Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-08 / 57. szám

2016. MÁRCIUS 8., KEDD KITEKINTŐ g Bereményi Géza: „Semmit sem csináltam saját kezdeményezésre” Egri emlékeket is felidéztek „Egerben kínáltak először borral” - Bereményi Géza vasárnap olvasóinak mesélt életének kedvesj részleteiről Múlt, munka, barátság, cé­lok: Bereményi Gézát, mint embert is megismerhette egri közönsége. A megható és megmosolyogtató talál­kozón felcsillantak a szer­ző életének kedves pillana­tai is. Juhász Henrietta henrietta.juhasz@mediaworks.hu EGK író-rendező, így foglal­ta össze tevékenységét Beremé­nyi Géza, aki még egész kisko­rában, Egerben kóstolhatott éle­tében először bort. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas írót, dalszöveg- és forgatókönyvírót, filmren­dezőt vasárnap a Forrás Gyer- mek-és Ifjúsági Házban köszön­töttek születésnapja és új köteté­nek megjelenése alkalmából. El­ső egri élményével nyitották az író-olvasó találkozót, a beszélge­tőpartner, Márkus Róbert a ven­dég emberi arcát igyekezett be­mutatni a közönség számára. Bereményi Gézát több szál fűzi a városhoz, az egyik ilyen egy darabjának, a Ku­tyák című műnek az ősbemutatója.- Rengeteget utaztam, a legtöb­bet a filmjeimmel - válaszolta Már­kus Róbert kér­désére. Elárulta. ■ utazásai alkal­mával az embereket akarja lát­ni, megismerni, mert vélemé­nye szerint rajtuk keresztül is­merszik meg minden. Ázsia, In­dia és Kína világa vonzza, ezekre a helyekre szeretne még eljutni.- Hogy mit adott számomra Budapest? Az állandóságot, az életet adta a főváros. Hat éves ko­romig az anyai nagyszüleim ne­veltek, akik piaci kereske­dők voltak. Mindent megadtak nekem, amit csak tud­tak. Aztán édesanyám magához vett. Később Pápára köl­töztem kol­légiumba, a budapes­ti egyetemi évek alatt már dol- g o z - ..aj tarn. Több tucat helyen laktam, nincs olyan kerület, ahol ne él­tem volna - emlékezett vissza az író, ellenben ma már így nyilat­kozik: „én budai vagyok és nem pesti”. Az albérletekről szóba ke­rült jó barátja, Cseh Tamás is, akivel másfél évig laktak együtt. Bereményi Géza kilenc évig élt Zalaegerszegen is, ahol, a szín­ház művészeti vezetője te­vékenykedett. Fele­séget Debrecen­ből választott , magának, a majd fiai is I ezt a várost J\ és az ottani ÉÁ egyetemet tanul jK|V mánya- ik hely­it,’ színéül. K A talál­kozó tele volt meglepetésekkel: Daróczi Ilona és Turcsányi Sán­dor több Bereményi általírt szö­veget adott elő dalban.- Az időm nagy részét az írás teszi ki. A hétköznapokban a la­kásban egyedül vagyok és írok. Szokták mondani, hogy az író két legjobb barátja a papírkosár és a határidő. Hát nekem most két határidőm is van egyszerre - mondta. A hetvenedik születés­napját ünneplő szerző jelenleg egy színdarabját írja át és önélet­rajzi regényén dolgozik. Az írás alapszabályaiként arról mesélt, elengedhetetlen, hogy egy író jó­ban legyen önmagával, fontos az önérzet.- Utána aztán én vagyok a sa­ját írásom legnagyobb kritiku­sa - jelentette ki, bevezetve ez­zel olvasóit írói szokásaiba. Bere­ményi Géza főiskolai tanárként is tevékenykedik, forga- tókönyvírást tanít, ami véleménye szerint in­kább egy szakma, mintsem mű­vészet, így hát „nagyon ponto­san lehet oktatni”. Tanítványai félévente egy szinopszissal bizo­nyíthatják elsajátított tudásukat. Egy rendező felé szinte kike­rülhetetlen volt a kérdés, mit gondol a Saul fiáról és az Os- car-díj adta lehetőségekről.- Ha egy film jól van megszer­kesztve, akkor nagy erővel tud hatni. A Saul fiára ez igaz: hipno­tikus ereje van, a film bekebelez. Hat évig készült, mindez látszik is. Az Oscar-díj a magyar filmes világ számára csak akkor lehető­ség, ha jönnek újabb és újabb te­hetségek - osztotta meg vélemé­nyét közönségével. Elkanyarod­va a filmek világa felé, szóba ke­rültek a nagy rendezések, mint a Megáll az idő, A tanítványok és az Eldorádó. Az alkotásokból visszaköszönő valóságképekről és arról is mesélt, milyen in- , díttatás- / ra rendezte első filmjét és, hogy hogyan merített inspirációt egy megsárgult, gépelt emlékiratból.