Heves Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-04 / 78. szám

2016. ÁPRILIS 4., HÉTFŐ KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g A világnapon Dobó is az autistákért emelte kéken ragyogó kardját Kéklő remény: együtt sétáltak Párizs, New York, Sidney, Budapest, Eger, Gyöngyös: nem csak a világ nagy orszá­gaiban, megyénkben is fon­tos, hogy az autista embe­rek és szüleik megértésre, segítő kezekre találjanak. Mi is csatlakoztunk a Ra­gyogj kéken kampányhoz. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu HEVES MEGYE Napsütéses idő volt szombaton, arra gondoltam, az egri programra igyekezve, hogy az égiek is úgy látják, ezek az em­berek igazán megérdemlik a szép időt. Aztán azon járt az eszem, va­jon mennyit nőttek tavaly óta a gyerekek és hogy vannak a szü­leik. Kérdéseket fogalmazgattam, mert akkor még nem tudhattam, hogy a tekintetek, az esemény mindenre megadja majd a választ Féltem, hogy késve érkezünk kollégámmal, ám a Minarethez érve láttuk, hogy a program szim­bólumai, a kék lufik még csak ek­kor kerültek gazdáikhoz. Azok­hoz a gyermekekhez, akik utána vidáman játszottak vele az utcán, míg én figyeltem, hallgattam őket s magamban nyugtáztam, hogy boldogok. Gyermekek, felnőttek gyülekeztek kék ruhában, kék lu­fit ragadtak kezükbe, így csatla­koztak az egriek, a BEN Egyesü­let a Ragyogj kéken kampányhoz. Együttindul^träj^gaMmaf réttől, wulve a Széchényi út fp- lé vissza a. Dobó térre, ahol még egy kis műsorral is készültek. El­sőként Kissné Bartos Erika, a BEN Egyesület alelnöke köszöntötte a résztvevőket az auüzmus világ­napján. A világnap lényege, hogy ráirányítsa az emberek figyelmét az autista emberek, valamint szü­leik helyzetére.- Manapság egyre többet hal­lunk az autizmusról, azonban az embereknek még a jelenlegi in­formációáradat mellett is kevés ismeretük van a rendellenesség­ről - hangsúlyozta köszöntőjében Bartos Erika, majd kiemelte, tisz­tában kell lennünk azzal, hogy az autizmus nem csupán egy érde­kes filmtéma. A tényeket statisz­tikai adatokkal is alátámasztotta: 100-ból egy embert érint és éven­te több gyermeket diagnosztizál­nak autizmussal, mint cukorbe­tegséggel, rákkal, vagy AIDS-szel együttvéve.- Világszerte mintegy 67 mil­lió fő érintett az autizmus spekt­rumzavarban, Magyarországon a becslések szerint kb. 100 000 fő. És akkor még nem is beszélünk azoknak az embereknek a szá­máról, akiknek mindennapjai­hoz hozzátartozik az autizmus, a családokról, akik az autizmussal élő szeretteiket nevelik, segítik - tette hozzá. Mindenki csendesen hallgatta a beszédet, majd lassan felszegeződtek a fejek s egyetér­tőén bólogattak mikor Erika arról szólt, hogy a korábbi téves „értel­mi fogyatékos” beskatulyázás he­lye« äz §ut|zmussal.élő.emi)erek 75%-ának az IQ-ja a normál vagy afeletti tartományba esik. Szó­ba kerültek autizmussal élő hí­Eger, Gyöngyös, Kékestető: megyénk is csatlakozott a Ragyogj kéken kampányhoz, az autista gyermekekért és szüléikért. Képgaléria: heol.hu rés emberek, mint Albert Einste­in, Charles Darwin, Isaac New­ton, Amadeus Mozart, Bartók Bé­la, vagy napjainkból Susan Boyle. Megszólaltak a remény hangjai is arról, hogy talán a programon je­len lévő gyermekek közül is lesz­nek olyanok, akik csatlakozhat­nak majd a hírességek sorához.- Ehhez azonban esélyt kell kapniuk. Ki tudja, hány kis Ein­stein vagy Mozart tűnt már el a süllyesztőben az elfogadás, meg­értés, megfelelő oktatás, fejlesztés hiánya, a társadalmi kirekesztett­ség miatt. Többek között ezért is van szükség a figyelemfelhívásra és az autizmus világnapjáról való megemlékezésre - nevezte meg a program célját Erika. Köszöntő- és köszönőszavait követően az egye­sület tagjai és támogatói is ké­szültek felolvasással, színdarab­bal, énekkel s a könnyes szemek elé megható látvány tárult: Dobó szobra is kéken ragyogott az au­tista gyermekekért és szüléikért. Kívánságokat írtak a kék lufik­ra, majd elengedték őket a szelek szárnyán . Voltak, akik hazain­dultak, olyanok is, akik még be­tértek a Bartakovics Béla Közössé­gi Házba. Itt beszélgettem Katona Ildikóval.