Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-23 / 172. szám

EGY PERCBEN A kicsik Párád kedvenc triója FARAD A Halász családnál a Hírlap négy éve járt babanézőben. Az akkor egyéves hármas ikrek, Katinka, Bogi és Kund igazi egyéniségek voltak. Immár a helyi Bendegúz óvoda szeretett triójaként lát­tuk viszont őket. Óvónőjük szerint állan­dóan szemmel tartják egymást. Mintha csak láthatatlan szál fűzné össze az öt és fél éves parádi hármas ikreket. Csökkenthetők a viharkárok HEVES MEGYE A Heves Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint a vihar okozta károk csökken­tésének legfőbb eleme a tájékozódás. A múlt héten országszerte több mint 1400-szor volt szükség a tűzoltók se­gítségére a viharkárok felszámolá­sa során. A nyári viharok és a velük együtt járó meteorológiai jelenségek által okozott károk mértékét kellő elő­készületekkel mérsékelni lehet. ► 2 Londonból is látszott a vár Londonban a gótikus boltozatok felmérésével, vizsgálatá­val és elméleti rekonstrukciós lehe­tőségeivel foglalkozó tudományos konferencián az egri vár egykori szé­kesegyházának gótikus boltozatáról is szó esett. Az előadást Szőke Balázs - aki az 1990-es évektől kezdve fog­lalkozik az elpusztult boltozatok szá­mítógépes modellezésének és meg­jelenítésnek lehetőségével Búzás Gergely, a felméréseket végző régész és Szakonyi Balázs tartotta. ► 3 Jó reggelt! Ivasom, hogy megvan már az első pokémonmester, aki majdnem minden lehetséges szörnyecskét bezsebelt a Pokémon Góban. Ez az ember a hírek szerint két hét alatt több mint száz órát vadá­szott, és 153 kilométert tett meg. Ol­vasom még azt is, hogy „utolsó szal­maszálként kapaszkodnak a szíriai gyerekek a Pokémon Go őrületes nép­szerűségébe". Ők a játék segítségével próbálják felhívni a világ figyelmét a polgárháború sújtotta országukban uralkodó állapotokra. Az internetet elárasztó felvételeken olyan apró em­berkék láthatók, akik pokémonok képeit tartják maguk előtt. Azt vár­ják, hogy valaki őket is megtalálja és megmentse. Mondják, gazdaságilag van fejlett és van harmadik világ. Na és erkölcsileg hogy állunk? S. S. EGE A városban előbb minden idők egyik legsikeresebb bikavérünnepét tartották, majd e hét elején ide is megérkezett az az országos „turné”, ami a 2016. évi Bor­kiválóságok könyvét hivatott bemutatni. Ezúttal a fehér- és rozé borok kategóriájá­ban eredményt is hirdettek. A miniszteri biztos, dr. Kiss Eliza azt is bejelentette: a kiválasztás a vörösboroknál is megtörtént, az a kötet is érkezik hamarosan. ► 4 Lövöldözés volt egy plázánál MÜNCHEN Egy ember meghalt, többen megsérültek pénte­ken kora este München Moos- bach városrészben egy bevá­sárlóközpontnál, amikor ed­dig ismeretlen okból lövések dördültek. Az AFP német hír- ügynökség lapzártánkig egy halottról és 10 sérültről adott hírt. A szemtanúk első be­számolói szerint 15-en haltak meg, ennél is többen feküdtek a földön. A Süddeutsche Zeitung és a müncheni Merkur is több ál­dozatról számolt be rendőrsé­gi szóvivőt idézve. A lövéseket az épületen kívül, egy gyors­étterem mellett adhatták le, majd a tettesek bemenekültek a plázába, amit körbevettek és lezártak a rendőrök - jelentet­te a bajor közmédia rendőrsé­gi forrásra hivatkozva. Egy szemtanú arról beszélt, hogy egy férfi vadul lövöldöz­ni kezdett, mindenki mene­kült. A Merkur szerint a rend­őrség több tettesről beszél, akik állítólag elmenekültek. A rendőrség mindenkit arra szólított fel, hogy kerüljék el a helyszínt, maradjanak a laká­sukban. A tömegközlekedési eszközöket leállították a kör­nyéken. Hírösszefoglaló Amerikai, szlovén és magyar gépek a légtérben Repülőket képeznek ki HEVES MEGYE Elképzelhető, hogy gripenek gyakorlatoz­nak Eger felett? - kérdezte szerdán egyik olvasónk szer­kesztőségünktől. Lapunk az­nap érdeklődött a Honvédel­mi Minisztériumtól, hogy tartanak-e gyakorlatot Heves megyében. Ha igen, kik gya­korlatoznak, milyen gyakor­latot tartanak, miért, milyen időszakban és meddig? Ha nem, van-e tudomásuk más eseményről, amely érintheti Heves megyét? A Honvédelmi Minisztéri­um pénteken válaszában kö­zölte: a Honvédelmi Miniszté­rium a mai napon MTI-közle- ményt adott ki az Ön megke­resése által érintett témában. Alább a közleményt olvashat­ják: július 15. és augusztus 5. között a PANTHER STRIKE 2016 elnevezésű többnemze­ti közös repülőkiképzés fo­lyik Magyarország légteré­ben, amelyen az amerikai és a szlovén légierő repülőgépei, valamint a Magyar Honvéd­ség kijelölt erői vesznek részt. A kötelékek a valós kikép­zési repüléseket július 18-tól az MH Légi Vezetési és Irá­nyítási Központ irányítása alatt (együttműködve a pol­gári légiforgalmi irányító szolgálatokkal), a légiforgal­mi szabályok szigorú betar­tásával hajtják végre, kizáró­lag a nappali órákban. A repülőkiképzések elsőd­legesen a kötelékeket befo­gadó Pápa Bázis Repülőté­ren, valamint az erre a cél­ra kijelölt időszakosan korlá­tozott légterekben (Heves és Somogy megye térségében) folyik, de a kiképzéssel járó hanghatások az ország egyéb részein is érezhetők. Az eset­leges kellemetlenségekért a Magyar Honvédség kéri a la­kosság megértését. M. Z. GYÖNGYÖi Mátraaljai lány, Oldal Szintia (középen) nyerte az Európa szépe magyarországi döntőjének a második helyét, azaz első udvarhölgy lett a múlt hétvégén Budapesten rendezett Miss Europe Conti­nental Hungary 2016 szépségversenyen. A verseny alatt tartottak internetes szavazást is, melyet szin­tén Szintia nyert meg. Az idén érettségizett, 18 éves szépség ezáltal közönségdíjas lett, és megkapta a Miss Image alcímet is. Ez azt jelenti, hogy Szintia is képviselni fogja hazánkat a novemberben Olaszor­szágban (Perugiában) megrendezendő Európa szépe választáson. ► 14 Vonat elé ugrott, most vádolják GYÖNGYOSHALASZ, EGER Sze rencséje volt először, másod­szorra viszont nem annak a 62 esztendős gyöngyöshalászi férfinak, aki magát vonat elé vetve akart öngyilkos lenni. A szerelvény alól végül is élve került ki, de a felelősségre vo­nást már nem úszhatja meg, ugyanis a vádhatóság vádat emelt ellene. A nem minden­napi eseményről a Hírlap ér­deklődésére dr. Konkoly The- ge László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője adott pénteken tájékoztatást. Történt ugyanis, hogy a gyöngyöshalászi vasútállomá­son idén február 16-án délután fél négy óra tájban az idős em­ber véget akart vetni az életé­nek. Vámosgyörk felől érke­zett meg éppen a személyvo­nat. Az immár vádlott polgár épp a peronon várakozott má­sokkal együtt. Ám amikor a szerelvény a közelébe ért, vá­ratlanul a sínekre vetette ma­gát, az utastársai nem tudták megakadályozni. A vonat ve­zetője ugyanakkor észlelte, hogy valaki a vágányra ug­rott, ezért gyorsfékezést haj­tott végre. Meggondolta magát azonban az öngyilkosságot el­követni akaró is, hiszen a sí­nek között a talpfákon fekve összekuporodott. ► 3 9 770865 910066 16172 SZ E R K ÉSZT ŐS ÉG: E-mail: heol@heol.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 30/555-9813 TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 31 30 Ma marad a meleg, nyári idő, többórás napsütés­sel, elszórt záporokkal, zivatarokkal. Hajnalban 15-21, délután 28-33 fokra készülhetünk. ► 13 dog névnapot Lenke és Borisz nevű olvasóinknak!

Next

/
Oldalképek
Tartalom