Heves Megyei Hírlap, 2016. augusztus (27. évfolyam, 179-204. szám)

2016-08-26 / 200. szám

g MEGYEI KÖRKÉP 2016. AUGUSZTUS 26., PÉNTEK Második alkalommal szervezték meg a jakabdombi találkozót Egy napra újraéledt a szellemfalu Ha előkerül egy régi emlék, a lelkesedés gyorsan ma­gasba hág. Örömmel szer­vezkednek telve energiá­val, de a tapasztalat azt mu­tatja, hogy a kezdeti len­dület előbb-utóbb alább­hagy. A volt Jakabdomb la­kóit más fából faragták, de az is lehet, hogy átlag felet­ti bennük az összetartozás érzése. Hancsicsák Mihály hancsicsak.mihaly@gmail.com JAKABDOMB Tavaly júniusban írtunk az eltűnt Heves me­gyei településről, Jakabdomb- ról. Az újságcikk hatására a volt lakosok és leszármazotta­ik gyors szervezkedésbe fog­tak, s Endrész Áronné koor­dinálásával pár hónap múlva, augusztus végén meg is ren­dezték az első találkozójukat. A cikk írója már akkor kíván­csisággal, de egyben félelem­mel tett eleget a meghívásnak: vajon hányán jönnek el a talál­kozóra. Idén ez annyiban vál­tozott, hogy a kíváncsiság na­gyobb súllyal bírt, mint a féle­lem, hiszen tavaly már szép ta­núbizonyságot tettek a volt te­lepülésükhöz való kötődésről. Mára talán ki lehet jelenteni, hogy Jakabdomb emléke nem fog elveszni, s jó darabig au­gusztus egyik szombatján biz­ton élettel telnek meg a földek, az épületek maradványai, s a temető, melyben a lakosok állí­totta kőkereszt, majd nyolcvan év után is szálfaegyenesen da­col a viszontagságokkal. Nemcsak az augusztusi szombat, de a délelőtt tíz órai találkozó is kezd kialakulni. Pár perccel ezen időpont után befutva, már székek, asztalok, árnyékot adó sátor, s ami a leg­fontosabb: kedves emberek fo­gadják az érkezőket. Úgy lát­szik, hogy a lelkesedés és a pontosság erényeivel is fel van­nak vértezve a jakabdombiak, de még azok is, kik csak rövid időt éltek itt, hiszen röpke fél óra múltán még Pestről is meg­érkezik egy testvérpár, kikről később még szó lesz. Mintha csak egy hét telt vol­na el a tavalyi találkozó óta, a hangulat nagyon jó, kedves, s baráti. Annyi étel és ital kerül az asztalra, hogy egy kisebb lagzi is megirigyelhetné, s milyen finomak... Úgy tűnik, ezen a volt településen min­denki jól és jót sütött-főzött, csak az udvariasság tartja vissza az embert, hogy ne kós­tolja végig a kínált ételeket. Újra előkerülnek régi fényké­pek, mosolyogva idézik fel a letűnt időket. Ami meglepő, hogy nem lehet belterjesnek nevezni a találkozó sokaságát, hiszen nemcsak a tavaly itt jártak jöttek el újfent. Persze volt olyan is, ki most nem tu­dott itt lenni, de jöttek mások. Új arcokra bukkanhattunk, s örömteli volt, hogy idén még több fiatal érezte úgy, meg kell ismernie a családja múlt­jának ezen darabját. De nem­csak jakabdombiak jöttek el, hanem olyanok is, akik gye­rekként a közeli Tarnaszent- máriáról jártak át ide, a leg­érdekesebb mégis az előzőek­ben említett Pesten élő test­vérpár volt. Zerkovitz Ferenc és Kristóf a szüleivel, fiatalon, a kitelepítések idejében került ide. Egyikük tizenkettő, a má­sik csak hároméves volt, mi­kor előbb Pestről, majd Bala­tonalmádiból költözniük kel­lett. Mesélik, hogy egy napon rendőr hozta az értesítőt, pa­koljanak, mert másnap indul­niuk kell. Összeszedve, amit lehetett, már csak a vonaton tudták meg, hogy Verpelét a célállomás. Egy év után onnan is menni kellett, akkor Jakab- dombra, hol az előző cikkből megismert Mészáros Istvá- néknál helyezték el őket. A he­lyi lakosok, s a deportáltak ösz- szeugrasztása volt a nem is nagyon titkolt terv a hatósá­gok részéről, de ez nem igazán sikerült nekik. Mesélik, hogy a legnagyobb szeretetben él­tek együtt, s halálukig leve­leztek a szüleik. Ezek után mi sem volt természetesebb mint, ♦ ENNEK a helynek van egy utánozhatatlan varázsa. Bár közel fekszik Egerhez, mégis úgy érezhetjük, mintha egy mindentől távoli világba csöp­pentünk volna. Egy év alatt, Bujáki Bence amatőr néprajz- kutatóval többször felkeresve a volt települést, lassan olyan benyomás alakul ki az ember­* ben, mintha egy része már ide tartozna. Talán ez is közreját­szott abban, hogy Bence javas­latára a szerzővel ebben az év­ben megkoszorúzták