Heves Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)

2016-04-13 / 86. szám

4 BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE 2016. ÁPRILIS 13., SZERDA Közösségi színházi produkcióval színesítik a faluban élő fiatalok hétköznapjait Eltáv a bányatelepi gyerekeknek Szúcs-Bányatelepen több tucat gyereknek szerveznek közös­ségi programokat, játékokat a Katona József Színház munka­társai, ezeken pedig több alka­lommal fővárosi fiatalok is részt vesznek.- Eddig zenével foglalkoz­tunk, s mindenfélét játszot­tunk, továbbá beszélgettünk egymásról, megismertük egy­mást. Eddig még minden alka­lommal itt voltam - mondta kér­désünkre Radics Anasztázia. - Ildi néni Pestről hozott gyere­keket. A legjobban az tetszik, hogy megismertem sok em­bert, egyébként csak a faluban tudok ismerkedni - tette hoz­zá. Anasztázia elmesélte azt is, hogy már volt színházban osz­tálykirándulás alkalmával, ami nagyon jó volt, egymás után jöt­tek nagyon sokan. Most is szín­házat csinálnak majd, de még A szúcs-bányatelepi gyere­kek fantáziáját mozgatják meg, önkifejezésüket se­gítik elő a fővárosi színhá­zi szakemberek. Az „Eltáv - Megnyílik a Bánya” elne­vezésű projektről már el­mondható, hogy kedvelt a községbeli kicsik és fiatalok körében. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu Közösségi zenélés is volt, itt a ritmus volt a téma SZÚCS Hetente egy-két alkalom­mal ezentúl színházi játékokat is tartanak a bagolylyuki kö­zösségi házban. Ha jó az idő, akkor az udvaron, ha kevésbé, akkor bent tartanak foglalko­zásokat fővárosi szakemberek, a gyerekek pedig játékos for­mában ismerkedhetnek a szí­nészettel. Például tapssal, dobo­lással fejlesztik a ritmusértékü­ket, improvizálnak, s nagy kör­ben, vagy párokban dolgoznak. Vagy éppen becsukott szemmel próbálják kitalálni, hogy a kö­rülöttük lévők milyen helyekre is kalauzolják el őket hangok se­gítségével, s minél jobban meg kell mozgatni fantáziájukat ah­hoz, hogy pontosan leírják a kö­rülöttük játszódó eseményeket. De párokban, csak egymás te­kintetét fürkészve igyekeznek kitalálni, mit is gondol róluk a másik, vagy ennek alapján kell elmesélniük, hogy mi is a véle­ményük a másikról. Testükkel, beszédükkel is egyre jobban képesek már kifejezni magu­kat, s minél inkább megismer­ni a másikat. A német EVZ Stiftung támo­gatja a budapesti Katona József Színház, az Autonómia Alapít­vány, valamint a Szúcs Köz­ségért Egyesület közös, febru­árban indult „Eltáv - Megnyí­lik a Bánya” című projektjét. Bővül ezzel az egyesület látóköre is A Szúcs Községért Egyesület a tavaly zárult programjában került kapcsolatba az Auto­nómia Alapítvánnyal, ezután keresték meg őket a lehető­séggel. Februárban indultak a foglalkozások ismerkedés­sel, helyzetfelméréssel. Csó­ka Sándorné, az egyesület el­nöke elárulta, azt vállalták, hogy kamaszoknak, fiatal felnőtteknek színjátszó cso­portot alakítanak. Mivel sok a pici gyerek, önkéntesen, pluszelemként számukra is szerveztek csoportot. Szerinte az is fontos, hogy az egyesü­let már nem csak megyei és régiós szervezetekkel műkö­dik együtt, de két budapesti is mellettük áll, bővül az ismert­ségük, látókörük. A jó időben már kint is tartottak foglalkozást, ezen egymással ismerkedtek a pestiek és a szúcsiak, s többször a fantáziájukat is használni kellett a helyzetgyakorlatokon lehet közösségi színházi elő­adást létrehozni, hogyan lehet más civilekkel együtt dolgozni különböző témákban. A fikciót, valósággal keverni, a bányatele­pi létet elemelni, s egy kitalált világot teremteni. Eddig egyébként a szúcsiak- kal volt például közösségi zené­lés is, hogy azon keresztül fo­galmazzák meg magukat. Be­szélgettek egyebek között a te­lepi létről, ami közösségként tartja ott őkét, a mikro- és a nagyobb közösségről, az isko­láról, a családi életről. Játszot­tak továbbá jövőképeset, hogy hol tudják elképzelni magukat 10-20 év múlva és ott mit csi­nálnának majd szívesen. Ápri­lis végére döntik el, hogy miről is szóljon majd az előadás, utá­na anyagot gyűjtenek, s az elő­adásra próbálnak majd közösen a fővárosi fiatalokkal. nem kezdték el. Nagyon élvezik a foglalkozásokat, nem olyan nehéz, sok játék van benne. Na­gyon tetszett neki a japán foci, amikor terpeszben állnak kör­ben, s a labdát át kell ütni egy­más lába alatt. Ez nagyon vic­ces játék. Végh Ildikó dramaturg sza­kon végzett, s öt esztendeje ve­zeti a Katona József Színház színházpedagógiai programját. Szúcs-Bányatelepen közösség- fejlesztő programokat tartanak, a színház eszközeivel próbálják egy picit megváltoztatni a telepi mindennapokat, a gyerekek, fi­atalok életét. Előkészülnek egy közösségi színházi előadásra, ami majd nyáron lesz Szúcson, egy másik telepen és szeptem­berben Budapesten.- Nem amatőr színészeket képzünk, hanem arra használ­juk a színházat, hogy a fantá­ziájukat beindítsuk, különbö­ző képességeket - így például beszédet, íráskészséget, kreati­vitást - fejlesszünk. Ez jó esz­köz arra, hogy minél pontosab­ban tudjanak beszélni maguk­ról, arról a világról, ami körü­löttük van, s bekapcsolódjon a fantázia. A környezetükben lévő, nem mindig habos-ba­bos rózsaszín világot a mesé­vel tovább tudják színesíteni - mondta el a célokról Végh Ildi­kó. - Pesten több program van, de főként elit gimisek vesznek rész rajtuk, bár vannak nálunk egész picik, kamaszok, s 15-23 évesek is. Velük is születnek előadások különböző témákhoz kapcsolódóan. Máté Gábor, a fő­városi színház igazgatója ren­dezte például Az olaszliszkai, vagy a cigánygyilkosságokról írt Cigányok című darabot. Ő is mellszélességgel tud kiállni olyan programok mellett, ame­lyek nem csak a pesti elitgim­nazistákat érinti - beszélt a bu­dapesti foglalkozásokról Végh Ildikó, aki egy pesti kortárs se­gítő csoport tagjaival jár rend­szeresen Szúcsra, havonta pe­dig a már említett fővárosi fiata­lok is megérkeznek a szúcsiak- hoz. Együtt dolgoznak az itteni­ekkel, nekik jó feladat, hogyan Az asszonyok spórolni tanulnak Az Eltáv nagyon fontos része az Autonómia Alapítvány mik- rofi na nszírozási-adósságke- zelő programja. Radicsné Fe­kete Erika alpolgármester azt is elárulta, alapítottak egy Ap­rajafalva csoportot. Egy pénz­kasszával indultak, heten­te 500 forintot tesz bele min­denki, s aki megszorul, kive­heti a 2-3 szorosát, majd ap­ránként vissza kell fizetnie. - Ehhez hasonló program még nem volt itt. A bányatelepi gyerekeknek nagy lehetőség, hogy játsszanak, kimozdulja­nak, felszabaduljanak. Most megismerkednek városiak­kal, s tudnak alkalmazkod­ni hozzájuk, de a pestiek is jól beilleszkednek itt - mondta az asszony. Pénzt akarnak a művelődési házukhoz EGERCSEHIA művelődési ház és a tájház is téma volt a helyi ön- kormányzat legutóbbi ülésén. Je­lenleg a község két művelődési házából egyikben sem lehet ren­dezvényeket szervezni: az ófalui­ban nincs víz- és szennyvízháló­zat, így minden alkalommal mo- bü wc-t kell rendelni, míg a bá­nyatelepi részen lévőben nincs fűtés, vizesednek a falak, s télen alkalmatlan a programok meg­tartására. A tájház teteje lyukas, ahogyan a födém is, így az be­ázik, s egyre romlik az állapo­ta, a kiállítást már elköltöztették. A községi önkormányzat sze­retné, ha állami vagy uniós pá­lyázati pénzből támogatnák a felújításokat. T. B. Több előírásnak is meg kell felelnie az állami lótenyésztőnek Már minta a ménesgazdaság SZILVÁSVÁRAD Nemrég minta­gazdaságnak minősítették a községben működő Állami Mé­nesgazdaságot. A kormányha­tározat szerint ennek feltéte­le volt, hogy magas színvona­lon tenyésszék a védett őshonos és egyéb lófajtákat, fenntartsák azok állami tulajdonban álló mé­neseit, továbbá a fajta tenyészté­si céljának és az állam érdeké­nek megfelelően gazdálkodja­nak a rájuk bízott lóállomány- nyal, megőrizzék és javítsák e fajták genetikai értékét. A dokumentum szól arról is, hogy az előírások szerint azok a vállalatok minősülnek min­tagazdaságnak, amelyek egész­ben vagy részben állami tulajdo­A bemutató is jelzi, hogy méltán mintagazdaság a szilvásváradi nú földeken gazdálkodnak, s ál­lítják elő a takarmányt, ápolják a hazai lovassport és lovas kultú­ra hagyományait, valamint részt vesznek a magyar lótenyésztés és lovaskultúra idegenforgalmi célú bemutatásában. A mintagazdasági kijelölés­hez kapcsolódik, hogy az álta­luk használt, állami tulajdon­ban lévő föld tartósan a Nemze­ti Földalap részét képzi. Ez bizto­sítja a ménesgazdaságok, így az Állami Ménesgazdaság Szilvás­várad számára is a közfeladat el­látásának megfelelő feltételeit. A minta-ménesgazdaságok ese­tében komplex fejlesztési javas­latot kell készíteni, amit a kor­mány hagy jóvá. T. B. Árok épül, agrá rutát újítanak fel BÜKKSZENTMÁRTON Elindult a START közmunkaprogram a te­lepülésen, húszán vesznek ben­ne részt. Egyebek között hét ki­lométernyi önkormányzati tu­lajdonú határbeli utat is felújíta­nak, belterületen pedig két ut­cában is helyreállítják és saját készítésű betonelemekkel rak­ják ki a csapadékvíz-elvezető árkokat. A főutca mentén terve­zik az átereszek cseréjét is. Liktor Róbert polgármester el­mondta, a helyhatóság saját erő­ből vásárolt egy kis traktort, idén pedig egy urnafal megépí­tését is tervezik a temetőben. Próbálnak pályázni, s pénzt sze­rezni a Rákóczi utca egyes sza­kaszainak a felújítására. T. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom