Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-29 / 177. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2016. JÚLIUS 29., PÉNTEK HÍREK Engedély nélkül tartott fegyvert ÁGFALVA/SOPRON Engedély nélkül tartott lőfegyvert és lőszereket foglaltak le a rendőrök egy házban Ágfalván, az ott lakó 57 éves férfit a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége a helyszínen elfogta. A soproni nyomozók még szerdára virradóra tartottak házkutatást a férfi otthonában, mert több alkalommal is megfenyegetett egy másik helyi lakost. A házkutatáskor 148 lőszert és egy - az elsődleges megállapítások szerint - gáz riasztó fegyvert találtak. MTI Iskolára ítélték az írástudatlan nőt BUKAREST Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra „ítélt” Romániában a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt sért. Az asz- szonyt adócsalásban találták bűnösnek: tevékenységével állítólag másfél millió le- jes (több mint százmillió forintos) kárt okozott az államnak. A bíróság négy év felfüggesztett börtönre ítélte, kiegészítő büntetésként pedig előírta, hogy járjon iskolába: amennyiben a megszabott feltételeknek nem tesz eleget, büntetését le kell töltenie. Az asszony vonakodik eleget tenni a bíróság által megszabott „büntetésnek”, és nem kizárt, hogy a börtönt választja. MW Segélykérő levélüzenet Vizoviczkitől Kubatovnak tettek, hogy Kubatov lehetett a címzett. Ebben a nyilvántartásban az áll, hogy Vizoviczki a Fidesz Reformterv kampányában nyújtott segítségére hivatkozott. Kubatov Gábor közleményében a lobbik lakájmédiájának minősítette az Nltv-t, de közben közvetve elismerte, hogy annak idején valóban megkapta az „éjszaka urának” levelét. „Mivel az ügyben semmilyen rejtegetni valóm nincs, ezért ezt a levelet 24 órán belül átadtam a bűnüldözési szerveknek a nyomozás elősegítésének az érdekében” - írta Kubatov. A rövid közleményben nincs szó arról, hogy milyen viszonyra alapozva fordult hozzá segítségért a letartóztatásban lévő Vizoviczki. Egy órával később Kubatov az FTC-nél tartott sajtótájékoztatón módosított a közleményben szereplő állításán. Az Index kérdésére elismerte, hogy találkozott Vizoviczkival: „Persze. Politikus vagyok, az a dolgom, hogy találkozzak emberekkel.” Vizoviczki László a Fidesz pártigazgatóját (jelenlegi alelnökét) kérte arra, hogy segítsen neki kiszabadulni az előzetes letartóztatásból. Legalábbis egy most előkerült levél szerint a fővárosi éjszakai élet uraként számon tartott Vizoviczki Kubatovtól kérte: szabadlábon védekezhessen a kampányban nyújtott támogatásért és fideszes politikusokat nem érintő bűnügyi információkért cserébe. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Negyedmilliárd a szabadlábért Negyedmilliárd forint letétbe helyezése ellenében szabadlábra kerülhet a költségvetési csalással, vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt Vizoviczki László. A Fővárosi ítélőtábla ugyanis apróbb változtatással helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék korábbi, óvadék megállapításáról szóló döntését. Mindez pedig a gyakorlatban egészen pontosan azt jelenti, hogy amennyiben Vizoviczki László letesz 250 millió.