Heves Megyei Hírlap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-05 / 208. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. SZEPTEMBER 5., HÉTFŐ Megújultak a játszóterek A város 33 játszóteréből idén többet is fejlesztett az önkormányzat. Érdeklődésünkre Kovalcsik József műszaki főelőadó úgy nyilatkozott, új játszóeszközök kerültek ki a Ringsted, a Kinizsi úti és a Hanák Kolos téri játszótérre. A bővítéseket a képviselők finanszírozták a minden évben rendelkezésükre álló képviselői keretből. A város a játszóterek fejlesztésén túl idén a terek körbekerítésére is költ, ami nemcsak a gyerekek biztonságát óvja, hanem a rongálások ellen is - remélhetőleg - védelmet nyújt. M. A. Beszédíró pályázat 1956-ról FÜZESABONY Beszédíró pályázatot hirdet az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a Füzesabonyi Média Kft. Pályázni három kategóriában - 7-8. osztályosok, középiskolások, felnőttek - lehet idén október 10-ig a mediafu- zesabony@gmail.com címen. A beérkezett pályaművek terjedelme maximum 2 gépelt oldal, amelynek középpontjában a szabadság, a forradalom jelentősége és üzenete áll. A legkiemelkedőbb pályázatok díjazásban részesülnek, a legjobb pályamű pedig - írója előadásában - elhangzik az idei október 23-ai koszorúzáson. M. A. Szakmai elismerés A Tokaji írótábor Hordódíját vehette át dr. Ködöböcz Gábor, az Eszterházy Károly Egyetem Nyelv és Irodalomtudományi Intézet Irodalomtudományi Tanszékének főiskolai docense munkássága elismeréseként augusztus 12-én. A kitüntetést az írótábor utolsó napján szokásos ünnepélyes fogadás keretében adta át Szentmártoni János, a Tokaji írótábor Egyesület elnöke a kitüntetettnek. M. A. Megalázóan bántak vele, s karon fogva rángatták ki a Kisasszony piac területéről - panaszolta el minap egyik olvasónk. A Hírlap megkereste a vásártér illetékeseit, akik viszont úgy nyilatkoztak, hogy valótlan rágalmakkal vádolják őket, hiszen az érintett hölgy szabályt szegett. Mellik Alexandra alexandra.mellik@mediaworks.hu EGER Erőszakosan viselked: tek vele az ellenőrök, akik 600 forint kifizetését követelték, majd pedig karonfogva vezették ki a piac területéről - panaszolta el olvasónk szerkesztőségünknek a minap. A hölgy azt is elmondta, hogy a neveit csirkéit már a nyitás óta a Kisasszonypiacon árusítja, s eddig minden alkalommal kifizette a helyfoglalót. Ezért sem érti, miként történhetett meg vele - ahogyan fogalmazott - az a megalázó és szörnyű eset, amelyet könnyekkel kísérve a Hírlappal is megosztott.- Amikor láttam, hogy nincs hely a Kisasszony piacon az árusításra, akkor a férjemmel megfordultunk és elmentünk - mesélte. - A vásártér területén azonban megállított egy pár, s megkérdezték, hogy a kosaramban lévő csirke eladó-e, egyúttal jelezték, hogy venni szeretnének. Be akartam nekik csomagolni egyet, ezt azonban az ellenőr meglátta, s elém lépett. Azt közölte velem, hogy ha itt árulok, akkor fizessem ki a helyhasználati díjat. Mondtam neki, hogy már megyek is tovább, mert láttam, hogy jelenleg nincs hely a vásártéren. Az elég hosszas szócsata után az ellenőr karon ragadott és kirángatott a piac területéről. Nagyon megalázó volt, hogy úgy bántak velem, mint egy bűnözővel. Ilyen sosem fordult elő, hiszen mindig betartom a szabályokat. A Hírlap természetesen meg- ' kereste az eset kapcsán a Kisasszony piac illetékeseit is, akik úgy nyilatkoztak: a piacon csakis az üzemeltető által kijelölt helyen, az általa kiadott napijegy - ami egyébként másra nem ruházható át - vagy bérleti szerződés alapján szabad árusítani. A bérlő vagy helyhasználó az üzemeltető vagy megbízottja felhívására bérlői vagy helyhasználói minőségét hitelt érdemlően igazolni köteles.- Az incidens valójában nem úgy történt, ahogy azt a hölgy állítja, s ezt több tanúval is tudom igazolni - közölte Szekeres Etelka piacfelügyelő. - Olvasójuk a piacon árult, s nem akart helypénzt fizetni. Az az állítás sem igaz, hogy karon fogva lett kirángatva a helyszínről. A piacfelügyelő hozzátette: az, aki a piacon értékesít, s érvényes napijegyét vagy bérleti szerződését az üzemeltető képviselőjének felszólítására nem mutatja fel, azonnal köteles elhagyni a piac területét. Á napi helyhasználatért az elfoglalt terület után az árusítás megkezdésekor a napijegyet készpénzben kell megfizetni a házirend mellékletében meghatározott díjszabás szerint.- Az üzemeltető a helypénz megfizetésekor nyugtát ad át a helyhasználónak - egészítette ki. - A bérlő a beállást követően addig nem pakolhat ki, amíg a bérleti díjat ki nem fizette. Ráadásul a piac területén árusítás céljából kipakolni csak az erre kijelölt területen lehet. A hölgy nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy mi - állítása szerinte - elvesszük a pénzt a szegény emberektől. Személy szerint engem is sértegetett. Szekeres Etelka elmondta továbbá: az eset délelőtt 9 és fél 10 óra magasságában történt. Ez idő tájt szokták ellenőrizni áz árusokat. Mikor észrevették, hogy olvasónk is árul, felszólították a helypénz kifizetésére. Ennek ő azonban nem tett eleget.- Az idős nő ezt követően kezdett el sértegetni, s megengedhetetlen stílusban káromkodni, ordibálni - tette hozzá Szekeres Etelka. - A piacfelügyelők egyben biztonsági emberek is. Azért vannak, hogy annak a személynek, aki nem akar helypénzt fizetni, felhívják a figyelmét arra: ez egy piac, ahol mindenkinek vannak kötelezettségei. Ha valaki nem akar fizetni, annak távoznia kell a piac területéről. Erre van egy szabályzat, az ember nem állhat meg árulni akárhol. Ez így működik minden piacon, sőt még a közterületen is. Rajta kívül a többi, közel száz ember tudta, hogy helypénzt köteles fizetni. Senkivel nem tehetünk kivételt. Régi hagyományokat idéz A március 6-án megnyílt egri, Kisasszony utcában - a régi honvédségi telephelyen - található piac a környék egyik legnagyobb vásártere, fontos szerepet játszik a helyi közösségi életben és a kereskedelemben. A piac kialakításának nem titkolt célja volt, hogy a kereskedelem a régi hagyományokhoz híven az árus és a vevő közvetlen kapcsolatára épüljön, így alkudhatnak, válogathatnak, eszmét cserélhetnek vásárlás közben. Szekeres Etelka hozzátette: a piac működése az esetek többségében zökkenőmentes. A fizetési kötelezettségekről, s a vásártér szabályzatáról az árusok a helyszínen megtalálható tábláról is tájékozódhatnak. Véradást szervez a katolikus médium EGER Az Érseki Palota kávézójában jelentették be az előző hét végén, hogy az „Irgalmasság szent évében” véradást szervez a Szent István Rádió és Televízió. A médium igazgató-főszerkesztője, Bérczessy András jelezte, hogy Egerben a véradás ügyét a sajtó figyelemmel kíséri, nagy hagyománya van a véradás médiatámogatásának. Teleki Klára, az Országos Vérellátó Szolgálat Egri Területi Kirendeltségének nyugdíjasa, vöröskeresztes önkéntes arról beszélt, hogy maga a véradás össztársadalmi feladat.- Ennek tudatosításában a média mindig is központi szerepet játszott, mert az emberek csak úgy nem lesznek véradók. Erre fel kell készíteni a fiatalokat, mert minden korosztálynak a saját generációját kell ellátni vérrel és vérkészítménynyel - fogalmazott a szakember, aki szerint a véradás fontos a betegeknek, mert vér nélkül nincs gyógyítás, de fontos a donornak is, mert a véradás igen komoly szűrővizsgálat is. Gortva József, a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezetének vezetője arról beszélt, hogy miben gyökerezik a szeptember 7-ére, szerda délutánra, az Érsekudvarba meghirdetett esemény.