Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-26 / 48. szám
2016. FEBRUÁR 26., PÉNTEK A kis herceg a Gárdonyi Géza Színházban Számba veszem az eget, megveszem! Az előadást a magyar kultúra napján, a bemutatót követően ajándékba adták az egri kultúra munkásainak. Ez is jelzi, hogy valójában nem csak gyerekeknek készült, mint ahogy az eredeti regény sem. Jámbor Ildikó __________________ „S zámba veszem az eget, megveszem!” - csak egy mondat az Üzletember szájából, amelyet Blaskó Balázs személyesít meg az egri előadásban. Nem véletlen talán, hogy épp ezt a karaktert szemelte ki (jól áll neki, mint a Padlás című musical házmestere), mert ha egy színigazgató jelmezt ölt, azért annak súlya van. A világ, amiben élünk, ilyen mondatokból épül fel, és épp ezért egy nyúlfarknyi epizódszerep is kulcsszerep. Elüz- letiesedett világunkban üdítő színfolt A kis herceg megjelenése, s valami másról szól, mint amit megszoktunk, ami a valóságból, ami a médiából árad. Az egri Gárdonyi Géza Színház megbízásából készült el a regényadaptáció Saint-Exupéry remekéből. Zalán Tibor kiváló kortárs író, és Andorka Péter, a pályáján még most induló tehetséges zeneszerző tette fogyaszthatóvá a remekművet. Nem volt könnyű dolguk, a szöveg ellenállt. S mint hogyha rtem döntötték volna el, maradnak-e mégis prózában, vagy azért versbetéteket is becsempésznek a darabba. Kiváló ötlet az amúgy statikus jelenetekből építkező történetet megzenésíteni, mert emészthetőbbé, színpadszerűb- bé válik ez a remek példázat az emberi lélek bonyolultságáról, a szerétéiről, az élet sokféleségéről. Ehhez invenciózus muzsikusgárdát találtak Nagy Zoltán remek művészeti vezetésével. A korrepetitor gigászi munkáját csak sejteni lehet: mindenki hibátlanul intonál. Az előadást a Magyar Kultúra Napján, a bemutatót követően ajándékba adták az egri kultúra munkásainak. Ez is jelzi, hogy valójában nem csak gyerekeknek készült, mint ahogy az eredeti regény sem. Magam viszont egy gyerekelőadást láttam, s jelenthetem, hogy az iskolások tombolva tapsoltak a végén, noha nem voltam róla meggyőződve, hogy a szövevényes példázatot mindvégig követni tudták. Lenyűgözte őket a látvány, a jelmezek (Gloria von Berg munkája), s a táncos betétek már önmagukban is emlékezetes művészi élményt nyújtottak. Itt is meg kell említeni, hogy Topolánszky Tamás kiváló tánctagozata nagy nyeresége az egri színháznak, minden előadást megemelnek, kiváló technikai tudásukkal ezek a valóban szép emberek (kidolgozott testek), ámulatba ejtik a nézőt. A kis herceg előadásban a két virág: Kelemen Dorottya és Tóth Karolina igazi színészi szerepet is kapnak, és az előbb említett harmóniát a szövegmondás sem töri meg. Amiért valóban érdemes volt színre vinni ezt a mesét, hogy itt Egerben találtak egy (két) kis herceget. Én László Bencével láttam, és mondhatom, semmi kifogásolni valót nem leltem a játékában: szép szövegmondás és éneklés, fegyelmezett színpadi jelenlét jellemezte. Bizonyos, hogy a rendező Dávid Zsuzsa érdeme az előadás jó ritmusa, a gyermekszereplő „működtetése”, az előadás szeretetten aurája. Nehéz feladata volt, és ezt következetesen végig vitte. (Személy szerint hiányoltam belőle némi rendezői őrültséget, merész ötletet, de az már egy más előadás lett volna.) A színészvezetés kiemelendő, a társulat nagyon jól együtt lélegzik. Vannak az előadásnak ihletett pillanati, melyek a rendezői gondosság s a játszók tehetsége révén még napokig bennünk zengnek. Ilyen a Lámpagyújtogató (Sata Árpád) megjelenése, s ilyen a Róka és a Kis herceg barátkozása. Itt a zenei párbeszéd is hangsúlyozza a jelenet líraiságát, s hát Nagy Barbara elbűvölő róka! Azt gondolom, hogy A kis herceg jó előadás, remekül illeszkedik abba az elképzelésbe, hogy