Heves Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)

2016-10-18 / 245. szám

4 NYUGDÍJBAN 2016. OKTÓBER 18., KEDD Az Irgalmas kórház bombázásakor volt önkéntes műtősnő Kiss Kálmánná Irénke megélte, Péter kutatja patakparti szárny - emléke­zett az egykori önkéntes ápoló. Kérdésünkre az idős asz- szony elmondta: 17 éves kora óta dolgozott már a hadikór­házban, a bombázáskor már mint műtősnő. 1943. február 4-én érkezett az első sebesült szállítmány, akkor még a Si­ketnéma Intézetben volt csak hadikórház, utána folyamato­san bővült, bevonták a belváro­si iskolát, majd a polgári isko­lát is hadikórházzá alakították. Arról pedig, hogy mi történt a bombázást követően, Irénke néni így beszélt:- Pár napra rá, 1944. novem­ber 3-án elindult a kórházfel­szereléssel egy szerelvény, menteni kellett, mert akkor már a Tiszánál volt a front. El­rendelték a kórház menekíté­sét. Siófokra mentünk először, utána fölvittek bennünket a Csallóközbe. Siófokon se ápol­tunk már betegeket, a Csalló­közben sem, csak őriztük az anyagot. Onnan pedig 1945.v február 2-án indult ki velünk - német géppuskások kísére­tével - a szerelvény egy Dur- gerstadt nevű városba, Német­országba. Velünk együtt érke­zett egy sebesültszállító vonat is. Rögtön berendeztük a kór­házat és egészen 1945. októbe­rig ápoltuk, gondoztuk a ma­gyar sebesülteket. Kiss Kálmánná elmesélt egy érdekes történetet is: ezzel a vonattal hozták Szentmarjay Tibort is, mint fiatal sebesült katonát. Ott ismerte meg Pető alezredes lányát, Sárikát, és ott vette feleségül.- Utána aztán elvittek ben­nünket 1945 októberében gyűjtőtáborba, mint amerikai foglyokat. Előbb az Elba völ­gyében Cottbusba, utána fel az Északi-tenger partjára, ahol a láger volt. Mi néhányan ille­gálisan jöttünk haza: egy fém­szállítmányba üres vagont tett a mozdonyvezető. Megfizet­tük, amivel tudtuk. így tíz nap alatt értünk le Passauba. On­nan már hivatalos szállítmány­nyal jöttünk tovább és 1946- ban Péter-Pál napján érkez­tünk haza. A többiek csak ok­tóberben. Arra mindig büsz­ke voltam, hogy Egerben szü­lettem és itt élek azóta is - zár­ta szavait az egykori önkéntes hadi ápoló. Két, ma már nyugdíjas em­ber életútját egy ugyancsak régi, 72 esztendővel ezelőt­ti esemény köti össze: az Ir­galmas kórház 1944. októ­ber 27-i lebombázása. Egyi­kük ott volt a helyszínen, másikuk amatőr történész­ként kutatja a múltnak ezt a szörnyű eseményét. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER Következetes és elismert amatőr kutatóként ismeri a vá­ros és ismertük meg mi is Far­kas Pétert, aki hat éve foglalko­zik behatóan a megyeszékhely történetének azzal a pár napjá­val, amikor a háború megmu­tatta igazi arcát az itt élőknek. A nyugdíjas férfit arról kérdez­tük, miként került kapcsolat­ba a világháború azon szaka­szával, amikor bizony a város is bombázásoknak volt kitéve.