Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

2016-03-03 / 53. szám

4 HATVAN ÉS KÖRNYÉKE 2016. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK Felmondtak embereknek a munkahelyi italozás miatt HATVAN A városatyák február végén tartott tanácskozásukon megtárgyalták az önkormány­zat 2015. évi közfoglalkoztatá­si feladatairól szóló beszámo­lót is. A dokumentumból kide­rül, hogy az önkormányzat cél­ja: elsősorban az alacsonyan képzett, 8 osztállyal vagy még azzal sem rendelkező emberek munkához juttatása és vissza­vezetése a munka világába. A közfoglalkoztatás első ütemé­ben, a téli közfoglalkoztatásban (2014. november 4-től 2015. feb­ruár 28-ig) 116 ember dolgozott. Több területen kaptak munkát: részt vettek közterületek taka­rításában, rendezésében, a va­daspark építésében és az álla­tok ellátásában. A Hatvani Szo­ciális Szövetkezetnél pedig ta­laj-előkészítési munkálatokat végeztek. Folytatódott a Szociális, Gyer­mekjóléti és Egészségügyi Szol­gálat által indított „Segítő ke­zek” program, amellyel az idős, egyedül élő emberek elmagá­nyosodását szeretnék megaka­dályozni. A közfoglalkoztatás első ütemében az országos kép­zési programban 25-en vettek részt segédmezőgazdász és köz­terület karbantartó képzésen. A közfoglalkoztatás második üte­mében 74 személy foglalkozta­tására kapott támogatást az ön- kormányzat. Tovább folytatták az első ütemben kijelölt felada­tokat, valamint a szociális föld­program keretében mezőgaz­dasági munkákban is részt vet­tek. A Hatvan és Térsége Hul­ladékgazdálkodási és Környe­zetvédelmi Nonprofit Kft.-nél is közfoglalkoztatottak segítettek a régi telephely felszámolásá­ban, a szelektív hulladékgyűjtő edények kiosztásában. Az ön- kormányzat tavaly közös meg­egyezéssel két embernek egész­ségi állapota romlása miatt, 24- nek pedig munkaviszony létesí­tése miatt szüntette meg a szer­ződését. Azonnali hatállyal 27 közfoglalkoztatottnak mondtak fel a legtöbb esetben munkahe­lyi italfogyasztás, engedély nél­küli távoliét és nem megfelelő munkavégzés miatt. A múlt év második felében to­vábbi négy támogatási szerző­dést kötött az önkormányzat a Járási Hivatallal, átlagosan havi 65 személy foglalkoztatását biz­tosították. Fejlesztéssel elhárul az akadály a szakmai munka elől Az Ady Endre Könyvtár évtizedeken át a Kossuth téri épületben működött. A tervek szerint idén visszaköltözhetnek. Az Ady Endre Könyvtár az év második felében vissza­költözhet a városközpont­ba. Tavaly ugyanis az „Ago­ra” projekt miatt ideiglene­sen a volt cukorgyár terüle­tén kapott helyet az intéz­mény. A változás kismérték­ben ugyan, de csökkentette a látogatottságot. Illés Anita illesanital980@gmail.com HATVAN Az Ady Endre Könyv­tár 2015 júliusa előtt évtizede­ken át a Kossuth téren találha­tó épületben működött. Az in­tézmény tavaly egy tervezett beruházás miatt ideiglenesen a volt cukorgyár területén ta­lálható gyárigazgatósági épü­letbe költözött. A változás so­kaknak nem tetszett. Az ellen­zéki képviselők többször szóvá tették képviselő-testületi ülé­seken, hogy a város központ­jából elköltözött intézményt a nagy távolság miatt a lakosok nehezebben tudják megközelí­teni és a bibliotéka bizony nem méltó körülmények között mű­ködik. A cukorgyári épület­ben a gyermekkönyvtár száz százalékban elfért. A felnőtt könyvtár gyűjteményének je­lentős része azonban nem, ezért a könyveket, bekötött fo­lyóiratokat, helytörténeti do­kumentumokat ládákban, do­bozokban egy önkormányzati épületben raktározták el. Eze­ket a könyveket jelenleg nem lehet kölcsönözni. A költözés előzményeihez hozzátartozik, hogy az önkor­mányzat az intézmény korábbi épületében egy multifunkcio­nális kulturális központ kiala­kítását tervezte. Az úgyneve­zett „Agora” projekt részeként a városi könyvtár épületében egy több mint háromszáz em­bert befogadó színházat hoz­tak volna létre. Mint arról la­punkban is beszámoltunk, a beruházás megvalósításhoz hi­ányzott a szükséges pénzügyi forrás. Horváth Richárd pol­gármester korábban elmondta, hogy az önkormányzat az Em­beri Erőforrások Minisztériu­ma Irányító Hatóságánál több­ször kérte a szükséges forrás biztosítását, de az nem érkezett meg. A plusz forrás hiánya és a kivitelezés határidejének kito­lódása miatt lehetetlenné vált a projekt kivitelezése. A kép­viselő-testület 2015 októberé­ben döntött arról, hogy Agóra helyett európai színvonalú, mi­nőségi szolgáltatásokat kínáló könyvtárat hoznak létre és fel­újítják az Ady Endre Könyvtár régi épületét a Kossuth téren. A könyvtár a tervek szerint 2016 második felében visszaköltöz­het a régi, akkora már megúju­ló helyére. Sinkovics Erika, a könyv­tár igazgatója a döntéssel kap­csolatban érdeklődésünkre ak­kor elmondta, hogy a fejlesztés­sel elhárulnak az akadályok a szakmai munkavégzés elől. A könyvtár cukorgyári épületé­ben ugyanis nem tudták befo­gadni a gyűjtemény minden kö­tetét és nincs elég hely az olva­sást népszerűsítő kezdeménye­zések megvalósítására sem. A képviselő-testület a város idei költségvetésének tárgyalásá­nál döntött arról, hogy százmil­lió forintot fordítanak a könyv­tár épületének felújítására. A városatyák a február 25-i ta­nácskozáson elfogadták az Ady Endre Könyvtár 2015-ös beszá­molóját és jóváhagyták az intéz­mény 2016-os munkatervét. Basa Zoltán, az Együtt Hatva­nért Egyesület képviselője arra volt kíváncsi, hogy a költözés­sel csökkent-e a bibliotéka láto­gatottsága. Sinkovics Erika, az intéz­mény vezetője válaszában kifej­tette: csekély mértékben csök­kent a látogatottság a költö­zés következtében, de bíznak benne, hogy a visszaköltözés- sel azok az olvasók, látogatók is visszatérnek, akik a távolság miatt nem jártak könyvtárba. Új kihívás előtt áll az intézmény Az intézmény beszámolója sze­rint az idei év a könyvtár életé­ben sorsfordító, mert a felújított épületbe költözhetnek vissza és új szakmai kihívások előtt áll­nak. Új feladat a Hatvani Közös­ségi Felsőoktatási Képzési Köz­pont számára megszervezni a szakkönyvtári szolgáltatásokat. Az Ady Endre Könyvtár már nem­csak nyilvános városi könyvtár, hanem felsőoktatási szakkönyv­tár is. A felsőoktatás igényeit fi­gyelembe véve alakítják a gyűjte­mény összetételét, bővítik a szol­gáltatások körét. Az intézmény tervei között szerepel, hogy olyan tudásközponttá váljon, amely ké­pes a legmagasabb színvonalon kiszolgálni a lakosságot. HÍREK Életkezdési támogatás HATVAN Az önkormányzat tá­mogatja a 2015. decem­ber 9. és 2016. február 15. között beérkezett „baba­kötvény” kérelmeket. Ezek­ből 17 érkezett a hivatalba. Az igények elbírálása során megállapították, hogy meg­felelnek az előírásoknak. A helyhatóság személyenként egyszeri 40 ezer forint élet­kezdési támogatást biztosít. Új táblákat helyeznek ki ECSÉb Szükségessé vált új tájékoztató és utcanévtáb­lák elhelyezése, s a meglé­vők felújítása vagy cseréje. A mentősök és a tűzoltók jelez­ték a polgármesteri hivatal­nak, hogy az