Heves Megyei Hírlap, 2016. január (27. évfolyam, 1-25. szám)

2016-01-30 / 25. szám

2016. JANUÁR 30., SZOMBAT SPORT 15 Nem tudni, ha válogatott játé­kosok sora, vagy NB l-es labda­rúgók garmadája vonulna fel a mezőnyben, mekkora lenne az érdeklődés. Már évek óta nem is ezt célozzuk meg, hanem azt, hogy a megye legelőke­lőbb helyen jegyzett csapatait együtt láthassa a közönség. No meg a díszvendégeket. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu TEREMLABDARÚGÁS Kis Károly a szenvedélyről, illetve annak hi­ányáról beszél, amikor a múltba tekint vissza úgyis, mint az el­ső, 1987-es tornán győztes Recs­ki Ércbányász játékosa. A paksi­akkal 2011-ben magyar bajnoki ezüstérmet és Ligakupa-győzel­met szerzett, majd a tolnai gár­dát az Európa Ligában is irányí­tott szakember NB-s tapasztala­ta szerint ma már a teremtornák sem tudják úgy lázba hozni a kö­zönséget, mint néhány évtizede, ám ő, már csak a kellemes emlé­kek miatt is, szívesen vesz részt a 30. Hírlap-kupán. Kis Szabó Ervin, mint az el­ső szervezők egyike, későbbi ki­adóvezető, elmondja, hogy kez­detben mennyi remek labdarú­gó fordult meg a körcsarnokban, ahol a legnagyobbként 1997-ben és 1998-ban Puskás Ferenc ke­délyesen dekázott a középkör­ben, de a világ legjobb játékve­zetőjének négyszer megválasz­tott Puhl Sándor is gyarapította a mérkőzésen sípmesterkedők széles táborát. „A hagyomány, no meg a 30. születésnap köte­lez, ott leszek!” - kapjuk a vá­laszt a kollégától. Sípos Jenőt, a Magyar Labda­rúgó Szövetség szóvivőjét egy percig sem kellett „körbeudva­rolni”, az első szóra jelezte: fi­gyelemmel kíséri a felvezetést, látja, tudja, hogy ez Egerben, Heves megyében jeles futball- esemény, így nemcsak hogy ter­vezi az utazást, de jelen is lesz a rendezvényen. Tóth-Zele József ma szülővá­rosának, Füzesabonynak a jeles programjára hivatalos, ám Pus­kás Ferenc jó barátja, a Real Mad­rid utánpótlásánál több mint 25 éven keresztül dolgozott szakem­ber közölte, feltétlenül megpró­bál rövid időt eltölteni a tornán. Fesztbaum Éva és Fesztbaum Béla, az emléktorna névadójá­nak, egykori kollégánknak a gyermekei Budapestről szintén Figyelem! Hátul már nem lesz palánk A létesítményt üzemeltető Egri VSI részéről kapott tájékoztatás értelmében, katasztrófavédelmi okok miatt idén már csak oldalt lesz palánkkal határolt a játéktér. A pálya végét vonal jelzi. Abban nincs változás, hogy csapaton­ként egyszerre 1 kapus és 4 me­zőnyjátékos tartózkodhat a par­ketten, és az egyik, nézőtér felőli oldalon kívül került labdát kézzel vagy lábbal lehet játékba hozni. Ha a labda teljes terjedelmével át­halad az alapvonalon és azt utol­jára védőcsapat játékosa érintet­te, akkor szögletrúgás következik jönnek, tisztelegnek, és em­lékeznek mindazokkal, akik tudják: a hagyományok ápo­lása nélkül a jövő sem hordoz szép kilátásokat. A futballban sem. Együttműködő partnereink Imola Cégcsoport - Egri Városi Sportiskola - Juhász Autószer­viz Egerszalók - Gumibörze Kft. Eger - Patara Aqua Kft. Párád- eremgyar.hu - Agroker Al­katrész Kft. Eger - Prompt 94 Kft. - Fehér Gyula játékvezető- Kada Autószerviz Andornak- tálya - Parketta Technika Szak- kereskedés Eger - Feró-Véd 06 Kft. - Tóth Zoltán játékvezető - Eger „Kas” Épületkarbantartó és Szigetelő Kft. - Berg System Kft. Eger - Pemika Húsboltok Eger, Füzesabony - Rádi Pék­ség Eger - Kurdi Pékség An- dornaktálya - Boro Kaputech­nika Eger - Egri Házgazda Kft.- D-Zs Autó Kft. Eger - Hossó ABC Eger - Marján cukrászda imolaépítc Ép.tó é* Épületkarbantartó Kft. FŐVÁLLALKOZÓ SZOLGÁLTATÓ KFT-Bizalomra ük Imola ÉPÍTŐ IPA«} KFT' építünk IMOLA HOTEL PIÁTÁM Szegedi szombat idei nyitányként HIRDETÉS HUNGÁRIA VÍZILABDA Az Egri Vízilabda Klub mindkét felnőttcsapata Szege­den kezdi ma délután a 2016-os naptári évet, egyben folytatja az OB I-es pontvadászatot. A ZF-Eger férfi gárdájánál szerdán este már az volt szo­katlan Dabrowski Norbert ve­zetőedzőjének, hogy hirtelen te­le lett a medence. Ez volt az el­ső edzés, amelyen a keret vala­mennyi tagja részt. Január ele­jétől Angyal Dániel, Biros Pé­ter, Csorna Kristóf, Lőrincz Bá­lint, Szívós Márton és Borisz Va- penszki jelentette a létszámot. Aztán később csatlakozott a vá­logatott felkészülését végig dol­gozó, de az utolsó keretszűkítés­nél kimaradt Bedő Krisztián és Uros Csucskovics. A sérüléséből lábadozó Zalánki Gergő pedig sokáig külön tréningezett a töb­biektől. Csucskovics vírusos to­rokgyulladás, Vapenszki pedig egy kellemetlen húzódás miatt hagyott ki edzéseket. Csütörtökön a Miskolc elleni edzőmeccs jelentette a ráhan­golódást, amelyen már játszott Zalánki is, méghozzá igen biz­tatóan. Az azonban még kér­déses, hogy a Szeged ellen sze­repet kaphat-e, erről még a ve­zetőedző egyeztet az egészség- ügyi stábbal. Mint azt Dabrows­ki Norbert az egrivizilabda.hu-n elmondta, a játék olyan volt, amilyet várt. Akadt a csapatnak egy része, amelynek tagjai már labdaéhesen várták, hogy mér­kőzést játszanak. S voltak az Eb-n résztvevők, akik kicsit le­engedtek. Mára azonban már mindenki­nek „élesnek” kell lennie, mert a vezetőedző szerint nagyon ne­héz összecsapás vár rájuk a Ti- sza-partján. A tréner emlékezte­tett a tavalyi szegedi vereségre, s ha másért nem is, de ezért ki­emelt figyelmet szánnak a ven­dégek az összecsapásnak. Abból a szempontból is fon­tos a szegedi mérkőzés (18.00), mert szerdán már újabb erő­próba vár a fiúkra, méghozzá a Spandau 04 elleni BL összecsa­pás. Nem mindegy, hogy a tét­mérkőzésen régen együtt nem játszó társaság milyen élmé­nyekkel veszi fel a harcot a né­met bajnok ellen. Ezzel azonban csak vasárnaptól foglalkoznak. Hírlap-információ. Czigány Dóra ezt rutinból megoldja Kelemen Attila, a ZF-Eger-EKF női csapatának vezetőedzője ja­nuár 2-től az immár Eb-győz- tes Czigány Dóra kivételével tel­jes kerettel dolgozhatott majd' egy hónapon át, amelynek so­rán alapozó jellegű munkát vé­geztek^ lányok. A szegedivel (16.30) együtt még három mér­kőzés jelenti az alapszakaszt, aztán kezdődik a keresztjáték, ahol a négybe kerülést célozták meg a ZF-es hölgyek. Szegeden mindenképpen győzelmet vár a hölgyek trénere. Czigány Dóra is a csapattal tart a csongrádi me­gyeszékhelyre, a héten három edzésen vett részt, de a neki szánt feladatot edzője szerint ru­tinból is megoldja. HI IR! £ Hí, Budapesten derül ki a helyszín VIZES SPORTOK A hétvégén Bu­dapesten ülésezik a vizes spor­tokat tömörítő nemzetközi szö­vetség (FINA), vasárnap pedig bejelenti, hogy hol rendezik a 2021-es vb-t. A három jelentke­ző a 2011-ben házigazda japán Fukuoka, a 2014-es nyári ifjú­sági olimpiai játékokat sikerrel megrendező kínai Nancsing, va­lamint a két évvel ezelőtti rövid­pályás világbajnokságnak ott­hont adó katari Doha. MTI Minőség és rekord a 60. tornán ÖKÖLVÍVÁS A tavalyinál lényege­sen erősebb mezőny gyűlik ösz­sze jövő héten Debrecenben, a 60. Bocskai István ökölvívó emlékversenyen, melynek re­kordot jelentő 168 fős névso­rában ott van két világbajnok, az azeri Mahammadraszul Me- dzsidov (+91 kg) és Albert Sze- limov (60 kg) is. MTI Murray öt szett után ötödik fináléjában tenisz A második kiemelt brit Andy Murray lesz a világelső szerb Novak Djokovics ellenfele az Ausztrál nemzetközi tenisz- . bajnokság (Australian Open) vasárnapi fináléjában, miu­tán négyórás csatában, döntő szettben 4:6, 7:5, 6:7, 6:4, 6:2 arányban legyőzte a kanadai Milos Raonicot. NSO.HU Mégsem zárták ki a megyei IV-es gárdát, pontlevonás a Marshall-ASE-tól A Novaj LABDARÚGÁS Noha az őszi idény­ben négy alkalommal is létszám­hiányosán állt ki a Novaj-Osto- ros SE csapata, a versenybizott­ság eltekintett a megyei IV. osz­tályban érdekelt gárda kizárásá­tól, így az együttes a tavaszi sze­zont is folytathatja. A verseny- bizottság tagjai figyelembe vet­ték, hogy a mezőnyből nincs ki­eső, a feljutást nem a bajnoki he­lyezés határozza meg, továbbá valamennyi vetélytárs írásban kérte, hogy a novajiak továbbra is játszhassanak. A megyei igazgatóság nagy­pályás műfüves bajnokságában lejátszott Marshall-ASE-Péter- vására találkozó jegyzőköny­ve alapján megállapítást nyert, A besenyőtelkiek (csíkos mezben) 3-0-s győzelemmel gyarapodtak hogy az andornaktályaiak hat próbajátékost szerepeltetettek. A szabályszegés miatt a mér­kőzésen szerzett pontokkal (3) megegyező számú büntetőpon­tot vontak le az egylettől. Ugyancsak a Joma-kupa ösz- szecsapását jelentette a Besenyő- telek-Füzesabony összecsapás, amelyen Fótos Attila személyé­ben az FSC olyan futballistát sze­repeltetett, akinek nem volt jelen a versenyengedélyét is tartalma­zó versenyigazolványa, valamint nem volt szabályos sportorvo­si engedélye. A vb a meccs ered­ményét (3-2 a besenyőiek javára) megváltoztatta, és a mérkőzést 3-0-s eredménnyel a Besenyőte­lek javára igazolta. B. Cs.-Ostoros folytathatja

Next

/
Oldalképek
Tartalom