- A világ katolikus híveinek óriási esemény volt az Ifjúsági Katolikus Világtalálkozó Lengyelországban, de időpont ütközés miatt elmaradt a több évtizedes múltra visszatekintő egerszalóki lelki gyakorlat. Ezeken jelen szoktunk lenni, s most ennek hiányát érezve felvetődött, hogy mit tudnánk ennek a „célcsoportnak” ajánlani. A másik eredő még régebbi, még az egertelevíziós időkben folyt erről beszélgetés Bérczessy Andrással. Most összefutottak a szálak: elmaradt a lelki gyakorlat és Andrásban benne volt még ez a régi beszélgetés, s úgy döntöttünk, próbáljuk meg - fogalmazott a vöröskeresztes vezető. A szeptember 7-én 14 óra és 19 óra között zajló eseményen résztvevő iskolások közül a legjobban mozgósító iskolai osztály jutalomban részesül, a véradókat pedig a házigazdák süteménnyel, üdítővel vendégelik meg. S. S. Világháborús áldozataikra, s a túlélőkre emlékeztek a településen a helyi polgárok Összefogással újították fél emlékművüket KERECSEND Az idei esztendőben is megemlékeztek a településen élők a második világháborúban elesett áldozatokról, s egyúttal tisztelettel adóztak a borzalmakat és nélkülözést átélt családtagok előtt is. Az elmúlt hét végén, szombaton délelőtt a másfél millió forintos pályázati pénzből megújult kerecsendi Emlékparkban Sári László polgármester ünnepi beszédével kezdődött a program. A szónok a beszédében egyebek között utalt arra, hogy mára egyre kevesebben jelennek meg a főhajtáson azok a kerecsendiek, akik több évtizede elszenvedték a háború okozta veszteségeket, ugyanA helyi önkormányzat és a civilek képviselői együtt koszorúztak is sajnálatosan sokan már távoztak az élők sorából. Hozzátette: az utódoknak azonban mindenkori kötelességük emlékezni mindazokra, akik áldozatokat hoztak a faluért, s kötelességük azok előtt tisztelegni, akik az életüket adták a családjukért, a hazájukért, valamint azok előtt a túlélők előtt is, akik annak idején a romjaiból építették újra az országot. Az utódok feladata az is, hogy őrizzék és gyarapítsák a rájuk maradt értékeket. Ezt követően Deli Lajos plébános áldotta meg az immár megújult világháborús emlékművet, ezt követően pedig az emlékezők koszorúkkal, virágokkal rótták le kegyeletüket a hősök előtt. A nap további részében a községbeli Tájházban folytatódott az ünnepi rendezvény. Itt a helybeli diákok adtak ünnepi műsort a kerecsendi német betelepítés 285. évfordulója tiszteletére, majd a községi Fagyöngy kórus és az ikla- di Blau Bluman Hagyományőrző együttes lépett színpadra, s adott színvonalas műsort. Az idei Emlékezés napja méltó megünneplésében egyébként a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat, a Faluvédő Egyesület és a Kerecsendért Polgárőr Egyesület tagjai is jelentős részt vállaltak. B. K. Támogatnák a tehetséges diákokat újra EGER Ismét meghirdette az ön- kormányzat az egri székhelyű középfokú oktatási intézmények nappali tagozatos, kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő, szociálisan rászoruló, egri tanulók számára az „Eger Város Ösztöndíjasa” pályázatot. Űrlap a polgármesteri hivatal humán szolgáltatási irodáján (Eger, Kossuth L. u. 28.) igényelhető Tóth Péter ifjúsági referensnél vagy letölthető a www.eger. hu honlapról. Az anyagok beérkezési határideje október 7. Érdemes megpróbálni, hiszen pályázat alapján elnyerhető ösztöndíj havi tanulmányi támogatásból és egyösszegű támogatásból áll, ami 200 ezer forint. SZ. E. Összetűzés a piacén