} forintot, házi őrizetbe kerül, I de elektronikus nyomkövetőt kell viselnie. A Központi Nyomozó Főügyészség a Népszabadság kérdésére azt közölte, hogy a Vizoviczki László és társai ellen folyó büntetőügyben a vádlott lakásán tartott házkutatás során lefoglalt egy számítógéppel nyomtatott levelet. A főügyészség szóvivője közölte, hogy a dokumentumot bűnjelként kezelték, és megküldték a Fővárosi Törvényszékre. Nagy Andrea arra nem tért ki, hogy a nyomozás miért nem foglalkozott a levéllel. BUDAPEST Egy Kubatov Gábornak írt levelet publikált a Vizo- viczki-nyomozásban feltűnően jól informált Nltv online oldala csütörtökön. A Jobbik-közeli híroldalon megjelent cikk szerint a levelet a Központi Nyomozó Főügyészség emberei a 2013. február 12-én Vizoviczki László II. kerületi otthonában tartott házkutatás során találták meg. A házkutatás napján készült kézzel írt jegyzőkönyvből az derül ki, hogy összesen 56 tételt foglaltak le, többek között 75 ezer euró készpénzt, telefonokat és számos dokumentumot is. Ezek közül az egyik legérdekesebb, a Kubatovnak szóló levél az első emeleti hátsó szerszámos raktárszobából, az íróasztal feletti zárható kis szekrényből került elő. A tízoldalas levél első két lapja hiányzott, ezérí akkor még csak any- nyit lehetett tudni, hogy V. L. Gábor nevű címzettnek írta. A főügyészség pár hónappal később, április 15-én készített egy hivatalos feljegyzést a Vizoviczki házában lefoglalt dolgokról. A most megjelent dokumentumok szerint az ügyészek elolvasták a levelet, amelynek tartalmából arra következA fővárosi éjszakai elet legmeghatározóbb figurája egy tévéfelvételen. Letartóztatása előtt számtalan budapesti | és debreceni éjszakai bár működését irányította '' TELEVIZIO-MUSOR 2016. JÚLIUS 29., PÉNTEK os o (A RTUOUB^HHHHI TV2wiHHHH dunatITHHHHH sporÍTVHHHH 4.00 Fókusz® 4.20 Knight Rider® 9.20 Tabaluga® 5.45 TV-SHOP 7.00 Híradó 9.00 Iskolapad 9.00 A szerzetes és a fehér 9.00 Póker 4.35 Story Extra® 5.10 Hungerő® 9.50 Kelj fel, Marci!© 6.15 Will és Grace® 7.15 Időjárás-jelentés 9.25 Élő egyház kígyó © WPT Series 13, 5.00 Barátok közt® 6.05 Red Carpet - Sztárok 10.00 Kelj fel, Marci!© 6.40 Will és Grace© 7.25 Életkerék 9.50 Hazajáró kínai-hongkongi akciófilm 10.00 Labdarúgás 5.30 TopShop testközelben © 10.15 Zazie kisasszony © 7.05 Jóbarátok© 7.55 Öt kontinens 10.20 Katolikus krónika 2011 Spanyol bajnokság, 32. 5.55 Jó reggelt, 6.15 OlimpiÁSZ - A sport 10.25 Hetedhét 7.30 Jóbarátok© 8.35 Paula és 10.45 Isten kezében © 11.00 Szuperhekusok© forduló, Real Sociedad skacok! © mindenkié! © Gyerekhíradó 7.55 Peren kívül© a vadállatok© 11.20 Angol nyelvű hírek olasz akció-vígjáték 1985 Barcelona 7.35 RTL Klub Híradó 6.20 Mokka© 10.35 Peppa malac 8.50 Doktor House© 9.05 A hegyi doktor© 11.45 Humorista a 12.55 Az angyalok is esznek 12.00 Televíziós vásárlás 8.05 Fókusz® 9.20 Stahl konyhája © 10.40 Peppa malac 9.45 Szívek szállodája© 10.00 Balatoni Nyár © mennyországban © babot © 13.00 Ökölvívás 8.40 Story Extra® 9.30 Babapercek® 10.50 Kukori és Kotkoda 10.40 Sütimester 12.00 Déli harangszó 13.00 Híradó olasz-francia-spanyol Profi gála, Las Vegas, 9.20 AsztroShow 9.40 Teleshop 10.55 Kiváncsi Fáncsi- Mesterkurzus © 12.02 Híradó 13.20 Unió 28 akció-vígjáték 1973 Terence Crawford - Viktor 10.15 TopShop 10.45 Astro-Világ 11.00 Süni és barátai 11.55 CSI: A helyszínelők 12.45 Kult+@ 13.40 Összhang (A Kárpát15.25 A fenevad Posztol 12.00 EgészségKalauz© 12.00 Tények Délben 11.10 Töf-töf elefánt 12.55 CSI: A helyszínelők 12.55 Jamie vidéki konyhája medence zenéje) gyomrában © 16.00 Szabadidősport. 12.30 Na végre, 12.25 Aktív® 11.25 Magyar népmesék © 13.55 NCIS: Los Angeles© 13.25 Család-barát 14.10 Magyarország 2000amerikai-kanadai-hongÖtpróba Rióba, itt a nyár!© 12.55 Csapdába csalva® 11.30 Mikrobi© 14.50 NCIS: Los Angeles © 14.25 Halálbiztos Családi krónikák kongi-angol akciófilm 2003 Révfölöp 13.00 A pletykafészek © 13.35 Knight Rider© 11.45 Kérem 15.50 Castle© diagnózis © 14.40 Kosár 17.10 Kincsvadászok 16.15 Kosárlabda 14.00 Kaméleon® 14.40 Walker, a következőt! © 16.50 Castle© 15.15 Erdészház 15.05 Életkerék társasága © B33 magazin, 3. rész, 15.05 Éjjel-nappal a texasi kopó® 11.55 Üzenet a jövőből 17.50 Sütimester Falkenauban © 15.35 P’amende amerikai kalandfilm 2013 16.45 Harcművészmagazin Budapest © 15.45 Maria©- A Mézga család- Mesterkurzus © 16.10 Charly, majom a 16.05 Balatoni Nyár © 19.00 Pancser Police © Fightpont 1008 16.20 Isten áldjon, 16.50 Megtört szívek © különös kalandjai © 19.05 Egy fiúról© családban © 18.00 Középkori templomok amerikai akció-vígjáték 17.00 Labdarúgás Esperanza! © 18.00 Tények 12.25 Kicsi a bors, 19.35 Jim szerint 17.05 DocMartin© útja 2010 Spanyol bajnokság, 33. 17.25 Story Extra® 19.25 Édes Élet Holiday © de erős© a világ© 18.00 Híradó 18.25 Ariadne barlangjai R.: Adam McKay forduló, Getafe-Real 18.00 RTL Klub Híradó 20.40 Jóban Rosszban © 12.50 GeronimoStilton© 20.05 Két pasi - meg egy 18.35 A hegyi doktor© Húsz év a Pilis mélyén Sz.: Mark Wahlberg, Madrid P® 18.55 Fókusz® 21.25 Dick és 13.15 RudiésTrudi© kicsi © 19.30 Szerelemben, 19.00 Hogy volt!? Will Ferrell, Samuel 19.00 Heti helyzet 19.35 Éjjel-nappal Jane trükkjei © 13.30 Az ifjú Robin Hood 20.35 Két pasi - meg egy háborúban © 20.00 Slágertévé© L. Jackson, Dwayne A hét témái, Budapest © 23.25 Red Carpet - Sztárok kalandjai © kicsi© 20.30 Nero Wolfe 21.00 Híradó Johnson, Michael Keaton 20.00 Ökölvívás 20.50 Barátok közt® testközelben © 13.45 Az ifjú Robin Hood 21.00 Mátrix rejtélyei © 21.30 Munkaügyek® 21.10 Underworld KO TV, Classics, új 21.30 Válótársak© 23.35 A féljem kalandjai ©- Forradalmak © 22.10 Kenó© 22.00 Tűzvonalban©-A vérfarkasok 21.00 Póker 22.35 Válótársak© védelmében © 14.00 Jacques Cousteau 23.30 Doom© 22.15 Egy nagy család© 23.00 Ridikül © lázadása © WPT Series 13, 23.40 RTL Klub Híradó 0.40 Tények Este tengeri kalandjai © 1.50 Két pasi-meg egy 0.00 Halál sugárút © 23.55 Család-barát amerikai akciófilm 2009 22.00 Ökölvívás 0.10 Kiadatás© 1.25 Aktív© 14.25 Rozsdalovag© kicsi © 1.50 Volare - Repülni0.55 Himnusz 23.00 Gyilkos tánc© Profi gála, New York, 2.40 Street Kitchen © 1.50 Sportos 14.40 Rozsdalovag© 2.10 Peren kívül© Domenico Modugno 1.00 Híradó amerikai-orosz akciófilm Rocky Martinez -Vaszil 3.10 A Grace klinika® 1.55 Ezo.TV 14.55 Csűrcsavarosdi 2.55 Szívek szállodája © története © 1.15 Angol nyelvű hírek 2013 Lomacsenko OS o (A o 2 Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Itthon vagy! 9.40 Egy Perc Híradó 10.15 Minden tudás 10.40 Egy Perc Híradó 11.30 Egy Perc Híradó 11.45 Egy Perc Híradó 12.00 Déli harangszó 12.41 Egy Perc Híradó 12.50 Ma délután 13.15 Unió 28 13.40 Egy Perc Híradó 14.15 Summa 14.40 Egy Perc Híradó 15.15 Kosár 15.40 Egy Perc Híradó 16.15 Minden tudás 16.40 Egy Perc Híradó 17.15 Itthon vagy! 9.00 A nagy ízválasztó © 10.00 A szerelem foglyai © 11.00 Láncra vert szerelem © 11.55 Hazug csajok társasága © 12.50 Segítség, bajban vagyok! © 13.45 A gyanú árnyékában © 14.40 Showder Klub © 15.35 Barátok közt ® 16.05 ízek szerelmese © 16.35 ízek szerelmese © 17.05 Tom és Jerry 17.30 Agymenők © 18.00 A gyanú árnyékában © 19.00 A gyanú árnyékában ® 20.00 Új csaj © 9.10 Csapdába csalva © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Drágám, add az életed! © 14.50 Édes Élet Holiday © 16.00 Aktív © 16.30 Tények 17.00 Red Carpet - Sztárok testközelben ® 17.10 Csapdába csalva © 17,45 A nagyon nagyő © 19.50 Drágám, add az életed! © 21.00 Ha igaz volna... ® 23.05 Csak szexre kellesz © 9.00 Magyarország élőben 10.00 Híradó 11.00 Felfedező 11.30 Ázsia 12.00 Híradó 12.30 BBC Reporters 13.00 Reggeli járat plusz 14.00 Vetítő © 14.01 Vaddisznók ® 15.00 Híradó 15.30 Alinda 16.00 Csörte 17.00 Híradó 17.30 Európai híradó 18.00 Magyarország élőben 19.00 Híradó 20.00 Látótér 20.30 Középkezdés 21.00 Híradó 21 21.30 Magyarország élőben plusz 22,00 Híradó 6.00-6.40 Privátfilmek újratöltve © 7.00-7.40 Privátfilmek újratöltve © 8.00-8.40 Privátfilmek újratöltve © 9.00 Teleshop 11.00 -13.20 Privát rocktörténet © 14.30 Privátfilmek újratöltve © 14.50 Privátfilmek újratöltve © 15.10 Privátfilmek újratöltve © 15.25 Sejtcserés támadás © 17.10 Szerelmes Cyrano © 19.05 Felforgatókönyv © 21.00 A szaba- I dítóművész© 18.25 Ariadne barlangjai ifiifi ATV 10.25 Titkos dosszié © 11.30 Laci bácsi konyhája 11.55 ATV Híradó 12.25 Világhíradó 12.35 ATV Híradó 12.50 Start plusz 13.45 Egyenes beszéd 15.50 700-as klub © 16.20 Rendkívüli interjú 16.50 Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.40 No Comment 18.45 ATV Híradó 19.20 Időjárás-jelentés 19.25 Egyenes beszéd ráadás 20.30 Bankvilág 21.00 Híradó-Este 9 19.00 Pancser Police ___________ __ _JM| M4 ---------------9.5 5 Forma-1 Német Nagydíj 11.45 Labdarúgó mérkőzés 13.55 Forma-1 Német Nagydíj 15.35 Magazin 16.00 Összefoglaló a nap eseményeiből 16.15 Magazin 16.50 Magazin 17.20 Összefoglaló a nap eseményeiből 17.35 Magazin 18.10 Forma-1 Német Nagydíj 19.40 Ösz- szefoglaló a nap eseményeiből 20.00 Játékoskijáró 21.35 Összefoglaló a nap eseményeiből 21.50 Ironmain 70.3 napi összefoglaló 16.15 Kosárlabda 11.30 Rachel Allen - Minden, ami édes © 12.00 Napról napra © 12.15 Napról napra © 12.30 Receptdaráló Desszert Angélával © 12.45 Receptdaráló Desszert Angélával © 13.00 Egy srác vidéki lakomái © 13.30 Raymond Blanc - Alapok felsőfokon © 14.00 Martin kedvenc halételei ® 14.30 Anthony Bourdain - Nem séfnek való vidék © 15.15 A világ ikonikus ételei © 15.30 Ebba izlandi konyhája © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!