Heves Megyei Hírlap, 2016. február (27. évfolyam, 26-50. szám)

2016-02-13 / 37. szám

2016. FEBRUAR 13., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP 3 Több házasság köttetett tavaly, mint 2014-ben Nem megy ki a divatból A boldogító igen kimondása után... A tavalyi esztendőben többen házasodtak hazánkban, mint az azt megelőző évben. Képünk illusztráció. Bízzunk bennük! Guti Rita rita.guti@mediaworks.hu A z utóbbi évtizedekben a császármetszés volt a leggyakrabban végzett műtét a fejlett országokban, és gyakorisága folyamato­san nő. Magyarországon is megfigyelhető a növekvő tenden­cia, az összes szülés közt a császármetszések aránya 1990-ben 10 szá­zalék körüli volt, az ezredfordulóra megduplázódott, 2006-ban már közel 30 százalék, s 2015-ben pedig már 39 százalék volt. A statisztika megyénkre nézve is hasonló. A megyeszékhely kór­házában a 2013,2014,2015-ös adatok szerint ugyan csak a szülések 26 százaléka volt császármetszés, a másik két kórházunkban ez a szám az országos átlagot közelíti. Hatvanban a szülések 35, Gyön­gyösön pedig 3ó százaléka vég­ződött műtéttel. Elgondolkodtattak a számok, hiszen az tudvalévő, hogy a csá­szármetszés sürgősségi eljárás, amit akkor kell végrehajtani, ha nem lehetséges a természetes szülés. Ez nem életstílusbeli döntés, hiszen egy műtét, aminek nagyobb a kockázata, mint a természetes szülés­nek. A számok azt mutatják, mintha könnyedébben vennék a műtét­ről való döntést. Mintha elhinnénk, a fejlett világban élő nők egyre ke­vesebben képesek szülni. Ezt azért én nem hiszem. Ahogy az egyre terjedő, temészetes szü­lést támogató kezdeményezések zászlóvivői sem. Gondoljunk csak Katalin hercegnőre, aki az angol királyi család tagjaként második gyermekét háborítatlanul hozta világra egy londoni kórházban. Az ő példája is arra biztat, higgyük el, a modem világban élő nők vissza­találhatnak saját női erejükhöz, s a császármetszés megmarad an­nak, amire való. Életmentő beavatkozásnak, s nem válik divattá. Én bízom a nőkben, bízom az anyákban. Remélem, egyre több orvos is! Robbanások zaja verte fel a csendet Ez a hét a házasság jegyében zajlik hazánkban. Ennek apro­póján a Hírlap utánajárt, meny­nyire dívik még házasodni, illet­ve arról is érdeklődtünk, vajon az előző esztendőben, mennyi­en döntöttek úgy megyénkben, hogy hivatalosan is összekötik életüket. Szomszéd Eszter eszter.szomszed@mediaworks.hu HEVES MEGYE A Házasság Hete el­nevezésű kezdeményezés meg­közelítőleg két évtizede indult Angliából azzal a céllal, hogy Valentin-nap környékén a há­zasság és a család fontosságára irányítsák a figyelmet. A prog­ramsorozatot - amelyhez hazai és nemzetközi szinten is szá­mos ismert közéleti személyi­ség csatlakozott, kifejezve az el­köteleződését a házasság, a csa­lád ügye iránt - ma már négy kontinens 21 országában ün­nepük. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta ren­dezik meg a keresztény egyhá­zak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. Az akció honlapja szerint Heves megyében egy vá­ros, méghozzá Gyöngyös csatla­kozott a Házasság Hetéhez: pén­teken a városháza dísztermében kifejezetten ehhez az időpont­hoz alkalmazkodva, egy ifjú pár, Krisztina és Krisztián mondta ki a boldogító igent. Ennek a különleges hétnek az apropóján utánajártunk, va­jon mennyire divatos manap­ság még házasodni oltár, netán anyakönyvvezető előtt. A Köz­ponti Statisztikai Hivatal adatai szerint még igencsak, mivel ta­valy országosan a január-szep­temberben anyakönyvezett 37 ezer 215 házasságkötés nagy­mértékben, 13 százalékkal, számszerűen 4300-zal haladta meg a bázisidőszak értékét. A frigyek száma mind a kilenc hó­napban felülmúlta az egy évvel korábbit, ezen belül júliusban 25 százalékkal többen kötöttek há­zasságot, mint az előző év azo­nos időszakában. Az Egri Anyakönyvi Hiva­tal adatai szerint 2015-ben 368 házasulandó pár járult az eg­ri anyakönyvvezetők - Faludi­né Habuczki Piroska és Szűcsné Nagy Szilvia - elé.