Heves Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-02 / 77. szám
Szponzorált tartalom 2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 4., HÉTFŐ Cápázás Mellik Alexandra alexandra.mellik@mediaworks.hu A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Minden nyelvnek megvan a maga csodája, amely független attól, hogy más nyelvek beszélőinek tetszik-e vagy sem. Anyanyelvűnk a lételemünk, akkor is, ha soha nem gondolkodunk el azon, hogy szép-e vagy sem. A kínai nyelv éppúgy nélkülözhetetlen a kínaiaknak, mint a német a németeknek. Én magam csodálatosnak tartom a magyar nyelvet, hiszen változatos és mindig számos meglepetést tartogat. S itt elsősorban a mai szlengekre gondolok. Nyelvészek a szlenget olyan csoportnyelvnek tekintik, amely kis létszámú, sok időt együtt töltő, azonos foglalkozású vagy érdeklődési körű csoportokban születik, s fontos társas szerepet tölt be ezekben a közösségekben: erősíti az összetartozás érzését és elkülöníti az adott közösséget a többitől. A minap én is belefutottam egy hasonló esetbe. Egyik, velem szinte egykorú, fiatal ismerősömmel egy problémáról értekeztünk, amikor elhangzott a szájából: ez „nem sima”. Kicsit szégyelltem magam, hogy tanult létemre az adott szövegkörnyezetben nem értettem ezt a kifejezést. Megkérdeztem tőle, hogy ezzel mit szeretett volna a tudomásomra hozni. A válasz nagyon egyszerű volt: nem értem. Ez csupán egy apró részlet a mai magyar szlengszótárból. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy huszonévesen nem ismerem ezeket a kifejezéseket, s nem tartozom a „menő” fiatalok körébe. így hát arra jutottam, hogy pótolom a hiányosságaimat. Számos érdekes kifejezésre bukkantam a kutatásom során. Ilyen például a „cápázás”, ami annyit jelent, hogy a szórakozóhelyen más ember italát megszerezni. Vagy ott van például a „gepasso”, ami a haver vagy a pajtás megnevezésére szolgál, s a punetti kifejezés, amellyel a fiatal, rendszerint 17 és 25 év közötti, ma- gamutogatós lánytípusra utalunk. Nos, egy biztos: inkább leszek maradi, régies, vagy éppen öreges, minthogy valaha is elhangozzon a számból az, hogy „cápázás”, s nem feltétlenül azért, mert értelmezése számomra „kínai”. A magyar nyelv úgy szép, s értelmes, ahogy van. Használjuk hát helyesen! A magyar nyelv úgy szép, ahogy van! CSOK-infó - A szakértő válaszol Építkezik? Eire figyeljen a CSŐK igénylésnél! A hirdetésben szereplő Családok Otthonteremtési kedvezménye Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás. LinterSándorné Eger és Környéke Takarékszövetkezet Heves megye N agyon sokan vágnának bele új ház építésébe a CSŐK igénybevételével, érdemes ezért áttekinteni a legfontosabb tudnivalókat. Milyen követelményeknek kell megfelelni; mely dokumentumok bemutatására van szükség; kérhető-e a támogatás más által elkezdett építkezés befejezéséhez? Alapszabály, hogy a CSŐK a 2008. július 1-jén vagy ez után kiadott építési engedéllyel rendelkező új lakás építésének bekerülési költségéhez igényelhető. Bekerülési költségnek általánosságban az építési, közműbekötési és lebonyolítási költségek minősülnek - a telek megvásárlása azonban nem, így telekvásárláshoz szükséges önerőt máshonnan kell előteremteni. A támogatás kizárólag használatbavételi engedéllyel még nem rendelkező ingatlan építéséhez kérhető, vagyis a CSŐK igényelhető megkezdett - akár más által megkezdett - építkezés befejezéséhez is. Szintén fontos szabály, hogy az újonnan épített ingatlannak legalább egy 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel (vagy a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel), valamint fürdőhelyiséggel és WC-vel is rendelkeznie kell. Alapkövetelmény a közműves áramszolgáltatás és egyedi fűtési mód megléte, ahogyan a szennyvízelvezetési vagy egyedi szennyvíztárolási lehetőség is. Szintén elvárás, hogy vezetékes ivóvíz, ennek hiányában ivóvíz minőségű vizet adó kút álljon rendelkezésre a telken. Fontos, hogy egylakásos lakóépület építésekor a hasznos alapterületnek egy gyermek esetén 70, két gyermek esetén 80, három gyermek esetén 90 négyzetmétert kell minimálisan elérnie. A kedvezmény összege egy gyermek esetén 600 ezer, két gyermek esetén 2,6 millió, míg három vagy több gyermek után 10 millió forint lehet. Az igénylőnek vállalnia kell, hogy a hitelintézet részére bemutatja a készültségi fokoknak megfelelő, a hitelintézet által elfogadott teljes bekerülési költség legalább 70 százalékáról kiállított számlákat. Lényeges, hogy csak az építési engedély kiadását legfeljebb 6 hónappal megelőzően kiállított számlák mutathatók be. A számlabenyújtási kötelezettség az építkezés során felhasznált bontott anyagok értékéig csökkenthető - maximum a számlával igazolandó bekerülési költség 