Heves Megyei Hírlap, 2016. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
2016-03-09 / 58. szám
4 BÉLAPÁTFALVA ÉS KÖRNYÉKE 2016. MÁRCIUS 9., SZERDA Erdélyi testvérfalut választottak “* ► <HII Az erdélyi Ho- moródújfaluval kötött testvértelepülési megállapodást Egercsehi önkormányzata. A községnek már volt korábban testvérkapcsolata a partiumi Szilágycseh várossal, de azt az utóbbi években nem tudták újraéleszteni. Kovács András polgármester elmondta, tizenöt tagú delegáció utazott ki a háromszázötven lelkes településre, ahol az unitárius templomban írták alá a szerződést Cseke Miklós polgármesterrel. Bíznak abban, hogy a homoródújfalui- ak hamarosan viszonyozzák a látogatást. T. B. Hevesaranyoson szomszédosak HEVESARANYOS Fedezzük fel Hevesaranyost! elnevezéssel hívta egy kis szomszédolásra a tíz településről érkező társegyesületek tagjait és szimpatizánsait közösségi házukba a házigazda Laskó-for- rás Egyesület. A néhány héttel ezelőtti eseményen vetélkedőt rendeztek, a vendégek megismerhették a település nevezetességeit, történetét is. Közös ebéd után a helyi tehetségek mutatkoztak be, akik versmondással, táncokkal léptek fel. T. B. A működés lesz a legfontosabb- AUTÓN Elfogadta az ön- kormányzat a település idei költségvetését. A hetvenhatmillió forintból gazdálkodó önkormányzat legfontosabb feladata az intézmények működtetése. Dolgoznak a pályázatok előkészítésén is, a saját erőre is különítettek el forrást. Önerőből szeretnék rendbetenni Rét utcát, aszfaltos burkolatra nem lesz pénz, de szilárd burkolatot kap. T. B. Liktor Györgyné szerint a környező bozótosban jól elvannak az őzek és *.*,_* i a disznók, amelyek este és éjjel bejárnak a házak közelébe JB:1 Bükkszentmárton környékén sokan panaszkodnak a vaddisznók kártételére, hiányolják a vadászokat, akik viszont kerítést javasolnak. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu BÜKKSZENTMÁRTON Elszaporodtak a vaddisznók Bükkszentmárton környékén, s már a faluba is bejárnak, kereste meg lapunkat az egyik helyi lakos, Liktor Györgyné, aki „vadszempontból” különösen hátrányban van, mert telkét egy bozótos veszi körül, ahol jól el tudnak rejtőzni a vadak. A kerítés persze valamelyest segítene, de a fa- és sövénykerítés az évek során eltűnt, újat, pláne beton alappal, amit a disznó nem tudna kitúrni, pedig nagyon drága volna csináltatni. így az őzek, vaddisznók akadálytalanul jutnak el a kertet az udvartól elválasztó vaskerítésig, s a háza háta mögött, is túrnak éjszakánként. Szívbeteg és nem tud aludni, ezért egyre inkább elkeseredett, hogy nem lehet tenni semmit a vadak bejárása ellen. Mint mondta, többször kereste a hatóságokat, vadászokat, nemrég lőttek is ki vaddisznót. Már csak világosban mer elmenni valahová, mert fél a disznóktól. Az egyik hajnalban az utcán is láttak „sétáló” vadkant. A vadászok szerint elsősorban védeni kellene a portát, a bozótirtás nem biztos, hogy megoldás, mert az megfogja a domboldalon lezúduló vizet, ha nem lennének a növények, más probléma lenne. A vadászatot az is akadályozza, hogy sokan járnak fát lopni, ez pedig sötétben veszélyes. Mikó Károly, a szilvásvára- di Farkasvölgy Vadásztársaság elnöke szerint a vadkár minden környékbeli településen előfordul, ha nincs kerítés, Bükkszentmártonban különösen. Ott az utca felől szép kerítések vannak, hátul viszont sok esetben semmilyen nincs, a gondozatlan kertekbe pedig bejárnak a vadak, vonzzák őket például a lehullott, ott hagyott gyümölcsök. Pedig szerinte egy drótkerítés is megtenné védelemnek. Azt ne várják el tőlük, hogy ők kerítsék körbe a falut. Mivel a falopások is jellemzők arrafelé, nagy az emberi mozgás, sok dologra figyelni kell. Az állatok nem mozognak, a vadászat kockázatossá válik. Mikó Károly elmondta, tagjaik Bükkszentmárton környékén ugyanúgy vadásznak, mint más, hozzájuk tartozó területen. Liktor Róbert polgármester szerint az önkormányzat annál többet, minthogy megkérte a belterületi vadkilövési engedélyt, nem tehet. A kerítések fontosságát hangsúlyozta, de azt is, hogy nem tapasztalják, hogy vadásznának a környéken, s a vaddisznók emiGombkötő Péter megjegyezte, régebben a vaddisznók is nagyobb távolságra merészkedtek a hegyekből, de az alföldi részekre az M3-as autópálya miatt már nem jutnak le. A kerítéssel szegélyezett út elvágja a vadak vonulási útvonalát, csak néhány vadátjárón keresztül mozoghatnak az állatok. Kialakult viszont egy alfölatt nagy károkat okoznak. Egyébként az önkormányzat igyekszik rábírni a környékbeli földtulajdonosokat, ne hanyagolják el területeiket. Az egyik hegyoldalt például az önkormányzat égettette le, hogy ott tie bújhassanak el a> gazban a vadak. Többen fölvetették egyébként, hogy azóta szaporodtak meg a szarvasok, vaddisznók a települések környékén, mióta a Bükkben újra megjelentek a farkasok. Úgy vélik, előlük is lehúzódnak a biztonságosabbnak tartott területekre.