- A polgármesteri hivatal dísztermében tavaly 298 frigy, külső helyszínen - vagyis a me­gyeszékhely közigazgatási te­rületén - 70 házasság köttetett, vagyis 35-tel több, mint 2014- ben - tájékoztatta lapunkat Szűcsné Nagy Szilvia. - Elég sok az olyan házasság, amikor csak a pár és a tanúik jelennek meg az ünnepi eseményen, de az is egyre gyakoribb, hogy egy hét­köznapot néznek ki a nagy nap­nak. Ma már népes lagzinak szá­mít, ha 60-80 vendéget hívnak, ritkaságszámba megy, ha több százan ünnepelnek együtt az ifjú párral, valószínűleg anyagi megfontolás miatt - árulta el az anyakönyvvezető. Egerben felkapott eskü­vői helyszínnek számít a Lo- sonczy-völgy (ismertebb ne­vén a Bolyki-völgy), a Szépasz- szony-völgyben található étter­mek, szállodák, de az egri vár is kedvelt a házasulandók kö­rében, sőt, idén többen érdek­lődtek már az Almagyar-domb iránt is. Szűcsné Nagy Szilviától megtudtuk: legkorábban egy év­re előre tudnak időpontot egyez­tetni házasságkötésre, viszont, akik ennyire még nem terveztek előre, azoknak is rendelkezdés­re áll 30 nap. De vannak külön­leges esetek - például kisbaba érkezése, külföldi munkaválla­lás, legújabban pedig Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSŐK) -, amikor még korábban is ki lehet mondani az igent, ha a szükség úgy kívánja. Gyöngyösön valamivel keve­sebben járultak anyakönyvve­zető elé, mint a korábbi eszten­dőben. Míg 2014-ben 190-en gondolták úgy, hogy összekötik az életüket, addig az előző év­ben csupán 175-en. Ebből kül­ső helyszínt 47 pár választott. A mátraaljai városban ugyancsak több felkapott hely van: főleg ét­termek, de továbbra is népszerű a Mátra Múzeum. TtSZA-TO Régi hídpilléreket semmi­sítettek meg a Tisza-tavon a na­pokban. A Poroszlói-medencében, a Kis-Tisza és az Eger-patak torko­latánál található egykori híd me­derpilléreit robbantással távolítot­ták el a szakemberek. A helyszínen - a Kisköre-táro- zó születése előtt - épült egy híd, amely hajdanán a földterületek megközelítését tette lehetővé. A Ti- sza-tó létrejöttével a műtárgy oka­PÉTERVÁSÁRA Hazámat szolgá­lom, a védelmi igazgatás régen és most címmel kiállítás nyílik a helyi művelődési ház nagytermé­ben hétfőn délután két órakor. A tárlat szervezését dr. Nagy Tibor pétervásárai járási hivatalvezető kezdeményezte, a megvalósítás­ban, az összeállításában az Eg­ri Katasztrófavédelmi Kirendelt­ség, a megyei tűzoltó szövetség, a tűzmegelőzési bizottság és a vé­fogyottá vált, ezért a szerkezetét elbontották. Ám ott maradt a két vasbeton pillér, amelyek a tározó felduzzasztásával a vízfelszín alá kerültek, s veszélyforrást jelente­nek a vízen közlekedőknek. Ám mindez most már a múlté, hiszen ipari robbanóanyaggal el­tüntették a pilléreket. De az arra közlekedők figyelmére továbbra is szükség van, mivel ott még utó­munkálatok folynak. SZ. E. delmi bizottság titkársága műkö­dött közre. A kiállítást dr. Nagy Tibor és Seres Tibor, az egri ka­tasztrófavédelmi kirendeltség ve­zetője nyitja meg. A tárlat, amelyet március 7-ig lehet megtekinteni, a védelmi igazgatás, a katasztrófavédelem és a tűzoltóság