- A színházban az író egy kel­letlen figura: olyan, mint egy el­lenőr, nem szokás bejárni, csak ha hívnak. A filmeseknél pedig az író egy megvetett fráter. Van még más műfaj? - viccelődött. A jó hangulatú esten sorba jöttek a dalok és a vallomások, majd mi­kor szóba került a barátság, Be­reményi Géza egy versével vála­szolt. „A barátság lépései” után magától értetődő volt, hogy fel- idéződik a nagy barát, Cseh Ta­más emléke.- Tamás úgy viselkedett, mintha Eger várura lett volna, ő mindig úgy fogalmazott Pápa az enyém, Eger az ő városa. Ide- felé eszembe is jutott, hogy me­gyek a Tamás városába. A külön­leges találkozón két Kossuth-dí- jas is kezet foghatott: Szabó At- tüa zenész is előadta egyik ked­venc Cseh Tamás számát, mely sokat jelent számára. Márkus Róbert kérdésére, hogy mire büszke az eddigi évekből, Be­reményi azt válaszolta: „nem va­gyok én büszke semmire”.- Semmit sem csináltam sa­ját kezdeményezésre - mondta, s mégis a kérések és lehetőségek szárnyán haladt előre s alkotott maradandót. A találkozó után Bereményi Géza, a dalszöveg- író is jelen volt a Gárdonyi Géza Színházban Udvaros Dorottya lemezbemutató koncertjén. MOZI Agria Mozi 16.00 ÉS 20.30 ÓRA: Egyiptom istenei 18.10 ÉS 20.30 ÓRA: Ave, Cézár 16.15,18.45ÓRA: Agyas és agyatlan 18.10 ÓRA: Zootropolis 16.00 ÓRA: A lovasíjász 20.30 ÓRA: Félvilág Cinema Bridge Mozi - Gyöngyös Szabadság terem 15.30 ÓRA: Hogyan legyünk szinglik? 17.30 ÓRA: Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhető­ségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: heol@heol.hu hmhirlap@mediaworks.hu ; Szerkesztőségi tel.: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 GYÖNGYÖS! Kiállításmegnyitót tartottak pénteken a GYÖNGYÖK Vachott Sándor Városi Könyvtárban. A ven­dégek Nagy Réka újságíró fotóit tekinthették meg az „Izland - A gejzírek, a vízesések és a tündérek földjén” című tárlatban. A zord, ám csodás tájakat megörökítő képek még 2013 májusában, egy rég várt utazás során készültek Európa második legnagyobb szigetén. A megszámlálhatatlan természeti csoda és az anyaföld tisz­telete miatt örökre belopta magát a fotós szívébe ez a különleges ország, ahol a lakosságnak legalább a 80 százaléka a mai napig hisz a tündérek és a trollok létezésében is. M. A. PROGRAMOK MÁRCIUS 8., KEDD, 13.00 GYULLADÁSOS BÉLBETEGSÉGEK ELŐADÓ: Dr. Simon Higin gasz- troenteorológus HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 8., KEDD, 17.00 „REZDÜLÉSEK” - FEJES ADRI­ENN KIÁLLÍTÁSMEGNYITÓJA MEGTEKINTHETŐ: március 23-ig HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház és Művésztelep MÁRCIUS 8., KEDD, 17.00 IX. KIKELET IRODALMI Minden út Rómába vezet 20.00 ÓRA: Ave, Cézár Puskin terem 16.00 ÓRA: Zootropolis - Állati nagy balhé 18.00 ÓRA; Saul fia 20.15 ÓRA: Egyiptom istenei SZÍNHÁZ GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ Nagyszínpad 15.00 ÓRA: József és a színes, szélesvásznú álomkabát Ady Endre bérlet Stúdiószínpad 18.00 ÓRA: Görgey TV • HELYI MŰSOROK • RÁDIÓ Az adótorony meghibásodása miatt a Tv Eger adása a UPC rendszerében , valamint földfel­színi sugárzásban egyelőre nem látható. A T -home előfizetők számára zavartalan a műsor- sugárzás. A hiba elhárításán már dolgoznak a szakemberek, de az időjárási viszonyok meg­nehezítik a munkálatokat. A Tv Eger munkatár­sai türelmüket és megértésüket kérik, addig is kövessék nyomon a Tv Eger adását és a friss híreket az interneten, a www.tveger.hu címen. GYÖNGYÖSI TV 00.00: Képújság 09.00: A hétfői adás ismétlé­se 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02:10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az embe­rekről ... 18.15: Nap kérdése 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfris­sebb hírei 18.35: Fogadóóra 1. rész - közéleti magazin 19.01: Reklám 19.04: Fogadóóra 2. rész - közéleti magazin 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Moziklip - mozi magazin-ismétlés 19.59: Tur­mix - válogatás a legnépszerűbb műsoraink­ból 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 00.00: Képújság 10.00: A keddi adás is­métlése 10.00: Gasztrománia - korszerű ételkészítési ismeretek a gyakorlatban 2. rész- gasztronómiai magazin 10.24: Párizsi klímaegyezmény - siker vagy kudarc? - Dr. Mika János (egyetemi tanár, MTA doktora) elő­adása (MTA-MAB Eszterházy Akadémiai Klub) 11.20: Benézünk - a kommunikáció szakos hallgatók magazinműsora 11.35: Farsang ­magazin 12.00: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterházy körkép - az EKE közéleti-kulturális magazinműsora 15.00: Hírlánc - az EKF hírműsora 15.15: Épí-Teeh Házépítők Magazinja (Veszprém TV) 15.40: I. Eszterházy Károly Szőlészeti és Borászati Napok - összefoglaló magazin 16.00: Képúj­ság 18.00: EKF Sport - az Eszterházy Károly Főiskola sportmagazinja 18.30: Eszterházy KFSC-Déjá Vu (1.) - ELIOS-Kispesti NKK (2.) - NB l/B, kelet, 18. forduló női kézilabda mérkő­zés 20.00: Képújság 21.00: Az aktuális keddi adás 21.00: Nádasi Mária: Adaptív pedagógia, adaptivitás az oktatásban - Nevelő Szavak (NeSz) előadássorozat 22.17: Benézünk (az Index szerkesztőségébe) - a kommunikáció szakos hallgatók magazinműsora 22.30: Az Egri Road Beatles Múzeum 22.50: Gasztro­mánia - korszerű ételkészítési ismeretek a gyakorlatban 3. rész- gasztronómiai magazin 23.00: Képújság III II II 11—^— 05.00- 06.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00: Reggeli éb­resztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne : 12.00- 14.00: Kívánságműsor, SMS: 20/339- 33-33 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00- 20.00: Rádió Eger Top 20, a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alap­ján 20.00-05.00: A város ritmusa megszakí­tás nélkül 0.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 05.55-9.55: Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítókkal 9.55-10.55: Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55: Délutáni Robogás Kürtös Ist­vánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ötös slágerekkel 19.55-24.00: A legtöbb sláger változatosan Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00: között félóránként, nap­közben óránként Sporthírek: 5.25.6.25,8.25. 10.00.18.00. 20.00. 21.55, 23.55 00.00-05.00: FM 7 Night 05.00-06.00: Start 06.00- 11.00: FM 7 Café 11.00 16.00: Helló-Meló 16.00-20.00: Traffic 20.00- 00.00: Disco’s Hit um fiiEiim'JM— 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Egymás közt 10.05: Délutáni találkozás 10.45: Lélek szava 11.05: Cseperedő 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Nosz­talgiacsokor 14.05: Az erdő fohásza 15.05: Templom - tér - kép (MKR) 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: A régió sportja 18.00: Rózsafüzér 18.35: Közelkép - portréműsor (ism.) 19.05: Mustármag 19.45: Esti mese 20.05: Egyház­fórum 21.05: Kávéház (ism.) 22.10: Minden­napi egészségünk (ism.) 23.05: Vatikáni rádió AJÁNLÓ EGER Minden kedden tornát szervez a Főegyházmegyei Ka- ritász RÉV Szenvedélybeteg-se­gítő Szolgálat. A mai 10 órási al­kalomra nincs szükség másra csak váltócipőre és sportruhá­zatra. Az órát Karsainé Markos Anikó tartja a Kolozsvári út 49. szám alatt. EGER A Bródy Sándor könyv­tárban ma este 5 órától Balázs Zsuzsa és Kékesi Enikő „Élette­li magány - hat vallomás” című kötetének tartják bemutatóját. A könyv nem kevesebbet ígér, mint hogy három férfi és három nő feltárja az az élet esszenciá­lis titkát. EGER A Hotel Unicornis konfe­renciatermében szerdán 17 órá­tól folytatódik a felekezetközi Bibliai Szabadegyetem, ahol Mó­zes negyedik könyvéről Várhe­lyi Zoltán ad elő. ELŐADÁSSOROZAT Emlékezet és anekdotikus beszédmód GARACZI LÁSZLÓ POMPÁSAN BUSZOZUNK című regényében ELŐADÓ; Dr. Szirák Péter irodalomtörténész (DE) HELYSZÍN: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház MÁRCIUS 9., SZERDA, 19.00 EGRI VILÁGJÁRÓ KLUB: SPITZ- BERGÁK Előadó: Klein Dávid HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház EdTér WWW.EKMK.EU KULTURÁLIS KÖZPONT I diitárlati

Next

/
Oldalképek
Tartalom