adóból származik (72 százalék). A vagyoni jellegű bevételek 24, míg az idegenforgalmi adó több mint 4 százalékot tesznek ki.- Az elmúlt három évben valamennyi adónemben növekedő bevétel volt "tapasztalható, noha adóemelés nem történt. Ez kifejezetten örömteli eredmény - mondta az irodavezető, aki külön is kiemelte az idegenforgalom egyre javuló teljesítményét. S. S. Az adóbevételek stabilak, növekedést mutatnak. Még nincsenek hírek a török támogatásról EGER Törökországi útja előtt találkozott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel dr. Nyitrai Zsolt miniszteri biztos, Eger és térsége ország- gyűlési képviselője még augusztusban. Akkor egyeztettek Eger és Törökország partneri kapcsolatának erősítéséről is. A megbeszélésen szó esett arról, miképpen lehetne erősíteni az együttműködést, például minél több török forrást bevonni - egyebek között - az egri turisztikai fejlesztésekbe. A találkozón továbbá tárgyaltak annak kapcsán is, miként lehetne nemzetközi ösztöndíj-programokon keresztül minél több külföldi diákot vonzani az egri Eszterhá- zy Károly Egyetemre. A találkozó óta eltelt több mint egy hónap, ezért megkerestük kérdéseinkkel mind Nyitrai Zsoltot, mind pedig Szijjártó Pétert, hogy sikerült-e valamilyen támogatást kérni Egernek. A külügyminiszter több mint egy hete nem válaszolt kérdéseinkre, ellenben a miniszteri biztos elmondta: úgy tudja, az egyeztetés számos napirendi pontja közül az egyik volt Eger ügye - amihez ők adták az írásos anyagot -, és ezt a mappát Szijjártó Péter át is adta az illetékeseknek. Visszajelzés még nem érkezett, pár hét múlva várható fejlemény. SZ. E. Közművesítettek, leburkolták az utakat is a zselléközök egy részén Fejlődik a történelmi városrész GYÖNGYÖS Ünnepélyesen is átadták a Petőfi utcáról nyíló zsel- lérközök infrastrukturális rehabilitációjának első ütemét. A most zárult fejlesztési szakaszban a Csobánka utca, valamint a Tűz utcától keletre eső területek teljes közművesítése mellett a térburkolatos járdát és utat alakítottak ki. A megvalósult beruházás teljes költsége 110 millió forint - tájékoztatta a Hírlapot Pifkó Tamás sajtóreferens.- Rég várt fejlesztés valósult meg - fogalmazott. - A Petőfi utcáról nyíló zsellérközök a város történelmi területei, amelyek ez idáig sem szilárd burkolatú úttal, sem közművekkel nem voltak ellátva. Most megFelavatták a már elkészült fejlesztéseket a zsellérközökben épült 800 méter ivóvízvezeték, 700 méter szennyvízvezeték, és 29 ingatlan gázellátása is megvalósult. Az ingatlanok vezetékes gázzal való ellátásának költségét a tulajdonosok viselik, az önkormányzat azonban mintegy 11 millió forinttal előfinanszírozta a munkákat. Pifkó Tamás hozzátette: a terület rehabilitációja tovább folytatódik, s már folyamatban van a tervezés a zsellérközök azon részén, ahol eddig nem fejlesztettek. A várakozások szerint még ebben az évben megkezdődhet az engedélyeztetési eljárás. Várhatóan a jövő nyáron folytatódhat a zsel- lérközök rehabilitációja. M. A. U| Km latom* apiaK