múltját és jelenét mutatja be a speciális felszerelé­seken és eszközökön, a védőru­házatokon keresztül. M. z. Dísztermek is felkapott helyszínek- Nálunk is sok boldog, sze­relmes pár jelentkezett tavaly, hogy szeretnének összeháza­sodni - árulta el a Hírlapnak Jámborné Jakab Anikó, hat­vani anyakönyvvezető. - Míg 2014- ben csak 78-an voltak, 2015- ben már 98-an háza­sodtak össze Hatvanban. De nemcsak hatvaniak érkeznek ilyen kéréssel, hanem a kör­nyékbeli településekről is. Még csak február van, viszont már nagy az érdeklődés az időpon­tok miatt. Jámborné Jakab Il­dikó elmondta: a legfelkapot­tabb külső házasodási hely­szín a Zagyva-parti városban a Korona étterem, a Grassalko- vich-kastély Nagy Endre dísz­terme. valamint a vadászati múzeum díszterme. A tűzoltóság múltja és jelene tárlaton Ot év nyolc hónap a tánctanárnak EGER A járásbíróság pénteken meghozott ítéletében rögzítette: Sz. A. oktatási tevékenysége so­rán a kiskorú sértettekkel bizal­mas viszonyt ápolt, velük szexu­ális kapcsolatot létesített. Őket oly mértékben volt képes a ha­tása alá vonni, hogy fel sem me­rült bennük: a kapcsolatban sé­rülhetnek. A terhelt ezen szexu­ális viszonyok fenntartása érde­kében a lányokat pszichés nyo­más alatt tartotta, s pedagógu­si feladatából folyó kötelességét súlyosan megszegve, a sértettek erkölcsi és érzelmi fejlődését ve­szélyeztette. A tánctanár két kiskorú ta­nítványáról - beleegyezésük nélkül - pornográf felvételeket készítetett, azokat a telefonján és a számítógépén tárolta. Egy nagykorú sértettel is szexuá­lis viszonyt alakított ki. Ami­kor a hölgy a kapcsolatból ki akart szállni, Sz. A. közölte ve­le, hogy akkor nem táncolhat to­vább, majd azt is, hogy tudta nél­kül fotókat készített róla szeret­kezés közben, s azokat akár köz­zé is teszi. Az ítélettel szemben az ügyész súlyosításért a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, má­sodlagosan enyhítésért felleb­bezett. A bíróság fenntartotta Sz. A. előzetes letartóztatását, mely végzést a terhelt - védőjé­vel egyetemben - szintén meg­fellebbezett. S. S. Washingtonba vitték el az egri borok jó hírét a Juhász testvérek Borvacsora a nagykövetségen WASHINGTON, EGER Exkluzív bor- vacsorán mutatkozott be hazánk washingtoni nagykövetségén a múlt héten az egri Juhász Testvé­rek Pincészete. A magyar boro­kat népszerűsítő rendezvényen dr. Szemerkényi Réka nagykövet köszöntötte a vendégeket, akik közt újságírók, borkereskedők, borászok is helyet foglaltak. Négy vörös- és három fehér­bort vitt Washingtonba Juhász Ádám, s mint a Hírlapnak el­mondta, reménybeli együttmű­ködések követik majd a bemu­tatkozást. A nagykövetségi bor­vacsorán az egri származású nagykövet vendégei Muscat Ot- tonel, Sauvignon Blanc, Olasz- rizling, Egri Bikavér, Paptag Cu­Szemerkényi Réka vendége volt Washnigtonban az egri borászat véé Superior, Gesztenyés és Ca­bernet Franc Grand Selection bo­rokat kóstolhattak. Juhász Ádám borászt Péter István agráratta­sé konferálta fel, a jó hangulatú eseményen magyar különleges­ségeket kóstolhattak a résztve­vők a borok mellé, köztük man­galicakolbászt, sonkát, szalon­nát, szürkemarha- és bivalysza­lámit, libamájat, s a tarhonyás vörösboros marhapörkölt sem maradhatott el. Az egri borász közölte: egy ottani borászattal gyakornoki programot indítanak, s gasztro­nómiai fesztiválra, egyetemi bál­ra is meghívást kaptak. Még üz­leti kapcsolatokat is remélnek a látogatástól. G. R. Visszatalálhatnak saját erejükhöz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom