Heves Megyei Hírlap, 2016. május (27. évfolyam, 102-126. szám)
2016-05-05 / 105. szám
KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g 2016. MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK A Charley nénje sikere az egri Gárdonyi Géza Színházban Ha van komikus a főszerepre Bár az érzelmi fűtöttséget hiányoljuk némely esetben, husznöt év után újra tarolt az egri színpadon a zenés darab. Jámbor Ildikó EGER Ha van egy komikus a főszerepre, akkor érdemes bármely színháznak elővenni a Charley nénjét, számíthat a publikum tetszésére. Brandon Thomas-Aldobolyi Nagy György-Szenes Iván vígjátéka harminc éve biztos siker a magyar színpadokon (Emlékezetem szerint Í986-ban egy bulgáriai nyaralás során is láttam, tehát a környező országokban is kedvvel játszották). Rácz János az elmúlt két évtized alatt bizonyította erős ko- mikusi kvalitásait, így hát nem meglepő, hogy rá gondolt a színházvezetés. A korosabb egriek emlékezetében még elevenen él M. Horvát József 25 évvel ezelőtti fergeteges alakítása az ál-Charley nénje szerepében, s bizonyos értelemben meg kellett felelnie ennek az elvárásnak is. Szerencsére tehetséges fiatalokat állíthatott mellé Halasi Imre, Jászai-díjas rendező, Érdemes Művész, akik Marik Erzsébet korrepetitor és Nagy Zoltán karmester vezetése mellett zeneileg is hibátlan, mulattató perceket szereznek a publikumnak. A történet szerint az oxfordi ügyvéd, Spittigue valódi és nevelt lánya (Babócsai Réka, Nagy Barbara) csak úgy mehet el az őket megkörnyékező diákok (Káli Gergely, Török Tamás) villásreggelijére, ha akad egy idősebb hölgy, garde dame, aki jó erkölcseiket felügyeli. Ez lenne az egyik ifjú, Charley Wy- k e h a m dúsgazdag nagynénje, Don na Lucia d’Alvadorez (Saáros sy Kinga), akit már türelmet lenül várnak a szerelmes ifjak Az igazi néni azonban késik, s addig helyette beugrik a diákok barátja, Lord Babberley, azaz Rácz János. Ez mulatságos helyzetek sorát vonja maga után, míg el nem érünk a kibontakozásig, amikor minden szerelmes, megtalálja a maga párját. Remek duettek hangzanak el, melyekből több már külön slágerként zeng a fülünkbe, így például az Orchideák; színes orchideák... kezdetű, i megérkező nagynéni (Saáros- sy Kinga) és a másik fiú édesapja, az Indiából megtért nyugalmazott ezredes (Vókó János) emlékezetes újratalálko- zása. Aldobolyi Nagy György, a Gárdonyi Géza Színház zenei vezetőjének ifjúkori zenei remeklése ez, amit nem tudunk eléggé megköszönni neki. A mostani egri elő- adásban mindenki megtalálja a maga helyét, a rendező biztos kézzel mozgatja a szálakat, a színészek mindegyike pontosan és felszabadultan játszik, szépen énekel. Talán az érzelmi fűtöttséget hiányoljuk némely esetben, de meglehet, hogy ez megvolt eredetileg, csak az általam látott sokadik előadáson nem teremtődött meg. Nagy felfedezés Reiter Zoltán Spittigue alakítása, aki sajátos humorral állítja elénk a pénzsóvár és kétszínű nagybácsit. A szokásostól eltérő, de árnyalt szerepformálást látunk a Brasettet alakító Nagy Leventénél. Harmonikus pillanatokat élünk át az igazi Charley nénje, Saárossy Kinga és a szép, de szegény unokahúg, Ella Delahay, Nagy Szilvia páros jelenetében. „Bármit mond más, Te ne hallgasd meg, az életben legjobb a szerelem!” A mondanivaló mellett a működő díszlet és igen szép jelmezek (Lang- már András és Laczó Henriette munkája) emelik emlékezetes élménnyé az egri produkciót (amit a budapesti Új Színház közönsége is láthatott nemrégiben). A tanácsot végül mindenki megfogadja, s a közönség vastapssal hálálja meg a látottakat. Elmondhatjuk, Charley nénje 25 év után újra tarolt az egri színpadon. AGRIA MOZI MÁJUS 5-7-IG: A MOZIHÉT FILMJEI-23.30 ÓRA; Amerika kapitány: Polgárháború MÁJUS 5-6., 22.45 ÓRA: Hurok MÁJUS 7., 22.45 ÓRA: Rossz szomszédság 2. 17.00,17.30,19.15,20.30 ÓRA: Amerika kapitány: Polgárháború 15.30 ÓRA: A dzsungel könyve 14.45 ÓRA: A Vadász és a Jégkirálynő CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi GYÖNGYÖS Hatodik alkalommal rendezték meg szerdán a Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetségének szervezésében a Kelet-Magyarország szenior táncversenyt, a gyulai országos rendezvény elődöntőjét. Budapesttől Csengerig 18 csoport nevezett. A Marmoly György vezette műsort megnézte és ajándékokkal kedveskedett a résztvevőknek Hiesz György polgármester. Békés megyébe 8 arany minősített csoport, közöttük hat Heves megyei jutott tovább. Öt együttes egy csillebérci országos találkozón léphet fel - tudtuk meg Bujdosó Sándométól, a szövetség elnökétől. S. S. SZABADSÁG TEREM 15.30 ÓRA: Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői 17.30 ÓRA: A Vadász és a Jégkirálynő 19.45 ÓRA: Anyák napja PUSKIN TEREM 16.00 ÓRA: A dzsungel könyve 17.45 ÉS 20.30 ÓRA: Amerika kapitány: Polgárháború SZÍNHÁZ GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPAD 18.00 ÓRA: Héthavas gyermekei ~ _____________________TV ♦ HELYI MŰSOROK » RADIO 8. 