20 százalékával. A CSŐK támogatás további részleteivel kapcsolatban forduljon a takarékok munkatársaihoz! I A MAGYAR REFORMOK MŰKÖDNEK! OTTHONTEREMTÉS! PROGRAM Költözik a kertmozi: beválik majd az új helyszín? Filmek a völgyben Kiderítettük, hová költözik idén nyártól az eddig Egészségház utcában működő kertmozi. Érvek az egyik helyszín, ellenérvek a másik mellett: hogy beválik-e az új terep, arra csak később derül fény. Juhász Henrietta henrietta.iuhasz@mediaworks.hu EGER Felröppent a hír a közösségi oldalon, miszerint idéntől új helyre költözik az Ag- ria Film Kft. által üzemeltetett kertmozi. Kíváncsiak voltunk, vajon hol találtak a mozinak új helyszínt. Érdeklődésünkre Berényi Tamás, az Agria Film ügyvezetője elárulta, a Szépasszony-völgy- ben található Márai Központ üzemeltetését az idei szezontól átveszi az Evat, s fontos szerepet kap az Agria Film Kft. is a működtetésben.- Az új működési struktúra egyik legfontosabb része a rendszeresen működő kertmozi, melynek tökéletes helyszíneként tud majd szolgálni a Szépasszony-völgyben található jól felszerelt, nemrég megújult rendezvény- és látogatóközpont - tudatta Berényi Tamás. Arra kértük, foglalja össze, milyen érvek szólnak az új helyszín mellett, vagy épp a régi kertmozi ellen.- Több érv szólt az új helyszín mellett, melyek miatt a költözés mellett döntöttünk. Az elmúlt években olyan dolgok nehezítették a működést, mint a folyóvíz hiánya, melyből adódóan a büféíu- nálat korlátozva volt, illetve mobil illemhelységekkel tudtuk csak ellátni a kertmozit. A napközben parkolóként használt területen gyakran maradtak bent éjszakára is autók, melyek zavarták a kertmozi működését, a jövőben ilyen problémával se fogunk szembenézni - indokolta a döntést. A 2013-ban útjára indított kertmozi a szerényebb körülmények között is sikeres volt, így 2014-15-ben már egész nyáron pörögtek az alkalmi „vásznon” a filmek. Igaz, a kezdetekkor, ahogy azt az ügyvezető igazgató is elmondta, a lakók nehezen barátkoztak meg a filmek időpontjával és azok hangerejével, az utóbbi években ennek orvoslására is történtek előrelépések. Ám a helyszínváltozással ez a probléma is végleg megoldódni látszik.- Az új helyszínen a nézőtér 800 fős, mely jóval több dologra ad lehetőséget, mint az eddigi 300 férőhely. Továbbá a Máraiban a nézőtér fedett, így az időjárás is nehezebben tud keresztbe tenni egy előadásnak. A költözésnek köszönhetően és annak, hogy a helyszín lakóövezeten kívül található, élvezetesebb hangerővel és késő esti előadásokkal is tudjuk fogadni majd a vendégeket nem zavarva a lakosokat - sorolta tovább az előnyöket Berényi Tamás. A kertmozi valóban minden korosztályt megmozgatott eddig is a városban. Az, hogy az új helyszín, annak a belvárostól való távolsága mennyire befolyásolja majd a látogatottságot, csak az indulást követően lesz mérhető. Egy biztos: a Szép- asszony-völgy egyébként is a turisták egyik legkedveltebb egri célpontja, idén nyártól pedig egy jó filmért sem kell majd onnan messzire menniük. Az Uránia felújítása még tart Ahogy arról nemrégiben hírt adtunk, az Uránia Mozi - mely jelenleg zárva tart szintén változásokon megy keresztül. Berényi Tamás korábbi cikkükben arról számolt be, jelenleg a tervezés, egyeztetés fázisában tart a felújítás, ám a nagy megújulástól függetlenül is érzékelhető volt már más javítás az Urániánál. melyet önerőből valósított meg a cégük: a lépcsóházat és az emeleti irodák előterét újították fel, így sikerült kiadniuk az ott található irodákat. Az Uránia Mozi újranyitására egy ideig még várat magára, ám azt követően már komplex mozi és rendezvényközpontként fog működni a város szívében. Ezt szolgálva, tovább működik majd benne a már sokak által megkedvelt Uránia Café is. Kíváncsian várjuk a kertmozi június eleji nyitányát, ahogy azt is, milyen filmet választanak majd az új helyszín első vetítésére. A kanadai zongoraművész ismét Gyöngyösön koncertezett Mimi Blais hazajött a városba GYÖNGYÖS Mimi Blais, a ragtime koronázatlan királynője péntek este ismét ellátogatott a városba. A kanadai származású zongoraművész immár negyedszer adott koncertet Gyöngyösön. Sokoldalú tehetségét - pantomimművész, előadóművész, komponista, műsorvezető, komédiás - fellépésével már három évvel ezelőtt is bizonyította a településen, ahol hétszer tapsolta visz- sza a közönség, akiket előadásába is bevont. Mimi Blais szereti a teatralitást és él is vele, s gyakran kosztümben lép a színpadra azért, hogy még látványosabbá tegye ezzel is előadását. M. A. Igazi komédiásként lépett fel most is Gyöngyösön a ragtime koronázatlan királynője Vetítés a régi kertmoziban. Itt már biztosan nem nézünk filmet az idei nyáron, a szabadtéri moziért a Szépasszony-völgybe kell menni