Heves Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-29 / 202. szám

2016. AUGUSZTUS 29., HÉTFŐ KITEKINTŐ - SZOLGÁLTATÁS g Aranypáva Nagydíjért versengtek az országos megmérettetésen Népzenei gála huszadszor EGER Magyar és nemzetiségi népzenei együttesek mutatkoz­tak be a múlt hétvégén a XX. Eg­ri Népzenei Gálán és Aranypáva nagydíjas versenyen az Eszter- házy téren és a Bartakovics Bé­la Közösségi Házban, a Nemze­ti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kul­túráért Felelős Államtitkárság támogatásában. A zsűri tagjai voltak Birinyi József, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsé­gének (KÓTA) társelnöke és Va­dász Ágnes, a KÓTA főtitkára. Az országos megméretésen a bírálóbizottság figyelemmel kí­sérte az együttesek produkcióit. A rendezvény fontos részei vol­A fesztivált gálaműsor zárta, amelyről rádiófelvétel is készült tak a szombat délutáni és esti szakmai előadások, amelyek se­gítségével a hagyományos népze­nei ismereteken kívül az együt­tesek és vezetőik közművelődé­si ismeretekkel is bővíthették tu­dásukat. A rendezvény műsorve­zetője dr. Fehér Anikó, a Magyar Művészeti Akadémia Művészet­elméleti és Módszertani Kutató- intézetének kutatója volt. Debrecenből, Budaörsről, Bag- ról, Mikepércsről, Taktaszadá- ról és Békéscsabáról is érkeztek előadók a megyeszékhelyre. Me­gyénkből egriek, novajiak, gyön- gyösorosziak, kisnánaiak is részt vettek. A népzenei rendez­vény gálaműsorral zárult. V. M. Több mint negyvenéves színházi múlt összegződhet Kibontakozóban a Hamlet EGER A Gárdonyi Géza Színház keddi évadnyitó társulati ülé­sét követően az évadkezdő pro­dukció, a Hamlet című dráma olvasópróbáját is megtartották.- Egyfajta színházi hatásrend­szer, s az a színházeszmény, amely több mint 40 éves szín­házi múltam során a sajátommá lett, úgy érzem, összegződhet eb­ben az előadásban - fogalmaz­ta meg gondolatait a darab ren­dezője, Blaskó Balázs, a színház igazgatója. Elárulta, hogy Ham­let mint színházi értelemben is kivételes figura bontakozott ki előtte az érzelmi, politikai, hatal­mi szenvedélyekkel átszőtt, szö­vevényes cselekményből. A Hamlet dráma rendezője, Blaskó Balázs az első olvasópróbán- Egy intellektuális, művész- vénájú ember, individuum, aki önnön belső és külső, gondolati- és tettbéli, cselekvési lehetősége­it kényszerül felmérni egy szá­mára szinte átláthatatlan és fel­foghatatlan élethelyzetben - fes­tette le a főszereplő személyisé­gét. Az évadnyitón arra is fény derült, hogy ki játssza majd Ham­let szerepét Nagy András formál­ja meg a dráma főhősét a várha­tóan izgalmakkal és visszaemlé­kezéssel teli évadban. A Hamlet bemutató előadása október 7-én lesz. Ahogy az igazgató mondta, a Hamlet a három előadáspilléré­ből az egyik, amely meghatároz­za a 2016/2017-es évadot. J. H. KOMMENTEK Menni vagy maradni? GYERMEKET itthon sosem mer­tek volna vállalni címmel írtunk egy fiatal párról, akik Ausztriá­ban keresték a boldogulásukat, sikerrel... A Hírlapban és a Heolon meg­jelent cikkeinkre számos olva­sói hozzászólás, kommentár ér­kezik a heol.hu közösségi oldalá­ra. Alább ezekből közlünk válo­gatást Csatlakozzon ön is WWW. FACEBOOK.COM/HEOLHU! N. K. Itt is mint sok más he­lyen tízezer betöltetlen informa­tikus állás van! Sok IT cég in­gyen kiképzi magának az em­bert, csak pár évre szerződjön le hozzá az illető, a kezdő fizetések 300-400 ezer bruttó, határ a csü- lagos ég. Hiány van szakmák­ból is, és ha megnézem, hogy ács, vízszerelő, burkoló, aszta­los, szobafestő, kőműves, gáz­szerelő, ha ügyes és szorgalmas, akkor jobban keres (sőt milliár­dos is lehet), mint egy nemzet­közi kommos, marketingmene- dzseres meg mindenfele csilivi­li hangzatos szakon végzett kép­zett munkanélküli. Tudom, nem lesz népszerű a kommentem, de itthon is lehet jól boldogulni, csak szét kell nézni. Es persze van, ahol nehezebb, de nem