00: A TV Eger műsora - a szerdai adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HfrAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Bortrender - ma- gazinműsor-ism. (korhatár 12) 19.00: HírAdás- egri híradó Időjárás-jelentés 19.20: Stúdió- közéleti magazinműsor-1. rész-ism. 20.00: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: Stúdió-közéleti magazinműsor-2. rész-ism. 21.00: Épít-tech - magazinműsor-ism. ITHTI'i Ilii — 00.00: Képújság 09.00: A szerdai adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Nappali 1. rész- életmódmagazin 19.01: Reklám 19.04: Nappali 2. rész - életmódmagazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Nemzetiségi magazin-ismétlés 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság LÍCEUM TV 00.00: Képújság 07.00: Firkászok - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 07.30: EKFSC (8.) - UVSE Continental (2.) - OB l/B, férfiak, rájátszás az 1-8. helyért, 2. forduló férfi vízilabda mérkőzés 09.00: Képújság 10.00: A pénteki adás ismétlése 10.00: Eszterházy körkép - az EKF közéleti-kulturális magazinműsora 11.00: Hírlánc - az EKF hírműsora 11.15: Zsoltár az édesanyákért - közreműködők: a Farkas Ferenc Zeneiskola növendékei, tanárai és Jónás 12.00: Firkászok - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal 12.30: EKFSC (8.) - UVSE Continental (2.) - OB l/B, férfiak, rájátszás az 1-8. helyért, 2. forduló férfi vízilabda mérkőzés 13.30: Képújság 14.00: A keddi adás ismétlése 14.00: Kortárs Hangon Gála 15.20: Gaszt- románia - korszerű ételkészítési ismeretek a gyakorlatban 9. rész- gasztronómiai magazin 15.30: Földrajz szakhét - összefoglaló magazin 15.40: Hírblende - a mozgóképes hallgatók hírmagazinja 16.00: Képújság 18.00: A pénteki adás ismétlése 20.00: Képújság 21.00: LTV Anno - válogatás a Líceum Televízió archívumából 23.00: Képújság I II II II II 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339- 33-33 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 05.55- 9.55: Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55: Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55: Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00: A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00: között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25, 10.00,18.00. 20.00. 21.55.23.55 FM7 00.00-05.00: FM 7 Night 05.00-06.00: Start 06.00-11.00: FM 7 Café 11.00-16.00: Helló-Meló 16.00-20.00: Traffic 20.00-00.00: Disce's Hit 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Kötetlenül 9.05: Segíthetünk? 10.05: Délutáni találkozás 10.45: A lélek szava 11.05: Mustármag (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Hallgassuk együtt 14.05: Kávéház (ism) 15.15: Püspökkenyér (ism.) 15.30: Hitvalló 16.05: Gaudete 16.30: A hét évfordulója 17.00: Regionális Hírek 17.15: Kora Esti Hírmondó 17.30: Szentségimádás Közvetítés az egri bazilikából 18.30: Lorettói litánia Közvetítés az egri Bazilikából 18.35: MKR műsor (ism.) 19.15: Könyvtári barangolás 19.45: Esti mese 20.10: Katedrális 21.05: Feltámadt Krisztus, boldogságunk! - görögkatolikus félóra 21.30: Megmaradni 22.10: Andante (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGER A Kepes György Szakkollégium szervezésében folytatódik a közéleti előadás és vitasorozat a főiskolán nem csak főiskolásoknak. A ma 18 órakor kezdődő programban - „Európa mint világhatalom? Diplomáciai mozgásterek és kényszerpályák az Európai Parlamentből látva” című előadását követően - Meszerics Tamás EP-képviselővel beszélgethetnek az érdeklődők az Eszterházy Károly Főiskola Egészségház utcai épületében. OSTOROS Feldaraboljuk a végtelent címmel tartanak közös előadást Gryllus Dániel és Lackfi János pénteken délelőtt 11 órától. Az Ostoros Könyvtári, Információs és Közösségi Helyen megrendezett programban a művészek a versben lakó zenét, a muzsikává változó szót közvetítik. PROGRAMOK MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK, 16.00 ANYÁK NAPI PÓDIUMMŰSOR HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁJUS 5., CSÜTÖRTÖK, 17.00 ART AKTÍV TEHETSÉGFEJLESZTŐ MŰHELY kiállításmegnyitó HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház és Művésztelep MÁJUS 6., PÉNTEK, 18.00 A VIDRÓCZKI FOTÓKÖR KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJA HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁJUS 10., KEDD, 17.00 JÉZUS ÉLETE Aknay János, ef Zámbó István, Tábori Csaba kiállításának záróeseménye HELYSZÍN: Templom Galéria MÁJUS 13., PÉNTEK, 19.00 MAJOROSI MARIANNA, a Csík Zenekar énekesnőjének LEMEZBEMUTATÓ KONCERTJE HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház MÁJUS 17., KEDD, 19.00 EGRI VILÁGJÁRÓ KLUB: EL CAMINO Előadó: Gyenes Ágnes HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház ECjER KULTURÁLIS KÖZPONT Friss me^ei híreket, információkat HE0L.hu L I j Nagy Barbara, Racz Janos X és Babócsai Réka i j SS», «am« * í - \ Is v