a jakab­dombi temető nagy keresztjét. Tiszteletadás ez a múlt iránt, s egyben a volt jakabdombiak kedvessége, egyszerűsége és összetartozás vágya előtt. KOMMENTÁR hogy ők is eljöttek a találko­zóra. Gyerekként szinte csak jó emlékeik vannak az itteni életről. A szülők igyekeztek távol tartani őket a napi gon­doktól, s így a vidéki élet, a természet, az állatok közelsé­ge nagy élmény volt számuk­ra. A Sztálin halála utáni am­nesztia eltörölte a kényszerki­telepítéseket, így a jakabdom­bi deportáltak lassan mind út­ra keltek. így tett az ő család­juk is, s kicsivel több mint egy év után búcsút intettek a mára eltűnt településnek. Most is felkerekedett egy csapat, hogy bejárja a terüle­tet, megnézze a házak marad­ványait, felidézze a múltat. Az idősebbeknek emlék, a fiata­loknak kaland, de bármelyik is légyen, olyan nyomot hagy a résztvevőkben, mely vélhe­tően sokáig megmarad. Bár biztos érték az itt lakókat szo­morúságok, vannak rossz em­lékeik, az arcokon mégis ke­dély és vidámság látszik. Kü­lönleges település lehetett ez a Jakabdomb, ha emléke ennyi idő után így össze tudja hozni az embereket. Nincs szükség nagy szervezésre, pár újsághir­detés, jó pár telefon, üzenet, s aki tud, az jön. A végére a felve­zetőben említett félelem elillan, míg ezek az emberek élnek, va­lószínűleg megtartják az éven­kénti találkozójukat, s Jakab­domb emléke nem vész el. Tisztelegtek a múlt, a jakabdombiak összetartozása előtt Vigyázz, kész: becsöngetés Miért rossz, hogy reggel nyolc­kor kezdődik a tanítás? Jobb-e a kisiskolásnak, ha már ismeri a betűket, amikor elsős lesz? Köny- nyebb a dolga a gyereknek, ha kiskorában tanul idegen nyel­vet? Tanévkezdés előtt összeszed­tük a leggyakoribb iskolás tévhi­teket, s kiderítettük, mi helyet­tük az igazság. A HÉT TÉMÁJA Klein Dávid elkerülte a tragédiát Tragédia is lehetett volna, ha Klein Dávidék nem fordulnak vissza a K2-ről. A magyar hegy­mászók másokkal együtt július­ban próbáltak meg feljutni a vi­lág második legmagasabb hegy­csúcsára, a Himalája 8611 méter magas óriására. Kudarccal vég­ződött az expedíció, de a hegymá­szók mégis elégedettek. SZTORI Keresztes Ildikó: a jelen a fontos Keresztes Ildikó megállás nélkül dolgozik, ő lesz az egyik zsűritag a TV2 új beköltözős te­hetségkutatójában és öt év után új lemezt is készített. Az album címe: Most. Azt mondja azért ez, mert az elmúlt években na­gyon megtanulta, hogy legjob­ban azt kell értékelnie, amit ép­pen megad az élet. INTERJÚ Kordáék tartották benne a lelket Nyoma sincs a generációs kü­lönbségnek, ha a Korda és a Sze- beni házaspár leül egymással be­szélgetni. A műsorvezető szerint sokat köszönhet a zenészpáros­nak. ők adták vissza az önmagá­ba vetett hitet a nehéz időkben. Jó tanácsaikkal segítették, amikor úgy érezte: kicsúszott lába alól a talaj. SZTÁRVILÁG Összekötnek a közös értékek HATVAN Jánok, Losonc, Alsó- körtvélyes, Rimaszombat: eze­ket a településeket számos múltbéli száll köti össze Hat­vannal. Jól példázza ezt az a ki­állítás is, mely a Felvidéki ma­gyar értékeink felkutatása a Hatvani Helyi Értéktár közre­működésével című program ke­retében nyílt csütörtökön a Hat­vány Lajos Múzeumban. A pro­jekt célja, hogy Kelet-Szlovákia magyarlakta területeinek ér­tékeit összegyűjtse, különösen azokat, amelyek Hatvanhoz is kötődnek. A program megnyi­tóján Horváth Richárd polgár- mester köszöntőjében kiemelte: történelmünk folyamán a nem­zet határa nem mindig esett egybe az ország határával, de ettől függetlenül nekünk köte­lességünk gondoskodnunk ar­ról, hogy a jövőben megtaláljuk a közös szálakat. Dr. Surján László a Charta XXI. elnöke gratulált a program megvalósításához, beszédében a nemzet önbecsülésének fon­tosságára hívta fel a figyelmet. A köszöntők után Ferencz Be­atrix, a Hatvány Lajos Múzeum igazgatója megnyitotta a Kap­csolódások című kiállítást. A tár­lat azokat a kapcsolódási ponto­kat mutatja be, amelyek összekö­tik a Zagyva-parti várost a Felvi­dékkel. A program szakmai kon­ferenciával és kulturális műsor­ral folytatódott. I. A. £ Együtt. A jakabdombiak | mjí másodszor találkoztak ií

Next

/
Oldalképek
Tartalom