- Tavaly vállalkoztam arra, hogy mentorszülő legyek, így pró­bálok segíteni autista gyermeket nevelő sorstársaimon. Kétféle em­bertípus van: aki nehezebben fo­gadja el, de van, aki hamar szeret­né tudni, hogy mi a helyzet a gyer­mekével. A mai korban talán köny- nyebben diagnosztizálnak, így ha­marabb hozzájuthatnak a fejlesz­tésekhez a gyermekek - árulta el meglátásait. Elmondta, fián, Ben­jáminon korán észrevette, hogy nem úgy fejlődik, mint a nővére.- Nekem könnyebb volt elfo­gadnom azt, hogy ő más, próbál­tam azt keresni, hogy hogyan tud­nám a legjobban segíteni, hogy ön­álló életet élhessen és elfogadja őt a társadalom - mesélte. Benjámin most az Agria Humán Kft.-nél dol­gozik, édesanyja elmondta, fia na­gyon szeret élni, dolgozni ebben az elfogadó közösségben. Kékestető is kékbe öltözött Gyöngyösön többnapos prog­rammal készültek, csatlakoz­va a világkampányhoz. Kék­ben ragyogott a Ferences Plé­bánia, s idén a karácsondi Ady Endre Művelődési Ház és a park is. Szombaton kék séta indult a kéktúra-útvonaion. egészen Kékestetőig, meséi, te Kis Erzsébet, az Autista Se­gítő Központ vezetője. Elmond­ta, azon túl, hogy felhívják a fi­gyelmet az autista gyerme­kekre és szüléikre, céljuk volt a programmal a közösségépí­tés is. Elképzeléseik meg is va­lósultak: háromszázan, köztük középiskolások, szakemberek s természetesen az érintettek is csatlakoztak a töráhn? ami* Kékestetőn műsorral s a kék lufik felengedésével zártak. MOZI AGRIA MOZI 18.00 ÉS 20.55 ÓRA: Batman Supermen ellen - Az igazság hajnala 16.00 ÓRA: Eddie, a sas 18.15 ÉS 20.15 ÓRA: Bazi nagy görög lagzi 2. 20.15 ÓRA: Momentum 16.00 ÓRA: Kung Fu Panda 3. 18.00 ÓRA: Zoolander 2. CINEMA BRIDGE MOZI ­Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi FÜZESABONY Szombaton megérkezett az idei első gó­lya a város telepi részén lévő fészekbe. A sportcsarnok­nál lévő fészek az idén sem marad lakó nélkül TV ♦ HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ GYÖNGYÖS SZABADSÁG TEREM 14.00 ÓRA: Vad Kunság - A Puszta rejtett élete 16.00 ÓRA: Kung Fu Panda 3. 17.45 ÓRA: Zoolander 2. 20.00 ÓRA: Momentum PUSKIN TEREM 15.30 ÉS 20.30 ÓRA: Batman Superman ellen - Az igazság hajnala 18.15 ÓRA: Bazi nagy görög lagzi 2. TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a vasárnapi adás is­métlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger szignál 18.01: HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20: Mesemondó 18.30: Esély - magazin- műsor-ism. Időjárás-jelentés 19.20: Stúdió - közéleti magazinműsor-1. rész 20.00: HírAdás- egri híradó Időjárás-jelentés 20.20: Stúdió - közéleti magazinműsor-2. rész 21.00: Sport-*- televíziós sportmagazin Benne: Eger SBS Eszterházy - König Trade-Balmazújváros férfi NB l-es kézilabda mérkőzés (Líceum TV) iiiiiiiiiii—i 00.00: Képújság 09.00: A vasárnapi adás is­métlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismer­tetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a tér­ség legfrissebb hírei 18.35: Nézőtér - kulturá­lis magazin 19.07: Reklám 19.10: Bodrogzug- természetfilm 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Kilátó - me­gyei magazin 20.12: Reklám 20.15: Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás ismét­lése 10.00: Kávészünet - beszélgetés Lip­tai Kálmán rektorral 10.10: Hírblende - a mozgóképes hallgatók hírmagazinja 10.23: Gasztrománia - korszerű ételkészítési isme­retek