Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-07 / 286. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP J 2015. DECEMBER 7., HÉTFŐ Pályáztak, nyertek nyolc és fél milliót SZILVÁSVÁRAD Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter minapi döntése értelmében nyolc és fél millió forint központi költségvetési támogatásban részesült a község. A cél az iskola konyhájának fejlesztése. Zsírfogót építenek be, átalakítják a légtechnikai rendszert, új főzőüstöt építenek be, a lámpatesteket LED-es fényforrásokra cserélik, valamint beszereznek néhány konyhatechnikai eszközt. A fejlesztés összköltsége meghaladja a kilencmillióforintot. S.S. Elismerték a médiainformatikust A Vezető Informatikusok Szövetsége az év informatikai oktatója pályázatán a zsűri kü- löndíjat ítélt oda dr. Kis-Tóth Lajosnak, az Eszterházy Károly Főiskola Médiainformatikai Intézete igazgatójának oktatásszervezői munkásságáért. Pedagógus kutatóként egyike volt azoknak, akik elsőként ismerték fel az oktatás technologizálásának meghatározójelentőségét. S.S. Új állampolgáraink Erdélyből E8ER Négyen tesznek állampolgári esküt holnap délután a városháza dísztermében. A 15 órakor kezdődő eseményen Herman István alpolgármester előtt esküt tevők mindannyian erdélyi magyarok, akik az egyszerűsített állampolgársági eljárás keretében váltak hivatalosan is magyar polgárokká. S. S. Megnyílt a jégpálya Több százan voltak kíváncsiak a második Füzesabonyi Jégpálya megnyitójára szomaton. Nagy Csaba polgár- mester megnyitójában hangsúlyozta, Füzesabonynak szüksége van ilyen közösségi terekre és programokra, ahol a város és a környező települések lakói találkozhatnak. G. R. Hurka, kolbász, forralt bor MAKLÁR Az idén is disznóvágással kezdődött a december Makiáron. Nyolcadszor rendezték meg a Rö fifesztivált. Három mázsa felett volt az a hízó, amelyet hajnalban azért vágtak le Makiáron, hogy délután a nyolcadik Röfifesztivál vendégei ne maradjanak éhesek. Hét- száz.-hétsz.áz adag hurka és kolbász sült ki estére, s a friss disznótorosért hosszú sorok kígyóztak a falu rendezvényterén. Ugyant sak szépen fogytak a Röfi logós findzsák, amelyekbe a szervező hét civil szervezet sátrában Részeg, illetve józan Romjegyekért mérték a forralt bort, a teát, illetve a gyerekeknek a Röfi For ró Csokit.- \hogy a korábbi években, így most is az összefogásról, az együtt eltöltött időről szól ez a rendez vény mondta el Hanuszik Csaba polgármester. A civilek sátrában saját készítésű süteményeket is kínáltak, s a hangulat igazán bensőségesre sikeredett. G. R. Egyházi fenntartásba adnák iskolájukat Verseny a túlélésért Bemutatták, mit tudnak Bartók Béláról A nyolcosztályos általános iskolák szeretnék megőrizni pozícióikat. Néhány helyen a Klik helyett az egyházat szeretnék megnyerni fenntartónak. Barta. Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Novemberi számunkban számoltunk be arról, hogy 2018-ig országosan 150- 180 iskolát magába foglaló térségi iskolahálózatot alakítana ki a kormány, megszüntetve a jelenlegi alacsony létszámú kistelepülési felső tagozatokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tervezete szerint azért van szükség a rendszer racionalizálására, mert jelenleg sok helyen nem megfelelő színvonalú az oktatás. Azokon a megyénkben településeken, ahol még működik nyolcosztályos általános iskola, érthetően gondolkodóba estek az önkormányzatok vezetői, miként lehetne megmenteni az intézményeket, illetve az iskolaközponti státuszt megszerezni. Az elmúlt hetekben Recsken és Párádon is felvetődött az ötlet, miszerint szerencsésebb lenne a jövőben az egyház oltalmába ajánlani iskoláikat. Nagy Sándor, Recsk polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hogy az egyik ok, hogy a Klik nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a másik pedig az, hogy a település esélyes lehetne a körzetközponti szerepre. A környékbeli Párád, Sírok és Mátraderecske iskolái is nyolc osztállyal működnek egyelőre, ám az átszervezés - a folyamatos tanulói létszámcsökkenés miatt - feltehetően ezeket az intézményeket is érinteni fogja. Egy biztos, Recsken egyhangúlag támogatják az elképzelést, miszerint a Jámbor Vilmos Általános Iskola kerüljön egyházi fenntartásba. Itt a képviselők, az iskola vezetése is pártolja a tervet, s a rendkívüli szülői értekezletet is megtartották már, amelyen a szülők elsöprő többsége is felhatalmazást adott a tárgyalások megkezdésére. Megszerezték a ferences rend, illetve a KaA verseny napról napra élesedik Nem véletlen, hogy az önkormányzatok minden lehetséges szálat megmozgatnak iskoláik megmentéséért. Az egyházak által eddig átvett iskolákban folyamatosan fejlesztenek, hogy a távolabbi települések számára is vonzóvá váljanak az iskolái és az utánpótlás meglegyen majd a városi középiskoláikba. Kétségtelen tény az is, hogy egy település iskola nélkül vagy leépülő iskolával felerősíti az elvándorlást, ami