Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)
2016-02-25 / 47. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK ißiR Másodszor rendezte meg az Egri Törvényszék a bírósági dolgozók képzőművészeti alkotásaiból összeállított kiállítást. A megnyitón dr. Nyiri Beáta elnök kifejezte örömét amiatt, hogy hagyományt teremtetett és megugrott az alkotók száma is, akik megörökítik a múltat, a jelent, elhozzák a jövőt, de mindenekelőtt a szépséget jelenítik meg. A tárlaton a festményeken, gobelineken, ékszereken, más kézműves alkotásokon túl látható a „Fókuszban a bíróság” fotópályázatra beérkezett fotók egy része is. S. S HEVES MEOYi Már csak február 29-éig, hétfőig maradt lehetőségük a horgászoknak, hogy a múlt évre kiadott és január végéig érvényes fogási naplót leadják. A jogszabályok leadási kötelezettséget írnak elő, az üres naplók is leadandók. Csak a megfelelően kitöltött fogási napló alapján lehet alapdíjas állami jegyet kiállítani. Aki nem helyesen, vagy nem tölti ki, nem adja le időben, annak csak az emelt díjas - kétezer forinttal drágább - állami jegy értékesíthető. S. S. Biomasszával fűt az idősotthon CSANi Uniós programnak köszönhetően elvégezték a csányi és a vámosgyörki idősotthon energetikai korszerűsítését is. Míg megyei szinten másfél milliárd uniós és magyar forintból nyolc intézmény újult meg, az energiafogyasztás körülbelül a harmadával csökkenhet. Vá- mosgyörkön és Csányban a támogatásból megoldották a hőszigetelést és a nyílászáró-cseréket, napelemeket is felszereltek. Csányban átálltak a biomasszafűtésre. S. S. Javaslatot várnak kitüntetésekre YÖN6YÓS Az önkormányzat két kitüntetésre - „Gyöngyös Város Egészségügyéért” és a „Gyöngyös Város Közszolgálatáért” - is várja a javaslatokat a polgároktól május 1-ig. Az előbbi elismerés azoknak adományozható, akik a városban az egészségügyi ellátás terén hosz- szabb ideig kiemelkedő munkát végeztek, s ezzel hozzájárultak az ellátás színvonalának emeléséhez. A közszolgálati elismerés több éven át végzett kiváló munkáért adható, amivel lakosság köz- megbecsülését vívta ki a kitüntetett. S. S. Klímareferenseket képeztek a városban EGER Észak-Magyarországon elsőként Egerben kaphatták meg a képzéssorozat sikeres elvégzését igazoló tanúsítványaikat azok a zömmel önkormányzati szakemberek - de voltak magánemberek, civil szervezetek képviselői is akik az elmúlt négy hónapban részt vettek nyolcnapos klímarefe- rens-képzésen. Az oklevelet átvevő 25 klímareferens - részben a Nemzeti Klímaadaptációs Hálózat tagjaiként - sokat tehet majd szűkebb-tágabb környezetében a klímaváltozás hatásai ellen. A tanúsítványokat dr. Fegy- veres-Fiskál Gábor, a DIPOL Csoport vezetője adta át szerdán vizsgát követően a megyeházán. A tavaly november 24-én elin- - dúlt tanfolyam részeként a résztvevők a klímaváltozással és annak magyarországi hatásaival, egy-egy ország, régió vagy éppen település sebezhetőségének mérésével és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás rugalmasságának lehetséges fokozásával, a települési klímaváltozási stratégia készítésének lépéseivel, a projektekhez kapcsolódó kommunikáció eszközeivel ismerkedhettek.- Egerben fantasztikus csapattal dolgozhattam. Bízom-abban, hogy a képzést sikerrel teljesítő szakemberek a jövőben Egerben és a környező településeken az önkormányzatok és intézményeik segítségére lehetnek a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás terén - mondta el dr. Fegyveres-Fis- kál Gábor. Arra is emlékeztetett: Heves megye a nap- és geotermikus energia, a biomassza terén jelentős kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. Örömteli, hogy a megye 2014-2020-as területfejlesztési stratégájában kiemelt hangsúlyt kap a megújuló energiák hasznosítása.- A feladat fontosságát jelzi, hogy mostanság válnak elérhetővé az uniós fejlesztési időszak klímapolitikai célú pályázati forrásai. Elengedhetetlen, hogy legyenek olyan jól felkészült önkormányzati szakemberek, akik képesek e forrásokra jó pályázatokat írni, sikeres projekteket megvalósítani - fogalmazott. Sz. E. Heves jelentős kiaknázatlan potenciállal rendelkezik. Egy igen, egy nem a képviselőtől EGER Támogatni fogja a mai közgyűlésen az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton való indulásról szóló előterjesztést Komló- si Csaba, aki sajtótájékoztatón jelentette be ezt. A Lehet Más a Politika önkormányzati képviselője úgy látja, a cím elnyerése hatalmas lehetőségeket nyitna meg a város és lakói számára. Megfogalmazta az aggályait is: bizonyos politikusok igyekeznek politikai tőkét kovácsolni belőle. Egy másik kulturális előterjesztésről elmondta: nemmel fog szavazni. Ez új városi kulturális szervezet létrehozását célozza. A „KULTURMA” kulturális, turisztikai és marketing tevékenységet ellátó, koordináló szervezetként jönne létre. Az a kifogása, hogy olyan feladatcsoportra alakulna, amelynek ellátására a helyi Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) hivatott.- Abban hogy a helyi TDM nem vagy nem a kívánalmaknak megfelelően működik, az érintetteknek, így a városvezetésnek is megvan a felelőssége. De nem az a megoldás, hogy az elvileg alulról építkező TDM helyett, rászed vezünk egy felülről irányított szervezetet - közölte. S. S. Cseppnyi bátorság főbb tapasztalatai EGER A szervezet évente többször is szervez a főiskolán népszerű, sikeres kiszállásos véradást. A vöröskereszt számos esetben nyújt szakmai segítséget szakdolgozatokhoz adatszolgáltatásban. Ezt követően dr. Liptai Kálmán, a főiskola rektora köszöntötte a fórum résztvevőit, majd kor- referátumok hangzottak el a diák véradók hatékony toborzásáról. A Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Önkormányzatának képviselője a helyi kommunikáció jelentőségéről tartott előadást véradás lebonyolítása kapcsán. Dorner László, az EKF pszichológia tanszéke képviseletében olyan kutatás eredményeit ismertette, amelynek során a felsőoktatási hallgatók véradási attitűdjét vizsgálták. Szó volt helyi önkéntes csoportok és az informális kapcsolati háló jelentőségéről is.. Délután kerekasztal-beszélge- téssel folytatódott a fórum. Zárásként emléklappal jutalmazták a mozgalomban aktív önkénteseket. A fórum helyszínén a nap folyamán mód nyílt véradásra is, amelyen szép számmal vettek részt hallgatók és tanárok. B. K. A donortoborzás egyik ötletes formája ez az utcai módszer HÍREK Fontos dátum pecásoknak Rajzversennyel, vetélkedővel emlékeztek a II. világháború hőseire Múltidéző diákok főhajtása EGER Történelmi vetélkedőre invitálta a megye középiskolásait a Lenkey-s Bajtársi Egyesület és a Magyar Tartalékosok Szövetsé- ge Heves Megyei Szervezete a II. világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából. Az esemény a Rác templomnál lévő katonahősök emlékparkjában kezdődött, ahol Munkácsi Sándor t. ezredes, a Ma- tasz megyei elnöke emlékezett meg a világégés helyi áldozatairól, majd a jelenlévők elhelyezték koszorúikat az emlékmű talapzatánál. A vetélkedő rendhagyó történelemórával kezdődött a Nemzeti Étterem küfön- termében, ahol ifj. Herman István alpolgármester, a zsűri elA hagyományőrző tartalékosokkal együtt emlékeztek a tanulók nöke idézte fel a súlyos emberáldozatot követelő háború előzményeit, főbb hadi eseményeit. Ezután a benevezett középiskolák diákjai nyolc fordulóban mérték össze tudásukat. A legjobb eredményt az egri Szilágyi gimnázium csapat érte el, mögöttük a szintén egri Wigner Jenő, valamint az IQ középiskola versenyzői végeztek. A szervezők az évforduló kapcsán rajzversenyt is meghirdettek a megye általános iskolásainak. Az alsó tagozatosok közül a 4. osztályos Antal Ábel (Szilvásvárad), a felsősöknél pedig a nyolcadikos Kónya Laura (Szilvásvárad) alkotását értékelték a legjobbnak. Sz. I. 1 Még mindig sok az influenzás beteg HEVES MEGYE Még mindig tombol az influenza szűkebb hazánkban a kormányhivatal népegészségügyi szakigazgatási szervének adatai szerint. Az elmúlt héten orvoshoz fordultak száma ugyan csökkent a korábbi időszakokhoz képest, ám a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései szerint február 15-21. között, az elmúlt héthez képest, körülbelül 20 százalékkal kevesebben, ösz- szesen 2960-an jártak doktornál influenzaszerű tünetekkel. Megbetegedéseket megyénk mindhárom járási hivatalához jelentettek. A legtöbb influenzaszerű megbetegedést a Hatvani és az Egri Járási Hivatal területéről jelezték. A betegek több mint 40 százaléka a 14 éven felüliek közé tartozott, közülük is a legérintettebb a 15- 24 évesek korcsoportja volt. A 14 évnél fiatalabbak a betegek közel 60 százalékát tették ki, ezen belül a legérintettebb a 10-14 éves és a 6-9 éves korosztály volt. A kiterjedt influenza- vírus miatt, az egri Markhot Ferenc és a hatvani Albert Schweitzer Kórház bizonyos osztályain visszavonásig látogatási tilalmat rendeltek el. A vírus terjedését a legkönnyebben sűrű szappanos kézmosással lehet megelőzni. A zárt terekben gondoskodjunk a gyakori alapos szellőztetésről. R. L. A . f A 4 \ I * f k * :§■» ' ■* ■» IS * A II Justitiai szeMilpKeal j