utcanévtáblák hiánya megnehezíti a segít­ségkérő lakosokhoz való ki­érkezést. A képviselő-testü­let úgy döntött, a község bel­területén 150-200 tájékozta­tó- és utcanévtáblát helyez­nek el. A költségeket a tarta­lékalapból finanszírozzák. Népszerű előadók a városi nőnapon HATVAN A tavaszi programso­rozat nyitányaként szervezik mega nőnapi rendezvényt március 8-án este fél hattól a Nagy Endre rendezvényte­remben. Az önkormányzat Ihos József és Kasza Tibor vi­dám műsorával köszönti a hatvani hölgyeket. Hívja a Heves Megyei Hírlap újságíróját! ILLÉS ANITA elsősorban a Hatvanban és tér­ségében élők hívását várja. Ha híre, ötlete, észrevétele van, vagy egyszerűen panaszát, még inkább örömét szeretné megosztani kollégánkkal, ne habozzon, tárcsázza a 30/356-9010-es telefonszámot hétköznapokon! A gyerekek műsorral búcsúztatták a telet Farsang az óvodában HATVAN Az oktatási, nevelési in­tézményekben mozgalmas idő­szak a farsang. Az elmúlt hetek­ben valamennyi óvodában és is­kolában farsangi bállal búcsúz­tatták a telet. Február 27-én a Vörösmarty téri óvoda tartotta meg farsangi mulatságát a Ko­dály Zoltán Általános Iskola au­lájában. A farsangi bál az isko­lások nyitótáncaival kezdődött, majd a szülők, nagyszülők örö­mére az óvodás csoportok jelme­zes felvonulásával folytatódott. A gyerekek és az óvónők he­tek óta farsangi műsorral ké­szültek a nagy napra. A közön­ség óriási tapssal fogadta a pro­dukciókat, amelyek felidézték a régi farsangi szokásokat. ■ Farsangi műsort adtak elő a hatvani óvodások Felhívták a figyelmet a megelőzésre NAGYKÖKÉNYES Egészségnapot rendeztek február 2ó-án a köz­ség könyvtárában. A rendezvény középpontjában a korunk egyik népbetegségének számító cukor- betegség állt. A meghívott szakemberek is­meretterjesztő előadásokkal hív­ták fel a résztvevők figyelmét ar­ra, hogy egészséges életmód ki­alakításával a diabétesz meg­előzhető. A megelőzés fontossá­gán tűi az egészségnap résztve­vői igen hasznos információkat kaptak a már kialakult cukorbe­tegség kezelésével kapcsolatban is. Az érdeklődők emellett vér- cukorszint- és vérnyomás-méré­sen, egészséges ételek kóstolóján vehettek részt. Szervezik már a Dog Dancing Bajnokságot HATVAN A hatvani juhász Anikó nyerte meg tavaly a dog dancing országos bajnokságot Kiskunla- cházán, mint arról lapunkban korábban beszámoltunk. A ver­senyen Anikó kutyája, Izzy, a négyéves border collie, az or­szág legjobb táncos kutyája lett. A dog dancing bajnok kezde­ményezésére rendezik meg má­jus 14-én Hatvanban az első Dog Dancing Bajnokságot. Ju­hász Anikó érdeklődésünkre el­mondta, hogy a versenyre neve­zési díj ellenében bárki jelent­kezhet a hivatalos, illetve a hob­bi osztályba. A bajnokságra már lehet jelentkezni, a nevezési ha­táridő május 6. A Dog Dancing Bajnokságnak a Kodály Zoltán Általános Iskola sportcsarnoka ad helyet. Egyre népszerűbb Magyaror­szágon is a fiatal kutyás sport, amelynek a lényege, hogy a ku­tya és a felvezetője látványos ele­mekkel átszőtt, főként engedel- mességi gyakorlatokra, szaba­don követésre emlékeztető kűrt mutat be zenére. A bemutatót technikai kivitelezés és mű­vészi érték szempontjából egy több tagból álló zsűri fogja pon­tozni. A művészi értékelésnél számít a csapatmunka, a dina­mika, a koncepció és a koreog­ráfia, míg a technikai pontozás­nál a folyamatosságot, a kivitele­zést, tartalmat és a nehézségi fo­kot figyeli a zsűri. I Költözik a könyvtár

Next

/
Oldalképek
Tartalom