Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)

2016-07-22 / 171. szám

g VILÁGJÁRÁS 2016. JÚLIUS 22., PÉNTEK Egy elveszett, hiányzó, végül kalandos úton megkerült csomag története Tavaly júniusban indult Földet megkerülő kerékpáros útjára az egri Szabó Ádám „Szalag” és társa, Illés Adorján. Azóta blogot is vezetnek, amit - mi­kor internethez jutnak - frissí­tenek is az élményeikkel. Je­lenleg Mianmarban tartózkod­nak, ahová izgalmas út veze­tett. Lapunkban most Adorján legutóbbi, erről szóló bejegy­zésének részletét olvashatják. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu THAIFÖLD Ha úgy döntünk, utaz­ni szeretnénk, figyelembe kell vennünk azt is, hogy az esemé­nyeket nem fogjuk tudni oly’ mó­don irányítani, mint ahogy az le­hetséges a több év alatt kialakí­tott, otthoni, biztonságos életünk során. A váratlan helyzetekre, kihívásokra, a mindennap elő­bukkanó ismeretlenre a védeke­zésre konfigurált elménk stresz- szel és letörtséggel válaszolhat. NAPI 150 KILOMÉTER, KÜLÖN UTAKON így történt ez velünk is, ami­kor fel kellett adnunk az elkép­zelésünket, hogy Új-Zéland lesz az első ország, ahol a repülést választjuk utazási eszközként. Tizenkét napot töltöttünk India Manipur nevű államához tar­tozó, poros, határ menti kisvá­rosban, Morehban. Mindennap vártuk, hogy megkapjuk az en­gedélyt a Mianmarba való belé­péshez, ugyanis ideérkezésünk előtt bombarobbantás és politi­kai okok miatt lezárták a határ­átkelőt. (...) A hosszú, eredmény­telen várakozás után úgy dön­töttünk, ebből elég, inkább visz- szamegyünk Kalkuttába és az egykori Burmát átrepülve Bang­kokba utazunk, majd onnan is­mét biciklivel folytatjuk tovább utunkat. (...) Amint a város szélé­re értem, egy különös dolog tör­tént meg velem. Villámcsapás­ként hatolt belém a felismerés, hogy nekem nem Guwahatiba kell áttekemem, hanem a 760 ki­lométerre lévő Siliguriba. Azon­nal elcsodálkoztam: „Igeeen? És ezt meg hogy a manóban fogom megcsinálni? Hogyan leszek ké­pes napi 150 kilométert 5 napon keresztül tekerni?” (...) Elképesz­tő nyugalom, erő, hit és öröm járt át végig. A félelem nélküli léte­zést tapasztalhattam meg e kü­lönös utazás alatt. Tudtam, hogy akár este 9-ig, 10-ig is tekernem kell majd, leginkább azért mert reggel 9-10 körül kezdtem el te­kerni. Azt is tudtam, hogy amint megállók, egyből lesz szállásom. És ez így is lett! (...) NEM EGÉSZEN „SIMA ÜGY” A következő két napban sike­rült mindent megcsinálnunk: ki­selejteztük a szükségtelen dolga­inkat, szállást intéztünk Bang­kokba, kinyomtattuk a repjegye- ket, és még két dobozt is szerez­tünk: Ádám a repülőtér egyik raktárából zsákmányolt egyet, én meg egy biciklis boltból intéz­tem. Két nappal az indulás előtti nap estéjén szétkaptuk a bringá­kat: kiszedtük a kerekeket, a kor­mányt, a sárvédőket, az ülést és a csomagtartókat. (...) A dobozokba épphogy befértek a bepólyázott bicajok. Átkötöttük őket jó erő­sen madzagokkal, majd fogtunk egy teherriksát és elmentünk a reptértől 2 kilométerre lévő szál­lítmányozó céghez. Becipeltük a Simon Dávid (középen) négy év alatt gyalog kerülte meg a Földet. A két biciklisünk Bangkokban vele is találkozott. Nagy segítségükre volt a kerékpárok előkerítésében. gonca elindult a dobozokért. Tű­kön ülés, várakozás, várakozás, várakozás. És végre megjött az első doboz, amiben Ádám brin­gája volt becsomagolva, majd az enyém is utána. Ledöbbenés, majd sokkhatás következett ré­szünkről! A dobozok rommá szakítva, kilyukasztva tárultak elénk, szó szerint úgy néztek ki, mint amiken átrohant egy ele­fántcsorda. Dokumentáltuk az eseményt, majd felnyitottuk a kartonokat. Mindkettőnk kerék­párjának vázán megsérült a vál- tóbowden, karcolások voltak az ülésen, a vázon, elhajlott a hátsó sárvédőm. Ami viszont a leggá- zabb volt, hogy eltűnt Ádám do­bozából az első kerék tengelye, ami nélkül használhatatlan az eszköz. Alaposan lefényképeztük a sérüléseket is, aztán elköszön­tünk Dávidtól, és legózásba kezd­tünk. Sötétedésre összeraktuk a két kerékpárt, a hiányzó tengelyt egy erős zsinórral pótoltuk, hogy legalább tolni lehessen a szerke­zetet. Kiballagtunk a raktárból és felkéredzkedtünk egy busz­ra biciklistől, amivel visszajutot­tunk a városba. Másnap újra ta­lálkoztunk Dáviddal,, meghívott minket ebédelni és medencéz- getni. Azon csodálkoztam, hogy megint milyen kalandokba csöp­pentünk. Egyik nap még kétsé­ges volt a továbbhaladásunk má­sik nap már egy luxusmedencé­nél lazulgattunk. Áldottnak tar­tom az életem. (...) Ádámnak si­került beszereznie a hiányzó