Heves Megyei Hírlap, 2016. június (27. évfolyam, 127-152. szám)

2016-06-10 / 135. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. JÚNIUS 10., PÉNTEK Huszonöt éves A Mi Újságunk- ;A napokban jelent meg a siroki Országh Kristóf Általá­nos Iskola újságjának jubile­umi száma. A kiadvány 1992 óta rendszeresen megjelenik évente 4 alkalommal. A diá­kokból álló szerkesztő gárda Rajnavölgyi Vilmos irányításá­val nemcsak az iskolában, ha­nem a közéletben is igyekszik hasznossá tenni magát. Legsi­keresebb időszakuk az a 9 év volt, amikor a Heves Megyei Hírlap szervezésében megren­dezett médiavetélkedőt 5 al­kalommal megnyerték, majd az országos döntőben a 2., il­letve a 3. helyigjutottak. B. K. Kampánynap a vasút mellett Rendhagyó bal­eset megelőzési kampányna­pot tart ma az egri vasútállo­máson a MÁV a Heves Megyei Rendőr-főkapitánysággal kö­zösen. A Nemzetközi Útátjá- rós Biztonsági Nap (ILCAD) al­kalmából rendezett progra­mon középiskolás diákok és az utasok figyelmét hívják fel az állomásokon, vonatokon és az utazások során köve­tendő helyes magatartásra és a veszélyekre. Az egri vasút­állomáson kívül 40 hazai vas­úti-közúti átjárójában tart el­lenőrzéseket a vasúttársaság és a rendőrség. B. K. Összefogtak Robi gyógyulásáért Egy súlyosan beteg kisfiú, a 13 éves Tyukodi Robi gyógyulásáért fogtak össze a helyben élők.Pénteken déle­lőtt 10 órától „Két keréken Ro­biért’’ címmel kerékpáros fel­vonulást rendeznek. Aki részt kíván venni, az 500 forintért nevezhet be a „jótékonysági tekerésbe” reggel 9 órától az iskola előtt. Délután négy órá­tól a Közösségi Házban Bű- vész-show-ra várják az érdek­lődőket, ahol a belépők szin­tén az adomány részét képe­zik. HEOL HEVES MEGYE Vannak iskolák, ahol a mai az utolsó tanítási nap a tanévben, így pénteken már a táb­lára kerülhet: Vakáció! A többi in­tézményben néhány napot még várni kell erre, de a jövő héten min­denütt beköszönt a nyári szünet. . Kíváncsiak, mi került 254 millióba Településrendezésről, az ipari parkról tárgyaltak MIAS: kiemelt beruházás RECSK Újranyitják, vagy sem a recski ércbányát? Változatlanul ez foglalkoztatja a térségben élő­ket, miután Nagy Sándor polgár- mester szerint nemrégiben orosz kutatók is jártak a faluban, hogy mintát vegyenek a régi bánya meddőhányójából. Az elmúlt év­tizedekben a befektetői szándék­kal érdeklődő kínaiak és auszt­rálok is így győződtek meg arról, hogy valójában milyen kincs rej­lik a föld alatt. Felmerült a recs­kiekben, hogy a kormány az oro­szoknak adná a koncessziós jo­gokat. Ezek azonban egyelőre csupán feltevések. Ennél jobban érdekli a község jobbikos veze­tőjét, hogy mit tartalmazhat az a 254 millió forintért megren­delt tanulmány, amelynek má­jus 9-ig kellett volna elkészülni. Idén januárban megírtuk, hogy a Magyar Nemzeti Va­gyonkezelő Zrt. megbízásából a KPMG Tanácsadó Kft. brut­tó 254 millióért végezheti el a recski ércbánya újranyitásá- nak előkészítésével kapcsolatos munkát. Az általunk megkérde­zett szakértők, akik évtizedekig dolgoztak a recski bánya vezető­iként, túlárazottnak vélték a ta­nulmány készítését, mivel ko­rábban számos hasonló tartal­mú dokumentum született a ter­vezett értékesítés kapcsán. Nagy Sándor - aki egyben a recski Hely- és Bányászattörté­neti Alapítvány elnöke is - ak­kor úgy nyilatkozott, örülne a munkahelyteremtésnek, de ér­dekli az is, hogy van-e ennek re­alitása. Már akkor tudatta: tudo­mása szerint a KPMG féléves ha­táridőt kapott a tanulmány elké­szítésére, aminek eredményét kikéri majd az önkormányzat. Tegnap megkérdeztük, hogy a fél év elteltével sikerült-e be­pillantani a legfrissebb tanul­mányba. A községvezető tájé­koztatása szerint május 9. óta várják az értesítést, hogy mikor és miként tekinthetnének be a dokumentumba. Eddig azon­ban semmilyen jelzést nem kap­tak erről. Előfordulhat az is - tet­te hozzá -, arra hivatkozva uta­sítják el érdeklődésüket, hogy olyan érzékeny adatokat tartal­mazhat a tanulmány, ami miatt azt nem adhatják ki. Ebben az esetben kezdeményezik a parla­ment jegyzőjénél, hogy szemé­lyesen tekinthessék át az irato­kat a bányát jól ismerő szakem­berek segítségével. B. K. GYÖNGYÖS Csupán három elő­terjesztés szerepelt a gyön­gyösi képviselő-testület szer­dai, rendkívüli ülésének na­pirendjén. A képviselő-tes­tület döntött különböző tele­pülésrendezési eszközök mó­dosításáról, amelyek az Ipa­ri Park II. gazdasági terü­let fejlesztéséhez szüksége­sek. A vasút keleti oldalán, az Esze