kell úgy lefesteni, mintha csak kül­földön lehetne boldogulni. K. M. Otthon azért van jelen­leg annyi betöltetlen állás, mert MINDENKI KIJÖTT KÜLFÖLD­RE! Szakmunkásból pedig azért van hiány, mert szétcseszték az oktatási rendszert. A 300 ezer bruttó pedig 200 nettó. Fizess abból ki egy 100-120 ezres al­bérletet, aztán élj meg a többiből. Van, aki jól keres, van, aki meg tud élni, de a „tömeg” nyomorog. Nem beszélve arról, hogy azt a hangulatot, ami ma Magyaror­szágot NYOMASZTJA, magad mögött hagyni, megfizethetet­len... A. Sz. Kozmetikus egyéni vál­lalkozó voltam, körülbelül egy év után beadtam a kulcsot, mert nem győztem a költségeket. Előt­te alkalmazottként szenvedtem körülbelül 2 évig, de ott sem si­került kigazdálkodni a bérle­ti díjat Esélytelen, hogy itthon külön tudjunk költözni a vőle­gényemmel, így szeptemberben indulunk Hollandiába, mert sze­rencsére ott találtunk munkát Nyilván azért, mert baromi jól fog esni 4-5 évig távol lenni a szeretteinktől. Itt élhetetlen, aki épelméjű, az belátta ezt Én már akkor, mikor a szeretett szak­mám helyett egy gyárban güriz­tem inkább, mert legalább 120 ezret kaptam, és nem volt kiadá­som anyagra, üzletbérlésre, já­rulékra, vállalkozásra, könyve­lőre stb. így ki tudtam köhög­ni a csekkeket, majd utána nem maradt a zsebemben semmi. Le­gyél sminkes, nekem a kozme­tika mellett megvan az is, az­tán majd kiderül, hogy mennyi­re rohadtul nem lehet vele boldo­gulni. K. S. Egyetértek. 3 éve külföl­dön élek, egyedül indultam ne­ki mindenkit otthon hagyva! Tü­dőm miről beszélsz. És megérte! Már majdnem kinn van az egész családom, és boldogan élünk. P. F. Teljes mértékben igazuk van. Mindenkinek, aki elhagy­ja ezt a retekfalva pénztelen Ma­gyarországot. MOZI AGRIA MOZI 20.45 ÓRA Vaksötét 16.00 ÓRA A barátságos óriás 18.15 ÉS 20.45 ÓRA Haverok fegyverben 16.00 ÓRA Elliott, a sárkány 20.20 ÓRA A zátony 18.00 ÓRA Ben Húr 16.00 ÓRA A kis kedvencek titkos élete 18.00 ÓRA Suicide Squad - Öngyilkos osztag CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA A barátságos óriás 17.30 ÓRA Ben Húr 20.00 ÓRA Játszma PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA A kis kedvencek titkos élete, 3D 18.00 ÓRA A zátony 20.30 ÓRA Haverok fegyverben Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600. Szerkesztőségi fax 36/513-605. EGER Különösen jól sikerült a negyedik I. István király utcai nap szombaton. Lángost, babgulyást és hú­sos káposztát falatoztak a lakók, az utcabeli gyerekek előadták műsorukat, dr. Galajda Anna házior­vos elmesélte a körzethez köthető emlékeit. Az el- és beköltözőket is köszöntötték. A nap fénypontja­ként felavatták az utcabeli keramikus alkotta utcanévtáblát, amely a főszervező Schmetzné dr. Balogh Szilvia szavaival egyszerűségüket, szerénységüket és összetartozásukat sugározza. Énekléssel, imá­val, utcabállal zárták az ünnepet. V. M. Képgaléria: heol.hu _________TV » HELYI MŰSOROK « RADIO It AJA NLO EKMK SZEPTEMBER 2., PÉNTEK A Ml NEMZEDÉKÜNK Újra ifjú zenei tehetségek EGAL Klub-EgriX-ben! SZEPTEMBER 3., SZOMBAT, 15.00 „ODA VAN A VIRÁGOS NYÁR...” CIGÁNYZENÉS MAGYARNÓTA- MŰSOR HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház SZEPTEMBER 9-, PÉNTEK, 17.00 PETRÁS MÁRIA ÉS PETRÁS ALINA keramikusművészek kiállítás­megnyitója HELYSZÍN: Templom Galéria 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás is­métlése 12.00 Diginfó 8.00 A TV Eger műso­ra - a vasárnapi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 Nemzetközi Aventics Pneumobil Ver­seny 2016 - összefoglaló, 1. rész - ism. 19.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20 Stúdió - közéleti magazinműsor - 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közéleti magazinműsor - 2. rész 21.00 Sport Plusz - televíziós sportma­gazin Benne: Gyöngyösi AK - Eger SE bajnoki labdarúgó mérkőzés (GYVTV felvétele) i in i mi in— 00.