el­ső tengelyt, Zümi és Mighty Voy­ager ismét készen áll az indulás­ra. (...) Két hetet töltöttünk Bang­kokba. Jó sok minden történt ez idő alatt. Egyébként valamilyen titokzatos varázserő miatt telje­sen fel vagyok töltődve, a végte­len energia érzése és könnyedség jár át folyamatosan. Holnap útra kelünk, kivételesen most nyugat felé fogunk haladni. Megnézzük magunknak Mianmart, Thaiföld felől zökkenőmentes a bejutás. Majd terv szerint visszajövünk Thaiföldre, és ha az időjárás is kedvező lesz átnézünk Laoszba is. Maradjatok velünk! (A fiúk részletes beszámolóit a https://anapgyermekei.word- press.com/oldalon olvashatják!) két kartondobozba rejtett kerék­párt az irodába, megbeszéltük a részleteket, kitöltöttük a szüksé­ges papírokat, majd átpakoltuk a bringákat a 3 ajtóval őrzött rak­tárba. A cég biztosított bennün­ket, hogy minden rendben lesz, felteszik a bringákat a gépünkre és át is vehetjük őket egyből lan­dolás után. Amúgy is csak 2 óra repülőútra vagyunk Bangkoktól. Sima ügy! Nem egészen így tör­tént a folytatás... (...) Körülbelül egyórás késéssel indultunk, az utazás rendben ment, éjjel egy­kor landoltunk. A szokásos út­levél-ellenőrző procedúrák után a csomagkiadó részleghez sé­táltunk. Kezdtünk álmosak len­ni, ásítozva várakoztunk 30 per­cet a futószalag mellett, mire fel­tűntek az Ortlieb táskáink, azon­ban az óriási kartondobozok nem voltak sehol. (...) Odajött hozzám egy idős bácsi, aki egész érthe­tően beszélt angolul. Nem em­lékszem már a nevére, ezért ne­vezzük el mondjuk Bobnak. Bob itt dolgozik a vámon, azt javasol­ta, hogy menjünk be a raktárba és szerezzük meg a bringákat, és nem kér a segítségért semmit cserébe. Oké, ennél jobb ajánlat nem kell! Mindenesetre levettem pénzt egy helyi ATM-ből, így már ki tudtam fizetni a belépőjegyet a raktárhoz. A raktárban az ügy­félszolgálati részlegbe baktat­tunk. Jól jött a bácsi segítsége, nélküle mászkálhattam még vol­na egy ideig, mire megtalálom, hogy hová kell menni. A biciklik szállítólevelét beadtuk egy iro­dista kisasszonynak, aki mun­kához látott: nyomkodta a billen­tyűzetet, káttintgatott az egérrel, telefonált egyet, majd még egyet, aztán közölte velem, hogy „so­mething is missing” és behívta a következő ügyfelet. Mi az, hogy something is missing? Két mére­tes dobozunk van. Hogyan hiá­nyozhat „valami”? E kérdésekkel és a légitársaság telefonszámá­val hagytuk el Bobbal az irodát, és mentünk vissza Ádámhoz. A telefonszámot felhívtuk, senki nem válaszolt a túloldalon. M ÜGYNÖK SEGÍTSÉGE Egyszercsak egy halvány fény­sugár jelent meg az éterben, egy titokzatos Agent M nevű raktári dolgozó személyének köszönhe­tően. Az egyik hölgy elmondta, hogy M ügynöknek sok kapcsola­ta van a csomagszállítási és rak­tározási csoportokkal, s angolul is tud. Hívjuk fel! Ádám beszélt vele, elmesélte a történetünket neki. M ügynök időt kért, majd munkához látott. Kapcsolathá­lózatát bevetve fél óra alatt sike­rült lelepleznie a rejtélyt: a bicik­lik nem érkeztek meg Bangkokba azzal a géppel, amivel mi is utaz­tunk. Még Indiában vannak vagy a reptéren, vagy a szállítmányo­zási cégnél. Következő lépésként M ügynök az indiai repteret és a szállítmányozó céget is értesí­tette az eseményről. Aztán felhí­vattuk Toomot, a bangkoki leen­dő szállásadónkat, hogy késő dél­után fogunk csak eljutni a laká­sához. (...) Egyébként furcsa volt 5 hónap India után Bangkok mo­dern repterén • mászkálni, telje­sen más világ fogadott minket. Bármerre néztem, hightech cuc­cok, iPhone 10, óriás kivetítők, öl­tönyös vagy éppen európai stílu­sú ruhákat hordó emberek, csi­nos ázsiai lányok kerültek a látó­terembe. (...) A következő nap M ügynök értesített minket, meg­jöttek a cangák, másnap mehe­tünk is értük! Csakhogy vámot kell értük fizetnünk. „Milyen vá­mot?” Ezek a mi használt kerék­párjaink, nem akarunk vámot fi­zetni. Amúgy is már fizettünk az indiai szállítmányozási cégnek - háborogtunk. Aztán újabb költsé­gek is felmerültek: kezelési költ­ségek, raktározási, ügyintézési, ilyen díj, olyan díj. Már 80 ezer fo­rintnál járt. Mi csak pislogtunk, 5 napja nem kaptuk meg a csomag­jainkat és még fizessünk is? Fog­tuk magunkat és az egész ügyet bejelentettük a Magyar Külügy­minisztériumnak. LEDÖBBENÉS, SOKK, ÁLDOTT ÉLET Végül este 6-ra sikerült bejut­nunk a raktárhelyiségbe. A tar­India után nagy kontraszt volt Thaiföld: a múltból a jövőbe csöppentek így néztek ki a csomagok, amikben a kerékpárok utaztak Hogy kerekezhettünk Thaiföldön?

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom