Heves Megyei Hírlap, 2015. december (26. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-24 / 301. szám

______ I r 16 SPORT j H EV. ESI! LA P L 2015. DECEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Jani, Pömpi, Gábor, Mariann és Gergő Hatvanban örül egymásnak, az ünnepnek Szeretni szimplán, teljes szívből Az 1989-ben készített kép után is jöhetett a foci a közlekedőben... A Dagobert a három Gohérral és a válogatott Lovrencsiccsel (elöl, balról) Gyermekeik sportolása érde­kében semmilyen áldozatot nem sajnáltak Gohér Jánosék. A hatvani család egész életét meghatározta a labdarúgás, ahol a karácsony sem lenne teljes közös futball nélkül. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS - Gergő még nincs itthon, mert nem indul az au­tója. Megnézeti, aztán remé­lem, még időben ide is ér. Az autópályán nincs messze So­roksár Hatvantól. - A családfő, János - ám mindenki által in­kább Jani - a kisebbik fia ké­sésére adott magyarázattal, az előző napon kapott új pólójá­ban fogad. - Nézd, mi van itt a trikón, a megyei címer, az év­zárón vehettük át. Jövőre lesz hatodik éve, hogy a társadalmi elnökség tagja vagyok. Büszke vagyok rá, örülök, hogy segít­hetek - mondja, miközben be­tessékel a belvárosi tízemele­tes ház első emeletén található lakásba, amely 31 éve otthona a Gohér famíliának. Hatvanba 1979-ben költözött a domonyi származású futbal­lista férj, és az ikladi illetőségű kézilabdázó feleség. Jani a töb­bek között Páncsics Miklóst is felvonultató Építők SC NB Il-es csapatát hagyta ott egy lábtö­rést követő felépülés után a kö­zelmúltban elhunyt technikai vezető, Szendi László hívására, és lett a Hatvani Kinizsi játé­kosa. 1980-ban aztán megszü­letett a nagyobb fiú, Gabi, aki­nek egyszerűen nem volt más választása, mint a sport.- Jön már megint „a csomag”- fogadtak a társak, amikor aprócska fiammal a kezemben megérkeztem a meccsre - ho­zakodik elő az édesanya, Er­zsébet asszony, alias Pömpi.- Egész egyszerűen nem volt kire bíznunk a gyereket, így mindig vittük magunkkal, ter­mészetesen a mérkőzésekre is. Mivel egészen 48 éves koromig kézilabdáztam, így sokat lát­hatták velem előbb az egyik, majd mindkét fiamat a pálya szélén. Azt már Jani teszi hozzá, hogy akadt rá példa - nem is kis áldozatot vállalva, más ok­ból kifolyólag mégis szíve­sen eleget téve a felkérésnek- amikor a lakásukban csapat­társai közül Gömöri Ottó vagy Vasas Tibor vigyázott a kis­dedre. Nem tudni, hogy Gábor ezen futballisták vagy a ben­ne egyébként is meglévő tehet­ség hatására, aztán 10 évesen leigazolta a Ferencváros. Eh­hez azonban Czibor Zoltánra is szükség volt, mivel az Arany­csapat balszélsőjének indítta­tásától vezérelve egy komáro­mi toborzó után vezetett a zöl­dekhez a kiváló bal lábbal meg­áldott fiú útja.- Gáborral kapcsolatban a tanulmányok okoznak hiány­érzetet, mert amíg nekem sike­rült a futball és a munka mel­lett főiskolát végezni, ez az ese-- tében nem jött össze, noha be­levágott - említi az édesapa. Hajdani FTC-s csapattárs­ként Hajnal Tamás, Gyepes Gábor, Somorjay Tamás, Tímár Krisztián és Hegedűs Gyula is többre vitte Gábortól, noha ké­pességek terén a hatvani üd­vöske is szép ívű pálya elé nézhetett volna. Az élet azon­ban máshogy hozta, a szülők ugyanis úgy gondolták, a ta­nulás annyira nem szorulhat a háttérbe a sport mögött, mint az a nagyvárosba egészen fia­talon került fiúk esetében tör­tént, így Budapest válogatott­ság ide vagy oda, gyermekü­ket visszairányították Hat­vanba.- A tragikus körülmények kö­zött életét veszített Fodor Imre volt itt akkoriban az edző, aki nagyon szerette Gabit - így az édesanya. - Orovecz Gyuri és Szabados Gyuri társaként 17 évesen játszott is az NB Il-es csa­patban, korosztályos válogatott­ként pedig a Himnuszt is nem­zeti színű mezben hallgathatta. Utána viszont már nem kö­vetkezett hasonlóan magas szintű folytatás, annál inkább volt gazdagabb a klubcserék száma: ausztriai kitérővel Vác, Jászberény, Bag, Túra, Gyön­gyös, Aszód, Heréd, Szűcsi és Ecséd követte egymást, most pedig 35 évesen a Löki, vagy­is a kisebbik Zagyva-parti egy­let, a Hatvani Lokomotív me­gye Il-es gárdája számíthat Gá­bor bombáira. Illetve oly sok­szor még sem!- Az egyik helyi nagy cég alkalmazottjaként négy nap munka és négy nap pihenő rit­musban élek, így a meccsek fe­lén nem tudok pályára lépni ecseteli Gabi. - Szerettem vol­na edzősköcjni, azonban be kell látni, hogy ilyen munkarend mellett ez nem lehetséges. Mariann, Gábor párja hete­dik éve ismeri testközelből a sportos család mindennapja­it. Noha ő maga nem rajongott korábban a futballért, a gyön­gyösi gólyabálon történt 2008- as megismerkedés óta jól tudja, mivel jár a sportban élni.- Amikor idejött Mariann, azonnal mondtam neki, kislá­nyom vagy megszoksz, vagy megszöksz! Azóta is itt van ve­lünk és mi nagyon örülünk en­nek, illetve nekik - veti közbe Pömpi, megjegyezve azt is: na­Nyomok a falon- Szándékosan hagytuk úgy ezt a falrészt, ami teli van a fut­ball-labda nyomával - mutat a közlekedőre a családfő. - Ez is az egyik karácsonyhoz kötő­dik, amikor a gyerekek elkezd­tek passzolgatni, de persze nemcsak földön gurigatásról volt szó, pattant, szállt is a lasz­ti. Aztán ez a szokás később is megmaradt, mi afféle memen- tóként, megőriztük ezt a helyet. gyón várják a kis unokát. Mert az igazi fényt most már a legif­jabb Gohér jelentené. Amint azt a família egyik közeli ismerősétől hallottam, „Normális, szerető család az övék”, vagyis jó helyre érkez­het majd a negyedik generáció képviselője, akinek az egyik dédpapa is örülhet. Janit addig is az tölti el bol­dogsággal, hogy hatvani, tú­rái, bagi, ikladi, aszódi és lő­rinci edzősködés után irányí­tásával a Boldog Egyesület a megye kettő középmezőnyének elejéről várhatja a tavaszi foly­tatást. Trénerként legnagyobb sikerének a Baggal 2004-ben a Puskás Ferenc Stadionban elnyert Magyar Amatőr-kupát tartja. Szeniorként tíz évet fut­ballozott a kartali öregfiúknál és régóta tagja a gödöllői Old Boys csapatnak, „de sajnos a térdem már rakoncátlanko- dik.” Nem emiatt, azonban eze­ket a mérkőzéseket a hozzátar­tozók részéről kevesebb figye­lem kíséri, mint a gyerekek pá­lyafutását.- Mi minden meccsükön ott voltunk, legyen szó bármelyik klubról, bármelyik osztály­ról - veszi vissza a szót Pöm­pi. - Mindenünket a sportra áldoztuk, arra, hogy gyerme­keink abban teljesedhessenek ki, amiben a legjobbak a képes­ségeik. Hogy ez mire volt elég? Hát erre. Gergő az NB I-ig vit­te, Gábor az NB Il-t járta meg, miközben úgy váltak felnőt­té, hogy azt csinálhatták, amit a leginkább szeretnek. Mivel már mindketten tőlünk külön életet élnek, nekünk az a leg­nagyobb öröm karácsonykor, ha együtt lehetünk. A 24-e a mi ünnepünk, akkor itt, náluk jövünk össze. A lakást, a fenyőt addigra mi feldíszítjük és vár­juk a gyerekeket. Utána 25-én Ikladra, 26-án Domonyba lá­togatunk. A két ünnep között aztán nem maradhat ki a he­lyi Karácsony-kupa, ahol a Da­gobert csapatának színeiben együtt lép pályára a három Go­hér, mi meg Mariannái a lelá­tóról szurkolunk nekik. Mert szeretjük őket, szeretjük a fo­cit. Szimplán, de teljes szívből. Az ötös iskolától az NB l-ig vezetett az útja, miközben az munkált benne, játsszon úgy, hogy a szülei ne csalódjanak Jól csengő név ez erre felé! - fo­gadják így Borsodban, Nógrád- ban és Pest megyében is Go­hér Jánost. Fia, Gergő mécs­eseire utazva hallja ezt oly sok­szor az édesapa. A zöld gye­pen a kisebbik Gohér futot­ta be a legnagyobb ívű pályát. Az FC Hatvan csapatából 14 éve­sen az FTC-hez vezetett az útja, majd következett a III. kerület, a Szent István SE, a Gyöngyö­si AK, a Szolnok, a DVTK, a Hon­véd, a Puskás Akadémia, jelen­leg pedig - 150 NB l-es találko­zóval a lábában - az NB Il-es So­roksár SC csapatát erősíti. Még fél évig biztosan. Aztán meg?- Igen, szeretnék még az élvo­nalban futballozni, de azt is lát­ni kell, hogy a kevesebb NB l-es klub inkább fiatalabbakat iga­zol - magyarázta Gergő. - A kül­földi szereplés jobb lehetősé­SÉiiPllll 'S»*-Zi*­gekkel kecsegtet, így aztán re­ális eshetőségként ezt is figye­lembe kell venni. Amikor kis srác voltam, titkon reményked­tem benne, hogy valaha játsz­hatok majd a magyar első osz­tályban. A hatvani 5-ös iskolá­ban Monori Géza, az FC Hatvan­nál pedig Gömöri Ottó segített a legtöbbet abban, hogy ez si­kerüljön. A szüleim sokat jártak fel Pestre a meccseimre, de ott voltak máshol, ahol pályára lép­tem. Rengeteg áldozatot hoztak annak érdekében, hogy idáig el­jussak. Közben bennem az mun­kált, hogy játsszak úgy, jussak el olyan szintre, olyan csapathoz, hogy ne csalódjanak bennem. Az eddigiekben azt tapasztal­tam, hogy ez összejött. Talán ki­jelenthetem, hogy büszkék rám, és ez fordítva is igaz: én is na­gyon büszke vagyok rájuk!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom