Heves Megyei Hírlap, 2016. április (27. évfolyam, 76-101. szám)
2016-04-13 / 86. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. ÁPRILIS 13., SZERDA Készenléti rendőröket „rendelt” egy mezőkövesdi magáncég? Sötétség a patikában HÍREK Középpontban anyanyelvűnk SÁROSPATAK, SZÉPHALOM Közös feladatunk, hogy megismerjük és ápoljuk nyelvünk szépségét - éppen ezért hagyomány már fél évszázada, hogy áprilisban egy hétig nyelvünk kerül a középpontba. Idén a Kazinczy Ferenc nevéhez fűzött Sárospatak és Széphalom adott otthont április 11-12-én a jubileumi, 50. magyar nyelv hete rendezvénysorozatnak. Különösen jelentős ez megyénk számára azért, mert a házigazdák között szerepelt a Művelődés Háza és Könyvtára, a Magyar Nyelv Múzeuma, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia mellett az Eszterházy Károly Főiskola Comenius Kara is. Kulturális és tudományos programok váltják egymást ezen a két napon, kiegészülve a Vizuális vallomások az anyanyelvről kiállítással. J. H. Újabb sikerek a Keriben A Kereskedelmi, Mező- gazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskola diákjai újabb sikereket értek el - számol be közleményében az iskola vezetése. Ezúttal az Országos Szakiskolai Tanulmányi Verseny regionális fordulóján, március 18-án, Miskolcon. A tanulók reál és komplex kategóriákban mutathatták meg tudásukat. Győri Barnabás reál kategóriában első helyezést ért el, ezzel továbbjutott az országos megmérettetésre. A regionális versenyen második hellyel büszkélkedhet Harkály Szilveszter, Bíró Barbara és Kababik Dániel, akik országos szinten pedig 13. helyezéssel zártak. J. H. Sikeres véradás a középiskolában Közel hatvan tanuló több mint húsz liter vért adott le április 6-án az iskolai véradáson a Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. Segítségükkel életeket menthettek. J. H. Lekapcsolták az áramot április 5-én az egyik egri gyógyszertárban egy a szolgáltató által kifizetetlennek mortdott számla miatt. A körülmények, illetve az ügyben „illetékesek” kérdéseinkre adott válaszai érdekesek. Sike Sándor sandor.sike@partner.mediaworks.hu EGER Egy városbeli patika vezetője hívta a Hírlapot az elmúlt héten kedden délelőtt, hogy bár ők rendesen fizettek, egy mezőkövesdi kft. emberei az áram- szolgáltató megbízására hivatkozva le akarják kapcsolni az áramot, noha erről a megbízásról iratot nem tudnak mutatni. A gyógyszertár vezetője hiába közölte, hogy rendezte a számlát, ők rendőrrel fenyegetőznek. Az itt félbemaradt beszélgetés után munkatársunk másnap személyesen kereste a patika irányítóját, hogy tájékozódjon a fejleményekről. Ám a gyógyszertár technikai okok miatt zárva volt. Később telefonon sikerült elérni az illetőt, aki tudatta, hogy a lekapcsolás rendőri segítséggel megtörtént. Nem is akárkik mentek, három készenléti rendőr. Sapkát, karszalagot nem viseltek. Munkásruhaszerű volt az öltözetük, bár rá volt nyomtatva, hogy készenléti rendőrség.- Az eredeti félreértés abból keletkezett, hogy az ÉMÁSZ és az ELMÜ közötti tulajdonosváltás után már nem a régi számlaszámra kellett utalni a pénzt, ami a hiányos tájékoztatás miatt elkerülte a figyelmünket. Mi el is utaltuk a pénzt, ám egy idő után jött a felszólítás, hogy tartozunk. A felszólító levélben március végi határidő szerepelt a befizetésre, és április 24. a nem fizetés esetére kilátásba helyezett lekapcsolásra. Nem vártuk meg a múlt hónap utolsó napját, hanem azonnal utaltuk a Boros Norbert, az áramszolgáltató szóvivője arról informálta a Hírlapot, hogy