Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-07 / 286. szám
14 HORIZONT, HIRDETÉS 2015. DECEMBER 7., HÉTFŐ Megyeszékhelyen alkotó művészek és műveik meséltek az est vendégeinek Tárlatsorozat: A Nő kilencszer Milyen egy nő élete, ha művészként is tevékenykedik? Hogyan tudja egyensúlyba hozni a hétköznapi életét az alkotás folyamatával? Mindezekre próbáltak szórakoztató módon választ nyújtani a „A Nő kilencszer” című kiállítás megnyitóján. Hancsicsák Mihály hancsicsak.mihaly@gmail.com EG EH A kiállítás hivatalos ars poeticája szerint olyan estre várták a vendégeket, amely tradicionális és trendi női művészeti utakat, életpályákat mutatott, és mutat be. Az Agria Parkban novemberben tartott kiállításindító rendezvényről, hátteréről, szereplőiről beszélgettünk Teleki Klárával, az esemény ötletgazdájával és szervezőjével. Meséli, mindig is érdekelték a sikeres nők történetei, akik a képzőművészet, s a művészetek más területén tevékenykedtek. Persze, nem véletlenül teszi előre a képzőművészetet: mindig ezt tartotta a rendezvényei kiinduló pontjának. Egy nőnek megvannak a hétköznapi teendői, amit egy művészi pálya mellett sem hanyagolhat el. A köztünk élő művészeken keresztül ezt a kettősséget próbálja bemutatni, lehetőséget teremtve a közönség számára, hogy ha egy kicsit is, de beláthasson a kulisz- szák mögé.- Pont ezen „hétköznapi nehézségek” okán is oda kell figyelni rájuk - mondja Klári -, értékelni kell őket még akkor is, ha nem mindig születnek kiugró alkotások, mert PROMÓCIÓ tevékenykedő Petrovics Anna, akitől a színészi játék sem áll távol. A zenéhez szervesen kötődő táncművészet külön-külön szeleteit mutatták be a Balogh Ágnes vezette Szederinda Néptáncegyüttes, a Mirkóczki Zita irányításával működő Pódium Tánc és Balettiskola, s Czövek Zsuzsanna tánc-mediá- tor. A zene a harmónia, mely megjelenik a táncban, de ugyanúgy a képzőművészetekben is. Mik sem bizonyították ezt jobban, mint a kiállító művészek alkotásai. Ezeket a műveket nemcsak az est vendégei csodálhatták meg, hiszen maga a kiállítás december 7-ig tekinthető meg az Agria Park emeleti galériájában, ahol Kántorné Bódi Ilona és Gál Éva munkái mellett Diós Magda grafikáit és karikatúráit csodálhatja meg a látogató. Mint Klári elbeszéli, ő sokáig azt hitte, hogy a volt Ludas Matyi magazin karikaturistája egy férfi, s csak nemrég szembesült azzal: egy egri művésznőről van szó. Talán ez volt az egyik ok, ami miatt fel sem merült benne, hogy kihagyja a rendezvénysorozat első estjéből. S milyen jól tette! Diós Magda - mintegy performansz- ként összefogva a műsorokat - az est előadásai alatt készített egy grafikát, melyet a rendezvény végén a vendégek között sorsoltak ki. Élő alkotásával „A Nő kilencszer” már nem egy szokványos, színes, de statikus rendezvény volt, hanem egy olyan esemény, mely a vendégek szeme láttára alakult, változott, s melynek valahol ők is ’ ■ * részeseivé valtak. I ' T .ovin £to A Nő kilencszer eseménysorozat első állomásán a hölgyalkotók társaságában a szervező Teleki Klára (balról a harmadik) megvan bennük a bátorság, hogy más emberek elé álljanak műveikkel. Egerben és környékén nagyon sok tehetséges ember él és alkot, sok esetben megmaradva a maga saját kis világában. Egyebek között ezért is tartja fontosnak bemutatni, hogy közöttünk milyen tehetséges alkotók élnek. Érezte, tudta, hogy sokan vannak, de az ötlet kipattanásakor nem is gondolt arra, mennyi név kerül majd a listájára. Már most több mint 40 művészt írt össze, de biztosra veszi, hogy ez még bővülni fog. Ezen okból sem egyetlen kiállításra, vagy rendezvényre gondolt, „A Nő Döntő a műveszetek iránti vonzalom Teleki Klára életében mindig is meghatározó szerepet töltött be a különböző művészetek iránti vonzalom. Rengeteg tárlat, esemény szervezésében vállalt jelentős szerepet. Hitvallása emígyen szól erről a témáról: „Lehet valamit szeretni, lehet nem szeretni, a lényeg, hogy ne legyen semleges az ember a művészetek iránt". Pár éve kezdett szervezői munkáját ez a szellem hatja át. Örömmel tölti el. ha bemutathat tehetséges művészeket és alkotásaikat. Ő maga pedig digitális képalkotó művészetekkel foglalkozik. A mostani kiállítás plakátjának a képe és terve is az ő munkája, de határozottan tiltakozik, ha ót valaki művésznek titulálja. Ahogy magát nevezi: „én egy művészetpártoló. müvészetszere- tö ember vagyok”. kilencszer” csak az első etapja ennek a sorozatnak. A pénteki estre olyan művészeket hívott meg és mutatott be, akikkel eddig is szorosabb kapcsolatban volt, és szerepeltek a rendezvényein. Mint említi, ez egyfajta köszönet is nekik. Maga az est érdekes metszetét adta a zene, tánc, képzőművészeti és retorikai előadásoknak. Utóbbiban játszott szerepet Berta Diána, az Eger TV szerkesztője, aki segített a műsor bonyolításában is. A zene, a szavakon túli költészet, melynek szép példáját adta az egri zeneiskolából indult, ma már fuvolaművészként Az elmúlt évek technológiai és termékfejlesztései megalapozták az új sós termékcsalád bevezetését. Ugye senkinek nem kell bemutatni a tradicionális Mese kekszet vagy az alapélelmiszerek közé sorolható háztartási kekszeket? Azt azonban talán nem mindenki tudja, hogy ezek a finomságok a magyar kekszgyártás Heves megyei fellegvárában, a Detki Keksz Kft. hal- majugrai üzemében készülnek. Ezekkel a kezdő sorokkal jelent meg cikk a Heves Megyei Hírlapban egy évvel ezelőtt. Arról is szó esett, hogy a cég az elmúlt években komoly beruházásokat hajtott végre. Ezáltal jelentősen nőtt kapacitásuk, a kiszélesedett technológiai háttér segítségével pedig új, innovatív termékek kifejlesztése kezdődhetett meg. Ennek eredményeként jelentek meg ez év nyarán egy sós termékvonallal a piacon, amely remélhetőleg rövid időn belül olyan népszerűségre tesz majd szert, mint a fent említett tradicionális termékeik. Az új snackcsalád tagjai a mesterséges színezékektől és ízfokozóktól mentes állatfigurás gyerekkrékerek, a harmonikus ízvilágú krékerek és a speciális, kemencében sült, csökkentett zsírtartalmú bur- gonyachipsek. Ez az új termékvonal teljes egészében illeszkedik ahhoz a stratégiához, melyet a cég a termékfejlesztéseivel kapcsolatban meghatározott: Magyarországon tevékenykedő, magyar tulajdonú élelmiszeripari gyártócégként elsődleges feladatának tekinti a hazai fogyasztók kiegyensúlyozott táplálkozásának elősegítését, egészségi állapotának javítását. Az említett termékek népszerűsítésére és a Detki márkanév erősítésére indítottak egy őszi-téli reklám- kampányt, melynek eszközei között szerepeltek áruházi nyereményjátékok, televíziós és online hirdetések, valamint közterületi megjelenések.- Nagy örömmel töltött el minket, hogy az említett kampány során rengeteg pozitív visszajelzés érkezett a fogyasztóinktól. Lelkesen játszottak velünk, jelezték, ha látták a reklámunkat a televízióban és dicsérték az új sós termékeinket. Ugyancsak büszkék vagyunk arra, hogy a szakma az idei évben is pozitívan értékelte a teljesítményünket. A DETKI és MESE márkáink 2015-ben is MagyarBrands díjat nyertek, a Bisnode nevű cégminősítő és pénzügyi, üzleti információkat szolgáltató szervezet pedig AAA (tripla A) kategóriába sorolt minket. Ilyen minősítéssel a magyar- országi cégek csupán 0,63 százaléka rendelkezik. Mindezen pozitív változások mellett fő célunk állandó: minőségi magyar termékeket kínáljunk a hazai vásárlóknak elérhető áron - nyilatkozta Pavlova Olga, a cég ügyvezetője. Idén is a legkiválóbb márkák közé tartozik a Detki Keksz és a Mese, a cég új termékcsaládot is kifejlesztett Töretlen a fejlődés a Detki Keksznél 1 I