végérvényesen az adott település elöregedéséhez, majd eb néptelenedéséhez vezet. A legtöbb helyen attól tartanak, hogy a falusi nyolcosztályos iskolák visszafejlesztése életminőség-romlást hoz majd az érintett településeken, hiszen a pedagógusokkal a helyi értelmiség egy része is távozik, akik addig aktívan részt vettek a falu életében. tolikus Karitász támogatói nyilatkozatát. Az előkészített, részletes dokumentumot személyesen vitte be a érsekségre, ahol azt az ígéretet kapta, hogy leghamarabb a hét elején születhet döntés az ügyben. A Kilátásba helyezett átszervezés körül egyelőre rengeteg a nyitott kérdés. Ilyen, hogy a 7-8. osztályok megszűnésével mi lesz a pedagógusokkal? Ha a recski iskola fenntartását vállalja az egyház, a recski tanulók szinte biztosan maradnak helyben, és valószínű, hogy a mátraderecskei, mátraballai, siroki diákok sem utaznának Párádig, csak Recskig. Párádon is gondolkodnak, mert reményeik szerint az itteni, jól felszerelt Fáy András Általános Iskola esélyes lenne a körzetközponti státuszra, ha környező településekről ide íratnák be gyerekeiket a szülők. A Fáy ráadásul 8 évfolyammal rendelkező általános iskola és 12 évfolyammal rendelkező alapfokú művészeti iskola egyben. Itt is felmerült az egyházzal való tárgyalás, azonban ez hosszabb előkészítést igényel. HEVES A város zeneiskolájának hagyományos programja a tanév első félévében megrendezett zenei műveltségi verseny. Idén tartották az ötödiket, a kérdések ebben Bartók Béla köré csoportosultak, halálának 70,.évfordulója alkalmából. Hét csapat adott számot a zeneszerző életéről, műveiről. A feladatok között volt zenefelismerés, zenei teszt, villámkérdések, zenei mű elemzése és csapatonként egy-egy Bartók-mű előadására is vállalkozni kellett. A verseny menetét és a válaszokat egy háromtagú zsűri kísérte figyelemmel és értékelte: az elnöki feladatot az intézményvezető, Szabó Imre Tiborné vállalta. A növendékek nagyon felkészültek voltak, ennek köszönhetően a verseny gördülékenyen, jó hangulatban zajlott. A pontok összesítése után derült ki, hogy az első helyezést az 5. b osztályosok csapata - Balázs Bálint, Inczédi írisz, Kovács Eszter Alma, Lóié József és Magyar Gábor - nyerte. Az első három helyen végzett gárda egy-egy marcipántortát kapott jutalmul. SZ. E. Űj autót, orvosi eszközöket kapott a kórház Véradást is segíti az adomány GYÖRGYÖS A Bugát Pál Kórház sürgősségi és kiszállásos véradását szolgálja elsősorban az a gépkocsi, melyet Gyöngyös önkormányzata és a Bugát Pál Kórház Alapítvány támogatása révén vásárolt a gyógyító intézmény. Óriási segítséget jelent a kórház számára ez az adomány, hiszen egy matuzsálemkorú gépkocsit tudtak lecserélni.- A képviselő-testület tagjai, valamint az alapítvány kurátorai pozitívan fogadták a kérést, és egyhangúlag szavaztak a támogatásról, amit ezúttal is nagyon köszönünk - mondja Weisz Péter, főigazgató az átadáson, pénteken. A város kétmillió, míg az alapítvány másfél millió forinttal járult hozzá a gépjármű megvásárlásához. Weisz Péter főigazgató köszönte meg a segítséget A kórház további nagy értékű adományt kapott az orvosi gázokat szállító S1AD cégtől. A több mint 1 millió forint értékű eszköz, mint például: nyomáscsökkentő, valamint oxigénpárásító segítségével az orvosi gázokat a beteg számára szükséges dózisnak megfelelően lehet adagolni. A helyi és térségi vállalkozásokat tömörítő Mátraaljai Munkaadók Egyesületének nagyvonalú támogatása révén a Bugát Pál Kórház ebben az évben is meg tudja ajándékozni dolgozóinak gyermekeit egy karácsonyi mozielőadással. Ez közel háromszáz gyermeknek és szüleiknek jelent színvonalas kikapcsolódást december 19-én. G. R. Mintaszerű csányi, recski közmunka HEVES MEGYE A közfoglalkozta- tásban kiemelkedően teljesítő önkormányzatokat és országos közfoglalkoztatókat jutalmazott a Belügyminisztérium. Pogácsás Tibor, a BM önkormányzati államtitkára ötven önkormányzatnak adott át díjat pénteken. Heves megyéből két település kapott elismerést. Csány az értékteremtő és a szociális jellegű közfoglalkoztatásért, valamint a kecsketenyésztésért, illetve a növénytermesztésért, például a görögdinnyézésért. A recskieknél a mezőgazdasági, illetve a helyi sajátosságra épülő minta- programokat emelték ki. A Recski kőbányából származó alapanyagból, kézi fejtéssel macskaköveket készítenek, de betonelemeket is gyártanak a belterületi utak karbantartásához. Pogácsás Tibor az MTI tudósítása szerint elmondta, hogy a közfoglalkoztatásra fordított ösz- szeg jövőre emelkedik, az idei 270 milliárd forint után jövőre 340 milliárd jut a programra. A kitüntetett önkormányzatok három-hárommillió forintot kapnak, amelyet a 2016-os programjaik során használhatnak fel. Országos közfoglalkoztatókat is díjazott a BM, elismerést kapott az országos hajléktalan-közfoglal- koztatási mintaprogram oroszlányi projektje, valamint a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet. T. B.