minden fogyasztót tájékoztattak a tulajdonosváltásból fakadó változásról és arról is, hogy ezentúl másik számlaszámra történik a befizetés. Azoknak a fogyasztóknak, akik banki beszedéssel fizetnek, semmi dolguk nem volt, mint ahogy a csekken fizetőknek sem. Előbbiektől az új tulajdonos emelte le a díjat, az utóbbiak eleve olyan csekket másik számlaszámra. Hozzáteszem: 17 ezer forintról volt szó, amit így már kétszer kifizetünk - mesélte a történteket a gyógyszerésznő, aki kérte: ne nevesít- sük, hogy melyik patikában történt mindez. Szerinte egyébként sem ez a lényeg és nem is az ELMÜ vagy az ÉMÁSZ, hanem az a tanulság, hogy más Szolgáltatók is egyre arrogánsabban lépnek fel, s ha tehetnék, többszörösen beszednék, ami „jár nekik”. Arról nem is beszélve, hogy mindez egy közszolgáltatást végző egészségügyi intézményben történt, és számos beteg érdeke sérült azzal, hogy a megrendelt orvosságok nem érkezhettek meg kaptak, amin már az új számlaszám szerepelt. Probléma azoknál keletkezhetett, akik saját maguk utalnak és automatikusan az elmentett számlaszámra küldték a pénzt. Kérdésünkre, hogy miként küldhették „lekapcsoló embereket” egy olyan fogyasztási helyre, ahonnan mind a régi, mind az új számlaszámra beérkezett a pénz, a szakember adatvédelmi jogi akadályok miatt nem adhatott tájékoztatást. a patikába, hiszen áram nélkül nem megy a számítógép. Megkerestük a szolgáltató sajtószóvivőjét, Boros Norbertét, aki elmondta: konkrét tájékoztatást ugyan adatvédelmi okokból nem adhat, de általánosságban elmondhatja, hogy miként zajlott az a folyamat,. (Lásd á keretes írásunkat!) A következő szál a rendőrség volt. Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője megerősítette: elvi kizáró oka nincs annak, hogy készenléti rendőrök mentek ki a helyszínre. Ezért is irányított bennünket információért az országos rendőr-főkapitánysághoz. Azt tudakoltuk, milyen iratra hivatkozott a rendőrségnek az ELMÜ megbízására hivatkozó cég, hiszen a gyógyszerésznek nem tudott mutatni neki szóló megbízást. Meggyőződtek-e a rendőrök arról, hogy jogilag helyesen avatkoznak be? Mi volt az eljárásukra a felhatalmazás jogi alapja? Talán szerződésben állnak egy magáncéggel? A lekapcsolást elvégezni akaró emberek ugyanis egy mezőkövesdi kft. emberei voltak. Megkérdeztük azt is, rögzítették-e, hogy ki és milyen módon fordult a rendőrséghez? Több mint két munkanap után végül a megyei főkapitányságtól érkezett válasz. Eszerint a rendőrségre április 5-én 11 óra 30-kor érkezett bejelentés. A rendőrök adatgyűjtést végeztek, rendőri intézkedés nem vált szükségessé. Most már tudjuk a szabályhelyet Arra a kérdésünkre, hogy intézkedés közben kellett volna-e karszalagot és sapkát viselniük a készenléti rendőröknek, akik a gyógyszertárvezetö állítása szerint e nélkül mentek be a patikába, az alábbi válasz született: „Az egyenruha viselésére vonatkozóan a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek egyenruha-ellátásra jogosult személyi állományának ruházati és öltözködési szabályzatáról, valamint a különleges foglalkoztatási állomány ruházati, fegyverzeti, kényszerítőeszköz és világítástechnikai felszereléséről szóló 71/2011. (XII. 31.) BM rendelet. továbbá az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv Öltözködési Szabályzatának kiadásáról szóló 2/2014. (fi. 12.) ORFK utasítás rendeltetései az irányadóak." így történtek a dolgok elméletben Megkérdeztük: Ön mit szól, vasárnap újra kinyithatnak az üzletek? GYENES BETTINA (21) EGER Egyrészt azt