Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-03 / 207. szám
14 EGER ÉS KÖRNYÉKE 2016. SZEPTEMBER 3., SZOMBAT HÍREK A fiataloké volt, többgenerációs lehet az egykori (Más) EgriX-Egál Extrém pillanat a múltból: gördeszkás fiatal akciózik az extrémsport-pályán 2007-ben Örökségünk a Remélés NOVA. Balogh Zoltán miniszter augusztusban jóváhagyta az önkormányzat pályázatát a Novaji Remélés Unesco Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére való felvételéről. Ezeket a pályázatokat egyébként a Kulturális Örökség Nemzeti Igazgatósága bírálja el. A hivatalos ünnepi kihirdetőceremónia szeptember 16-án lesz Budapesten, a Várkert Bazárban. S.S. Egy járattal kevesebb EGERSZÓLÁT Váratlanul érte a helybeli iskolásokat, hogy a busztársaság egy járattal kevesebbet indít reggelente. Verebélyi György polgármester szerint igen nagy zsúfoltság volt már az eső iskolai napon, hiszen 40-45 szóláti gyerek mellett Egerszalókon is szálltak még fel a buszra. Tájékozódásképpen csütörtökön járt már a faluban a körzeti intézmény, a Len- key János Általános Iskola új igazgatója, Bíró Csaba is, valamint egyeztetések folynak a Volán-vállattal. A járatritkítás indoka egyébként egy júniusi forgalomszámlálásban keresendő. A polgármester szerint viszont abban az időben az iskolai kirándulások miatt csak megtévesztő adatok születhettek. S. S. Támogatják a tanévkezdést EGERSAKTAAz önkormányzat közel két és fél millió forinttal támogatja idén a tanévkezdést - tájékoztatott Varga Tibor polgármester. A 41 óvodás szülei 5-5 ezer, a 133 általános és 46 középiskolás diák pedig 10-10 ezer forintot kap. A felsőoktatási intézményben tanuló 21 hallgató juttatása 20 ezer forint személyenként. A helyhatóság fizeti a 168 bejáró diák helyközi járatú bérletét is. S. S. Miután Eger legutóbbi közgyűlésén Rázsi Botond alpolgármestert a valamikori Egállal, EgriX parkkal kapcsolatos, a fiataloknak történő visszaadásra tett korábbi ígéretére emlékeztette egy képviselő, olvasói észrevétel érkezett az épületegyüttes elhanyagoltságáról. Megkérdeztük ezért az önkormányzatot, hogy mi is lesz a sorsa az egykori Más-klubnak. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER Az egykori hármas iskolával szemben lévő, Széchenyi utcai saroképületet egykor a SZETA (Szegényeket Támogató Alap) használta, s olvasónk szerint ma betörve vannak az ablakai, időnként hajléktalanok veszik birtokba. Mögötte az extrémsport-pálya és az egész terület olyan otthontalan, elhanyagolt, szomorú látványt nyújt.- Vannak viszont, akik időnként látnak oda bemenni „kulcsos embereket”. Az egész ingatlanegyüttes, beleértve az egykori Egál (vagy Más-klub) területét is, olyan kihaltnak tűnik, mintha csak valaki otthagyta volna - jegyezte meg telefonálónk. Továbbítottuk az észrevételeket az egri önkormányzatnak, azt tudakolva, hogy kinek a tulajdonában van a saroképület és milyen sorsot szán neki az önkormányzat, amennyiben a városé. Az egész terület a fiataloké lesz-e megint, vagy más az elképzelés? A tervek alapján mikorra várható a változás? Zentai László önkormányzati médiareferens jelezte: keresik a megoldást. Ennek az útkeresésnek a részeként az Egri Kulturális és Művészeti Központhoz kapcsolták az ingatlanegyüttest, azzal a szándékkal, hogy a Vitkovics-ház mellett és az ott zajló tevékenységhez kapcsolódóan az intézmény kezelje a szomszédos ingatlanokat is. Ez azonban nem bizonyult működőképes megoldásnak. Az augusztus 25-i közgyűlés egyik napirendi pontja - „Előterjesztés egyes önkormányzati ingatlanok önkormányzati intézményeknek történő vagyonkezelésbe adásáról” - erről a kérdéskörről is szólt. Az elfogadottak szerint, október 31-i hatályba lépéssel véglegesíthető, hogy mely ingatlanokat mely városi szervezetek kezelnek a jövőben. A volt „hármas iskola” főépületét a Gárdonyi Géza Színház használja majd díszlet- és kellékraktárként. Az egykori EgriX és Egál ingatlanokat az Egri Kulturális és Művészeti Központtól (EKMK) az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) veszi át.- Október végéig tehát az említett ingatlanokat az EKMK munkatársai kezelik, ezért észlelhető mozgás a területen. Habis László polgármester a közgyűlési vitában példaként említette, hogy az EKVI munkatársai a nyár folyamán gyors beavatkozással kijavították, rendbe tették a Széchenyi utcai kerítést. A városi intézmény a nyári, iskolai munkákat követően szeptember 1-jén megkezdte a rendezést a volt EgriX ingatlanon. Gondoskodik arról, hogy a területre illetéktelenek ne juthassanak be és ne romoljon tovább az épületek állaga. A használható sporteszközöket az EgriX sportpályáról áttelepítik egy másik, önkormányzati tulajdonú ingatlanra, hogy ott az átmeneti időszakban is biztonságosan használhassák azokat a fiatalok. Álláspontunk szerint az EKVI állami iskolaműködésben szerzett tapasztalata hasznos lesz a vagyonkezelésben, hiszen Egerben az oktatási intézmények működtetése és a fenntartás feladatai harmóniában voltak, sőt az EKVI-n keresztül a minimálisnál jóval többet is vállaltunk a felújítások, állagmegóvó munkák terén - mondta a médiareferens. Az önkormányzat szerint a jövő záloga a „közösségi szinten irányított városi helyi fejlesztés” lesz. Az épületet pályázati forrás segítségével szeretnék hasznosítani. Erre az ún. „TOP 7. prioritáson” belül lesz lehetőség, aminek előzményeit a május 19-i közgyűlésen tárgyalta a testület. A lényeg, hogy a „tekervényes” nyelvezetű programcímekkel leírt projekt egy helyi akciócsoport (HACS) által kialakítandó stratégiát is elvár. A stratégiaalkotó munkában részt vesznek azok a fiatalok is, akik potenciális használói lehetnek az egykori Egál és EgriX park és Vitkovics-ház által határolt területnek. - A tervezés jelenlegi fázisában a majdani funkciókat úgy lehet meghatározni, hogy azok ne csak egyetlen érintett célcsoport számára nyújtsanak lehetőségeket a szabadidő hasznos és kulturált eltöltésére, ezért a HACS az extrém park mint prioritás mellett egyfajta többgenerációs komplexum tervezésén dolgozik - közölte a médiareferens. Benne lehet a 800 millióban rA?,iflpkqzbeo megjelent a TOP-os, Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva című pályázati felhívás. Ebben az Egerhez hasonló méretű városok számára 800 millió forint keretösszegű forrás áll rendelkezésre a stratégiában foglaltak megvalósítására. A beadási határidő 2016. október 31-e, eddig az időpontig kell a stratégia megalkotásában részt vevő civileknek, vállalkozásoknak, intézményeknek közös döntést hozniuk arról, hogy mely projektötlet legyen az úgynevezett kulcsprojekt a közel két év alatt végrehajtandó pályázati folyamatban. A projektötletek között a megyeszékhely médiareferense szerint szerepel az említett ingatlanegyüttes fejlesztése, hasznosítása. Tíz éve a lejtőn A Szent Miklós városrész 2016- ban megvalósított rehabilitációs programja részeként újították fel a területen található pincét, rendezték a kertet és ekkor történt meg az EgriX extrémsport-park kialakítása. A pinceklub és a megújult terület működtetését - konzorci- ális partnerként - civil egyesület kapta. Az egyesület - Zentai László médiareferens szavai szerint - „finoman szólva is" csak részben tett eleget a fenntartási kötelezettségének, majd amikor ellehetetlenült a fenntartás, visszaadta az ingatlant. Az akkori irányító hatóság, a VÁTI elzárkózott az elől, hogy az Egál klubot egy másik szervezet működtethesse. A másik fontos tényező, hogy a 2011 januárjában a fővárosi West Balkánban történt tragédia következményeként jelentősen szigorodtak a szórakozóhelyekre vonatkozó hatósági előírások. Ezek a tényezők együtt az Egál klub működésének végéhez vezettek. A „sarki épületben” is civil egyesület folytatott kulturális és sporttevékenységet, de rövid működés után ugyancsak visszaadta az ingatlant. Egy híján húszéves múltra tekint vissza a fesztivál Az olaszrizlinget ünnepük EGERSZÓLÁT Tizenkilencedik alkalommal rendezik meg ma az Egerszóláti Olaszrizling Fesztivált. Kriston István, a helyi hegyközség elnöke a programokkal kapcsolatban elmondta: minden hagyományos elemét megtartották az idestova két évtizedes múltú fesztiválnak. Lesz főzőverseny, szüreti felvonulás, a szőlőkoszorú megáldása a római katolikus templomban. A rendezvény egyik attrakciójaként borlovagokat és borkirálynőt is avatnak. Az egyik új borlovag dr. Freund Tamás egyetemi tanár, az MTA alelnöke lesz. Ugyancsak lovaggá „ütik” Juhász Attilát, a Juhász Testvérek Pincészete tulajdonosát. Egri borbarát hölgyek és szóláti borlovagok- Természetes egész nap a főzőverseny ételeit, valamint finom borokat, közöttük zászlós borunkat, az olaszrizlinget lehet kóstolni - tette hozzá a hegyközség elnöke. Az esemény egyik fő támogatója a Gyógyvizek Völgye Turisztikai Desztinációs Menedzsment Egyesület Turisztikai Információs Iroda. Pintér Beáta, a TDM vezetője elmondta: három település - Egersza- lók, Demjén, Egerszólát - tartozik a desztinációhoz. A befolyó idegenforgalmi adókból tudnak támogatást adni a civil szervezeteknek, illetve marketinggel is segítik munkájukat. S. S. HIRDETÉS VÉRADÁS Színes programokkal, ajándékkal várjuk a véradókat! Szent >4"*, Istvarv Rádió és Televízió 2016. szeptember 7. szerda 14-19 óráig Keresztény Ifjúsági Klub (Érsekudvar) MÉTERÁRU A KÉK SZALONBAN • 100% pamutanyagok foltvarráshoz, • táskák készítéséhez, • dekorvásznak lakás díszítéséhez, • térítők, sötétítők varrásához, • ruházati textilek folyamatosan bővülő választékban. 3300 EGER, JÓKAI EJ. 12. Vége a jövés-menésnek