a gyakorlatban 5. rész- gasztronómiai magazin 10.57: Tudományos Szieszta: A nö­vényi immunválasz - Hogyan védekeznek a növények ä kórokozók ellen? - Dr. Jakab Gábor (tanszékvezető egyetemi tanár, PTE) előadása 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismét­lése 14.00: Gasztronómiai különjárat - vegán konyha 14.33: A mobiltechnológiával támoga­tott tanulás és tanítás módszerei: fenntartható innováció a tanárképzésben - Turcsányiné dr. Szabó Márta (egyetemi docens, ELTE) elő­adása 15.30: Épí-Tech házépítők magazinja (Veszprém TV) 16.00: Képújság 18.00: A ked­di adás ismétlése 20.00: Képújság 21.00: A pénteki adás ismétlése 23.00: Képújság III II II !!■■■—— 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli éb­resztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságmásor SMS: 20/339- 33-33 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alap­ján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakí­tás nélkül 00.00-04.55: A legtöbb sláger változatosan 05.55- 9.55: Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55: Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55: Délutáni Robogás Kürtös Ist­vánnal - hazavezető, közlekedési infókkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00: A legtöbb slá­ger Változatosan Friss hírek 6.00-10.00, illet­ve 20.00-24.00 között félóránként, napköz­ben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25, 10.00,18.00, 20.00,21.55, 23.55 FM7 00.00-05.00: FM 7 Night 05.00-06.00: Start 06.00- 11.00: FM 7 Café 11.00- 16.00: Helló-Meló 16.00-20.00: Traffic 20.00- 00.00: Disco's Hit 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Közélet 9.45: A lélek szava 10.05: Mindennapi egészségünk 11.05: Mesterségem címere 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Neuma 13.40: Népzenei kincsestár 14.05: Hajrá, magyarok! 14.35: Görbe tükör 15.15: A lélek szava 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Mit tegyek? 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép 19.05: Nem középiskolás fokon 19.45: Esti mese 20.10: Beszélő köny­vek 21.05: A megértés hullámhosszán 22.10: Közélet (ism.) 23.05: Vatikáni rádió AJÁNLÓ EGERBEN ma 10 órától Csukás István 80. születésnapja alkalmá­ból gyermekrajz- és könyvkiállítást szerveznek a Forrás Gyermek és Ifjúsági Házban. A kiállítást Anga Mária, egri meseíró nyitja meg, majd a megnyitó után a Babszem Jankó Gyermekszínház bemutatja „A Nagy Ho-ho-ho horgász” című mesejátékát. EGERBEN ma lesz az Eszterházy Károly Főiskola harmadéves kép­grafikus szakos hallgatóinak mun­kájából szervezett kiállítás meg­nyitója az ARKT Művészeti Ellátó­ban, 17 órától. A kiállítást Bukta Imre nyitja meg. EGERBEN ma rendhagyó kiállí­tás megnyitójára is ellátogatha­tunk: „Ez már szabadság címmel” a fogvatartottak első szabadnap­jairól készített alkotások bemuta­tóján, 17 órától az Agria Parkban a volt fogvatartottak is mesélnek. EKMK ÁPRILIS 4., HÉTFŐ, 10.00 „A KINCCSÉ KUKKANT KÉPZELET”, Dósa Csilla és egri óvodások könyvillusztrációiból készült kiállítás megnyitója HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház ÁPRILIS 6., SZERDA, 17.00 A SCHÜSSLER-FÉLE TERÁPIÁS RENDSZER HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház ÁPRILIS 8 - 25. 16. EGRI TAVASZI FESZTIVÁL ÁPRILIS 8., PÉNTEK 16.00 VÖRÖSFENYŐ koncert 17.00 THE HANGOVER BAND koncert HELYSZÍN: Gárdonyi tér 19.00 Nyitókoncert: PARTY@ BACH, Gábos Judit zongora szólóestje HELYSZÍN: EKF Esterházy Pál Zeneterem ÁPRILIS 9.. SZOMBAT Bach-maraton 11.00 VENDÉGSÉGBEN A BACH CSALÁDNÁL HELYSZÍN: EKF Esterházy Pál Zeneterem 15.00 SZERETÜNK, BACH! Az EKF Ének-zene szakos hall­gatóinak koncertje HELYSZÍN: EKF Esterházy Pál EÜER Zeneterem KULTURÁLIS KÖZPONT HU

Next

/
Oldalképek
Tartalom