Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-22 / 171. szám
2016. JULIUS 22., PENTEK GASZTRONÓMIA 11 Kezdő háziasszonyok is könnyen elkészíthetik a vendégeknek Falatnyi különlegességek Egy baráti összejövetel vagy egy könnyű piknik sztárjai lehetnek a most következő fogások. Színes fasírtfalatok kurkumás mártogatóssal Mediaworks/Fanny konyha kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu J Caesar-saláta újburgonyával HOZZÁVALÓK (6 SZEMÉLYRE); 1 kg kis szemű újburgonya, 30 dkg csirkemellfilé, 5 ek. majonéz, 2 dl tejföl, 3 ek. olívaolaj, 4 db szardellafiié, 1 csomag újhagyma, só, bors, 4 ek. reszelt parmezán, 1/2 citrom leve, 2 gerezd fokhagyma ELKÉSZÍTÉSE: Az újburgonyát mossuk meg, dörzsöljük le a héját, és sós vízben főzzük majdnem teljesen puhára. Szűrjük le, és hagyjuk hűlni. A csirkemellet mossuk meg, töröljük szárazra, és vágjuk kisebb kockákra. Sózzuk és borsozzuk meg, majd a felforrósí- tott olívaolajon süssük aranybarnára. 3. A salátaöntethez keverjük össze a majonézt a tejföllel és a citrom kifacsart levével. ízlés szerint sózzuk, borsozzuk meg, majd adjuk hozzá a parme- zánt. A szardellát és az újhagymát vágjuk apróra, a fokhagymát pedig zúzzuk össze. Keverjük őket a majonézes tejfölhöz, majd forgassuk bele a főtt burgonyát is. Tálaljuk a salátát a sült csirkefalatokkal. Újhagy- mazölddel díszíthetjük. EGY ADAG; 390 kcal HOZZÁVALÓK (6SZEMELYRE):25 dkg darált sertéshús, 25 dkg darált marhahús, 2 db tojás, 3 ek. zsemlemorzsa, 1 db piros kaliforniai paprika, 10 dkg konzerv kukorica, 1 csomag újhagyma, 1 gerezd fokhagyma, olaj, só, bors. 3 dl tejföl, 2 ek. kurkuma, só, 1 ek. szezámmag ELKÉSZÍTÉSE: Keverjük a darált húshoz a tojást és a zsemle- morzsát. A kukoricát csöpögtessük le, a paprikát csumázzuk ki, és kockázzuk fel. A fokhagymát zúzzuk össze. Az újhagymát karikázzuk fel, a zöldjét pedig tegyük félre a mártogatóshoz. Adjuk a húshoz a zöldségeket, majd sózzuk és borsozzuk meg. Formázzunk belőle golyókat, és forró olajban süssük ki a fasírtokat. Száraz serpenyőben pirítsuk meg a szezámma- got, majd keverjük a tejfölhöz a kurkumával és a felaprított újhagymazölddel együtt. Sózzuk meg, és kínáljuk a fasírtokhoz. EGY ADAG 435 kcal Borsós frittatafalatok baconfészekben 6 db tojás, 12 szelet bacon, 10 dkg mirelit zöldborsó, 10 dkg füstölt sajt, 3 ek. snidling, 2 ek. tejföl, só, bors, szerecsendió, vaj a formához ELKÉSZÍTÉSE: ' A tojásokat verjük fel, majd keverjük hozzá a tejfölt. ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal és szerecsendióval. Vágjuk apróra a snidiinget, és adjuk a tojásos masszához a felkockázott füstölt sajttal, valamint a felengedett borsóval együtt. Alaposan keverjük össze. 2, Vajazzuk ki és béleljük ki a baconszeletekkel egy muffintepsi mélyedéseit. Osszuk ei bennük a tojásos masszát, és süssük 160 fokos sütőben 20-25 percig. Snidlinggel díszítve, hidegen vagy melegen tálaljuk. Friss borsóból is elkészítheti. Párolja 5-10 percig 1 evőkanál vajon, mielőtt hozzákeveri a tojáshoz. EGY ADAG: 240 kcal HÉREK Miért együnk többféle olajat? VÁLTOZATOSSÁG Jót tesz az egészségünknek, ha a közismert napraforgóolaj mellett többféle növényi olajat is használunk. Az egyes fajták ugyanis az adott növényre jellemző zsírsavösszetétellel rendelkeznek. A telítetlen zsírsavak, különösen a többszörösen telítetlenek, számos betegség ellen védenek: a szív- és érrendszeri problémák mellett például a diabétesz, illetve a daganatok kialakulásának kockázatát is csökkentik. MW Jóízű, édes méregtelenítés BOGYÓKKAL Már nincs sok hátra a ribizliszezonból, használja hát ki a finomság kínálta előnyöket