- A vadak természetes mozgását meghatározza az időjádi állomány, amelynek egyes vadászok örülnek, mások, akik inkább apróvadas körzetet szeretnének, nem. A vaddisznók az értékes területen károkat okoznak a földön fészkelő, nem ritkán védett madarak szaporulatában. Egyes fajok előfordulásának esélye fordítottan arányos a vaddisznók előfordulásával. rás, például, ha nagy hó van a Bükkben, próbálnak a hómentes, déli fekvésű területekre húzódni. Egyrészt, hogy táplálékhoz jussanak, másrészt, hogy ne betegedjenek meg. A muflonok például felfáznak a hasukig érő hóban - mondta Gombkötő Péter,, a Bükki Nemzeti park Igazgatóságának gerinces zoológiái referense.- A bükki vadak megszokták már a farkasok jelenlétét, ezt bizonyítják olyan felvételek is, hogy a szarvasok olyan helyekre merészkednek, ahol fél órával korábban még a ragadozók tartózkodtak. Megférnek egymás mellett, ahogy a szavannán is az oroszlánok a zebrákkal, gnúkkal. A farkasok, szarvasok is nagy területen mozognak, éven belül több száz kilométeres kört bejárnak. Ehhez képest a Bükköt néhány óra alatt átszelhetik. Ami valóban feltűnt a farkasok megjelenésének köszönhetően, az a muflonok kártételének csökkenése. Egyes területek állapota ugyanis javult, értékesebb lett a természetvédelem szempontjából - tette hozzá Gombkötő. A disznók nem jutnak le az Alföldre A családi biciklis turizmusnak adnának egy újabb programlehetőséget a Bükk északi részén Kerékpárutat álmodnak Ózd és Szilvásvárad közé SZILVÁSVÁRAD Akár az is elképzelhető, hogy néhány év múlva kerékpárút köti össze a közúton egymástól 18 kilométerre lévő Ózdot és Szilvásváradot, azaz a filmes projektet és a lovasközpontot. A Heves megyei község önkormányzatát az ózdiak keresték meg. Janiczak Dávid polgármester szerint a projekt elméleti tervezése és a forrás keresése is nagyon kezdetleges fázisban áll, de minden fél nyitott rá és szorgalmazza az ilyen összeköttetés megteremtését. Szaniszló László szilvásvára- di polgármester elmondta, három egyeztetés is zajlott már, nemrégiben egy komolyabb is. Az biztos, hogy á közút mellett nem lesz hely a kerékpáros forgalomnak.- A hegyeken keresztül viszont megoldható. Ehhez viszont be kell vonnunk az Egerer- dő Zrt-t, valamint további önkormányzatokat, esetleg magánszemélyeket. A jó időt várjuk, hogy bejárhassuk a terepet, s megfelelő nyomvonalat találjunk. Olyan útvonalra van szükség, amely a turizmust szolgálja. Felkapaszkodnának például a Szőlőtetőre, ahonnan kiváló panoráma nyílik a Bükkre. Utána folytatnánk az utat Csernely és Járdán- háza irányába, ott még aszfaltos út is volt valaha, ez még nyomokban megtalálható. Fontos, hogy olyan útvonalat találjunk, ameA Szőlőtetőről jó kilátás nyílik a Bükk hegységre lyet családok is használhatnak. A Bükkben most is vannak biciklivel bejárható utak, de nem biztos, hogy mindenki a mere- dekebb hegyi, kiépítetlen utakra vágyik, az nem nekik való terep - mondta a szilvásváradi polgár- mester, aki szerint azt is szem előtt kell majd tartani, hogy autóval ne legyen szabadon használható az infrastruktúra. Grádics Szilárd, az Egerer- dő Zrt. erdőgazdálkodási és természetvédelmi osztályvezetője elárulta, jelenleg a nyomvonal egyeztetésének fázisában tart az ügy, az érintett települések ön- kormányzatainak a bevonásával. Az egyeztető tárgyalásokat követően hamarosan egy terepi bejárást is tartanak, mértékadó kerékpáros turista személyiségek részt vételével. Az Egererdő Zrt. támogat bármilyen, a „Bejárható Magyarország” program keretében született kezdeményezést. A kérdés már csak a pályázat, hiszen a TOP-os forrásokból nem lehet támogatni (ezekből ki vannak zárva az állami erdészetek, még konzorciumi partnerként is), országos turisztikai, akár más programon belül azonban remélik, hogy lesz olyan kiírás, amelybe beilleszthető volna a beruházás. A Bükkben egyébként közel kétszáz kilométernyi, kiépített úton lehet bringázni és túrákat Is szerveznek a kerékpározás szerelmeseinek. T. B. ^ ' flPt ^ BL y H § m * ff' \ F I l I wMÍtm' mf fii