Tamás út mentén a MI­AS Hungary Kft. telephelybő­vítést tervez, amelyet a kor­EGER Az Ünnepi Könyvhét megnyitóján elsőként a nép­táncé volt a főszerep, a Lajt- ha Néptáncegyüttes toborzó- ja után a Németh család népi dallamai hangzottak el, majd Habis László polgármester kö­szöntötte a vendégeket. Beszé­dében örömét fejezte ki azért, hogy Egerben ilyen fontos sze­repe van a könyveknek. Dr. Kusper Judit főiskolai docens mány nemzetgazdasági szem­pontból kiemelt beruházássá nyilvánított. A testület döntött a száz- százalékos önkormányzati tu­lajdonú Gyöngyösi Sportfólió Kft. alapító okiratának módo­sításáról is, amely így már a telephelyek között tartalmaz­za a Könyves Kálmán tér 7. szám alatti Koháry Tornacsar­nokot, amely a Gyöngyös-Tor­nacsarnok Ingatlanhaszno­sító Kft. Gyöngyösi Sportfó­elmondta, oktatóként egyre nagyobb a felelősségük. Ám el­árulta, meglátásaik szerint a hallgatók örömmel olvassák a könyveket s viszik tovább ta­nárként a belőlük megszerzett tudást. Dolhai Lajos, a Hittudo­mányi Főiskola rektora Goet­he gondolatait idézte az ünne­pi megnyitón. A Szent Imre Ka­tolikus Általános Iskola diákja­inak versei után Serfőző Simon lió Kft.-be való beolvadásá­val került a társaság kezelé­sébe. A képviselők elfogadták a Gyöngyösi Várostérség fej­lesztő Kft.-nek nyújtott tagi kölcsönök átcsoportosításáról szóló előterjesztést. A nyolc­millió forintos átcsoportosítás­ra azért volt szükség, mert a grémium korábbi határozatá­ban nem rendelt forrást a volt honvédségi laktanya területét érintő uniós pályázat előké­születi munkáihoz. M.A. Kossuth-díjas író, költő nyitot­ta meg a rendezvényt: az első könyvheti eseményekre utalt, az 1930-as egri programra, ahol még Arany Toldija volt a legnépszerűbb könyv. Meglátá­sait az olvasás, az értékálló írá­sok és könyvek egyre csappa­nó népszerűségéről azzal zár­ta: ne álljunk be ebbe a sorba, ragaszkodjunk a könyvekhez, az olvasáshoz. J. H. „Tolle et lege”: ne idegenedjünk el a könyvektől Lelkünk táplálékai Hulladékot égettek: a ház lakhatatlan PÉmftMSÁRA, KERECSEND Tűz ütött ki egy pétervásárai csa­ládi házban csütörtökön ko­ra délután. A lakók hulladé­kot égettek az udvaron, ám a tűz átterjedt a családi ház te­tőszerkezetére. Antal Erika, a Heves Megyei Katasztrófavé­delmi Igazgatóság sajtószóvi­vője a Heol érdeklődésére el­mondta, hogy a helyszínre az egri hivatásos tűzoltók mel­lett a helyi katasztrófavédel­mi őrs szakemberei vonultak, s két vízsugárral megfékezték a lángokat. A Kossuth utcai családi ház lakhatatlanná vált, így a benne élő öt ember elhe­lyezéséről gondoskodni kell. A helyszínen az áramszolgál­tató szakemberi leválasztották a hálózatról az épületet. Egy másik tűzesethez is vo­nultak megyénk tűzoltói szer­dán. Egy melléképület kapott lángra Kerecsenden, a Magya- ry Károly utcában csütörtö­kön a kora délutáni órákban - árulta el érdeklődésünkre An­tal Erika sajtószóvivő. Elmondta, hogy a helyiség­ben a berendezési tárgyak kap­tak lángra. A tűz oltását már megkezdték a füzesabonyi tűz­oltók kiérkezése előtt. A mel­léképületből két gázpalackot is ki kellett hozni, amit egy vízsu­gárral lehűtöttek a katasztrófa­védők. Az eset során személy­sérülés nem történt. HEOL A gárdonyis diákok nyerték meg az idei versenyt Vérüket adták az egri diákok EGER Idén is sok egri diák adta vérét beteg embertár­sai megsegítésére. A Magyar Vöröskereszt Eger Terüle­ti Szervezete, az ÓVSZ Eger Területi Vérellátóval közö­sen tegnap délután rendezte meg az Egri Diákvérverseny idei tanévzáró rendezvényét az egri városháza üvegter­mében. Az egri középisko­lák véradás-szervezési ver­senyét idén tizenkettedik al­kalommal díjazták. A város­házi ünnepségen a diákokat Mártonná Adler Ildikó alpol­gármester is köszöntötte Mint azt Gortva Józsefől, a Magyar Vöröskereszt He­ves Megyei Szervezetének Az egri középiskolások ezeregységnyi vért adtak a tanévben vezetőjétől megtudtuk, idén 947 egységnyi vért köszön­hetünk az önkéntes fiatalok­nak. Az első helyen végeztek az egri Gárdonyi Géza Ciszter­ci Gimnázium diákjai (szer­vezőjük: Bozsik Zoltán), má­sodikok lettek az Egri Szak­képzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakközépisko­lája és Szakiskolájának ta­nulói (szervező: Kissné Tő- zsér Ibolya tanárnő). Az egri Wigner Jenő Műszaki és In­formatikai Középiskola di­ákjai a harmadik helyezést érték el, Kaszáné Muhari Gabriella tanárnő segítségé­vel. B. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom