Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-25 / 71. szám
2016. MÁRCIUS 25., PENTEK KITEKINTŐ g Gregor Bernadett és Szarvas Attila: „Senki nem követelhet tőlünk pártatlanságot!” Értékvesztés a kultúrában Második alkalommal rendezték meg szerdán a Bar- takovics Béla Közösségi Házban a Tabuk nélkül című előadássorozatot, amelyen a meghívott vendégek Gregor Bernadett és Szarvas Attila színművészek voltak. Mellik Alexandra alexandra.mellik@mediaworks.hu EGER Az előadás témája ezúttal a magyar film- és színházvilág volt. Az est házigazdájának és az előadás moderátorának szerepét Mirkóczki Ádám ország- gyűlési képviselő látta el. A rendezvényen az est szereplői olyan, - a társadalmat is érintő kultúrpolitikai - problémákat feszegettek, amelyekkel kapcsolatban talán nem mindenki vállalná véleményét. A moderátor bemelegítésként egy általános kérdést szegezett a vendégeknek hol tartanak most a pályájukban, menynyire valósították meg elképzelt álmokat.- Nem volt olyan gyémánt a torkomban, mint édesapámnak - kezdte Gregor Bernadett. - Nagy reményekkel kezdtem neki a pályának 1995-ben. Ekkor még megbecsülték a színészeket, s meg lehetett élni színészként. Ma már sajnos nem! A 2008-as válság és hanyatlás minket is érintett. A szakmában, s a kulturális életben is nagy az értékvesztés. Az ember nem válogathat mit vállal el, s mit nem. A színésznő férje, Szarvas Attila egyetértőén bólogatott, s elmondta ő nem készült színésznek, de a film jobban vonzza, mint a színház. Hozzátette •ez sajnálatára csak egy szűk kört érint.- Az, hogy egy filmszerepet ki kap meg, előre el van döntve, de azt, hogy ezeket a döntéseket kik 'hozzák meg sajnos nem tudjuk. Itt van például a feleségem, egy tehetséges, gyönyörű színésznő, aki még csak lehetőséget sem kap arra, hogy mozifilmben szerepelhessen. Be kell látni, a magyar film a rendszerváltás óta hanyatlásnak indult. Nekem szerencsére megadatott az, hogy kipróbálhassam a szakmát, de sajnálatomra nem fedeztek fel, nem keres senki. Sokan teszik fel nekünk a kérdést miért nem játszunk filmekben. Őszinte leszek, én is ezt kérdezem. Több, mint tíz éve kiábrándultam a szakmából, s én is voltam olyan rossz anyagi helyzetben, hogy Angliába kellett mosogatnom, takarítanom - tette hozzá Attila. A színész elmondta nagyon sajnálja a mai fiatalokat azért, hogy csak külföldön tudnak érvényesülni.- A mi pályánktól is többet vártam/Szerződésünk van arról, hogy nem beszélhetünk a bérünkről. Ami talán jobb is, hiszen az összeg nevetséges - mesélte a színész. Arra a kérdésre, hogy miként tudják ápolni a magánéletet egy olyan munka mellett, amely a nap 24 órájában teljes embert kíván, mindkét fél részéről érdekes válaszok születtek.- Mielőtt elkezdtem a szakmában dolgozni, úgy láttam van valami irigylésre méltó a színészek életében - közölte Bernadett. - Amikor azonban belecseppentem minden megváltozott. Rájöttem ez kőkemény meló! Mi nem érezzük a hétköznapokat, hétvégéket, s állandóan piszkálnak minket. Ha nincs rajtam smink az a baj, ha van rajtam smink, akkor pedig az. Attila hozzátette ,az emberek úgy vélik, hogy a színészet csak játék. Nem is gondolnák azt, hogy ebbe bele lehet dögleni. Hálás azért, hogy feleségével lehet, de ha csak a színészettel foglalkoznának, akkor kettejük juttatásából sem tudnák fizetni a számlákat.- Májusban leszek 44 éves és eddig összesen két magyar filmben szerepeltem - mondta Bernadett. Minden médiumban azt olvashatjuk, hogy a hazai filmgyártásba áramlik a pénz. De azt, hogy hova és kinek, mi sajnos nem tudjuk. Mi ettől a körtől nagyon távol állunk. Nekünk még arra sem adják meg a lehetőséget, hogy elmenjünk egy cas- tingra. Mi sem élünk különben, mint más, nem vágyunk nagy dolgokra. A színészpáros beszélt arról is, hogy miként teszi tönkre életüket a bulvársajtó. Szarvas Attila hozzátette most már úgy érzik jobb irányba haladnak, hiszen számos sajtót is bepereltek már, amit sorba meg is nyertek.- Rengeteg hazugságot terjesztenek rólunk - egészítette ki a színésznő. - Igyekszünk ezt jól kezelni, hiszen valamilyen szinten szükségünk van a sajtóra, ezért megpróbáljuk kézben tartani. Ez azonban nehéz, főleg akkor, amikor a családtagjainkat zaklatják telefonon. Számos alkalommal sértették már meg a személyiségi jogainkat is. Ma már szinte mindenki lehet újságíró. Tisztelet a kivételnek, de előfordult már, hogy egy újságíróról azt sem tudtam eldönteni, hogy megvan-e a nyolc általánosa. Már a kérdésfeltevéssel is problémái akadtak.- Egyedül a Jobbikot érdekelte az, hogy mi van velünk, mint színészekkel, ezért is hívtak el minket erre az estre. Sokan nem merik vállalni, de nekünk szimpatikus az, amit képviselnek. HÉTVÉGI PROGRAMAJÁNLÓ MOZI AGRIA MOZI 18.00 ÉS 20.55 ÓRA Batman Superman ellen - Az igazság hajnala 16.30 ÓRA Kung Fu Panda 3. 20.55 ÓRA \ Zoolander 2. 15.30 ÓRA A beavatott-sorozat - A hűséges 18.30 ÓRA Vad Kunság - A puszta rejtett élete CINEMA BRIDGE MOZI - GYÖNGYÖS SZABADSÁG TEREM 13.30 ÓRA EGERBEN a Lajosvárosban 10 órától kezdő internetes klubba várja az érdeklődőket a Karitász Rév Szolgálat, ahol alapfokú számító- gépes ismereteket sajátíthatnak el. EGERBEN 16.30-tól A Nevelő szavak előadássorozat utolsó részeként Bagdy Emőke tart előadást a Líceum földszint 112-es termében. EGERBEN 17 órától Az Arany Rózsakeres# Szellemi Iskola evangéliumi előadássorozat következő részében a Szent Grál lesz a téma a Bródy Sándor Könyvtárban. EGERBEN 17 órától Adomány- gyűjtő bulit tartanak a Boly- ki-völgyben. A befolyt összeg száz százalékát új menhely felépítésére fordítják. HEVESEN 19 órától zongoraavató koncertet tartanak a város újjávarázsolt zongoráján a művelődési központban. SZOMBAT FÜZESABONY Jótékonysági Sportbált szervez az FSC szombaton a Sportcsarnokban. A tombolabevételt két beteg füzesabonyi fiú, Koczka Kristóf és Bíró Ádám javára ajánlják fel. GYÖNGYÖSÖN 9 órától hétvégi fab- rika lesz. Csibék és nyuszik címmel rendeznek Kézműves foglalkozást a GYÖNGYÖK Vachott Sándor Városi Könyvtár Gyermekkönyvtárában. POROSZLÓN szombaton és vasárnapi is húsvétolást tartanak a Ti- sza-tavi Ökocentrumban. SZILVÁSVÁRADON Régiség-és kézműves vásárt tartanak a Szalaj- ka-völgyben. EGERSZALÓKON péntektől hétfőig húsvétolót tartanak. Felelevenítik az ünnepi szokásokat. Lesz néptánc és népzene, kisállat simogató, népi játékok is. EGERBEN 18 órakor a Savaria Barokk Zenekar Máté-passió című húsvéti koncertje lesz a Líceum kápolnájában. NOSZVAJON vasárnap tojásvadászat, hétfőn lesz locsolkodás, táncház, kézműves foglalkozás; gyerekprogramok és kézműves vásár is lesz. EKMK MÁRCIUS 26., SZOMBAT ,19.00 CSÍK GUSZTÁV & JOAN FAULKNER húsvéti jazz és gospel koncertje HELYSZÍN: Líceum Kápolna MÁRCIUS 27., VASÁRNAP HÚSVÉTVASÁRNAPI FORGATAG 10.00-16.00 „HÚSVÉTOLÓ” - családi nap gazdag programsorral HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház 18.00 J. SEBASTIANI MÁTÉ- PASSIÓ A Savaria Barokk Zenekar koncertje korhű hangszereken HELYSZÍN: Líceum Kápolna MÁRCIUS 29., KEDD, 19,30 TV * HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ TV EGER Farkas Totem 15.30 ÓRA Zootropolis - Állati nagy balhé 17.30 ÓRA Csokoládé 20.00 ÓRA Zoolander 2. PUSKIN TEREM 14.00 ÉS 16.00 ÓRA Kung Fu Panda 3. 18.00 ÉS 20.30 ÓRA Batman Superman ellen - Az igazság hajnala SZÍNHÁZ GÁRDONYI GÉZA SZÍNHÁZ NAGYSZÍNPAD 19.00 ÓRA Héthavas gyermekei Pedagógusbérlet 8.00 A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 Basszus - magazinműsor-ism. 19.00 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20 Tabuk nélkül a párkapcsolatról - Pilát Gábor műsora-4.rész 19.30 Fogadóóra - magazin- műsor-ism. 20.00 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20 Lyceumi Tükör - a Lyceum TV műsora 21.00 Vidékjáró - bemutatkozik Felsőtár- kány-ism. 00.00 Képújság 09.00 A csütörtöki adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Nápolyi- telefonos játék 18.17 Reklám 18.20 Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Nápolyi 1. rész-ismétlés 19.01 Reklám 19.04 Nápolyi 2. rész-ismétlés 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Nápolyi 3. rész 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság LÍCEUM TV 00.00 Képújság 07.00 EKF Sport - az Eszter- házy Károly Főiskola sportmagazinja 07.30 EKF-Eger-KOK (9.) - DEAC (3.) - NB l/B, kelet, férfi kosárlabda, 16. fordulóból elhalasztott mérkőzés 09.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Hírblende - a mozgóképes hallgatók hírmagazinja 10.25 Gasztrománia - korszerű ételkészítési ismeretek a gyakorlatban 4. rész- gasztronómiai magazin 10.35 Tatárjárás Kfelet-Európában - Makai János előadása (Sorsfordulók-sorsfordítók történelmi szemelvények) 11.35 Isten hozta Szarvaskőn - egy filmforgatás nyomában 12.00 Firkászok - háttérbeszélgetés egri sportújságírókkal (ism.) 12.30 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKF közéleti-kulturális magazinműsora 15.00 Hírlánc - az EKF hírműsora 15.15 Borkaland Sárospatakon (Zemplén TV) 16.00 Képújság 18.00 Az aktuális pénteki adás 18.00 Eszterházy körkép - az EKF közéleti-kulturális magazinműsora 19.00 Hírlánc - az EKF hírműsora 19.15 A szomszéd vár - országos turisztikai magazin a helyi telévíziók anyagából (szerk. Szeged Televízió) 19.40 Tehetségpont - Németh Balázs portré 20.00 Képújság 21.00 Az aktuális pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság RADIO EGER 05.00- 06.00 Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 06.00-10.00 Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00 Egri nap, benne: 12.00-14.00 Kívánságműsor 15.00-20.00 Egri délután, benne: 18.00-20.00 Rádió Eger top 20 aJiazai és külföldi slágerlisták akutális kedvencei alapján 22.00- 01.00 Luxiunk blacmix a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 01.00-05.00 A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55 A legtöbb sláger változatosan 05.55- 9.55 Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infókkal, napindítókkal 9.55-10.55 Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazati alapján 10.55-14.55 Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csajos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55-19.55 Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infókkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00 A legtöbb sláger változatosan Friss hírek 6.00-10.00. illetve 20.00- 24.00 között félóránként, napközben óránként Sporthírek 5.25, 6.25, 8.25,10.00,18.00, 20.00,21.55,23.55 00.00-05.00 FM 7 Night 05.00-06.00 Start 06.00- 11.00 FM 7 Café 11.00-16.00 Helló-Meló 16.00-18.00Traffic 18.00-20.00 FM 7 Top 40 20.00- 00.00 Disco’s Hit Friday SZENT ISTVÁN RÁDIÓ 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.05 Reggeli dicséret 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Ferenc pápa nagyböjti üzenete 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 10.05 Nektek adom a földet 10.30 Nagypéntek (beszélgetés) 11.05 A kereszt alatt (irodalmi összeállítás) 11.30 Vatikáni rádió (ism.) 12.05 Napközi imaóra 12.25 Egyházi hírek 12.35 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 „Szent kereszted alatt” (zenéi összeállítás) 13.30 Népzenei kincstár 14.05 Passió 14.45 Püspökkenyér 15.00 Irgalmasság kilencede 15.15 Keresztét 16.05 Hitvalló 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Krisztus útján - lelkigyakorlat 17.45 Esti dicséret 18.00 Jeremiás siralmai, közvetítés az egri Bazilikából 18.30 Esti szertartás közvetítése az egri Bazilikából 20.35 A kereszt alatt (irodalmi összeállítás) 21.05 Katedrális (ism.) 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vatikáni rádió 23.25 Hitvalló (ism.) Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitáriuá utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink hmhirlap@mediaworks.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon 36/513-600 Szerkesztőségi KOZMA ORSI QUARTET Helyszín Bartakovics Béla Közösségi Ház MÁRCIUS 30-, SZERDA. 17.00 „A 101 LEGSZENTEBB” SARKADI PÉTER GRAFIKUSMŰVÉSZ KIÁLLÍTÁS- MEGNYITÓJA HELYSZÍN: Vitkovics Alkotóház A kiállítás megtekinthető május 12-ig WWW.EKMK.EU eg'er KULTURÁLIS KÖZPONT Szarvas Attila (balról) és Gregor Bernadett Mirkócz ki Ádámmal beszélgetett