Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-03 / 53. szám

0 KÉKLÁMPÁSOK NYOMÁBAN 2016. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Új eszközök segítik már a tűzoltók munkáját Csaknem két és fél mil­lió forintos támogatásban része­sítette a Hatvani Hivatásos Tűz­oltó-parancsnokságot a hatva­ni önkormányzat, az összegből vásárolt eszközöket ünnepélyes keretek között adták át a napok­ban a tűzoltó laktanyában - tá­jékoztatta a Hírlapot Antal Eri­ka tűzoltó százados, megyei ka­tasztrófavédelmi szóvivő. .El­mondta: az átadáson részt vett Czinege Lászlóné tűzoltó ezre­des, a Heves Megyei Kataszt­rófavédelmi Igazgatóság gaz­dasági igazgatóhelyettese, Im­re Zsolt, a hatvani járás hivatal- vezetője, dr. Zólyomi Géza tűzol­tó ezredes, gyöngyösi katasztró­favédelmi kirendeltség-vezető, Horváth Richárd, Hatvan pol­gármestere és Horváth Gábor tűzoltó alezredes, hatvani tűzol­tóparancsnok is. EC Kétnapos továbbképzést tartott a BM Országos Kataszt­rófavédelmi Főigazgatóság és a Heves Megyei Katasztrófavédel­mi Igazgatóság. A konferenciá­ra 120 tűzoltásvezető érkezett a fővárosból, Nógrád, Borsod, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Haj­dú, s Heves megyéből. A cél az volt, hogy az irányítói állomány átfogó képet kapjon az erdőtü­zek oltásának taktikájáról, irá­nyításáról. Az elméleti képzést gyakorlat követte. A résztvevő­ket tíztagú csapatokba osztot­ták, két ember feladata az volt, hogy rádió és térkép segítségé­vel a megjelölt ellenőrzőpontok­ra irányítsa a csoport másik ré­szét a Lajosvárosban. M. 2. Kedvezőbb a tavalyi kép a megye bűnügyi mutatóiban Javul a biztonságérzet Hatásosabb lehet a beavatkozás A sajtószóvivőtől megtudtuk: a felszerelések átadására az évet értékelő értekezletet követően került sor, amely a meghívott vendégek és a teljes személyi állomány előtt zajlott. A támo­gatásból pneumatikus emelő­párnákat vásárolt a tűzoltó-pa­rancsnokság, valamint a hidra­ulikus feszítővágó berendezés tömlőcseréje is ebből az összeg­ből történt. Előbbi eszköz bal­esetnél is nagyon hasznos, pél­dául, ha egy személygépjármű alá szorul egy ember, ezzel az eszközzel a kocsit hamar meg le­het emelni, így lehetőség nyílik a bajbajutott gyors mentésére. A tűzoltóparancsnok köszö­netét mondott a település veze­tőjének a felajánlásért, ezt kö­vetően pedig bemutatta az esz­közöket az ünnepségen résztve­vőknek. Lapunk nemrégiben beszá­molt róla: a gyöngyösi tűzol­tók kétmillió, az egri lánglova­gok pedig másf élmillió forin­tos támogatást kaptak az ön- kormányzatuktól. Mindkét pa­rancsnokságon ugyancsak kü­lönféle felszereléseket vásárol­tak a kapott összegből. M. Z. Jó minősítést kapott szűkebb hazánk rendőrsége a települé­sek polgármestereinek meg­keresésével végzett országos közvélemény-kutatásban. Ez azt jelenti, hogy a megye bű­nüldözői a bűntények számá­nak csökkentésében, az elkö­vetők felderítésében, a lakos­ság szubjektív biztonságérze­tében szerepet játszó legtöbb mutatóban javuló teljesít­ményt nyújtottak 2015-ben. Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu HEVES MEGYE A közbiztonság fenntartása, a lakosság szubjek­tív biztonságérzetének javítása, a bűncselekmények mennyisé­gének mérséklése volt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HMRFK) fő célkitűzése az el­múlt évre. Ezek Czinege László r. dandártábornok, rendőrségi fő­tanácsos, főkapitány értékelése szerint teljesültek is. Igazolja ezt az is, hogy a nyil­vántartott bűntények aránya - ami az elmúlt öt évben csök­kent Hevesben - tavaly 8,1 szá­zalékkal mérséklődött 2014-hez képest. A közterületen regiszt­rált bűncselekményeké 1600-ról 1391-re apadt. A megye helyze­te a bűnügyi fertőzöttség szem­pontjából is kedvezően változott: a bűntények 100 ezer lakosra számított mutatója 2522,8, ami 7,1 százalékkal kisebb az orszá­gos átlagtól, s a múlt évhez viszo­nyítva 7,4 százalékkal csökkent A biztonságérzetet leginkább befolyásoló, kiemeltebűnesetek száma tavaly 5016 volt. A fél év­tized alatt ezek aránya csaknem egyharmaddal csökkent. Ezt a képet árnyalja, hogy az elmúlt esztendőben a megyében nyolc emberölési ügyben nyomoztak, a korábbi 6-7 esettel szemben. Kevesebb súlyos testi sértés, au­tólopás, rongálás ügyében kel­lett a hatóságoknak eljárniuk. Két kiemelt, közérdeklődést kivál­tott bűntény is történt 2015-ben. Ivád külterületén tavaly március­ban elkövetett emberölés volt az egyik. Egy bátonyterenyei lányt gyilkolt meg a középkorú férfi, aki még át is hajtott gépkocsijával az összevert, haldokló lány mellka­sán. Ebben a HMRFK bűnügye­Örvendetes, hogy az előző évek­hez képest tavaly a rablások (44 volt) aránya jelentősen, 32 száza­lékkal mérséklődött Hevesben. A közokirat-hamisításoké 64 százalékkal. Ám jobbá kell ten­ni a garázdaságok és a lakásbe­törések felderítését, megelőzését. Meghatározó adat a nyomo­zás-eredményesség, ami 2015- ben 50,4 százalékra erősödött, a tavalyelőtti 48,4 százalékhoz vi­szonyítva. A közterületi bűncse­lekmények ugyanilyen mércé­je is javult másfél százalékkal (74,9-ről 76,4-re). Valamennyi gyilkossági ügy gyanúsítottját felderítették, a rablások terheltje­inek több mint a háromnegyede, a kábítószer-terjesztők majdnem 90 százaléka bukott le. sei a Nógrád megyeiekkel dolgoz­tak sikeresen együtt. Már bírósági szakban van az ügy. Több helyszí­nes házkutatás, szervezett akció vezette a rendőröket Eger környé­kén kábítószer-birtoklók nyomá­ra. Ennek során 46 kiló cannabis növényt, s termesztésükhöz való eszközöket foglaltak le. Nagy figyelmet szenteltek a rendőri szervek körültekin­tő szolgálati vezényléssel arra, hogy az állampolgárok minél több egyenruhást lássanak az utcákon. Még úgy is, hogy az il­legális migráció okozta válság- helyzetben hazánk déli határai­nak védelmében a HMRFK csa­patszolgálati százada tíz alka­lommal teljesített feladatokat. A középiskolákban a közössé­gi szolgálat keretében fontos se­gítséget jelentettek a nyelvtudás­sal rendelkező fiatalok, akiket a tolmácsolásba, a járőrözésbe is bevontak. A közterületi jelenlé­tet növelte, hogy több fokozott el­lenőrzést végeztek tavaly, a töme­gesen látogatott srendezvények esetén bűnügyi portyaszolgála­tot láttak el a rendőrök. Haszno­saknak bizonyultak a szubjektív biztonságérzet jobbításában a si­keres bűn- és baleset-megelőzési programok, az együttműködés az önkormányzatokkal, az igaz­ságszolgáltatási társszervekkel, az oktatási intézményekkel, a polgárőr egyesületekkel és a ter­mészetvédelmi-, halászati., me­zőőrök, hivatásos vadászok, s az egri, gyöngyösi, hatvani közterü­let-felügyelet. Brutális gyilkosság; drogfogás Nyugalmunk egyik pillére a polgári védelem PÉTERVÁSÁRA Ünnepi megem­lékezést tartott a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság a nemzetközi polgári vé­delmi nap alkalmából kedden a településen, ahol, mint ar­ról lapunkban már beszámol­tunk, a közelmúltban vándor- kiállítás nyílt Hazámat szolgá­lom, a védelmi igazgatás régen és most címmel - tájékoztatott Hevesi Katalin tűzoltó alezre­des, hivatalvezető. A szakem­ber közölte: a mostani rendez­vény első mozzanatában Zelei László, az Egri Katasztrófavé­delmi Kirendeltség polgári vé­delmi felügyelője előadásában kitért a mai polgári védelem helyére és szerepére, mint a la­kosság biztonságának és biz­tonságérzetének fontos ténye­zőjére, a katasztrófavédelem egyik pillérére.- Az egyre szaporodó és szél­sőséges viharok, árvizek, csa­padékviszonyok próbára te­szik a rendszert, a tapasztal­ható klímaváltozással járó hő­hullámok, fagyok cselekvésre késztetik a polgári védelmet- mondta a felügyelő. Az el­telt időszak eseményeit hozta fel példaként, mondván, hogy az energiaszektor is sebezhe­tő, vagy az egészséges ivóvíz­hez jutás is könnyen veszély­be kerülhet. Megemlítette a ta­valy téli ónos esőzést a Mátrá­ban, a viharokat, a Tárná ára­dásait. Ezen jelenségek is rá­világítottak a polgári védelmi feladatkör fontosságára és ar­ra, hogy a feladatrendszerben tovább kell erősíteni a telepü­lések, az önkéntesek szerep- vállalását.- A hangsúly ma a megelő­zésen van, hiszen ideális az, ha a katasztrófák bekövetke­zési valószínűségét a lehető legkisebbre lehet csökkenteni- zárta előadását a felügyelő. Nagy Sándor, a Heves Megyei Polgári Védelmi Szövetség el­nöke elmondta, a szervezetnél igen magas színvonalú munka folyik, így az állampolgárok biztonságban tudhatják magu­kat és anyagi javaikat. Plachi Péter, az igazgatóság helyettes vezetője beszédében úgy fogalmazott: ahhoz, hogy a kihívásokkal csak a felkészü­léseken, gyakorlatokon talál­kozzunk, a hangsúlyt az előre­látásra, tervezésre és megelő­zésre kell helyezni. NI. Z. Számítanak a nyugdíjas rendőregyesület nagy tapasztalatú tagjaira Tudásukat nem szabad veszni hagyni EGER Az öt esztendeje életre hí­vott Egri Szent György Nyugdí­jas Rendőr Egyesület alapítója, az örökös tiszteletbeli elnök, Farkas Gusztáv nyugalmazott rendőr őr­nagy személyesen fogadott min­denkit, aki a közösség idén meg­tartott közgyűlésére érkezett. Az eseményen Káló József nyugalmazott rendőr alezre­des, elnök elmondta: a 83 tagú egyesület tavaly annak ellené­re megvalósította terveit, hogy év közben - működési nehéz­ségek miatt - új elnökség vette át a közösség irányítását. Mint jelezte, tagjaik napjainkban is részt vállalnak a bűnmegelő­zésben. Virág András nyugal­mazott rendőr, főtörzszászlóst nemrég a „Kiváló Polgárőr” elis­merés arany fokozatával tüntet­ték ki. Elhangzott továbbá, hogy évről évre odafigyelnek nyug­díjas társaikra, karácsonykor húsz társukat lepték meg aján­dékkosárral. A továbbiakban Berta József nyugalmazott rendőr alezredes, főtitkár szólt az idei programok­ról: a tavaszköszöntő után má­jusban ünnepük meg a közös­ség ötödik születésnapját. Ké­sőbbi budapesti kirándulásuk során egyebek között megnézik a Rendőrtörténeti Múzeumot, szeptemberben a somoskői és a füleki várat keresik fel, s az évet ezúttal is közös vacsorával egy­bekötött találkozó zárja majd. Czinege László főkapitány A közgyűlésen részt vett Czi­nege László rendőr dandártábor­nok, megyei rendőrfőkapitány is, aki támogatásáról biztosítot­ta a jelenlévőket.- Ahogy elnéztem őket - mondta munkatársunknak -, édesapámra gondoltam, aki szintén rendőr volt. Tudom, hogy korosztályában meny­nyi tapasztalat halmozódott fel, amit nem szabad veszni hagy­ni, ezért is számítunk rájuk. Nekik is köszönhető, hogy a ko­rábbi 4,01-ről 2015-ben az ed­digi legmagasabbra, 4,26 szá­zalékra emelkedett az a bizal­mi index, amellyel a megye la­kossága napjainkban értékeli a rendőrség munkáját. Sz. I. Bort és pálinkát is lopott a pincéből VERPELÉT A gyanú szerint már többször is lopott alkoholt egy fiatal a településen. Az egyik verpeléti családi ház tulajdo­nosát állampolgárok értesítet­ték kedden a déli órákban, s el­mondták neki, hogy egy, a fe­jén kapucnit viselő férfit láttak kiugrani az ingatlan udvará­ról. A tulajdonos ezt követően észlelte, hogy a pincéjéből több üveg bort és pálinkát eltulaj­donítottak, ezért rögtön értesí­tette a város körzeti megbízott rendőrét - tájékoztatta az ügy­ről a Hírlapot szerdán Soltész Bálint rendőr őrnagy, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Közölte továb­bá, hogy az egyenruhás rövid idő alatt azonosította a bűncse­lekménnyel gyanúsítható sze­mélyt, majd egy verpeléti la­kásból előállított az irodájába egy 17 éves felsőtárkányi fiút. A körzeti megbízott az épület­ben az eltulajdonított szeszes­italokat megtalálta. Az ifjú el­len épp ezért lopás vétség el­követésének gyanúja miatt in­dítottak büntetőeljárást az Eg­ri Rendőrkapitányság munka­társai. A gyanúsított kihallga­tásakor elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Elmondta továbbá a nyomozók­nak azt is, hogy az elmúlt na­pokban több alkalommal tulaj­donított el ugyanebből a pincé­ből italokat. M. Z.

Next

/
Oldalképek
Tartalom