gondolom, hogy nagyon jó, hiszen én is eladóként dolgozom, és ezzel jobb lesz a fizetésem. Ellenben ha a családokat nézem, akkor inkább már azt mondom, hogy a zárva tartás idején legalább az az egy nap volt, amikor otthon tudtak lenni a családtagok. Magam részéről örülök a változásnak, bár ennyi idő alatt már hozzászoktam a zárva tartáshoz. PAPP VANDA (21) EGER - Egyrészt jó, másrészt kevésbé: annak lesz jó, akinek igazán csak vasárnap van ideje arra, hogy bevásároljon akár egész hétre. Azoknak viszont, akiknek újra dolgozni kell majd az üzletekben, boltokban mindenképpen hátrány lesz a változás, hisz elveszik tőlük azt az időt, amit eddig, a vasárnapi zárva tartás idején a családjukkal tölthettek. Én azért örülök a változásnak. BERECZ PORA (25) BÉLAPÁTFALVA - Igazából úgy gondolom, hogy az élelmiszerboltok vasárnapi nyitva tartása mindenképpen jó, viszont a butikok, ruhaboltok annyi bevételt egy-egy vasárnapi nyitva tartással nem termelnek, amivel igazán megérné, emiatt nyitva tartani. Édesanyám a plázában dolgozik, ő tudja és látja is azt, hogy vasárnap milyen forgalom van. BITTNER OLIVÉR (23) EGER - Én örülök, hogy újra nyitva lesznek a hét utolsó napján a boltok, mert szerettem vasárnap még bevásárolni a hétre, ilyen formán engem is érintett, hogy ezt hosszú ideig nem tehettem meg. Szerintem az eladók számára sem kell, hogy ez újra hátrányt jelentsen, csak felfogás kérdése: pár plusz óra, amit el tudnak könyvelni, és kapnak érte fizetést, biztosan jól fog jönni. Idén is kitakarítanák a Tisza-tavat TISZA-TÓ, POROSZLÓ A Föld nap ja alkalmából idén is kitisztítják a Tisza-tavat az önkéntesek, akiknek népes csapatához még bárki jelentkezhet. A nagy takarítás napja április 23. lesz, a kezdeményezés most is, ahogyan tavaly, a Békatutaj Egyesület nevéhez kötődik. Ezen a napon Poroszló térségéből, a bázisukról indulnak, hogy a tavat megtisztítsák a szeméttől. Közismert: az egyesületnek a környezetvédelem mindig is szívügye volt, túráikon igyekeznek minimálisra csökkenteni a „hulladékkibocsátást”, ezért is gondolták úgy, hogy megszervezik a Föld napja alkalmából a negatív szemétkibocsátású vízi túrát. A tervek szerint a lelkes önkéntes tisztogató emberek kenuba szállnak, és azokat a partszakaszokat veszik célba, amelyeket a partról nem lehet vagy csak nagyon nehezen megközelíteni. Ott aztán mindent zsákokba pakolnak, ami mozdítható, és nem kacsa vagy tuskó. Tavaly áprilisban - ahogyan azt lapunkban is megírtuk - 85 lelkes aktivista vágott neki túrakenukkal a Tisza-tó- nak, hogy összegyűjtsék a víz felszínén úszó szemetet. A vizekről és nádasokból összesen harminchat zsák hulladékot, néhány gumiabroncsot és két vashordót emeltek ki. SZ. E. GYÖNGYÖS Vilmosnak, a novem- * berben érkezett ázsiai kiskarmú vidrának nem kell már többé egyedül lennie. A napokban ugyanis társat kapott a Nyíregyházai Állatkert jóvoltából, a kihelyezési program segítségével egy majd' másfél éves ^ vidrafiú, Füföp érkezett Gyöngyös- J re. Barcai Henrietta, a Szórako- Zoo vezetője lapunknak elmondta: a vidrák társas lények, és már régóta szerették volna, ha Vilmos kap egy párt. A két emlős kapcsolata kezdettől fogvájó, mostanra pedig elválaszthatatlanok lettek, sőt, Vilmos végre hangokat is ad ki, mert eddig, nagy magányában nem volt kivel kommunikálnia. Természetesen, még nőstény vidrát is szeretnének a gyöngyösiek. Ha minden igaz, a tavaszi szaporodási időszak Éj után, Nyíregyházáról vagy Győrből I lehetséges, hogy érkezik egy kis- || lányisaMátraaljára. SZ. E. ij