- Körülbelül az ezredfordu­lón kezdtem el levelezni az Ar­gentínában élő magyar közös­ség által kiadott Magyar Hírlap szerkesztőségével. Azok ked­véért, akik nem tudják, elmon­dom: több tízezres magyar kö­zösség élhet Buenos Airesben. Sajnos időközben az ottani Ma­gyar Hírlap nyomtatott válto­zata, anyagi támogatás hiá­nyában megszűnt, de interne­ten megmaradt - idézte a kez­deteket Farkas Péter, aki elme­sélte, hogy több cikkét is közöl­ték, majd 2010-ben szóltak ne­ki, hogy él kint egy nyolcvanöt éves asszony, akinek az édes­apja fotóriporter volt. A mai Szent János utcával szemközti udvarban volt az üzlete. Eger­ben akkoriban két fotós műkö­dött, az egyiket Horváth János­nak hívták, s ez volt az apja az említett idős hölgynek, akivel együtt 1944-ben hagyták el az országot és ment ki Dél-Ame- rikába a család, a három gye­rekkel.- Ez az asszony elküldte az ottani Magyar Hírlapnak az édesapja fotóit. Nekem pedig, mint állandó levelezőjüknek, cikkírójuknak jelezték, hogy vannak Egerrel kapcsolatos fel­vételek is. Ott kint nem nagyon nézték meg, én mindeneset­re egy CD-n megkaptam. Meg­néztem és akkor láttam, hogy az egri Irgalmas kórház, illetve Mint mesélte, a könyvtár­ban akkor még nem dolgoz­ták fel a korabeli újságokat, akkor még ott nem lehetett a múlt ezen részéről informáci­ókhoz jutni. A levéltárban vi­szont megtalálta Sugár István helyi történész anyagát. El­kezdte a kutatómunkát, s kide­rült, hogy tíz körüli azoknak a személyeknek a száma, aki­ket megtalált abból az időből. Velük filmes riportokat készí­tett. Mint fogalmazott, sajnos most már csak egy élő asszony­ka van, aki 92 éves. Riport is készült vele pár éve, a Hírlap munkatársa készítette. A váro­si televízió is foglalkozott a té­mával.- Magam rendszereztem a fotókat. Közel száz képről van szó, még 6x6-os negatívra ké­szültek. A Szalapart bombázá­sát természetesen külön kezel­a Szalapart bombázásáról ké­szültek a felvételek. Elkezdtem kutatni, voltam több helyen, a könyvtárban kezdtem, aztán levéltárban folytattam - mond­ta az amatőr kutató. Farkas Péter Ekkor érték bombázások Egert A 2. ukrán front elérte a Tisza vonalát, a szovjetek október 27-én éjszaka keltek át a Ti­szán. 1944. szeptember 19.: az első bombázás, amit an­golszász Liberátor bombázók hajtottak végre. Októberben két nagyobb légitámadás érte Egert: 27-én délben orosz re­pülőgép szórta ki terhét - a te­tőzetén vörös kereszttel meg­jelölt - Irgalmas kórház patak­parti szárnyára. Tizennégy be­teg meghalt, 30 megsérült. Október 30-án a várost újabb orosz bombatámadás érte. Megsemmisült a Horánszky Nándor féle pince borház (Bá­rány utca), Muszka Sándor la­kóháza a Szálában. Itt életét vesztette két nő és egy fiatal­ember. tem. Érdekessége a történet­nek, hogy Horváth János az ál­dozatokról is készített fotókat a kórházban, hiszen a bomba­találatot követően ő pár perc múlva már a helyszínen volt. A robbanást magát az egész vá­rosban lehetett hallani, a fotós rohant át, hiszen egészen kö­zel volt az üzlete. A sebesültek, halottak listáját Sugár Pista bácsi elég pontosan lejegyezte, még az áldozatok nevei is meg­voltak, én ezeket, ahol kellett, még pontosítottam. Közremű­ködtem abban is, hogy a kór­ház bombázásának hiteles tör­ténetét könyvben megörökít­sék Volt egyszer egy hadikór­ház címmel - tette hozzá Péter, aki segített abban, hogy meg­találjuk az egykori, a bombá­zás idején huszadik életévében járó Németh Irént, vagyis Kiss Kálmánnét.- A belvárosi iskolában vol­tam szolgálatban műtősnőként az 547. számú hadikórházban. Az Irgalmas kórházzal szem­közti ablakból láttam, mi tör­tént. Amikor hallottam a tom­pa puffanást, akkor kinyitot­tam az ablakot. Október 27- én, pénteken történt mindez, déli 12 órakor - ezekkel a sza­vakkal kezdte visszaemléke­zését a Hírlap kérdésre Irén- ke néni. Megtudtuk: a lebom­bázott épület volt a fősebészet, a műtő. A hadikórház már pa­rancsot kapott a csomagolásra, így az első emeleti műtőben háttal a ablaknak ácsorgott há­rom-négy fiat lány, közöttük Németh Irén.- Hirtelen repülőgépzúgás, majd tompa moraj hallatszott, s ahogy megfordultunk, az Ir­galmas kórház ablakai sűrűn hulltak a földre. Karola, aki már átélt pár bombázást Deb­recenben, felkiáltott: Bombáz­nak! Rohantunk menteni a be­tegeket, mert akkor már meg­szólaltak a szirénák is. A Dobó utcai óvóhelyre hordtuk a bete­geket. Akinek nem jutott hord­ágy, azt az összekulcsolt ke­zünkre ültettük. Mikor vala­mennyi biztonságban volt, ro­hantunk át az Irgalmasokhoz. Teljesen eltűnt, rommá lett a § Közel a százhoz: egymástól függetlenül az idős emberek ügy vélik, hogy érdemes volt élni Kilencvenéves lett Károly bácsi és Giza néni GYÖNGYÖS, ZARÁNK Kilencve­nedik születésnapja alkalmá­ból köszöntötte Hiesz György, Gyöngyös polgármestere Um- hauzer Károlyt, aki 1926. ok­tóber 13-án született Tófalu­ban. Az ünnepelt - aki földmű­ves család egyedüli gyermeke­ként jött a világra - az általá­nos és polgári iskola elvégzé­se után az egri Kereskedelmi Szakközépiskolában tanult. Ezután a füzesabonyi járási ta­nácsnál, majd a pétervásárai tanácsnál dolgozott. Umhau- zer Károlyt 1966-ban helyez­ték át Gyöngyösre, ahol oktatá­si főelőadóként folytatta mun­káját. Később az egykori KA- EV szállítási vezetője lett, on­Umhauzer Károlyt köszönti Hiesz György nan ment nyugdíjba 1996-ban. Immár 55 éve él boldog házas­ságban. Feleségével egy fiú- és két lánygyermeket neveltek fel. A családban nagy a boldog­ság: Károly bácsiék négy uno­kájuk mellett most várják első dédunokájuk születését. Ugyancsak 90. születésnap­ján köszöntötte családja és az önkormányzat képviselői a za- ránki Fehér Józsefnét. Giza né­ni 1926. október 10-én szüle­tett Jászszentandráson. Már fi­atalon belekóstolt a mezőgaz­dasági munkába, segített szü­leinek a földeken. Zárónkon járt iskolába, abban az épü­letben tanult, ahol öreg korá­ra megnyugvást talált, hisz’ je­Fehér Józsefné kilencvenéves lenleg a Zaránki Idősek Ottho­nának lakója. Fehér Józsefhez 1943-ban ment férjhez. Házas­ságukból két gyermekük szü­letett: Gizella 1944-ben és Jó­zsef 1951-ben. Egy fiútestvé­re van, Jenő, akivel mindig na­gyon jó volt a kapcsolata. Jenő, ha teheti, nap mint nap meglá­togatja. Férje 1985-ben váratla­nul meghalt, így már 31 éve él egyedül. Három éve, 2013-ban határozta el magát, hogy be­költözik a Zaránki Idősek Ott­honába. Három unokája és há­rom dédunokája van. Amikor visszatekint életére, elmondja: nehéz és küzdelmes élete volt, de ma is úgy érzi, érdemes volt élnie. NI. A., SZ. E. A földdel vált egyenlővé a kórház patakparti S szárnya. A romok alatt ha- é lottak, sebesültek voltak

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom