Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-23 / 69. szám
4 BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRZETE 2016. MÁRCIUS 23., SZERDA Ezentúl két-két kutyát és macskát tarthatnak az állatbarátok Oltás előtt kószálnak az ebek A macskákat is érinti a korlátozás. A gazdája szerint az ebek közül egy-két nagyon ugatóssal van gond. Kátyúznak, a parkolási gondok is enyhülhetnek NAGYVISNYÓ Közmeghallgatással egybekötött falugyűlést tartottak hétfőn a községben. Cső- gér Bálint polgármester vázolta az önkormányzat anyagi helyzetét: akárcsak tavaly, úgy idén is szükség lesz minden adóforintra, s támogatást is remélnek. Jelentős ráfordítást igényel az óvoda működtetése, fenntartják a szociális kiadásokat, erősítik a közmunkaprogramot, s szeretnének rendezvényeket szervezni. Készülnek az uniós pályázatokra is, műfüves focipályát remélnek, felújítanák az orvosi rendelőt, a községházát pedig a régi iskolaépületbe költöztetnék. A falugyűlésen elhangzott, tavaly elmaradtak a kátyúzások. Az egyik hozzászóló bízik abban, hogy idén rendbe teszik a kritikus szakaszokat, javítani kellene a padkákat és a járdát is. Csőgér Bálint megígérte, hogy a legkritikusabb pontokon lesz javítás, de- járdaépítésre nincs pénz. A főút mellé évek óta szeretne járdát az Felújítanák idén az orvosi rendelőjüket is. önkormányzat, erre azonban továbbra is alig van esély, uniós pénz nincs rá, állami kevés. Egy hozzászóló szerint a fogyatékkal élők is kénytelenek az úton gyalogolni, talán ezt figyelembe vehetnék a döntéshozók. Felvetődött a szőlőkhöz vezető út elejének rendbe tétele, kiderült, hogy az az Egererdőé, de megkapja majd a helyhatóság. Egyelőre törmelékkel, hengerezéssel teszik járhatóvá, de kapnak majd betongyámokat az ÉMÁSZ-tól, ezeket beépítik. Visszatérő kérdés volt az orvosi rendelő környékén a parkolás. Néhány autónak lesznek új helyek egy e célra felajánlott területen, az egyik szomszéd azt is fölajánlotta, hogy az ő hiújukon át mehetnek be a gépkocsik. Az önkormányzat külön bejárót is épít, hogy közvetlenül az utcáról is bemehessenek oda az autók. Csőgér Bálint közölte, a bánkúti lokátorállomás miatt épült honvédségi lakások kapcsán azt ígérte a Honvédelmi Minisztérium, hogy hatot az önkormányzat tulajdonba kap, de csak bérlőkijelölési joguk van. Szeretnék elérni, hogy végleg megkaphassák az ígért ingatlanokat. T. B. Nincs jelenleg pontos nyilvántartása a községben fellelhető kutyákról az önkormányzatnak, ráadásul sokan nem oltatják be a szabályok ellenére sem a házőrzőiket. A helyhatóság most korlátozást vezetett be a tartásukban. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu EGERCSEHI Korlátozásokat vezetett be új szabályozással a településen a kutya- és macskatartásban a helyi önkormányzat. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen elfogadott rendelet szerint a község területén kertes családi házaknál legfeljebb két-két kutya és macska tartható, mégpedig oly módon, hogy az állattartóknak gondoskodniuk kell arról, az ebek és a cicusok semmiképpen ne zavarják a szomszédok nyugalmát. Zártkertekben ugyancsak legfeljebb eny- nyi házi kedvenc szaladgálhat a portán, de csak akkor, ha a gazdáik biztosítani tudják számukra a biztonságos elhelyezés feltételeit és gondosan el is látják őket. A többlakásos lakóépületekben a rendelkezés értelmében - hacsak a lakásszövetkezet, a társasház házirendje, vagy éppenséggel a lakóközösség megállapodása másképpen nem rendelkezik - legfeljebb egy kutya és két macska tartható, valamint azoknak az egyszeri szaporulata három hónapos korig. Ezek a négylábú állatok a legújabb helyi paragrafusoknak megfelelően erkélyen, vagy loggián nem tartózkodhatnak.- Szeretnénk újra összeírni a falubeli kutyákat is. Komoly problémát jelent ugyanis az, hogy többen nem oltatják be a házőrzőiket, s most már teljesen követhetetlen, hogy kinek van ilyen négylábúja. Rendszeresen előfordul ugyanis, hogy a kötelező veszettség elleni oltás előtt a gazdáik elrejtik, esetleg máshová viszik, vagy egyszerűen elengedik szabadjára a kutyákat, s ilyenkor bizony tele van a falu kóbor ebekkel. Persze az ugató jószágok mennének ilyenkor haza, de letagadják őket. Utána természetesen visszafogadják őket. Néhány helyen egyébként akár négy-öt kutyát, öt-hat macskát is tartanak, ezekről viszont kellő anyagiak híján persze nem tudnak megfelelően gondoskodni, ráadásul elmarad a kötelező beoltatásuk is - mondta el a Hírlap érdeklődésére Kovács András, Egeresein polgármestere, aki még hozzátette, hogy a most megszületett új szabályozás a munkakutyákra, tenyészállatokra nem vonatkozik. Az általános gyakorlat szerint az önkormányzat kötelessége napjainkban a kóbor kutyák befogása és elvitetése, egyebek között éppen azt előznék meg a nemrég meghozott helyi döntéssel, hogy ilyen akciókat kelljen finanszíroznia a helyhatóságnak. A tulajdonosoknak kellene tehát gondoskodniuk a jószágaik oltásáról, a chippelésről, de az ön- kormányzatnak jelenleg nincsenek megbízható adatai arról, hogy melyik eb rendelkezik ilyenekkel, nyilvántartásuk csak az állatorvosoknak van. Egercsehibe főként a szilvásvárad! állatorvos, dr. Kovács Mihály jár ki, de szabad a választás, hiszen bárki bármelyik szakemberrel beoltathatja a házi kedvencét.