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismét­lése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az embe­rekről... 18.15 Nap kérdése 18.17 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfris­sebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.07 Reklám 19.10 Bodrogzug - természet­film 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség leg­frissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei magazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képójság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Mesterségem címere (2. rész) Noszvaj 10.24 Bakancslista, 1. rész - túramagazín 10.35 Pulzus - egészség magazin 10.48 Visz- szapillantó Gólyatábor 2014 (ism.) 12.00 Kép­újság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Bakancslista (2. rész) - kerékpárostúra-maga- zin 14.16 Pulzus - egészség magazin 14.28 Ethnofilm 14.50 Visszapillantó Gólyatábor 2015 (ism.) 15.40 A negyedik hónap - Zolnai Gergely diplomafilmje 16.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság rTJTTnrw——i 5.00- 6.00 Magyar óra, a legnagyobb ha­zai slágerekkel 6.00-10.00 Reggeli ébresz­tőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne: 12.00- 14.00 Kívánságmásor SMS 20/339- 3333 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00- 20.00 Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alap­ján 20.00-5.00 A város ritmusa megszakítás nélkül FM7 0.00-5.00 FM 7 Night: a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hír­összefoglaló az előző nap legfontosabb tör­ténéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café: Egerben Roblicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrien­nel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinfor­mációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Ad­riennel és Győri Nikivel Könnyed témák, mun­ka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útin­formációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer: a nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Junior­ral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb ze­nék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindenna­pi egészségünk 11.00 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni Rádió 12.05 Egyházi hírek 13.05 Neuma 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Merítés (ism.) 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló 16.05 Kí­vánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Regio­nális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 Közel­kép 19.05 Nem középiskolás fokon 19.45 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Lélektől lélekig 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió EGERBEN ma este 8 órától filhar­móniai orgonakoncertet tartanak a bazilikában Laudate Dominum címmel. Mészáros Zsolt Máté or­gonajátékát és a Szent Efrém Fér­fikar előadását hallgathatják meg az érdeklődők. EGERBEN kedden nem mindenna­pi zenei élményben lehet részük a vájtfülűeknek, ugyanis különleges tehetség lép fel a Zenepavilonban este 7 órától. Török Ádám és a Mini adja elő blues és progresszív rock muzsikáit. A rock-blues fu- volistát, énekest Németh Károly billentyűn, Zsoldos Tamás basz- szusgitáron, Tóth Dénes dobon, Gazdag Viktor pedig gitáron kísé­ri. Ezzel az ígéretes hangverseny­nyel zárja az Egri és Kulturális Mű­vészeti Központ idei nyári koncert­sorozatát a pavilonban. SZEPTEMBER 12., HÉTFŐ, 17.00 LEGYEN KÖNNYEBB AZ ISKOLAKEZDÉS! Stresszoldó módszerek szülőknek, gyerekeknek HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház ELŐZETES! SZEPTEMBER 20., KEDD, 18.00 DEPRESSZIÓ, KORUNK DIVATBETEGSÉGE SZY KATALIN felnőttklinikai szakpszichológus, író előadása HELYSZÍN:? * c«cp Bartakovics Béla , KULTURÁLIS Közösségi Ház KÖZPONT tét- ösKt ‘Zy’.í S,- sfe wumm jp

Next

/
Oldalképek
Tartalom