családbarát teátrum legyen az egri, amely a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt megszólítja MEGYEI KÖRKÉP, KITEKINTŐ g HÉT VÉGI PROGRAMAJÁNLÓ MOZI Agria Mozi 14.00 ÉS 20.00 ÓRA: Spotlight - Egy nyomozás részletei 16.30,18.30 ÉS 20.30 ÓRA: Egyiptom istenei 14.25 ÓRA: Barbie: titkosügynökök 16.00 ÓRA; Norm, az északi 17.45 ÓRA: Deadpool 14.00 ÓRA: Gondolj rám 16.00 ÓRA: Saul fia 18.10 ÉS 20.15 ÓRA: Ave, Cézár! Cinema Bridge Mozi - Gyöngyös EGERBEN 16 órakor köszöntik a 75 éves dr. Lisztóczky Lászlót. A Szervátiusz Jenő-díjas irodalomtörténész köszöntését a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban tartják. EGREBEN 17órától a Waldorf-is- kola pedagógiája és mindennapi gyakorlata címmel rendezik meg az iskolában Kulcsár Gábor a Pesthidegkúti Waldorf Iskola osztálytanítójának közös estjét Ujjady Harald Arnold- dal, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola volt diákjával, aki jelenleg a Waldorf tanárképzés hallgatója. EGERBEN a Lajosvárosban 10 órától kezdő internetes klubba várja az érdeklődőket a Karitász Rév Szolgálat, ahol alapfokú számítógépes ismereteket sajátíthatnak el. EGERBEN 18 órától Wass Albert- maratont tartanak a Kálvin Házban, illetve Ostoroson, a Ré- dei Miklós Közösségi Házban. EGERBEN 18-tól 21 óráig Ja- pán-Eger Kultúr Klubot rendeznek a FORRÁSPONT Lakossági Információs és Szolgáltató Irodában (LISZI). HERÉD Ilyen is volt Heréd... címmel február 23-tól fotókiállítás mutatja be a településtörténetét a Művelődési Házban. A régi fotókból összeállított kiállítás február 29-ig tekinthető meg. KEREKHARASZTON 18 órakor a község önkormányzatának meghívására dr. Zacher Gábor toxikológus főorvos tart előadást szülőknek és leendő szülőknek a polgármesteri hivatalban. SZOMBAT ÚJRA működik a Vöröskő- és az Imó-forrás. A Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút a kedvező időjárásra tekintettel szombaton és vasárnap a hivatalos menetrendjének megfelelően szállítja az utasokat. EGERBEN 9 órakor a Dobó-szobortól indul a Yours Truly, nemzetközi futás. A 25 kilométer útvonala: az új kerékpárúton a Dobó térről a Felsőtárkányi tóhoz és vissza. EKMK FEBRUÁR 26., PÉNTEK, 17.00 AMIR EL LITHY egyiptomi szobrászművész kiállításmegnyitója HELYSZÍN: Bartakovics Béla Közösségi Ház FEBRUÁR 27-IG TESTÜNK, A CSODA Az emberi test működését interaktív játékokkal bemutató kiállítás gyerekeknek, családoknak. HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Hókirálynő 2 A Zarándok - Paulo Coelho legjobb története 20.00 ÓRA: Ave, Cézár! Puskin Terem 16.00 ÓRA: Deadpool 18.00 ÓRA: Spotlight - Egy nyomozás részletei 20.30 ÓRA: Egyiptom istenei SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 19.00 ÓRA: Traviata Gárdonyi Géza-bérlet - bemutató előadás ?¥ » HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ TV EGER 8.00: A TV Eger műsora - a csütörtöki adás ismétlése 12.00: Diginfó 18.00: Tv Eger-szignál 18.01: HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 18.20: Hókirálynő, 5. rész 18.30: Kibeszélő - ifjúsági magazinműsor, 4. rész - ism. 19.00: HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 19.20: Böbe főz - ism. 19.30: Környezetünk védelmében - magazinműsor - ism. 20.00: HírAdás - egri híradó, időjárás-jelentés 20.20: Líceumi Tükör - a Líceum TV műsora Ilii MIMIIMÉ— 0.00: Képújság 9.00: A csütörtöki adás ismétlése 11.30: Képújság 18.00: Műsorismertetés 18.01: Aktuális - hírek röviden 18.02: Nápolyi - Telefonos játék 18.17: Reklám 18.20: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35: Nápolyi, 1. rész - ismétlés 19.01: Reklám 19.04: Nápolyi, 2. rész - ismétlés 19.30: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45: Nápolyi, 3. rész 20.12: Reklám 20.15: Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30: Képújság 0.00: Képújság 7.00: EKF Sport - az Eszterhá- zy Károly Főiskola sportmagazinja (ism.) 7.30: Eszterházy KFSC-Déjá Vu (l.)-Szeged KKSE (5.) - NB l/B, Kelet, 16. forduló női kézilabda-mérkőzés 10.00: A keddi adás ismétlése 10.00: Dr. Kusper Judit előadása Varró Dániel költőről 11.00: Hétköznapi prevenció - a családon belüli erőszak - prevenciós sorozat, 7. rész (ism.) 11.20: Gasztrománia - korszerű ételkészítési ismeretek a gyakorlatban - gasztronómiai magazin 12.00: Firkászok - háttér- beszélgetés egri sportújságírókkal 12.30: EKF- Debreceni Egyetem-MEFOB női röplabdamérkőzés 12.30: Képújság 14.00: A pénteki adás ismétlése 14.00: Eszterházy-körkép - az EKF közéleti-kulturális magazinműsora 15.00: Hírlánc - az EKF hírműsora 15.15: Artporel- lo - művészeti magazinműsor 15.35: Matera- úti film 16.00: Képújság 18.00: Az aktuális pénteki adás 18.00: Eszterházy-körkép - az EKF közéleti-kulturális magazinműsora 19.00: Hírlánc - az EKF hírműsora 19.15: „Kudarcok segítették utamat...” - Koncsos Ferenc-portré 20.00: Képújság 21.00: Az aktuális pénteki adás ismétlése 23.00: Képújság IIIII IIII 5.00-6.00: Magyar óra, a legnagyobb hazai slágerekkel 6.00-10.00: Reggeli ébresztőműsor 10.00-15.00: Egri nap, benne: 12.00- 14.00: Kívánságműsor 15.00-20.00: Egri délután, benne: 18.00-20.00: Rádió Eger top 20 a hazai és külföldi slágerlisták aktuális kedvencei alapján 22.00-1.00: Luxiunk blacmix a legnagyobb fekete zenék mixben, megállás nélkül 1.00-5.00: A város ritmusa megszakítás nélkül 0.00-4.55: A legtöbb sláger változatosan 5.55- 9.55: Reggeli Turmix Pifkó Tamással - reggeli infokkal, napindítőkkal 9.55-10.55: Dió Top 10 Győri Nikivel - Napi sikerlista a hallgatók szavazatai alapján 10.55-14.55: Dió Express Győri Nikivel - programokkal, csa- jos rovatokkal, receptajánlóval, sztárhírekkel 14.55- 19.55: Délutáni Robogás Kürtös Istvánnal - hazavezető, közlekedési infokkal, ütős slágerekkel 19.55-24.00: A legtöbb sláger változatosan. Friss hírek 6.00-10.00, illetve 20.00-24.00: között félóránként, napközben óránként. Sporthírek: 5.25, 6.25, 8.25, 10.00,18.00, 20.00,21.55, 23.55 FM7 0.00-5.00: FM 7 Night 5.00-6.00: Start 6.00-11.00: FM 7 Café 11.00-16.00: Helló-Meló 16.00-18.00: Traffic 18.00-20.00: FM 7 Top 40 20.00-0.00: Disco's Hit Friday 5.00: Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00: Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35: Szentek, szent életű emberek 8.15: Játék 8.45: Lapszemle 9.05: Nektek adom a földet 9.30: Az erdő fohásza (ism.) 10.05: Közélet 11.05: Könyvtári barangolás (ism.) 11.30: Vatikáni Rádió (ism.) 12.05: Egyházi hírek 12.15: Evangélium 13.05: Évezredek asztalánál (ism.) 13.40: Népzenei kincstár 14.05: Merítés - kultúra országos kitekintésben 14.35: Feltámadt Krisztus, boldogságunk! 15.00: Az irgalmasság órája 15.30: Hitvalló 16.05: Kívánságműsor 16.30: Iránytű 17.00: Regionális hírek 17.15: Kora esti hírmondó 17.45: Ke- resztút közvetítése az egri bazilikából 18.35: Közelkép 19.10: Iránytű (ism.) 19.45: Esti mese 20.05: Kultúrkör 21.05: Katedrális (ism.) 22.10: Közélet (ism.) 23.05: Vatikáni Rádió Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. Mai hírügyeletesünk: Barta Katalin E-mail-címeink: hmhirlap@mediaworks.hu ; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600 Szerkesztőségi fax: 36/513-605 MÁRCIUS 1., KEDD, MÁRCIUS 8-, KEDD, MÁRCIUS 17., CSÜTÖRTÖK -17.00 IX. KIKELET IRODALMI ELŐADÁS- SOROZAT Az emelt szintű magyar érettségi tételek neves irodalomtörténészek előadásában HELYSZÍN: Forrás Gyermek- és Ifjúsági Ház MÁRCIUS 6., VASÁRNAP, 19,00 UDVAROS DOROTTYA: MAJDNEM VALAKI LEMEZBEMUTATÓ KONCERT Helyszín: Gárdonyi Géza Színház ECaER KULTURÁLIS WWW.EKMK.EU KÖZPONT