- Minden állatorvos országos engedéllyel rendelkezik, így azután Egercsehibe is többen járunk oltani, s vannak olyan kutyatulajdonosok is, akik Egerbe viszik be a jószágukat. Éppen ezért pontos képet nehéz kapni arról, hogy vajon melyik jószág kapta már meg a kötelező oltást, s melyik nem. Ugyan néhány évvel ezelőtt szigorúbb szabályokat hoztak ebből a szempontból, mégis jobb volt a nyilvántartás. Nem lehet ugyanis felszólítást küldeni a tulajdonosoknak, arra ösztönözve őket, hogy oltassanak. Az lenne a helyénvaló megoldás, ha az önkormányzat munkatársai végigjárnák a falut, s elkérnék mindegyik eb oltási lapját - osztotta meg lapunkkal a tapasztalatait dr. Kovács Mihály. Szerinte is tendencia, hogy manapság bizony kevesebben oltatják be a jószágot, mint korábban. Ugyan szabadáras ez a szolgáltatás, de mindenki tartja magát az ajánlott árhoz, amely már több éve nem emelkedett, az oltás és a féregtelení- tés négyezer, a chippelés 3500 forintba kerül.- Régen az állatorvosoknak és a jegyzőknek nyilatkozatot kellett kiadniuk arról, hogy az adott településen nincs oltatlan állat, ez pedig sok utánajárást igényelt. Ma már senki nincs arra rákényszerítve, hogy oltasson. Előfordul persze olyan eset is, hogy az orvos nem megy ki a faluba, vagy késik, ez viszont egyáltalán nem javítja az oltási morált - tetté hozzá tapasztalatai alapján dr. Kovács Mihály. Harapott már meg embert beoltatlan eb a faluban Egercsehiben a telepi rész jellegzetes kialakítása egyébként nem kedvez az állattartásnak. A bányászlakások nagyon kicsi telken épültek, amelyeken nem is nagyon lehet kutyát, macskát tartani úgy, hogy az a szomszédot ne zavarja. Ebből néhol viták is fakadnak. Az oltási hiányosságokból is akadnak bonyodalmak, az utóbbi években is fordult már elő olyan eset, hogy egy beoltatlan kutya harapott meg valakit a faluban, mondta egy nő. Egy férfi szerint jellemzően egy portán egy kutyát tartanak Egercsehiben, nincs is mindegyikkel gond, csak egy-kettő nagyon ugatós fordul elő. Általánosságban a sétáltatókkal sincsen probléma, hiszen összeszedik az ebek piszkát. De van olyan állat, amely mindig ugyanazokat a helyeket tiszteli meg kis- dolgával, ez egy kicsit bosszantja is, főleg, hogy az egyik ilyen hely az ő kerítése. Az emeletes házakban egyébként kevesen tartanak házi kedvencet^ BELAPATFALVA Fél évtizede még több mint kétszáz, az utóbbi években pedig százhúsz embernek adott munkát a város egyik legnagyobb adófizetője, a Fish&Food Kft. A magyar tulajdonú konzervgyártó cég fokozatos leépítések után nemrég bezárta bélapátfalvi üzemét. T. B. Tanító és nyelvtanár munkáját díjazta az emberi erőforrások minisztere Két pedagógus kapott oklevelet BÉLAPÁTFALVA A helyi Petőfi Sándor Általános Iskola két pedagógusának is Miniszteri Elismerő Oklevelet adományozott a nemzeti ünnep alkalmából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A kitüntetést Ferencz Péter polgármestertől vehették át a tanárok a város március 15-i ünnepségén. Ferenczné Bátor Márta 1977. szeptemberétől tanít a Petőfiben. Először orosz nyelvet oktatott, majd az 1990-es évek közepétől német nyelvet tanít a diákoknak, nemrég mesterszakos diplomát is szerzett az Eszter- házy Károly Főiskolán. Ő egyébként az iskola pályaválasztási felelőse is, több mint két évtizeA kitüntetettek és a polgármester az ünnepségen de szervezi az ezzel kapcsolatos szülői értekezleteket, szakmai látogatásokat, a kiállításokon való részvételt. Ezen kívül honismereti szakkört vezet, részt vesz települési rendezvények szervezésében is. Tompos lózsefné 1979. szeptemberétől dolgozik a bélapátfalvi iskolában tanítóként, ez idő alatt pedig számos oktatási-nevelési módszert elsajátított annak érdekében, hogy a gyerekek minél jobb alapokat kapjanak a tanuláshoz. Munkaközösség vezetőként is tevékenykedik, szigorú, de következetes pedagógus, diákjai szép eredményeket érnek el a tanulmányi versenyeken. T. B.