Heves Megyei Hírlap, 2016. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
2016-07-15 / 165. szám
2016. JÚLIUS 15., PÉNTEK Munkában a szakácsmesterek, közel százötven ételt készítenek el Természetesen a fácán sem szorul háttérbe, de galambból, gyöngytyúkból is készítenek a könyvbe finomságokat. Az erdők, mezők nemcsak vadakban gazdagok, hanem gombákban, bogyós gyümölcsökben is, ezek fel- használásával szintén sok étel készül. És édességekben sem lesz hiány, Duma Annamária cukrászmester vezetésével alkotják meg a desszerteket. Ambrus György kitért arra, örömteli, hogy a nagymamáktól a kezdő háziasszonyokig sokan megosztották kedvenc receptjeiket egyelőre velük, a későbbiekben pedig a könyv olvasótáborával is. Nem vagy alig kellett belenyúlniuk a receptekbe. Akik így készítik majd el, ezt a végeredményt kapják.- A korszerű ételkészítési technológiákat is használták a beküldők, illetve a köretalapanyagoknál örültünk például a vadspárgának vagy az édesköménynek. Borokhoz is bátran nyúltak olvasóink, mármint az ételek ízesítésénél, főként a vadaknál. Természetesen a szakács- könyvbe majd magukhoz az ételekhez is ajánlunk kiváló nedűket, Bondár László pincérmester már azt is próbálgatta a többi borszakértővel együtt, hogy melyik ételhez milyen bor illik. MEGYEI KORKÉP Fokhagymás pisztrángot is készítettek a mesterek ■ egy olvasói recept alapján, J ez is megtalálható lesz majd lapunk idei. szakácskönyvében áÉr® toltuk, alig tudtuk abbahagyni. Hasonlóan a halételekhez. A hazai vizek halvilága mellett pisztrángot és lazacot is készítettünk. A jó ízek, a finomságok ugyanakkor nem nekünk, hanem a receptek beküldőinek köszönhetők. Több olvasónk szerepelt az eddigi kilenc szakácskönyv mindegyikében, de találkoztunk nagyon sok új beküldővel is. Számomra külön örömöt jelentett, amikor kézzel, gyöngybetűkkel írt recepteket olvastam, egy-egy beküldőtől nem egyszer húszat is. Ambrus György kifejtette, jó, hogy a vadételek nagy helyet kapnak a könyvben, mert egyre több család teszi változatosabbá így étrendjét, és különlegességek is az asztalra kerülhetnek.- Szép, friss vadnyúl-, őz-, szarvas- és vaddisznóhúsokat bocsátottak rendelkezésünkre, ilyen alapanyagokkal öröm dolgozni - magyarázta az olimpiai bajnok mesterszakács, aki a könyv lektora is. - Persze, az albumot forgatók is hasonlóan szép alapanyagokhoz juthatnak, mert egyre több hentesüzletben árusítanak már vadhúst. HEVES MEGYE A természet ízei olvasóinktól című, idén őszszel megjelenő szakácskönyvben az eddigieknél jóval nagyobb teret kapnak a hálós vadételek, valamint az erdők, mezők, kiskertek kincsei, ugyanakkor a házasított állatok húsából készült ételek sem hiányoznak majd. A könyvkészítés egyik legfontosabb mozzanata az olvasók által beküldött receptek alapján az ételek főzése, sütése. A Culinary Team meste- Készítői szerint különlegesen ízletes lett a sült lazac sárgarépával és zöldborsópürével Idén már tizedik alkalommal szerkesztjük önökkel együtt lapunk szakácskönyvét, a sorozat jubileumi kiadványához is segítséget kaptunk olvasóinktól, kiváló receptjeik révén. Ambrus György olimpiai aranyérmes mesterszakács vezetésével a Culinary Team tagjai választották ki a jók közül is az általuk legjobbnak tartott csaknem 150 receptet a könyvbe, és a Culinary Team tagjai készítik el. rei - Ambrus György, Toókos Ferenc, Nyári János, Szeidler Zsolt, Ambrus György Krisztián, Duma Annamária, Szo- kai Imre, Kovács Csaba, Bondár László, Tímár András, Tímár Albin, Tímár Attila, Csonka Zsolt, Fodor Mihály és Horváth Ferenc - ezen a héten közel 150 finomságot, elő- és főételeket, leveseket, desszerteket készítenek el.- A leveseket már elkészítettük, megkósNyemcsok László laszlo.nyemcsok@mediaworks.hu * V: Kutyát csuk pórázon, a sétányon köröttül lohnt mzotni __ Piktogramok az Ersekkertnel EGER A járdára festett piktogra- mokkal hívják fel a kutyások figyelmét Egerben egy rég érvényben lévő szabályra. Ahogy már korábban megírtuk, az Érsekkertben nem tilos, de egy helyi rendelet által szabályozott keretek között lehet csak kutyát sétáltatni. A patakpart menti sétányon pórázzal át lehet vezetni az ebeket. A védett kert területére azonban nem lehet kutyát bevinni, tiltott az ebek szabad futtatása is az Érsekkert teljes területén.- Nincs e tekintetben változás, a napokban felfestett piktogramok inkább figyelemfelhívó jellegűek - erősítette meg a Hírlap kérdésére Zentai László, az önkormányzat médiareferense. Elmondta, azért döntöttek a felfestés mellett, mert az elmúlt időszakban több sajA védett kertbe nem vihető kutya: csak a sétányon vezethető tómegkeresés, így lapunké is, érkezett hozzájuk a témában, s a közterület-felügyelet munkatársai is azt tapasztalták ellenőrzéseiken: nem minden kutyatartó van tisztában a szabá- lyokkaL Hozzátette: ugyan érzékelik, hogy szükséges a helyi kutyatartók figyelmének felhívása az évek óta érvényben lévő szabályra, ám tény, hogy kirívó szabálytalanság, olyan eset, amikor bírságolniuk is kellett a közterület-felügyelőknek/ évente egyszer-kétszer fordult elő. Egerben egyébként két helyen létezik kutyafuttató: egy a buszpályaudvar mellett és egy a Felsővárosban. A médiareferens szavai szerint pedig továbbiak létesítését is tevezik. G. R. Akusztikus mindenféle EGER Elkészült a főként versmegzenésítéseket játszó egri és siroki kötődésű zenekar első klipje, az Anyám fekete rózsa. A 2011-ben alakult jaja trió - akikkel a közönség számos Heves megyei rendezvényen találkozhat - névválasztásával hazánk egyik legnagyobb költője, József Attila előtt tiszteleg. A zenekar tagjai - Kormos Katalin Kitti (ének), Suha Tamás (gitár) és Várhelyi Zalán (cajon) - már régóta vártak első klipjük megszületésére, amelyet most bárki megtekinthet a YouTube-on, s elérhető a zenekar közösségi oldalán is. Képünk a klipforgatás pillanatait örökítette meg. Mi ^ , g ípfei