az utolsó szemig! Ez a bogyós gyümölcs ugyanis nyersen, süteményben vagy szörpként fogyasztva is kiváló vitamin- és ásványianyag-for- rás, ugyanis rengetege-, B- és E-vitamint, káliumot, nátriumot, kalciumot, foszfort, magnéziumot és vasat tartalmaz. Vízben oldódó pek- tinjei segítik a szervezet sa- laktalanítását, így szezonban akár naponta többször is fogyaszthatjuk! MW Finom falatok és strandolás PROGRAMAJÁNLÓ Első al kálómmal rendezik meg az Alföldi Street Food Fesztivált, ahol az utcai ételek legjavát kínálják majd az árusok. Az albertirsai strandfürdőben az ételek mellett finom italokkal és koncertekkel is várják a látogatókat, a fellépők között a Koz- mix, Caramel, a Neoton, Radies Gigi, Kis Grófó és az Irigy Hónaljmirigy is szerepel. További részletek a www.albertirsaistrandfurdo.hu honlapon. MW Ismerje meg a hónap kedvenceit! SZEZONÁLIS Mostanában valódi élvezet piacra járni, a pultok csak úgy roskadoznak a friss és finom árutól. Ismerje meg jobban a szezon sztárjait! GÖRÖGDINNYE: Kellemes íze mellett rendkívül magas a víztartalma (95 százalék), így kiváló szomjoltó és vízhajtó. Nem csak bólé készíthető belőle, gyümölcssalátában, fagylaltalapanyagként is beválik! Az esti órákban jobb, ha kerüli a fogyasztását, különben biztosan nem lesz nyugodt az éjszakája! SÁRGABÁRACK: A napsárga gyümölcs a legnépszerűbb lekváralapanyag, süteményben és gombóctöltelékként is remek. Nyersen és szárítva is kedvező hatással van az emésztésre. SÁRGADINNYE: Az érett gyümölcs erős, édeskés illatú. Ha a szár körüli rész puha, akkor bizonyára finom, érett húst rejt a gyümölcshéj. Kiváló ízfokozó sonkák és sajtok mellé. ÁFONYA: Tápanyagtartalma miatt a szupergyümölcsök közé sorolják. A vadhúsok kedvelt körete szószként, lekvárként. Likőrt, bort is készítenek belőle. MW Nem csak vegetáriánusoknak érdemes fogyasztani Egyen szóját, fitt lesz! SOKOLDALÚ Az apró szójababszemek hatása bámulatos! Csökkenti a magas vérnyomást és a koleszterinszintet, a szív- és érrendszeri megbetegedések két fő rizikófaktorát. A benne lévő B-vitamin és omega-3 zsírsav az ereket védi. A Távol-Keleten csak kevés nő szenved a menopauza tüneteitől, például a hőhullámoktól. A szakemberek szerint ez többek között a szójában gazdag étrendnek köszönhető. A növény úgynevezett fitoöszt- rogénjei ugyanis részben képesek pótolni az ösztrogén nevű hormont, amiből a szervezet egyre kevesebbet termel. A szója igazi fehérjebomba, a benne lévő triptofán (esz- szenciális aminosav) elősegíti a nyugodt alvást. Éppen ezért lefekvés előtt 1 órával igyon meg 1 pohárnyi szójatejet. Feszült és türelmetlen a nagy események, például a családi összejövetelek előtt? Semmi gond, segít az idegnyugtató lecitin - melynek legjobb forrása, természetesen, a szója. Frissen es süteményben is finom Miben található? Az orvosok szerint elég napi egy szójatermék - például 1 doboz szójajoghurt vagy 1 pohár szójatej - elfogyasztása, a hangsúly ugyanis inkább a rendszerességen van. TEJ ÉS JOGHURT: Népszerűek az ízesített, például a vaníliás, a csokis vagy a banános változatok is. Főzéshez csak sima szójatejet használjon. Mivel a szójában nincs tejcukor, az erre érzékenyek is fogyaszthatják. HÚS HELYETTTOFU: A szója közel fele fehérjéből áll, amire a szervezetnek nagy szüksége van. A szójasajt natúr változata teljesen íztelen, ezért jobb, ha ízesített (például füstölt) formában vásárolja meg. Paní- rozhatja és grillezheti, nyersen pedig salátákhoz is adhatja. LISZT: A szójalisztet sütésnél egyéb lisztekkel 1:8 arányban keverve szokták felhasználni. MW MEGJELENT A FANNY KONYHA *uJ.indul a grillparti ~~~ "